2022. október 12. szerda

okt. 12
13:30
Bognár György: Ádám Martin a pályán már jobb, mint Szalai Ádám (m4sport.hu)
Bár az MTK parádésan kezdte a szezont, az utóbbi időben nem muzsikál jól az NB II-ben, Bognár György csapata a legutóbbi négy bajnokiján csak egy pontot szerzett, a szakmai igazgató pedig az M1-nek adott interjújában elárulta, mi a gyengébb teljesítmény oka, illetve a válogatott megüresedett csatár posztjáról is szót ejtett.
okt. 12
13:36
Häkkinen: Nem akarunk még egy halálos balesetet (m4sport.hu)
A kétszeres bajnok reméli, az FIA tanul a traktoros incidensből.
okt. 12
14:09
Leclerc őszintén nyilatkozott a Suzukában kapott büntetéséről (Racing)
Charles Leclerc szerint a versenybírák jó döntést hoztak a Japán Nagydíj folyamán, ahol az utolsó körös pályaátvágásáért egy 5 másodperces büntetést kapott. A Ferrari monacói versenyzőjére a futam utolsó szakaszában komoly nyomást tudott helyezni Sergio Pérez. A mexikói pilóta ugyanis sokkal jobban kezelte az abroncsait az 5-szörös futamgyőzteshez
okt. 12
14:12
Marko szerint De Vries lesz az Alpha Tauri vezére (m4sport.hu)
Hiába fogja első évét kezdeni, miközben csapattársa a harmadikat…
okt. 12
14:12
Forma-1 - Nem épül tovább a zimbabwei versenypálya (HírTV)
A zimbabwei legfelsőbb bíróság döntése nyomán felfüggesztették a Forma-1-es versenypálya építését az afrikai ország északnyugati részén, a világhírű Viktória-vízesés közelében.
okt. 12
14:14
Papp Kristóf csapatot váltott és továbbra is az NHL-re készül (m4sport.hu)
A magyar jégkorong egyik legígéretesebb tehetsége továbbra is az Egyesült Államokban játszik, és úgy érzi, a klubváltásának köszönhetően még több esélye nyílt arra, hogy idővel eljusson az NHL-be.
okt. 12
14:15
Gyomorforgató, ezt eszi a világsztár labdarúgó (BorsOnline)
Ezt bizony Hannibal Lecter is megirigyelné!
okt. 12
14:21
Csercseszov: Itt a lehetőség a javításra (Demokrata)
Javítási lehetőségként tekint a Crvena zvezda elleni Európa-liga csoportmérkőzésre a Ferencváros csapatának vezetőedzője.
okt. 12
14:21
Újabb fontos lépést tett az F1 felé Palou és O’Ward (Racing)
Alex Palou és Pato O’Ward ezúttal az ausztriai Red Bull Ringen tesztelhette a McLaren 2021-es autóját, fontos tapasztalatokat gyűjtve. Alex Palou és Pato O’Ward egyaránt úgy érzi, hogy a McLarennel folytatott legutóbbi tesztek után előrelépést értek el. A páros a múlt héten az ausztriai Red Bull Ringen járt, hogy folytassák tesztprogramjukat egy ko
okt. 12
14:30
Guardiola elárulta, miért nem nyert még BL-t a Cityvel (m4sport.hu)
Minden évben megnyerné a trófeát, ami legutóbb 11 éve sikerült neki.
okt. 12
14:54
Az IRA indulóját énekelték az ír női fociválogatott tagjai, miután legyőzték a skótokat (444.hu)
A válogatott vezetője bocsánatot kért, és azt mondta, „erre nincs mentség”.
okt. 12
14:54
Csercseszov szerint itt a lehetőség a Fradinak a javításra (m4sport.hu)
Az orosz szakember nagyon számít a szurkolókra.
okt. 12
15:00
Lőw Zsolt mellett már csak egy edző esélyes a stuttgarti kispadra (m4sport.hu)
A legutóbbi sajtóértesülések szerint már csak Sebastian Hoenessnek és Lőw Zsoltnak van esélye elfoglalni a vezetőedzői posztot a német labdarúgó-bajnokságban utolsó előtti VfB Stuttgartnál, melynek kispadján a sereghajtó Bochum ellen szombaton sorra kerülő mérkőzésen még biztosan Michael Wimmer megbízott tréner ül majd.
okt. 12
15:09
Verstappen elárulta, hogy mikor vonul vissza (Racing)
Max Verstappen utalt rá, hogy jelenlegi Red Bull-os szerződése lejártával távozhat a Forma-1-ből. A holland pilóta egy drámai és zavaros Japán Nagydíj után vasárnap megszerezte sorozatban a második világbajnoki címét. Verstappen márciusban, első bajnoki címének megnyerése után egy sziklaszilárd új szerződést írt alá, amelyben a 2028-as szezon végéi
okt. 12
15:12
Lőw Zsolt mellett már csak egy edző esélyes a stuttgarti kispadra (m4sport.hu)
Megoszlanak a német sajtóértesülések, melyek szerint már csak Sebastian Hoenessnek és Lőw Zsoltnak van esélye elfoglalni a Bundesligában utolsó előtti VfB Stuttgart vezetőedzői posztját. A dpa információi alapján a magyar szakember az egyik befutó, azonban a német Sky Sport szerint már elutasította a megkeresést. A kiesés ellen menekülő csapat kisp
okt. 12
15:18
Európa-liga: itt a lehetőség a javításra (Infostart)
Javítási lehetőségként tekint a Crvena zvezda elleni Európa-liga csoportmérkőzésre Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.
okt. 12
15:30
Gálfi Dalma kiemeltet búcsúztatva nyolcaddöntős a kolozsvári versenyen (m4sport.hu)
Gálfi Dalma bejutott a nyolcaddöntőbe a 250 ezer dollár (105 millió forint) összdíjazású kolozsvári keménypályás női tenisztornán.
okt. 12
15:36
Horner: A tavalyi gigászi csata után Verstappen idén más bolygón volt (m4sport.hu)
Jót tett az 1-es rajtszám és a tavalyi bajnoki siker Max Verstappennek a főnöke szerint. Christian Horner lenyűgözte a holland fejlődése.
okt. 12
15:48
A káromkodós videó után megszólalt Véber György (Infostart)
A csapatát alpári módon szídó újesti futballedző írásos figyelmeztetést kapott klubjától, az MLSZ még vizsgálja az esetet.
okt. 12
16:03
Molnár Martin második hellyel búcsúzott az OK Junior kategóriától (Racing)
Utolsó versenyét teljesítette Molnár Martin az OK Junior kategóriában, mielőtt a felnőtt OK-ra váltana. A búcsúverseny nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen a jubileumi 50. Trofeo delle Industrie versenyen az elődöntőt megnyerte, a döntőben pedig másodiknak futott be. Ezzel a HUMDA Academy pilótája megismételte tavalyi kiváló eredményét. Bár ne
okt. 12
16:05
Bejelentést tett a Hungaroring – jó hírt közöltek a magyar F1-es drukkerekkel (Racing)
Az idén rekordot döntött a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszíni nézettsége, és már most szinte borítékolható, hogy jövőre is teltház lesz a Hungaroringen. Emiatt a Hungaroring Sport Zrt. már most úgy döntött, hogy extra lelátókat épít. A Forma-1 globális népszerűségének növekedésével a Magyar Nagydíj népszerűsége is rohamosan nő. Ezt már az idei és
okt. 12
16:07
Vincze Ferenc a harmadik hellyel is életben tartotta bajnoki esélyeit (Racing)
Vincze Ferenc és Németh Gergely öt második hely után Ózdon a harmadik helyen zárt, holott sikerült javítaniuk az autó beállításán, azonban így is életben tartották bajnoki esélyeiket. A Korda Racing további versenyzői közül azonban sem az ORC-ben szereplő Foczkó Ákos, Madarász Szabolcs duó, a sem pedig Határ Attila és Éhn Dániel kettős nem tudta be
okt. 12
16:09
Baleset és kicsúszás is hátráltatta, de Rácz Geri elérte az idei évre kitűzött célt (Racing)
Egyik legnehezebb versenyhétvégéjén van túl Rácz Geri a brit MINI CHALLENGE JCW-ben. Az EXCELR8 Motorsport 16 esztendős versenyzője Brand Hatch-ben, a sorozat idei szezonzáróján állt rajthoz, megpróbáltatásai pedig már a pénteki második szabadedzésen elkezdődtek, majd az időmérőn és a futamokon is folytatódtak. A HUMDA által támogatott sportoló ide
okt. 12
16:09
A Red Bull még idén újabb rekordot döntene Verstappennel (Racing)
Max Verstappen múlt hétvégén, 4 versennyel a vége előtt biztosította be 2022-es világbajnoki címét, ezzel már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát. Csapata, a Red Bull pedig 2013 óta az első konstruktőri elsőségére hajt, ami akár a következő versenyen, Austinban már meg is szerezhetnek. A 25 esztendős versenyző célja pedig nem is lehet más, min
okt. 12
16:11
Wirtmann újabb győzelmével ismét esélyes a bajnoki címre (Racing)
Wirtmann Ferenc és Kerekes József az Ózd Rally historic értékelésében rajt cél győzelmet aratott. Idei harmadik győzelmükkel pedig újra versenyben vannak a bajnoki címért.  Az Országos Historic Rallybajnokság egyik legnehezebb futamát rendezték az Ózd Rallyn, ahol három pályán három kört kellett teljesítenie a mezőnynek. Várható volt, hogy főleg a
okt. 12
16:13
Nem mindennapi felvétel: ilyen kamerából még biztos nem látott F1-es autót száguldani (Racing)
A 2013-as Toro Rosso mögött “lebegve” egészen olyan érzésünk lehet, mintha egy játékba csöppentünk volna. Nem mindennapi szögekből vette fel egy videókat készítő mérnök, ahogy az egyik 2013-as Toro Rossót birtokló Wolfgang Jaksch a pályán száguldozik. Rick van Barneveld 360 fokos látószögű kamerákat erősített az STR8-as kódjelű versenygépre egy zan
okt. 12
16:27
Rosberg szerint Vettelnek az Extreme E-ben kellene folytatnia (Racing)
Nico Rosberg, az RXR csapat főnöke szerint Seébastian Vettelnek környezetvédelemért tett erőfeszítései miatt az Extreme E-ben kellene folytatnia versenyzői karrierjét az F1 után.  Nico Rosberg 2016-ban világbajnokként fejezte be Forma-1-es karrierjét, majd csapatot alapított, mellyel az Extreme E szezon első bajnok címét tavaly megszerezte és idén
okt. 12
16:27
A debreceni stadionban is takarékra állítják a fűtést (rtl.hu)
November elejétől az év végéig nem is fűtenek be jobban, a továbbiakról pedig az energiakereskedők árajánlatai alapján döntenek.
okt. 12
16:30
Forma–1: már nincs ülőhely a 2023-as Magyar Nagydíjra (Infostart)
A Hungaroring állandó lelátóin már csak elvétve lehet ülőhelyet találni a 2023-as Magyar Nagydíjra.
okt. 12
16:36
Egyik magyar csapat sem játszhat saját hazai pályáján a férfi kézilabda Európa-ligában (m4sport.hu)
Mindhárom magyar csapat albérletben játszik a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörében.
okt. 12
16:38
Izomszakadást szenvedett a Debrecen kulcsembere, hetekig nem játszhat (m4sport.hu)
Sérülése miatt hetekig nem léphet pályára Sylvain Deslandes, a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen játékosa.
okt. 12
16:39
Kellettnek nem kellett egy újabb szezon A.J. Foytnál (Racing)
Saját döntéséből nem próbálkozik meg még teljes szezonnal az A.J. Foyt egyik pilótája, Dalton Kellett. Csapat már két pilótát jelentett be, így csak bővítéssel lehetne megoldható számára a folytatás. „Meghoztam a döntést, hogy nem folytatom az A.J. Foyt Racing 4-es Chevrolet-jével. Nem volt könnyű, hiszen én és a csapat is sok időt és erőfeszítést
okt. 12
16:48
Több forrás tudni véli, hogyan léphette át a költséglimitet a Red Bull (m4sport.hu)
Német lapértesülés szerint több pontban is eltér a Red Bull szabályértelmezése az FIA-étól. Kiderült, milyen tételek eltérő elszámolása állhat a tavalyi költségplafon átlépése hátterében.
okt. 12
17:00
Energiaválság: már a jégkorongozók is vészforgatókönyvvel készülnek a télre (Infostart)
A csarnokbezárás fenyegető réme mindenképp itt van velünk – mondta Sipos Levente. A szövetség főtitkára szerint azonban ennek rossz hatása lenne az elit-vb-re készülő női és férfi válogatott felkészülésére.
okt. 12
17:06
Kép: négy nap múlva el Clásico, Rüdiger sérült szeme viszont brutálisan néz ki (m4sport.hu)
Hogy lesz ebből így játék?
okt. 12
17:09
Häkkinen megnevezte ki a tökéletes csapattárs Verstappennek (Racing)
Az elmúlt években voltak gondjai a Red Bullnak, hogy megtalálja Max Verstappen csapattársát. Daniel Ricciardo távozása óta sem Pierre Gasly sem pedig Alex Albon nem hozta az elvárt szintet. Sergio Pérez azonban már három Red Bullos sikernél jár, noha teljesítménye hullámzó, mégis elég arra, hogy ott legyen a pontverseny második helyén. Ennek eredmé
okt. 12
17:21
Verstappen világbajnok autót vezetett, de nem a sajátját (Racing)
A Renault 2,4 literes V8-asának üvöltését is hallgathatták ma az imolai lakosok, az immár kétszeres világbajnok Max Verstappen, illetve David Coulthard előadásában. Ahelyett, hogy kiélvezné a Japán Nagydíjon négy nappal ezelőtt bebiztosított második világbajnoki címét, Max Verstappen nem tud elszakadni az F1-es pilótafülkétől. De nem a saját idei v
okt. 12
17:54
Bondár Anna negyeddöntős a kolozsvári tenisztornán (m4sport.hu)
Közel kétórás csatában verte brit ellenfelét.
okt. 12
18:00
A Nascar kifizeti a csapatok helyett a Next Gen új biztonsági elemeinek költségeit (USAracing)
Javában zajlik a munka arra vonatkozóan, hogy a Nascar biztonságosabbá tegye az idén debütált autókat....
okt. 12
18:00
Vettel: Senki sem fog emlékezni rám (m4sport.hu)
Sokat tanult a Forma–1-től, nem szeretett ki belőle, de elérkezettnek látja az időt a búcsúhoz. Sebastian Vettel tanulságokról és a hátrahagyott örökségről beszélt.
okt. 12
18:03
A Nascar kifizeti a csapatok helyett a Next Gen új biztonsági elemeinek költségeit (Racing)
Javában zajlik a munka arra vonatkozóan, hogy a Nascar biztonságosabbá tegye az idén debütált autókat....
okt. 12
18:15
Mellesleg Briatore lánya fehérneműben pózol modell anyjával (Racing)
Bizony ám, az egykori dörzsölt csapatfőnöknek lánya is van. Leginkább azt lehet tudni Flavio Briatoréról, hogy második feleségétől, a nála 30 évvel fiatalabb, modell, Elisabetta Gregoracitól van egy fia, Nathan Falco, aki most 12 éves. Gregoraci előtt is előszeretettel járt modellekkel az üzletember, aki a Benetton ruházati cég igazgatója volt, maj
okt. 12
18:24
Már a kézilabda élvonalát is elérte a csarnokbezárási hullám (Infostart)
Bizonytalan ideig a Győri Audi ETO KC elleni szerdai összecsapás lesz a Praktiker-Vác női kézilabdacsapatának utolsó mérkőzése a Váci Sportcsarnokban, amely november 1-jén átmenetileg bezár.
okt. 12
18:27
Döbbenet! A Toyota titokban fejlesztette ki új fegyverét (Racing)
A Toyota Gazoo Racing és Jari-Matti Latvala is sokáig igyekezett titkolni a japán gyártó legújabb projektjét, melyben kifejlesztette első Rally2-es autóját.  A finn Rallit.fi oldal jutott azon információk birtokába, melyek egy Rally2-es Toyota Yaris teszteléséről szólnak.  Az üggyel kapcsolatban Jari-Matti Latvala korábban úgy nyilatkozott, hogy ér
okt. 12
18:30
Tízgólos FTC-siker Siófokon a női kézilabda NB I-ben (m4sport.hu)
Álmosan kezdték a csapatok a mérkőzést szerda délután, amikor a Siófok KC az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatát fogadta a női kézilabda NB I negyedik fordulójában. A hazaiak az öltözőben ragadtak, első góljukra több, mint hét percet kellett várni, és a félidőre már hétgólos hátrányban voltak. A második játékrészben tovább nőtt a különbség, tízzel is
okt. 12
18:36
A sérült Dybala esze már kizárólag a vb-n jár, reméli, hogy a rajtra felépül (m4sport.hu)
Hajszálon múlhat, hogy ott lehet-e Katarban az argentinok támadója. A szövetségi kapitány jóindulatán is múlhat a szereplése.
okt. 12
18:42
Videó: testi sértéssel vádolják, miután meglökött egy fotóst – vádat emeltek az NFL-sztár ellen (m4sport.hu)
A játékost a liga is eltilthatja.
okt. 12
18:48
Novak Djokovicot, az oroszokat és a fehéroroszokat is szívesen látják az Australian Openen (Infostart)
A versenyigazgató Craig Tiley hozzátette: Djokovicnak ehhez azonban először sikeresen kell vízumot szereznie.
okt. 12
18:54
Mercedes: Nem reális elvárás, hogy sose küldjenek pályára mentő járműveket (m4sport.hu)
Nem várható el a Mercedes szerint az FIA-tól, hogy soha többé ne küldjön a pályára kisegítő gépeket, miközben a mezőny kint van, ám a szuzukai esetet veszélyesnek látták.
okt. 12
19:15
Nem csak a Red Bull járhat pórul a túlköltekezési botránnyal (Racing)
Nem csak a Red Bullt érintheti rosszul a költségvetési botrány kirobbanása. A szabálysértő csapatok miatt bőszen vakargathatja a fejét az FIA. A büntetés mértékéről még tárgyalnak, ám a Bikák nem értenek egyet az eredményekkel. Az osztrák csapat ugyanis nem a fejlesztések miatt költött többet, hanem a különféle catering szolgáltatásokon csúszott el

Keresés