Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese szerint annak ellenére, hogy nem tudtak idén világbajnoki címet szerezni, nagyszerű szezont zártak.
Abu Dhabiban tesztelt a mezőny, a legjobb időt a Ferrarik produkálták a szezon utolsó eseményén. Ugyan a 2022-es évad vasárnap lezárult, ám a versenyzők nagy része még az országban maradt, hogy segítségék a Pirelli munkáját. Emellett a fiatal pilóták gyakorlására is sor került, így két legyet ütött egy csapásra a sportág. Minden istálló mindkét aut
Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.
A végső győzelemre is esélyes argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Lionel Messi csalódottan nyilatkozott a világbajnokságon Szaúd-Arábiától elszenvedett vereség után.
A koronavírus miatt immár negyedik éve hiányzik a Kínai Nagydíj a Forma-1-es versenynaptárból. Több más versenyhez hasonlóan a sanghaji eseményt 2020-ban és 2021-ben is törölték a világjárványhoz köthető korlátozások miatt. Tavaly még reménykedtek abban, hogy 2022-ben újra megrendezik a futamot, de a kínai “Zero Covid” bezárkózó politikának nem sik
Oleksandra Matviichuk és honfitársai szeretnék elérni azt, hogy a Red Bull is szakítson meg minden kapcsolatot Oroszországgal, ezért Milton Keynesbe mentek, ahol a Milton Keynes-i F1-es központjára vetítettek egy videóüzenetet. A globális világmárkák sorra kivonultak Oroszországból, Vlagyimir Putyin háborúja elleni tiltakozásul, az energiaitalgyárt
Amikor Oliver Solberg szerződését nem hosszabbította meg a Hyundai, azzal indokolták, hogy 2023-ban olyan csapatfelállást szeretnének, mely világbajnoki címet tud szerezni.
Max Verstappen örült annak, hogy a csapat nem kérte meg Charles Leclerc feltartására. A holland szerint ugyanis ezzel egyáltalán nem szépen ért volna véget az idei Forma-1-es szezon. A kétszeres világbajnok magabiztosan szerezte meg idei 15. futamgyőzelmét Abu Dhabiban, amíg a csapattársának, Sergio Péreznek le kellett volna győznie a Ferrari monac
A lengyel és a mexikói válogatott gól nélküli döntetlent játszott egymással kedden a katari labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második mérkőzésén, Dohában.
Az iráni televízió hétfőn megszakította az Anglia–Irán világbajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítését, mert a meccs előtt az iráni játékosok nem énekelték országuk himnuszát. Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint a focisták részéről ez egyfajta morális kiállás volt az iráni tüntetők mellett, ugyanakkor nem kizárt, ho
A harmadik vb-trófea megszerzésére kéri Diego Maradona leánya, Dalma Lionel Messit. A végső diadal még nem kizárt, de Argentína az első katari meccsét elbukta 2-1-re.
Christijan Albers nem fogta vissza magát és keményen beszólt Sergio Péreznek. A mexikói versenyző egy ideig még tarott a második helyet, ám az egy kiállásos taktika helyett inkább még egyszer a boxba látogatott. Hiába volt gyorsabb Charles Leclerc-nél, két egyéni hibája miatt már nem volt ideje megelőzni a monacóit. Így a Ferrari versenyzője szerez