A pilótája, győzelmét hozta az idei Formula 2-es szezon utolsó versenye. A sikere mellett az is biztossá vált, hogy Logan Sargeant lesz Alex Albon csapattársa a Williamsnél 2023-ban. A két DAMS pilóta kerék a kerék ellen vívott egymás ellen már a rajtot követően, de Ayumu Iwasa és Roy Nissany is vigyázott, így ők maradtak az
A Dunaújváros kiütéses győzelemmel zárta a női vízilabda Bajnokok Ligája franciaországi selejtezőjét, miután vasárnap 21-7-re legyőzte a német Spandau Berlin együttesét.
Egy ezüst- és egy bronzérem után jött egy kimaradt világbajnokság, amely úgy fest, kellett is Hollandiának, hiszen nemzedékváltáson is átesett a csapat és a jelenlegi játékosok egy remek generáció küszöbén állnak, amely még sok mindenre lehet hivatott, legalábbis a Nemzetek Ligája-menetelés mindenképp erre enged következtetni. Esélyesként kell-e sz
Vannak kétségei Charles Leclerc-nek a vasárnapi esélyei kapcsán. Carlos Sainz segítségére számíthat a Sergio Pérez elleni ütközetben. Hogy a Ferrariéra is
November 20-án kezdődik Katarban a labdarúgó-világbajnokság. A körülményekről, a szövetségi kapitányokra váró kihívásokról és az esélyekről is beszélgettünk az InfoRádió Aréna című műsorában Kemény Dénessel, a magyar férfi-vízilabdaválogatott volt szövetségi kapitányával, a magyar szövetség korábbi elnökével és Dénes Tamással, az InfoRádió főmunkat
Egészen elképesztő összeget tesz ki a világbajnokságról sérülés miatt lemaradó játékosok álomtizenegyének, vagy inkább rémálomtizenegyének piaci értéke. A futballtörténelemben először magasabb az összeg még a félmilliárd eurónál is.
Charles Leclerc számára kulcsfontosságú lesz az Abu Dhabi Nagydíj, mert ha képes lesz legyőzni Sergio Pérezt és ezzel megszerzi az egyéni bajnokság 2. helyét, akkor sajtóértesülések szerint egy jelentős pénzösszeg ütheti a markát. Leclerc számára nem jött ki a lépés a Sao Pauló-i Nagydíjon, de végül képes volt mentheti a menthetőt és így fej-fej me
A fogadóirodák elsősorban a brazilok és a franciák sikerére tippelnek, az elemzők egy része úgy véli, ez éppen olyan kiegyensúlyozott világbajnokság lehet, mint volt, például, a 2018-as. Négy éve, Oroszországban, négy európai válogatott szerepelt az elődöntőben. De mi lesz most?
Immáron teljes egészében megtekinthető Cristiano Ronaldo botrányinterjúja. A portugál világklasszis beszélt legnagyobb riválisáról, Lionel Messiről is, egészen hihetetlen terve van az argentinnal.
Bár a NASCAR szezon véget ért, a széria nevelőszériáinak futama nem álltak le, és ezeken a versenyeken általában láthatunk nagy borulásokat. Ehhez foghatót viszont ritkán! Ezúttal a Legends Car széria látogatott el a Fayetteville Motor Speedway salakos borítására, ahol a Dirt Nationals nevű rendezvény első napját tartották pénteken. A Legends Car v
Érkeznek a sztárok a világbajnokság nyitómérkőzésére. A Katar–Ecuador találkozó magyar idő szerint öt órakor kezdődik az al-Bajt Stadionban, al-Horban.
Lewis Hamilton megkönnyebbülten fog majd kiszállni a jövő héten esedékes Pirelli teszt után az Mercedes idei autójából, a W13-ból. A brit klasszis ugyanis soha többet nem szeretne az előbb említett autó volánja mögé kerülni. A hét szeres világbajnoknak még két alkalommal kell vezetnie a W13-at: a mai Abu Dhabi Nagydíjon, illetve a Pirelli gumiteszt
Ma este 17 órakor a bíró Katarban belefúj a sípjába, és a Katar–Ecuador-összecsapással kezdetét veszi minden idők legdrágább, 220 milliárd dollárba kerülő labdarúgó-világbajnoksága.
Az már hivatalos, hogy a Forma-1-ben 2023-ban hat sprintversenyt rendeznek, és mostanra állítólag ezek helyszínei is megvannak, de azért még van, ami változhat. Jövőre pont kétszer annyi sprintet láthatunk, mint amennyi idén, vagy tavaly volt. Kettő idei helyszínt megtartanak 2023-ra is: Ausztriát, illetve Brazíliát. Imola, ahol az idei első sprint
William Gallas, a 84-szeres francia válogatott, világbajnoki ezüstérmes védő elismerően beszélt Dzsudzsák Balázsról, aki november 20-án, Görögország ellen visszatér a magyar csapatba.
A 2022-es Forma-1-es szezon utolsó versenye volt az Abu Dhabi Nagydíj. Érzelmekkel teli versenyhétvége volt, leginkább azért, mert a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel utolsó versenyét teljesítette visszavonulása előtt. Talán még egy visszavonuló versenyzőt sem búcsúztattak még az F1-ben ilyen egyöntetűen és őszintén, mint tették most Vettelle
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az idei világbajnoki sorozat 22., utolsó futamát.
Mattia Binotto szerint minden alapot nélkülöznek azon pletykák, amelyek szerint a Ferrari csapatfőnöki posztjáról való menesztése küszöbén állna. Miután kihagyta a Brazil Nagydíjat, akárcsak Mercedes-es kollégája, Toto Wolff is, a páros Abu Dhabiban a 2022-es szezonzárón újra a pálya mellett van. A hét folyamán az olasz média azt találgatta, hogy a
Csodagyerek, domináns uralkodó, húzóember, elbukó kihívó, célt és motivációt vesztett veterán, hippi külsejű környezetvédő aktivista. Ilyennek láttuk Sebastian Vettelt a Forma–1-ben bejárt útja során. Ám hogy ki és mi volt ő valójában a sportágnak, annak megértéséhez mélyebbre kell ásni. Sztorik, apró részletek, pillanatok – vetélytársak, kollégák
Az utolsó napra is maradt magyar siker a kerekesszékes vívók paralimpiai kvalifikációs sorozatának első világkupa-állomásán, Egerben, ahol vasárnap a női tőrcsapat aranyérmet nyert.
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon nem meglepő módon a Forma-1
Az év során elkövetett hibák, felmerült problémák után Charles Leclerc úgy vonul el a téli szünetre, hogy büszke a Ferrarira. Szerinte a legnehezebb körülmények között hoztak össze tökéletes versenyt, és így szerezték meg a második helyet.