Karakterében a spáihoz hasonlít a szuzukai versenypálya, ám a Ferrari két versenyzője hiszi, hogy jobban szerepelhetnek rajta, mint a belgiumi hétvégén.
A Club Brugge edzője olyat tett, amire korábban hárman voltak képesek és BL-döntőbe jutottak, Haalandnál már százgólos szezonról sem túlzás beszélni. Összegeztük a csoportkör eddigi legfontosabb történéseit.
A Red Bull és az Aston Martin feltételezhetően túllépte a 2021-es költségvetési sapkát. Ezzel kapcsolatban szerdán vártunk döntést az FIA-tól, a Forma-1-et felügyelő szervezettől. De csak azt jelentették be, hogy majd valamikor bejelentést tesznek… Leginkább a Mercedes és a Ferrari reménykedik abban, hogy a Red Bullt alaposan megbüntetik. A Haas cs
A versenyzők szerint nem maradhat következmények nélkül, ha valaki megszegte a költségvetési szabályokat 2021-ben. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint a sportág és a szabályozó FIA hitele is a tét.
A visszavonulását az idei Magyar Nagydíj előtt bejelentő, utolsó, egyben 300. Forma-1-es futamát az év végi Abu-dzabi Nagydíjon teljesítő Sebastian Vettel érdekes és némileg meglepő kijelentést tett Szuzukában. A 2007 óta tartó F1-es pályafutása során Sebastian Vettel eddig 11 alkalommal állt rajthoz a közkedvelt pályán, négy alkalommal nyert – töb
Ross Chastain és Denny Hamlin rivalizálása nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is folytatódik, miután a Trackhouse versenyzője kiakadt riválisára. Ross Chastain nem nagyon ért egyet Denny Hamlin legutóbbi kritikájával a NASCAR vezetésével kapcsolatban. A Joe Gibbs Racing versenyzője nagyon nyíltan beszélt a Nex Gen autó biztonsági problémáiról.
Megcsinálta a 100 százalékos idényt Bucsi Attila. A M1RA 15 éves autóversenyzője a Swift Cup Europe poznani idényzáróján mindhárom futamon győzelmet aratott az elmúlt hétvégén, és ezzel teljessé tette a tökéletes évét. A HUMDA Academy közreműködésével versenyző pilóta a szezon mind a 11 versenyét megnyerte, és elárulta, hogy mi kellett ehhez. A M1R
A Toyota Gazoo Racing WRT Olaszországban tesztel ahol Elfyn Evans autójáról lekerültek az oldalsó levegőbeömlők. A hibrid Rally1-es autók megjelenéskor az egyik leginkább megosztó formai elem az autók oldalán kitüremkedő levegőbeömlő volt. A hibrid rendszer megnövekedett hűtési igénye miatt volt szükség a hatékony, de cseppet sem esztétikus megoldá
Hazatért a nászútjáról és elkezdte az edzéseket világ, és Európa-bajnok magyar úszónő, Telegdy-Kapás Boglárka. Az elmúlt év történései azonban megviselték a 29 éves sportolónőt.
A klub vezetősége elismeri, hogy a ciprusi tréner stílusa nem volt helyénvaló, de mondandója tartalmával egyetért és vizsgálatot szorgalmaz Papp játékvezető ténykedésével kapcsolatban.
Lewis Hamilton szerint kardinális kérdés az, hogy az FIA miként kezeli azon csapatokat, akik megszegik az általuk előírt költségsapkát. A brit szerint ugyanis a tavalyi bajnoki címe azon ment el, hogy már nem költhettek többet fejlesztésekre. A Nemzteközi Automobil Szövetség képviselői a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy majd csak hétfőn jel
Lewis Hamilton nem tervez mostanság visszavonulni. Úgy érzi, fontos feladatai vannak még az F1-ben és az autóversenyzésben, amik miatt maradnia kell. A Mercedeshez pedig élete végéig el akarja kötelezni magát.
Michael Schumacher bajnokautóját a jövő hónap elején árverezik el. Mick Schumacher a novemberi nagyszabású árverés előtt ülhetett apja, Michael 2003-as győztes Ferrarijának a volánja mögé. A Haas sztárja a Ferrari fioranói tesztpályáján verethette, mielőtt az autó kalapács alá kerül. A 24 éves pilóta így nyilatkozott utána: “Természetesen lenyűgöző
Vogel Adrien és Maricsek Miklós másfél hónapja ült utoljára versenyautóban, ezért egy komoly teszttel készültek a hétvégi Ózd Rallyra. A Roger Racing Team párosa legutóbb, augusztus utolsó hétvégéjén a Barum Rallyn versenyzett, de ott csergben hagyta őket a Peugeot 208. Most másik autóval indulnak a hétvégi Ózd Rallyn, a Peugeot Kupában, ahol 18 po
Daniel Ricciardo a hétvégi Bathurst 1000-es versenyt is figyelemmel kíséri, annak ellenére, hogy a Forma-1-es Japán Nagydíjon indul. Az ausztrál bevallotta, hogy bár a futamot nem tudja majd megnézni, a hétvége folyamán figyelemmel kíséri az ottani eseményeket. Ricciardónak érzelmi kötődése is van a Supercars rajtrácsával, mivel a 2019-es Ausztrál
Magyar idő szerint péntek hajnalban veszi kezdetét a Japán Nagydíj hétvégéje. Sokak kedvence ez a verseny, melyet az elmúlt két évben a koronavírus miatt nélkülöznie kellett a mezőnynek és a rajongóknak is. Legendás pályáról van azonban szó, amin megannyi emlékezetes esemény zajlott és nem egyszer dőlt el ott a bajnoki cím sorsa. Ez ráadásul idén
A nyolcszoros rally világbajnok, Sébastien Ogier jövőre is folytatná WRC karrierjét, ugyancsak részmunkaidőben. Így Esapekka Lappinak is lenne hely a Toyota csapatában. Sébastien Ogier 2021 végén, nyolcadik vb címét megszerezve úgy döntött, hogy az idei szezonban csak egyes versenyeken áll rajthoz, így lehetősége volt versenyezni a Toyota WEC csap
Bár Colton Herta nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy a jövőben a Forma-1-ben induljon, jelenleg az IndyCarban akar sikeres lenni. Colton Herta házat vásárol. Amerikában. Jelenleg ugyanis oda köti a jövője. De továbbra is nyitott arra, hogy valamikor a Forma-1-ben versenyezzen – ha a lehetőség úgy adódik. A 22 éves versenyző célja jelenleg az,
A hétvégén Japánban folytatódik a 2022-es Forma-1-es világbajnokság. Max Verstappennek minden esélye megvan arra, hogy már a felkelő nap országában, a Honda hazai versenyén megvédje a bajnoki címét, és ha erre képes lesz, akkor egy elképesztő sorozatot fog tovább folytatni. Az egész történet 1989-ben vette kezdetét, amikor ugyanis Alain Prost egy r
Guerlain Cicherit és Alexandre Vinocq nyerte a Marokkó Rallyt Prodrive Hunterrel. A motoros mezőnyben Sklyer Howes lett az első, a kamionosok közt Martin Macik nyert Ivecoval. Az ötödik napon 290 kilométer speciálszakasszal és 89 kilométer összekötővel zárult a Marokkó Rally. „A rajttól kezdve homok lesz. A versenyzőknek a navigációra kell összpont
A Ferrariéhoz hasonló agresszív fejlesztési terv áll az Alpine sorozatos motorhibái mögött. Fernando Alonso szerint túl sokba kerül nekik a sok kiesés – és talán még újabb büntetés is vár rá.
A Williams csapatfőnöke, Jost Capito arról számolt be, hogy Alex Albon nem volt olyan rossz állapotban vakbélműtétje után, mint ahogyan azt az emberek gondolták. Albon kénytelen volt váratlanul kihagyni az Olasz Nagydíjat, miután vakbélgyulladása lett. A rutinműtét során fellépő komplikációk miatt légzési nehézségei lettek és az intenzív osztályra