A Nemzeti Tehetség Központtal (NTK) együttműködésben mutatták be pénteken New Yorkban a magyar főkonzulátuson a Szilágyi Áron olimpiai bajnokról szóló, Egy mindenkiért című portréfilmet.
Teemu Suninen első ízben próbálhatta ki a Hyundai Motorsport hibrid Rally1-es autóját, a finn versenyző bízik benne, hogy 2023-ban erre lesz lehetősége versenyen is. Teemu Suninen idén a WRC2-ben versenyzett a Hyundai csapatával, a csaták mellett pedig a Rally2-es i20-at is fejlesztette. A finn versenyző a héten kipróbálhatta a a Rally1-es Hyunda
Az utolsó másodpercekig úgy állt, hogy gól nélküli döntetlennel ér véget a találkozó, ám a 92. perc legvégén Mario Ilievszki bevágta a Kisvárda győzelmét jelentő találatot a Puskás Akadémia ellen.
A DAC 1:0-ra győzött a nagyszombati Spartak ellen a labdarúgó Fortuna Liga 17. fordulójában. A találkozó egyetlen gólját a montenegrói gólvágó, Nikola Krstovic szerezte. A sárga-kékek ezzel megerősítették pozíciójukat a tabella második helyén.
Egy szerencsés lottónyertes közel 100 millió forintot nyert az Egyesült Államokban, miután Dale Earnhardt tiszteletére játszott meg számokat. Egy észak-karolinai férfi gyerekkora óta rajongója volt a tragikus körülmények közt elhunyt NASCAR-legendának Dale Earnhardtnak, és ez nagyszerűen kifizetődött, amikor több mint 200 000 dollárt nyert a lottón
Búcsút int Szoboszlai Dominiknak, Willi Orbánnak és Gulácsi Péternek az RB Leipzig ügyvezető igazgatója. Oliver Mintzlaff a hónap közepétől a klub főszponzoránál, a Red Bull energiaital-gyártó cégnél dolgozik tovább a három ügyvezető egyikeként, ő vezeti a Red Bull teljes sportbirodalmát, benne a Forma–1-es csapatot is. Kinevezése az elhunyt cégal
A vendég Kisvárda az utolsó másodpercekben szerzett góllal 1-0 arányban legyőzte a Puskás Akadémia FC-t szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában, ezzel a dobogó második fokára lépett fel.