Mads Ostberg győzelmével növelte előnyét az Ózd Rallyt követően Vincze Ferenc és Velenczei Ádám előtt. Íme, a bajnokság nem hivatalos frissített állása. Mads Ostberg ötödik futamán ötödik győzelmét aratta az Ózd Rallyt követően, így 12.9 pontra növelte előnyét Vincze Ferenc előtt, míg a bajnokság harmadik helyén az egy futamgyőzelemmel rendelkező
Dobogón végzett a Schubert Motorsport versenyzője, Sheldon van der Linde aki a harmadik helyen ért be a DTM szezonzáró futamán Hockenheimben. Ezzel az első afrikai bajnoka is a sorozatnak lett a johannesburgi születésű BMW pilóta. A futamot márkatársa, Marco Witmann nyerte, egy szintén korábbi bajnok, Rene Rast előtt. A 23 éves dél-afrikai Sheldon
Max Verstappen a második világbajnoki címét is igen vitatott körülmények között nyerte meg, ám ezúttal már négy versennyel a vége előtt sikerült ez neki. Ráadásul nem is akárhol, hanem a nekik motort szolgáltató Honda hazai versenyén, a Japán Nagydíjon, amit legutóbb három éve rendeztek meg. Az esős versenyen a legvégsőkig úgy tűnt, nem lesz bajnok
Nemes egyszerűséggel csak „nonszensznek” nevezte az FIA döntését Mattia Binotto. A Ferrari csapatfőnöke azon akadt ki, hogy az utolsó kanyarban történt incidens miatt megbüntették Charles Leclercet, aki így egy pozíciót visszaesett. A monacói pilóta Sergio Pérezzel csatázott a Japán Nagydíj végén, az utolsó kanyart elrontotta, le kellett vágnia a s
A rosszul alakuló talladegai versenye után Joey Logano azonnal visszavágott, és megszerezte a pole-t Charlotte-ban, miközben Chastain a falban kötött ki. Logano idei harmadik pole pozícióját szerezte meg, miután William Byront megelőzve a leggyorsabbnak bizonyult, ezzel megszerezte a harmadik pole pozícióját a 2022-ben, pályafutása során pedig 25.
AJ Allmendinger újabb épített pályás győzelmet aratott a NASCAR Xfinity Serisben, miközben a Cup versenyzők power point bemutatót néztek. Két hosszabbításra volt szükség, de a NASCAR Cup Seriesbe 2023-ban visszatérő AJ Allmendinger győzelmi sorozata a Charlotte Roval pályán a NASCAR Xfinity Series-ben továbbra is életben van. Sokáig úgy tűnt, hogy