Egy újabb Focus a sok közül – gondolhatja joggal a kedves Olvasó, hiszen szinte a teljes Focus kínálatot végigkóstoltuk már; ám ezúttal nem a hajtáslánc, nem a menetdinamika, de még csak nem is a praktikum feltárása volt a fő cél. Elektromos segédekkel megfűszerezett tesztautót kaptunk, így ezek, valamint a kombiságot jelképező 'hátizsák' jelentik az igazi újdonságot az eddig látottakhoz képest.
Nem csalás, nem ámítás, a világ végre gazdagodik egy végtelenül vonzó, jól kihasználható, üzleties megjelenésű limuzinnal, aminek lemezei alatt egy tisztán elektromos hajtáslánc lapul. Ezen a ponton pedig azt hiszem még a benzingőzben nevelkedett vásárlók is hajlamosak lesznek megtörni az alternatív megoldások súlya alatt, elfelejtve minden korábbi előítéletet.
Jelen tesztünk alanyát hiába hívják Opel Astrának, ami szinte garancia a népszerűségre, mégsem hinném, hogy ebben a formában túl gyakori látvány lesz az utakon. Hogy miért gondolom ezt, amikor a puttonyos Astrák kínálatának legharmonikusabb tagjáról beszélek? Mert egy, a tesztjárgánnyal megegyező csúcsfelszereltséggel megáldott példányért vélhetően elég kevesen fognak kiadni nyolcmillió forintot -…
A Porsche és a Le Mans neve szétválaszthatatlanul egybeforrott az évtizedek alatt. A német sportautó-gyártó már 16-szor nyerte meg a 24 órás versenyt, 1970-ben, a legendás 917-tel először, míg 1998-ban a 911 GT1-gyel utolszor. Most rátehet még egy lapáttal.
Nem vagyok az összeesküvés-elméletek nagy rajongója, és a környezettudatosság fontosságával is tisztában vagyok, de ha a tűzhöz legközelebb álló fejlesztők szemébe nézek, mégsem érzem azt az illatot a levegőben, ami a spanyolviasz első cseppjeinek lángra lobbanásával betöltené a szobát.
Silvio Berlusconi lemondásával sokaknak csillant fel a szeme, hiszen a korábban három alkalommal is megválasztott miniszterelnök széke minden botrány és meggondolatlan kijelentés ellenére is viszonylag stabilnak tűnt. Most azonban kitárulnak a befolyásos Hádész által őrzött kapuk, így aztán a megfelelő háttérrel rendelkező jelöltek megvadult kutya módjára vetik rá magukat a szabad prédára.

Épp a minap érkezett szerkesztőségünkbe a Lexus új belső stílusát megvillantó gyári ízelítő, ám nem sokkal a Lexus hivatalosan is leleplezte új hibrid kupéját, amelytől a sportos egyéniség sem lesz idegen.
Már jelentkeztünk az F&M (Faralli and Mazzanti) különlegességével, azonban ezúttal már kézzel fogható eredményről számolhatunk be a hihetetlenül exkluzív és egyedi sportautó, az Evantra érkezésével kapcsolatban. Az olasz aszfaltszaggató sportzakóját ezúttal is magyar kéz szabta.
Az ablakon át nézem a tájat borító fehér lepedő gyarapodását és a kövér hópelyhek angyali táncát. Orromat a fenyőgyanta máshoz nem is hasonlítható illata, hasamat bejgli, lelkemet pedig mérhetetlen nyugalom tölti be. Erre felriadok az álomból: még két hét van karácsonyig, vár az évzáró hajrázás, a tolongás, a tömegekkel való küzdés, a kötelező ajándékvásárlás, a túlzott ingerek és a túl giccses…