2022. október 16. vasárnap

okt. 16
14:00
A PSG egy fényét vesztett támadót igazolna Messi helyére (m4sport.hu)
Messi a katari vb után dönt arról, hol, hogy folytatja pályafutását.
okt. 16
14:06
A csoportelsőnek befutó OSC mellett a Vasas is tovább csatázhat a póló-BL főtáblájáért (m4sport.hu)
A csoportelsőséget is megszerző Genesys OSC és a győzelmi kényszerben játszó A-Híd VasasPlaket is továbbjutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második köréből.
okt. 16
14:09
Ricciardo finoman bekóstolta Norrist (Racing)
Daniel Ricciardo szerint Lando Norris előnyére válik, hogy nem vezetett még más csapatnál. Az ausztrál versenyzővel szerződést bontott a McLaren, miután nem voltak elégedettek a teljesítményével. Így a nyolcszoros futamgyőztes minden bizonnyal nem lesz jövőre a mezőny tagja. Ricciardo is felismerte gyengeségeit, ám finoman hozzátette, hogy mennyive
okt. 16
14:21
Felavatták az 1952-es Helsinki olimpia hőseinek készült emlékművet (Demokrata)
Az eseményen Kásler Miklós orvosprofesszor először az ókori olimpiák szellemét idézte fel.
okt. 16
14:21
Halttunen: Az itiner megváltoztatása is kellett a sikerhez – 2. rész (Racing)
Öt évvel ezelőtt, Walesben nem úgy sikerült Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen WRC2-es versenye, ahogy eltervezték, ezért komoly változtatást hajtottak végre.  Az 1. rész folytatása  És, hogy mi volt az itinerrel a probléma? Nem a szakaszról szóltak az információk, hanem, hogy miként kell vezetni.  “Kalle első nemzeti futamán az itinerben a tempók
okt. 16
14:30
Videó: Dzsudzsák szólógóljánál az Újpest védője kiesett a pályáról (m4sport.hu)
Dzsudzsák Balázs olyan szólógólt villantott az Újpest ellen, amely során Abdoulaye Diaby térdre huppant a debreceni staidonban.
okt. 16
15:09
Döbbenet! Gasly lenne a hibás a traktoros eset miatt? (Racing)
Pierre Gasly-t is hibáztatják a múlt heti Japán Nagydíj alatt történt rendkívül veszélyes szituációért. A francia, és több Forma-1-es pilótatársa is dühös volt az FIA-ra, miután egy nehéz jármű behajtott a suzukai pályára, hogy elszállítsa Carlos Sainz összetört Ferrariját, holott az autók még mindig köröztek a japán aszfaltcsíkon. Gasly is idegese
okt. 16
15:18
Őrületes összeg, ennyit keresett a Fradi Európában (Ripost)
A legdrágább játékosa sem került ennyibe.
okt. 16
15:18
Az AS Roma télen norvég válogatott szélsőt szerződtet ingyen (m4sport.hu)
A Farkasok portugál edzőjét meggyőzte a konferencialigában, amikor csapat életét keserítette.
okt. 16
15:21
Óriási előnybe kerülhetett a Red Bull a szabályszegéssel (Racing)
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, mennyit költenek évente új fejlesztésekre, amivel egyből érzékeltette, mennyire abszurd „kis mértékű” szabályszegésnek nevezni a Red Bull vélt szabályszegését. Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója eközben rávilágított, miért nem lehetnek kifogásai az energiaitalos csapatnak. Továbbra sem derült ki, hogy
okt. 16
15:39
11 éve hunyt el Dan Wheldon az IndyCar történetének legborzalmasabb tömegbalesetében (Racing)
Immáron 11 éve, hogy elment az IndyCar történetének egyik legnépszerűbb bajnoka, Dan Wheldon, miután Las Vegasban halálos balesetet szenvedett. Dan Wheldon 1978-ban született brit autóversenyző volt, és az IndyCar 2000-es éveinek egyik, ha nem a legnépszerűbb versenyzője, kétszeres Indy 500 győztes (2005, 2011), és egyszeres IndyCar bajnok (2005).
okt. 16
15:45
Megfékezte az Oázis a brutális olaszokat, és Eb-aranyat hozott haza (BorsOnline)
Újabb Eb-aranyérem kerül a vitrinbe.
okt. 16
15:48
Okos játékkal, szép gólokkal verte az Újpestet a Debrecen (m4sport.hu)
A fővárosi lila-fehérek rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de a hatékonyságuk tragikus volt.
okt. 16
16:00
Kilencedik olimpiájára is rálendül Üzbegisztán ikonja (Infostart)
Egyszerűen nem képes abbahagyni, hiába jelentette be korábban.
okt. 16
16:09
Vajon Newey melyik bajnoki autója a legdominánsabb? (Racing)
Max Verstappen idei bajnoki címének köszönhetően egy újabb bajnoki konstrukció kerülhet fel a legendás brit tervezőguru, Adrian Newey neve mellé. Ebben a cikkben pedig lerántjuk a leplet arról, hogy melyik vb-t nyerő autója rendelkezik a legjobb győzelmi hatékonysággal. Newey először a Leyton House csapatánál tűnt fel a 80-as évek vége felé és a ki
okt. 16
16:24
Soha nem látott magyar sikerek születtek versenytáncban (m4sport.hu)
Világbajnoki arany Genfben, vb-ezüst Lipcsében.
okt. 16
16:27
Vogel Adrienn és Maricsek Miklós holtversenyben zárt a cseh bajnokság női kategóriájának élén (Racing)
A cseh ralibajnokság női kategóriájában pontegyenlőséggel az élen végzett Vogel Adrienn és navigátora, Maricsek Miklós. A Roger Racing Team párosa a Drei Städte Rallyn összetettben a 37. helyen ért célba úgy, hogy az első nap végén még a 67. helyen álltak. Ami a raliban kihívás, azzal szinte mind találkozott a magyar duó a három ország,
okt. 16
16:30
Három gólt szerezve nyerte meg a Real Madrid az El Clásicót (Infostart)
A Real Madrid 3-1-re nyerte a 250. El Clásicót, azaz a Barcelona elleni mérkőzését. A gólokat Karim Benzema, Federico Valverde, Rodrygo, illeltve Ferran Torres szerezte. A Barcelona először kapott ki a mostani bajnoki idényben, a Madrid ismét átvette a vezetést a táblázaton.
okt. 16
16:30
Kiütéses győzelemmel búcsúzott az FTC hokicsapata a Kontinentális Kupától (m4sport.hu)
A Ferencváros nyolc góllal verte a horvát KHL Sisakot.
okt. 16
16:45
Soha nem látott magyar siker az akrobatikus rock and roll vb-n (Demokrata)
Világbajnoki címet szerzett a magyar csapat az akrobatikus rock and roll csúcs kategóriájában.
okt. 16
16:48
Átharapták Dzsudzsák Balázsék az Újpest torkát (Infostart)
A Debrecen hazai pályán 4-1-re legyőzte az Újpest együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén.
okt. 16
16:48
Tóth Alexa második aranyérmét is megszerezte a grappling-világbajnokságon (m4sport.hu)
Tóth Alexa duplázott a Pontevedrában rendezett vb-n.
okt. 16
17:12
Dzsudzsák edzője nyakába borulva ünnepelte az Újpest elleni győzelmet (m4sport.hu)
A Loki csapatkapitánya kamerák előtt borult Srdjan Blagojevic nyakába.
okt. 16
17:15
Az Alpine megelégelte Norris beszólogatásait (Racing)
Kisebb szópárbaj alakult ki az Alpine és Lando Norris között. A brit versenyző már ideje hangoztatja, hogy nem érti miért nem biztosította be még a francia csapat a konstruktőri tabella negyedik helyét. A 22 éves pilóta kiemelte, hogy ellenfelük gyorsabb autóval rendelkezik, mégis szoros maradt a verseny a felek között. Norris: Rossz munkát végzett
okt. 16
17:21
Majdnem meghalt, majd megjósolta Bianchi halálát az expilóta (Racing)
Az 1994-es Japán Nagydíjon kis híján halálos balesetet szenvedő Martin Brundle már akkor, majd 1998-ban is szólt, hogy nem lenne szabad traktorokat beküldeni a pályára, amíg azon autók köröznek. Senki nem hallgatott rá. Mindenki hálát adhat a sorsnak és az égieknek, hogy nem történt újabb tragédia Szuzukában, és Jules Bianchi után nem halt meg egy
okt. 16
17:36
F1: Pato O’Ward elvitte pár körre Senna 1990-es világbajnok McLarenjét [Videó] (USAracing)
Jó időszakot él jelenleg Pato O’Ward. Az Arrow McLaren Sp versenyzője múlt héten ismét pályára...
okt. 16
17:36
Rekord számú induló volt az újbudai versenyen (Ripost)
Már online is lehet választani a sportágak között.
okt. 16
17:39
F1: Pato O’Ward elvitte pár körre Senna 1990-es világbajnok McLarenjét [Videó] (Racing)
Jó időszakot él jelenleg Pato O’Ward. Az Arrow McLaren Sp versenyzője múlt héten ismét pályára...
okt. 16
17:42
Magabiztos győzelemmel folytatta az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott (m4sport.hu)
Litvánia után Georgia sem okozott gondot a magyar csapatnak.
okt. 16
17:54
Kiütéses győri siker a női kézilabda BL-ben (m4sport.hu)
14 góllal nyertek a norvég Storhamar otthonában.
okt. 16
18:00
Egy percig sem lazsált a magyar válogatott Georgiában (Infostart)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 41-24-re nyert Georgia vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában, vasárnap Tbilisziben.
okt. 16
18:03
Tizenhét gólos magyar siker Georgiában (Demokrata)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 41-24-re nyert Georgia vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában.
okt. 16
18:09
Hova tűnt Christian Horner? (Racing)
Az interneten a szurkolók nagy része nagyon érdekesnek találja, hogy az FIA közleménye után nem hallani Christian Hornerről. A Szövetség hétfőn hozta nyilvánosságra a 2021-es költségvetés eredményeit. Hivatalosan is megállapították, hogy az Aston Martin és a Red Bull szabálysértést követett el. A kanadai-brit csapat a procedúrát sértette csak meg,
okt. 16
18:36
Varga Beáta búcsúzott a női ökölvívó Eb-n (m4sport.hu)
Varga Beáta sima vereséget szenvedett az 54 kilogrammos kategória nyolcaddöntőjében, így kiesett a montenegrói női ökölvívó Európa-bajnokságon, Budvában.
okt. 16
18:48
Kétgólos Real-győzelem az El Clásicón (m4sport.hu)
A Barcelona a Bernabéuban vesztette el bajnoki veretlenségét.
okt. 16
19:00
Értékes idegenbeli norvég skalpot gyűjtött be a Győr (Infostart)
A Győri Audi ETO KC 35-21-re nyert a norvég Storhamar HE otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, vasárnap.
okt. 16
19:06
Veretlen maradt a Győr a női kosárbajnokságban (m4sport.hu)
Az UNI Győr nyert a Ludovika Csata otthonában a női kosárlabda NB I egyetlen vasárnapi mérkőzésén, és öt találkozója után is százszázalékos.
okt. 16
19:09
Így hordják el a vietnámi F1-es pálya maradékait (Racing)
Hiába írtak alá 10 éves szerződés, egy F1-es verseny sem került megrendezésre Vietnámban. A pálya már megépült 600 millió dollárból, azonban szép lassan az enyészeté lesz. 2020-ban került volna sor az első versenyre, akkor a koronavírus miatt nem történt meg az esemény. Az AFP szerint azóta városi hatóságok már eltekintettek a szerződés kitöltésétő
okt. 16
19:33
Tetszik a Fradi az olimpiai bajnok legendának (BorsOnline)
Ez a két csapat juthat tovább a csoportból.
okt. 16
19:48
Schäferék a Dortmundot is legyőzték (m4sport.hu)
Haberer duplázott, tovább menetel a listavezető Union Berlin.
okt. 16
19:50
Könnyed magyar győzelem a curling vegyescsapat vb-n (m4sport.hu)
A magyar válogatott második vasárnapi mérkőzésén 8-1-re legyőzte a luxemburgi csapatot az Aberdeenben zajló curling vegyescsapat világbajnokságon.
okt. 16
19:52
A Liverpool elvette a Manchester City veretlenségét (m4sport.hu)
A győztes gólt egy villámgyors kontra végén Szalah szerezte.
okt. 16
19:54
Megtréfálta a Ferencvárost a sereghajtó Mezőkövesd (m4sport.hu)
Teljesen megérdemelt győzelmet aratott Kuttor Attila csapata.
okt. 16
20:06
Schäfer Andrásék menetelnek, a Dortmundot is legyőzve élen a Bundesligában (Infostart)
Az Union Berlin egyelőre megállíthatatlannak tűnik, 10 forduló ment le eddig.
okt. 16
20:09
Túlságosan is alulértékelt lenne Lance Stroll? (Racing)
Sokakat megoszt a kanadai Lance Stroll. Az Aston Martin fiatalja sokak szerint csak édesapja pénze miatt van a Forma-1-ben, ám időnként meg-megvillan. Utóbbi tény miatt egyre többen veszik védelmükbe, legutóbb a korábbi spanyol klasszis, Pedro de la Rosa tette, aki szerint messze alulértékelik a kvalitásait. „Alig várom már, hogy Lance-szel és Fern
okt. 16
20:12
Újabb bajnoki vereség - Soknak tűnik a Ferencváros kettős terhelése (Infostart)
Két hét alatt a második kudarcát szenvedte el a hazai labdarúgó-bajnokságban a Ferencváros, helytállva viszont közben az EL-ben.
okt. 16
20:18
Elvesztette veretlenségét a Manchester City a PL szuperrangadóján (Infostart)
Szinte csoda, de Erling Haaland nem talált be.
okt. 16
20:18
Vendégsikerek a férfi kosárlabda-bajnokság vasárnapi meccsein (m4sport.hu)
A Sopron Pakson, a Kecskemét pedig Körmenden tudott nyerni.
okt. 16
20:36
Továbbra is élen a BJA a Jégkorong Erste Ligában (m4sport.hu)
A listavezető Budapest Jégkorong Akadémia nagy csatában, a finn Eetu Elo mesterhármasával 3-1-re győzött Újpesten az Erste Liga utolsó vasárnapi mérkőzésén, és így továbbra is - egyedüliként a mezőnyben - veretlen.
okt. 16
20:48
Videó - Németh Krisztián se hitte el, mekkora helyzetet hagyott ki (m4sport.hu)
A kapust is kicselezte, majd lazán a hálóba akart gurítani, de nem számolt azzal, hogy érkezik a másik Németh

Keresés