2022. október 14. péntek

okt. 14
12:09
Lemondott Vári Attila a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról (Demokrata)
A játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető pénteken a közmédiának jelentette be döntését.
okt. 14
12:09
Jelenlegi formájában megszűnik a WTCR! (Racing)
Nehéz szezonon van túl a WTCR, az FIA pedig bejelentette, hogy változtatni fognak a jelenlegi idényt követően. A többszöri gumibotrány mellett a címvédő Lynk & Co kiszállása miatt 12 autóra csökkent a mezőny, a COVID és az ukrajnai háború miatt pedig idén nem kevesebb, öt hétvégét kellett törölni. Az FIA jelenleg egy „átfogó és alapos
okt. 14
12:18
Szívmelengető videó: így lett egy japán kisfiú az Alfa Romeo „szponzora” (m4sport.hu)
Valószínűleg a legkevesebbet fizető, mégis a legkülönlegesebb „szponzora” lett az Alfa Romeo F1-es csapatának egy japán kisfiú. A csapat megosztotta a szívmelengető történetét.
okt. 14
12:27
Neville és Sordo kipróbált egy másik csúcskategóriát is (Racing)
A Rally-világbajnokság utolsó előtti versenye előtt Dani Sordo és Thierry Neuville kipróbálta a Red Bull Amerika Kupa hajóját, Neuville pedig megautóztatta a hajó kormányosát.  A svájci Arnaud Psarofaghis a kormányosa az Alinghi Red Bull Racing csapat BoatZero nevű tréninghajójának. Az új csapat a kétszeres Amerika Kupa győztes Alinghi és a Red Bul
okt. 14
12:30
Távozik a vízilabda-szövetség éléről Vári Attila (Infostart)
Lemondott, meg is indokolta, miért.
okt. 14
12:30
Vári Attila lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról (HírTV)
Lemondott posztjáról Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (Mvlsz) elnöke - a játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető pénteken a közmédiának jelentette be döntését.
okt. 14
12:48
A kvótaszerzés nem sikerült, Péni István a legjobb magyar férfi légpuskás a sportlövő-világbajnokságon (m4sport.hu)
Messze voltak a döntőtől, így az ötkarikás kvótától is a magyarok a férfi légpuskások versenyében a kairói olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon, melyen 19. helyével Péni István teljesített közülük a legjobban.
okt. 14
12:51
Dale Jr.: Egy új Nascar Cup-csapat indítása felér az öngyilkossággal (Racing)
Az elmúlt évben folyamatosan terítéken volt, hogy a Jr Motorsports hamarosan a Nascar Cup Seriesre...
okt. 14
12:54
Dale Jr.: Egy új Nascar Cup-csapat indítása felér az öngyilkossággal (USAracing)
Az elmúlt évben folyamatosan terítéken volt, hogy a Jr Motorsports hamarosan a Nascar Cup Seriesre...
okt. 14
13:00
Továbbra is hibátlan a BL-selejtezőben a Vasas férfi pólócsapata (m4sport.hu)
Az A-Híd VasasPlaket férfi vízilabdacsapata második mérkőzését is megnyerte a spliti csoportban a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, miután péntek délelőtt gólgazdag mérkőzésen 18-13-ra verte a román Steaua Bucurestit.
okt. 14
13:02
Vereséggel kezdett a Szolnok a férfi vízilabda Eurokupában (m4sport.hu)
A Szolnoki Dózsa a szerb Partizan Beogradtól elszenvedett 10-8-as vereséggel kezdte meg szereplését a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének első körében, a szirakúzai B csoportban.
okt. 14
13:06
Ha Katinka felkérne, tudnék segíteni - Shane Tusup ajánlja magát (Infostart)
Hosszú Katinkának folytatnia kellene az úszást és ha felkérné, akkor segítene neki - ezeket Shane Tusup mondta egy lapinterjúban. Az amerikai edző jelenleg szabadúszó, de közben dolgozik.
okt. 14
13:15
2 perc alatt megérted, miért menő a kamionversenyzés 2022-ben! (Racing)
A kamionversenyzés nagy hagyományokkal bír Magyarországon, hiszen már a 80-as évek közepén beszállt a Hungarocamion, 4 évre. Az akkori időkből leginkább a Mercedesszel versenyző Krasznai János, illetve a hazai gyöngyszem RÁBA pilótája, Dinnyés László neve maradt meg leginkább a köztudatban. Magyar privát csapat aztán újra kezdte a pályakamionozást
okt. 14
13:21
Megható videó: Felkutatta névtelenül adományozó fiatal rajongóját az Alfa Romeo (Racing)
Megható videót tett közzé közösségi oldalain az Alfa Romeo F1-es csapata, amelyből kiderült, hogy az istálló felkutatta a három évvel ezelőtt adományt küldő fiatal rajongóját, és meghívta a szuzukai paddockba. Alighanem élete legszebb hétvégéjén van túl Goto, az Alfa Romeo F1-es csapatának fiatal japán rajongója, aki három évvel ezelőtt 19 eurót kü
okt. 14
13:36
Így újul meg az F1-es szingapúri pálya vonalvezetése 2023-ra? (m4sport.hu)
Megújult formában fogadhatja 2023-ban a Forma–1 mezőnyét Szingapúr? Az előzési lehetőségek javítása érdekében áttervezhetik a vonalvezetést.
okt. 14
13:42
Négy Barca- és két Bayern-játékos is az esélyesek között – megvan a 2022-es Golden Boy 20 fős jelöltlistája (m4sport.hu)
Az olasz Tuttosport pénteken közzétette az idei Golden Boy-díj – azaz a legjobb 21 éven aluli futballistának járó elismerés – legjobb 20 közé bekerült jelöltek névsorát.
okt. 14
13:45
Furcsa problémába ütköztek Milákék, az elnöknek kellett közbelépnie (BorsOnline)
Az energiaválság miatt az ideális 27-nél két fokkal hűvösebb a Duna Aréna vize, ezért válogatott klasszisaink - köztük Milák Kristóf és Márton Richárd - azt szeretnék, hogy ne kelljen a kelleténél hidegebb vízben tréningezni.
okt. 14
13:48
Nem egy vakációs célpont Golomán György új állomáshelye, de nem is ez volt a szempont (m4sport.hu)
Nem tart ott a pályafutása, hogy a kényelmet válassza a kihívás helyett – véli a kosárlabdázó Golomán György.
okt. 14
13:51
Sajtó: A Nascar lefújta a tervezett elektromos szériáját (Racing)
Az elmúlt hónapok során számos pletyka röppent fel arról, hogy a Nascar egy saját elektromos...
okt. 14
13:54
Sajtó: A Nascar lefújta a tervezett elektromos szériáját (USAracing)
Az elmúlt hónapok során számos pletyka röppent fel arról, hogy a Nascar egy saját elektromos...
okt. 14
14:06
Ha Mbappé valóban távozna a PSG-től, a Real akkor sem jelentkezik be a támadóért (m4sport.hu)
A madridiak most más célpontjaikra koncentrálnak.
okt. 14
14:12
Hanga Ádám úgy érzi, mintha fél éve sérült lenne, de közel a visszatérés (m4sport.hu)
A spanyol bajnokságban Hanga Ádám csapata három forduló alatt harmadik győzelmét szerezte múlt vasárnap.
okt. 14
14:15
Már a szabályszegésen töri a fejét a Mercedes? (Racing)
Sajtóértesülések szerint a Mercedes is túlköltekezhet, ha nem kap komoly bünetést a Red Bull. Mikor kiderült, hogy a Bikák tovább nyújtózkodtak a takarójuk végénél, a Mercedes csapatfőnöke felhúzta a szemöldökét. Wolff ugyanis már hetekkel ezelőtt elmondta a médiának hogy ellenfelük túlköltekezett. Mivel az osztrák istálló az 5%-os határon belül mo
okt. 14
14:24
Gólgazdag románverés a férfi vízilabda-BL-ben (Infostart)
Az A-Híd VasasPlaket férfi vízilabdacsapata második mérkőzését is megnyerte a spliti csoportban a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, miután péntek délelőtt gólgazdag mérkőzésen 18-13-ra verte a román Steaua Bucurestit.
okt. 14
14:24
Megerősödött FTC, új edzővel a megfiatalított BVSC – kezdődik a női vízilabda OB I 40. szezonja (m4sport.hu)
A hétvégén rendezik az első fordulót az E.ON női vízilabda ob I 2022/23-szezonjában, amely az élvonal kereken 40. idénye lesz.
okt. 14
14:27
Kajto: Spanyolországban dől el a folytatás (Racing)
Kajetan Kajetanowicz számára jól kell sikerülnie a Spanyol Rallynak, hogy esélye maradjon Japánban megszerezni a WRC2-es világbajnoki címet.  Kajto nagyon érdekes taktikát választott az idei WRC2-es szezonra, mert ismert Európai versenyek helyett inkább távoli futamokat választott ki, így elkerülve Andreas Mikkelsent. Ez a stratégia pedig jónak tűn
okt. 14
14:29
Botrányos ár! 25-30 millió egy csapatért? Ennyiért nem kell! (Racing)
Legalábbis Dale Earnhardt Jr. ezt mondta legutóbbi podcastjában, ahol az volt a téma, hogy tervezi-e Cup Series csapat indítását. Dale Earnhardt Jr. egész évben a JR Motorsports csapatának a NASCAR Cup Series-be való átköltözésével kecsegtetett. Earnhardt még júniusban, a Dale Jr. Download élő adásában azzal is viccelődött, hogy reméli, le tudja ma
okt. 14
14:36
Horner: A mostani a Red Bull történetének legerősebb technikai csapata (m4sport.hu)
Soha olyan erős nem volt még a Red Bull technikai oldalon Christian Horner szerint, mint jelenleg.
okt. 14
14:45
Már megint szabályt módosít a Nascar, mivel a független fellebbviteli testület sorozatban a csapatoknak ad igazat (Racing)
Nincsenek jó napjai (vagy inkább hetei, hónapjai) a Nascar-nak. Ott vannak a Next Gen autó...
okt. 14
14:48
Már megint szabályt módosít a Nascar, mivel a független fellebbviteli testület sorozatban a csapatoknak ad igazat (USAracing)
Nincsenek jó napjai (vagy inkább hetei, hónapjai) a Nascar-nak. Ott vannak a Next Gen autó...
okt. 14
14:48
A Red Bull enyhe büntetése esetén a Mercedes is elgondolkodik a szabályszegésen (m4sport.hu)
Veszélyes helyzetet teremtene Toto Wolff szerint, ha enyhe büntetéssel megúszná a Red Bull a költségplafon átlépését, ezzel ugyanis a többieket is szabályszegésre csábíthatják.
okt. 14
14:54
Vári Attila lemondott Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról (444.hu)
A következő időszakban minden energiáját a nemzeti vízilabda képzési és módszertani központra fordítaná.
okt. 14
14:54
Egyre több profi orosz teniszező játszana más nemzeti színekben – árulta el a kazah szövetség elnöke (m4sport.hu)
Úgy tűnik, sokan követnék a Grand Slam-győztes Jelena Ribakina példáját.
okt. 14
15:15
Besírsz! Az Alpine 2023-as párosa így nézett ki 2010-ben! (Racing)
A legtöbb esetben a férfiakról elmondható, hogy előnyükre öregednek. Ez többnyire a Forma-1-es versenyzők esetében is így van. Erre kiváló példa az Pierre Gasly és Esteban Ocon is. A francia páros alkotja majd jövőre az Alpine versenyzőpárosát. Ennek apropóján a Francia Motorsport Szövetség közzétett egy 2010-es fotót, melyen francia autóversenyzők
okt. 14
15:18
Korszakváltás a magyar fociban – Gurulj be lassítva is! (m4sport.hu)
Itt most már nem csak egy-egy jól sikerült eredményről beszélhetünk a válogatott, vagy valamelyik klubcsapatunk részéről. Az elmúlt években sokat lépett előre a magyar futball, a Gurulj be lassítva is! legújabb részében Hajdú B. István és Székely felidézte, honnan is indultuk nemrég. Beszéltek arról, hogy minek köszönheti a Zvezda legyőzését a Frad
okt. 14
15:27
Pilótái családjának távoltartásával előzné meg a belháborút az F1-es csapat (Racing)
Pierre Gasly váltig állítja, hogy nem lesz probléma abból, hogy jövőre Esteban Oconnal kell egy csapatban versenyeznie, de az Alpine már óvintézkedéseket is tett a viharos múltú pilótái közötti súrlódások elkerülésére. Sokan szemöldökráncolva figyelték, ahogy az Alpine leigazolta Pierre Gasly-t Fernando Alonso megüresedett helyére. És nem azért, me
okt. 14
15:51
Könnyen „egyslágeres csoda” lehet a WTCR-ből (Racing)
A WTCR promótere, Francois Ribeiro arra utalt, hogy a sorozat új formátuma akár lehet, hogy csak egy versenyből fog állni. Hasonlóan az egykori makaói FIA F3-as Világkupához vagy a FIA GT Világkupához, évenkénti egyszeri esemény lehet majd a WTCR-ből is. „Tavaly jelentettük be, hogy meghosszabbítjuk az FIA-val való együttműködésünket, és középtávon
okt. 14
15:54
Norris normál körülmények között 2023-ban sem vár győzelmeket (m4sport.hu)
De hisz csapatában, és úgy érzi, 2024-ben már harcban lehetnek.
okt. 14
16:15
Életre szóló élményt ajándékozott egy japán kisfiúnak az Alfa Romeo (Racing)
Az Alfa Romeo nem mindennapi történetet osztott meg közösségi médiás felületein, ami még a Japán Nagydíjról származik. A sztori még 2019-re nyúlik vissza, amikor egy nagyon különleges rajongói levelet kaptak, benne 19 euróval, és egy elképesztően aranyos üzenettel. Egy japán kisfiú írta, aki így próbált segíteni kedvenc csapatán, azt viszont sajnál
okt. 14
16:18
Hivatalos: F1-es szabadedzésen bizonyíthat Palou és O’Ward (USAracing)
Több, a tavalyi autóval megejtett teszt után végre kipróbálhatja a McLaren idei Mcl36-osát Pato O’Ward...
okt. 14
16:21
Hivatalos: F1-es szabadedzésen bizonyíthat Palou és O’Ward (Racing)
Több, a tavalyi autóval megejtett teszt után végre kipróbálhatja a McLaren idei Mcl36-osát Pato O’Ward...
okt. 14
16:23
Ogier felkészülésnek szánja a Spanyol Rallyt (Racing)
A murvás Új-Zéland Rallyn elért második hely után Sébastien Ogier a Spanyol Rallyn szeretne felkészülni a Toyota hazai, japán futamára.  Sébastien Ogier három hónap kihagyás után második helyezéssel tért vissza a Rally Világbajnokság mezőnyébe Új-Zélandon, ahol egyértelműen Kalle Rovanpera segítése volt a feladata.  A nyolcszoros rally világbajnok
okt. 14
16:24
Bondár Anna kiesett a kolozsvári negyeddöntőben (m4sport.hu)
A világranglistán 62. magyar teniszező három játszmában kapott ki a rangsorban 48. Potapovától.
okt. 14
16:30
Messze voltak a vb-döntőtől a magyar női légpuskások (m4sport.hu)
Tarr Vivien 49., Mészáros Eszter 51., Dénes Eszter 73. lett Kairóban.
okt. 14
16:36
Vereséggel folytatta a Honvéd az Eurokupa-szereplést (m4sport.hu)
A Budapesti Honvéd pénteken kora délután vereséggel folytatta szereplését a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének első körében, a kranji C csoportban, miután 12-9-re kikapott a francia Strasbourg csapatától.
okt. 14
16:42
Két IndyCar-menőnek is lehetőséget ad a McLaren (m4sport.hu)
Álex Palou és Patricio O’Ward is kipróbálhatja a 2022-es autót.
okt. 14
16:45
Az Alpine máris leleplezhette a Hypercar-ját (Racing)
Csak két év múlva indul versenybe az Alpine által fejlesztett Hypercar, a franciák mégis közzétettek egy sejtelmes grafikát, ami már nagyban hasonlíthat a végleges autóra. Az Alpenglow (tehát „alpesi izzás”) névre hallgató projekt elég látványosra sikeredett. A márka közleménye szerint „az utca és a versenypálya figyelembevételével tervezték” az új
okt. 14
16:51
Újabb F1-es junior kaphat IndyCar ülést (Racing)
Az IndyCar legutóbbi tesztje után Dale Doyne úgy, nyilatkozott, a Ferrari korábbi F1-es juniorja, Marcus Armstrong kiváló lenne a csapatába… Christian Lundgaard az Év Újonca lett 2022-ben, most pedig újabb F1-es junior követheti a példáját. A legújabb újoncteszt fejleményei legalábbis erre utalnak… Bár az ideje csak negyedik volt az ötből, a csapat
okt. 14
17:06
Ádám Martin bajnoki címben bízik (Infostart)
A dél-koreai labdarúgó-bajnokságban szereplő Ulszan Hyundai csatára abban is reménykedik, hogy bekerülhet a magyar válogatott kezdőcsapatába.
okt. 14
17:15
Pérez rosszkor “szórta a pénzt”, törölte is a bejegyzést (Racing)
Nem jó pillanatban töltötte fel Sergio Pérez a CashApp által kért tartalmat a közösségi médiás felületére. Mikor kirobbant a költségvetési-botrány és beigazolódott a Mercedes és a Ferrari sejtése, a mexikói pilóta épp eleget tett a csapat egyik szponzori felkérésének. Ám a 32 éves pilóta nem a jó napot választotta a feltöltésre. A Red Bull szerint

Keresés