2022. október 3. hétfő

okt. 3
11:51
„Ez egy kibaszott lopás” – botrány a horgászvilágban, csalással nyerhetett több százezer dollárt egy páros (SzMo)
Ólommal tömhették ki a kifogott halaikat, hogy nehezebbnek tűnjenek.
okt. 3
12:18
Megvan a hetedik edzőmenesztés az NB II-ben (m4sport.hu)
Az újonc Kozármisleny ellen hazai pályán elszenvedett 3-1-es vereség után a Dorogi FC menesztette vezetőedzőjét, Fenyvesi Lászlót, mivel a csapat kilenc forduló után az utolsó, huszadik helyen áll a Merkantil Bank Ligában.
okt. 3
12:21
A Mecsek Rally győzelemtől a vb címig – Jonne Halttunen karrierje (Racing)
Amíg Kalle Rovanpera a pilóták, addig Jonne Halttunen a navigátorok között szerezte meg a világbajnoki címet az Új-Zéland Rally győzelmével.  Jonne Halttunen 1985. december 13-án született és 23 évesen, 2008 környékén kezdte rally pályafutását, és egészen 2011-es WRC debütálásáig finn versenyeken állt rajthoz.   Sok más finn versenyzőhöz hasonlóan
okt. 3
12:30
Ferrari: Szükségünk lenne a győzelemre, és most megérdemeltük volna (m4sport.hu)
Megoldotta pár korábbi problémáját a Ferrari, a versenyen jó és bátor döntéseket hozott, ám a győzelem így is elmaradt a rossz rajt miatt, pedig Mattia Binotto szerint már nagyon rájuk férne.
okt. 3
12:36
2023-ban is lesz nemzetközi tornaverseny Szombathelyen (m4sport.hu)
Jövőre is torna challenge világkupaversenynek ad otthont Szombathely - jelentette be Magyar Zoltán, a hazai szövetség elnöke.
okt. 3
12:42
Júliusban rendezik a jövő évi Visegrád 4 kerékpárversenyt (m4sport.hu)
A nemzetközi mezőny Magyarországról indul majd.
okt. 3
12:45
Sokkoló, ami történt! Magyar focistáért imádkozik az egész ország – videó csak erős idegzetűeknek! (BorsOnline)
Eszméletét vesztette a a Gyirmót–Nyíregyháza Nb Ii-es focimeccsen a hazaiak védője, Helembai Márk. Csapattársai és a mentők azonnal a segítségére siettek.
okt. 3
13:06
Jövőre is torna challenge világkupaversenynek ad otthont Szombathely (m4sport.hu)
„Jövőre szintén lehetőségünk lesz megrendezni ezt a rangos világversenyt.”
okt. 3
13:21
Molnár Martin esőben és felszáradó pályán is a leggyorsabb volt a WSK Open Cupon (Racing)
Az FIA világbajnokságon elért kiváló eredménye után a WSK Open Cupon bizonyíthatott Molnár Martin. Az időmérőn szerencsétlen szituációba került, a két esős előfutamon azonban szárnyalt a HUMDA Academy versenyzője. Az előfutamokban az utolsó előtti sorból indulva küzdötte fel magát a 4. és a 2. helyre. Vasárnap, amikor megjött a tapadás a pályán, ak
okt. 3
13:24
Egy országos tévécsatorna megpróbált tudósítani a Nascar Next Gen botrányáról, de végül komplett hülyét csinált magából (USAracing)
Mi történik akkor, ha egy lelkes sajtótermék meg akar lovagolni egy aktuális szenzációt, a témához...
okt. 3
13:27
Egy országos tévécsatorna megpróbált tudósítani a Nascar Next Gen botrányáról, de végül komplett hülyét csinált magából (Racing)
Mi történik akkor, ha egy lelkes sajtótermék meg akar lovagolni egy aktuális szenzációt, a témához...
okt. 3
13:30
Schumacher: Russell belém hajtott, és ez valószínűleg a pontjaimba került (m4sport.hu)
Dühös a versenyét tönkretevő George Russellre Mick Schumacher. Elérhetőnek tartotta a pontszerzést, de szerencséje sem volt.
okt. 3
13:39
Kíméletlen sportág: Ryan Blaney az utolsó métereken bukta el a győzelmet (Racing)
Mi lett volna ha? Valószínűleg ilyen gondolatokkal feküdt le Ryan Blaney a talladegai verseny utolsó köre, és befutója után. Persze Blaney nem volt nagyon feldúlt, hiszen szakaszt is nyert, és fontos pontokat szerzett második helyével. Ettől függetlenül keserédes lesz ez a futam a Team Penske versenyzőjének, hiszen a befutónál a különbség 0,04 máso
okt. 3
13:51
Tovább fenyegetőzik a csalással vádolt Red Bull főnöke, miután Wolffot hidegen hagyták a szavai (Racing)
Nem csitulnak az indulatok a Forma-1 legújabb botránya körül. Christian Horner nagyon nem nézi jó szemmel, amit a riválisok csinálnak, akik viszont azt nem látnák szívesen, ha a Red Bull megúszna egy súlyos szabályszegést. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke kitart amellett, hogy jogi lépéseket tesznek az őket „gyalázó” riválisokkal szemben,
okt. 3
14:00
Páncélozott autót küldtek a Fradi volt edzőjéért (Infostart)
Az indonéz focitragédia után páncélozott autóval menekítették ki a csapatok egy részét. Köztük volt Thomas Doll, a Ferencváros korábbi edzőjének jelenlegi csapata is.
okt. 3
14:00
Pofon, durva belépők, kitört fog, pimaszság és feszítés – sajátosan gyűjtögettek lapokat az NB I-es futballisták (m4sport.hu)
Melegíteni sétáló cserejátékos is besárgult, lefújás után is volt figyelmeztetés.
okt. 3
14:12
A lengyelek legjobbja a zsúfolt versenynaptár miatt nem játszik a BJK-kupán (m4sport.hu)
A zsúfolt versenynaptárra hivatkozva nem játszik a Billie Jean King Kupa glasgow-i döntőjében hazája színeiben a női teniszezők világranglistáját vezető lengyel Iga Swiatek, aki egyben bírálta a nemzetközi szövetség illetékeseit.
okt. 3
14:18
Golovin Vlagyimir: Nem vagyunk csúcsformában, de van még három hét az Európa-bajnokságig (m4sport.hu)
„Azért nem sikerült legyőzni a szlovénokat, mert nagyon sok technikai hibát vétettünk.”
okt. 3
14:21
Rovanpera: Hosszú idő után ismét van finn világbajnok (Racing)
Húsz év telt el mióta Marcus Grönholm utoljára rally világbajnok tudott lenni, azonban 2022-ben Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen révén ismét finn világbajnokot avattak.  Először Ari Vatanen tudott világbajnoki címet szerezni a WRC történetében finn versenyzőként 1981-ben, majd két évvel később már Hannu Mikkola jutott a rallysport csúcsára, újabb
okt. 3
14:36
Bizonytalan és hibakerülő Sainz – nem akart „idiótává” válni (m4sport.hu)
Teljesen elszállt az önbizalma Carlos Sainznak, így az ellenfelek helyett önmagával kellett küzdenie Szingapúrban. Nem akart „idiótává” válni, inkább belátta, hogy nem megy.
okt. 3
14:42
Elképesztő rekordot állított fel Haaland (Blikk)
Lassan elfogynak a jelzők Erling Haaland teljesítménye kapcsán. A Manchester City norvég válogatott futballistája ugyanis szinte megdönthetetlen rekordokat állított fel a Manchester United elleni 6-3-ra megnyert meccs során.
okt. 3
14:45
„Csak fájdalom van” – gyászol a magyar olimpiai bajnok (BorsOnline)
Nagy Tímea első olimpiai aranyát köszönhette az elhunyt mesternek.
okt. 3
14:54
Mahomesék Bradyéket verték az Nfl szuperrangadóján (Blikk)
Először találkozott a 2021-es Super Bowl óta a Tampa Bay Buccaneers és a Kansas City Chiefs a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL).
okt. 3
14:54
Kezd a Haas idegeire menni az FIA a fekete–narancs zászlójával (m4sport.hu)
Már a korábbi eseteket sem értette, a Haas és Kevin Magnussen, de Szingapúrban újra a fekete–narancssárga zászlóval bosszantotta őket az FIA. Jogosan?
okt. 3
14:56
Olimpiai bajnok magyar kajakosok tesztelték a párizsi olimpiai pályát (m4sport.hu)
Kedvező tapasztalatokat szerzett Varga Ádám olimpiai ezüstérmes kajakos a 2024-es párizsi játékok kajak-kenu pályáján.
okt. 3
15:06
Nagy Tímea emlékezik Udvarhelyi Gáborról: "azt adta a magyar vívósportnak, amit edző csak adhat" (Infostart)
Gyászol a magyar sport világa. Súlyos betegség után, 69 évesen elhunyt Udvarhelyi Gábor, a vívók korábbi szövetségi kapitánya. Versenyzői olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címeket szereztek. Ő állt a pást végében, amikor a párbajtőröző Nagy Tímea az első olimpiai bajnoki címét szerezte 2000-ben, Sydneyben, de ő volt a szakvezetője a 2001-ben és 20
okt. 3
15:18
Meglepte magát, és átugrott az Alpine-t a McLaren (m4sport.hu)
A gyenge edzések után a legjobb 2022-es futam jött.
okt. 3
15:20
Papírforma vereséget szenvedtek a nők az asztalitenisz csapat-világbajnokságon (m4sport.hu)
A magyar női válogatott 3:0-ra kikapott hétfőn a második helyen kiemelt japán együttestől a Csengtuban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság harmadik fordulójában.
okt. 3
15:27
Érkezhet a nemrég még elképzelhetetlen bejelentés: jövőre eggyel több világbajnok lesz az F1-es mezőnyben (Racing)
Sajtóhírek szerint már csak a hivatalos bejelentés van hátra, de napokon belül az is megérkezhet Nyck de Vries szerződtetéséről.  Amennyiben valaki akár csak az átigazolási szempontból gyakran meglepetéseket tartogató F1-es nyári szünet végén azt mondja, hogy Nyck de Vries 2023-ban az Alpha Taurival debütálhat, vélhetően sokan bolondnak nézték voln
okt. 3
15:48
Új magyar sportoldalt indított a Ringier, a közéleti témákat sem fogják megkerülni (444.hu)
A lap főszerkesztője Kecskés István, aki 2013-ig, 13 éven át volt a szombaton állami tulajdonba került Nemzeti Sport munkatársa.
okt. 3
16:18
Kecskeméti focicsoda: Rossi válogatottját másolja a Kte (Blikk)
Továbbra sem lassít a labdarúgó-NB I-ben az újonc Kecskemét: a szezon előtt sokak által biztos kiesőnek tartott KTE a 9. fordulóban óriási meglepetést szerezve elvette a címvédő és listavezető Ferencváros veretlenségét, s a tabella második helyére lépett fel. Lassan kijelenthető, Szabó István vezetőedző együttese a Nemzetek Ligája A divíziójában cs
okt. 3
16:21
Ogier: 22 évesen én még versenyautóban sem ültem (Racing)
Sébastien Ogier vb címvédőként a legközelebbről tudta figyelni Kalle Rovanpera világbajnokká koronázását Új-Zélandon. A nyolcszoros rally világbajnok szerint nagyon kiérdemelte a vb címet 22 éves csapattársa.  Sébastien Ogier bár szerette volna megszerezni az Új-Zéland Rally győzelmét, amit 2010-ben az utolsó szakaszon egy forgás miatt nem tudott m
okt. 3
16:24
Így lehet világbajnok Verstappen a Japán Nagydíjon! (m4sport.hu)
Szuzukában reális esélye van Mx Verstappennek a címvédésre.
okt. 3
16:26
Wolff szerint biztosan sor kerül Hamilton hosszabbítására (m4sport.hu)
Akár öt év is van még a hétszeres bajnokban?
okt. 3
16:39
Szándékosság nélkül ütközött a Ganassi két Cadillacje (Racing)
A Petit Le Mans késői szakaszában jónak tűnt a Ganassi extra kiállásos stratégiája, végül azonban nem az ellenfelek, hanem a csapattársak fosztották meg egymást a győzelmi esélytől. Earl Bamber már a verseny korai szakaszában is vezette a mezőnyt, a verseny végén pedig éppen egy kerékcsere után a harmadik helyen haladt. A célegyenesben ki kellett k
okt. 3
17:00
Bomba formában várja a Bl keddi rangadóját a rekorddöntő Lewandowski vezette Barcelona (Blikk)
Bomba formában várja az olasz Inter elleni rangadót a labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportkörében a Robert Lewandowski vezette Barcelona. A nyári sztárigazolás a hét végén parádés találattal lőtte a spanyol bajnoki tabella élére együttesét, amely így önbizalommal telve készülhet a keddi milánói vendégjátékra (M4, 21).
okt. 3
17:15
A Nascar arra kötelezte a versenyzőket, hogy hallgassák el az autó körüli biztonsági problémákat (Racing)
Kurt Busch, majd Alex Bowman agyrázkódása után a Nascar-pilóták minden eddiginél hangosabban kezdték kritizálni a...
okt. 3
17:18
A Nascar arra kötelezte a versenyzőket, hogy hallgassák el az autó körüli biztonsági problémákat (USAracing)
Kurt Busch, majd Alex Bowman agyrázkódása után a Nascar-pilóták minden eddiginél hangosabban kezdték kritizálni a...
okt. 3
17:18
Gasly dühös az Alpha Taurira: Eldobtunk kilenc fontos pontot! (m4sport.hu)
Kicsit sem volt elégedett csapata taktikájával…
okt. 3
17:27
Szívszorító, elhunyt fiáról beszélt a magyar sport legendája (BorsOnline)
Idősebb Ocskay Gábor jeles kitüntetést kapott.
okt. 3
17:30
Lemondott a Kisvárda edzői stábja, Révész Attila nem fogadta el (m4sport.hu)
A Kisvárda sportigazgatója szerint a mélyrepülés tanulsága, hogy siker esetén kell a legkeményebb kézzel bánni a csapattal.
okt. 3
17:36
Szingapúri Nagydíj: nemzetközi sajtóvisszhang (m4sport.hu)
Ezt írták a nagyvilágban a vasárnapi futam másnapján.
okt. 3
17:57
Félig vakon, berúgva lett második, majd az autóból kiszállva összeesett (Racing)
46 évvel ezelőtt ezen a napon, október 3-án rendezték az 1976-os Kanadai Nagydíjat, amely a világbajnoki cím szempontjából is igen nagy jelentőséggel bírt, ám végül nem az elmaradó James Hunt–Niki Lauda párharc, hanem a mezőny vagányának kikiáltott francia, Patrick Depailler hősies küzdelméről maradt emlékezetes. Az 1976-os Forma-1-es szezonról ali
okt. 3
18:06
Szakmáry Gréta: Eljött az idő, hogy ne csak ott legyünk az Eb-n (m4sport.hu)
A magyar válogatott röplabdázó lát potenciált a generációváltáson átesett csapatban.
okt. 3
18:18
Ten Hag tisztelete jeléül nem cserélte be Ronaldót a City ellen (m4sport.hu)
Az MU mestere szerint gyáván és hit nélkül játszott csapata a városi rangadón.
okt. 3
18:30
Sajtó: Allmendinger újra teljes szezonos versenyzője lesz a Nascar Cupnak (USAracing)
Két év után ismét teljes munkaidős ülést kap Aj Allmendinger a Nascar királykategóriájában. A 40...
okt. 3
18:33
Sajtó: Allmendinger újra teljes szezonos versenyzője lesz a Nascar Cupnak (Racing)
Két év után ismét teljes munkaidős ülést kap Aj Allmendinger a Nascar királykategóriájában. A 40...
okt. 3
18:39
Kimi Räikkönen az IndyCar egyik top csapatához igazolhat (Racing)
Meglepő húzásra szánta el magát a Chip Ganassi Racing, ugyanis Jimmie Johnson visszavonulása után Kimi Räikkönen ülhet be a helyére. A 2023-as átigazolási szezon továbbra is nagyon pikáns, és egy brazil újság szerint egy új pletyka egyre nagyobb teret nyer az IndyCar paddockban. Ganassi ugyanis – a lap információ szerint – azon dolgozik, hogy Kimi
okt. 3
18:48
Mit jelent a Tour de Hongrie szintlépése? – Söprögető Kocsi (m4sport.hu)
A magyar körverseny szintlépése, a horvát kör és Evenepoel kivásárlási ára az M4 Sport bringás podcastjének legújabb részében.
okt. 3
18:51
Tragédia Indonéziában: 32 gyerek is életét vesztette a végzetes futballmeccs után (rtl.hu)
32 gyerek is meghalt az indonéziai stadionkatasztrófában. A legfiatalabb mindössze 3 éves volt. A kormányzat vizsgálóbizottságot állított fel, hogy megállapítsák, ki a felelős a sporttörténet egyik legsúlyosabb tragédiájáért. Legalább 125 ember halt meg, amikor a hazaiak szurkolói a vesztes meccs után berohantak a pályára, és összecsaptak a rendőrö

Keresés