2013-ban eljön a világvége. Legalábbis a Maybach számára, ugyanis a Mercedes-Benz vezetősége végül úgy határozott, hogy szűk két éven belül megszüntetik a luxusmárkát. Az ok pedig prózai, a gyér eladások miatt nem éri meg külön márkát fenntartani és a fejlesztésbe invesztálni.
Az Apollo név eddig többnyire az űrkutatással forrott össze, ám a Gumpert autógyártó korábbi, rekordtartó modelljeivel a négykerekűek világával is megismertette az elnevezést. Az elnevezés ezúttal újult erővel jelenik meg: bár a Holdra bizonyosan nem, de repíteni azt fog a Gumpert-féle új Apollo is.
Mindenkinek van egy álma a halhatatlanságról, a legyőzhetetlenségről, de legalábbis arról, hogy egy önmagunknál hatalmasabb erővel rendelkező társ oltalmazó jelenlétével magasodik fölénk. Mindenkinek van egy álma a féktelen szabadságról, arról, hogy a materiális szemléletű életünket hátrahagyva sivatagokon, hófedte hegyeken, zöldellő mezőkön, vagy éppen zsúfolt nagyvárosokon átszelve hódíthassuk…
A Mercedes-Benz AMG osztálya jelenleg is rengeteg sportos kiadáson munkálkodik, melyek közül számunkra kétségtelenül az új A-, és B-osztály csúcsverziói a legfontosabbak: ezek ugyanis Kecskeméten fognak készülni.
A jövőt hozza el a jelenbe az Autó Pult. Az önmagát több területen is egyedülállóként képviseltető ’vezető oldal’ a 21. század szellemének megfelelően nyit a tabletek felé: már letölthető az Autó Pult táblamagazin nulladik száma.