Több egybehangzó sajtóértesülés, köztük a New York Times és a Reuters is tényként közölte: a 2022-es katari labdarúgó-vb szervezői pénteken, két nappal a nyitómérkőzés előtt bejelentik, az előzetes hírekkel ellentétben a torna nyolc stadionjában egyáltalán nem árusítanak majd alkohol tartalmú italokat.
Pénteken délelőtt, már a teljes interjút meghallgatva a Manchester United közleményt adott, ki, amelyben jelentette, hogy a klub már megtette a megfelelő lépéseket a Ronaldo-nyilatkozatra reagálva, de részleteket csak később tár a nyilvánosság elé.
Hivatalossá vált, hogy Daniel Ricciardo lesz a Red Bull tartalék és tesztpilótája a 2023-as szezon során. A hírt az energiaitalosok szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko erősítette meg a Sky német kiadásának adott legfrissebb nyilatkozatában. Ricciardo még a 2018-as szezon végén hagyta el a nevelő csapatát a Renault által felkínált busás fizetésért, az
Csütörtök este a magyar labdarúgó-válogatott Luxemburgban játszott felkészülési mérkőzést, amely végül 2-2-s döntetlennel ért véget. Az eredménnyel nem lehetünk kifejezetten elégedettek, ennek ellenére bizonyos hogy több játékosunk számára is emlékezetes marad a meccs. Például bemutatkozhatott a nemzeti csapat mezében Baráth Péter, a Debrecen tehet
Busch 8-as autóján jövőre is látható lesz a Lenovo, amely korábban már Tyler Reddicket is szponzorálta a NASCAR Cup Seriesben. Kyle Busch és a Joe Gibbs Racing hosszú és elhúzódó, ám sikertelen szerződéstárgyalást zárt le 2022-ben. A bejelentésre, hogy nem folytatják együtt a szezon közepén került sor, azonban ekkora már rég tudni lehetett, hogy Bu
A Forma–1 bejelentette, saját női versenysorozatot indít 2023-ban azzal a céllal, hogy fiatal tehetségeket indítson el az F1-ig vezető ranglétrán. Ismertették a részleteket.
Váratlan meglepetéssel szembesítette édesapja Sebastian Vettelt a búcsúnagydíj nyitónapján. A gyerekkori gokartos overall egy Michael Schumacherhez kötődő meghatározó emlék a négyszeres világbajnok számára.
November 20-án rajtol a 22. labdarúgó világbajnokság - a Szerencsejáték Zrt. felmérése szerint - a lakosság több mint negyven százaléka követi majd. A legtöbben Németország vagy Brazília győzelmére számítanak, a Vb legjobb játékosának élmezőnyébe pedig Lionel Messit, Kylian Mbappét és Cristiano Ronaldot választották.
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Ferencvárosi TC hivatalos oldalán jelentette be, hogy családi okok miatt távozik a klubtól a nyáron igazolt védő, Rasmus Thelander.
Már csak pár nap és startol a világbajnokság, amelynek mérkőzéseit - a Szerencsejáték Zrt. felmérése szerint - a lakosság több mint negyven százaléka követi majd.
Max Verstappen volt a leggyorsabb az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik Charles Leclerc lett. Az első edzés hiányzói azonnal kihajtottak a pályára. Az első erősebb kört Charles Leclerc produkálta, míg mögé Esteban Ocon zárkózott fel. Max Verstappen azonban a lágykeverékű abroncsoko
Szerda óta Kaposváron versenyeznek a hazai úszók. A rövid pályás országos bajnokságon szinte mindenki megmutatja magát, aki valamit is számít a sportágban. Valaki, akire már nagyon kíváncsi lenne mindenki, viszont nem nevezett: a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka eltűnt a szemek elől, még a szövetségi kapitány sem tud róla.
Esteban Ocont nagyon meglepte, hogy így megromlott a kapcsolata a távozó Fernando Alonsóval. Amikor a spanyol világbajnok visszatért a száguldó cirkuszba, a francia pilótával könnyedén megtalálta a közös hangot. A páros jó kapcsolatot alakított ki, sőt segítették egymást a dobogós helyek és a győzelem megszerzésében is. Mind a ketten pozitívan nyil
Mi történne, ha egy IndyCar versenyekre épített Honda motort egy terepjáróba tennénk? A Hoonigan Racing Division és a HPD most kipróbálta. A Honda IndyCar-csapatai egy 2,2 literes, duplaturbós V6-os motorral – hivatalos nevén HI12TT/R – versenyeznek, amely akár 700 lóerő leadására is képes. Összehasonlításképpen, egy 2017-es Honda Ridgeline szériaa
Carlos Sainz a 2022-es év utolsó futamán, Abu Dhabiban újságíróknak elmondta, hogy nem akar spekulálni a Ferrari csapatfőnök Mattia Binotto jövőjéről. Megbízható olasz médiaforrások, köztük a tekintélyes La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a Ferrari és a Stellantis elnök, John Elkann úgy döntött, hogy Binottót leváltja, és helyére januárban Fre
Nem tűnik nyugodtnak Charles Leclerc a Ferrari abu-dzabi versenytempója kapcsán, és abban sem biztos, hogy az időmérő edzésen versenyben lesznek a legjobb pozícióért.