A nagyanyám sokszor készíti ezt a süteményt, ugyanis nálunk ez az unokatesóm egyik kedvence. És gondolom, ezzel nemcsak Zotya van így, hanem köztetek is akad, akinél ott van a top 3 süti között. Kezeket fel, ki rajong még a Borzas Katáért?
Gyerekkorunk egyik kedvenc étele, a mákos tészta. Már az első falat visszarepít bennünket gyermekkorunkba, amikor a menzán vagy a nagyinál került elénk ez a klasszikus finomság. Nem véletlen, hogy ez az egyszerű, mégis ellenállhatatlan fogás generációkon átívelő emlékeket ébreszt bennünk. Videón mutatjuk az elkészítését, ha esetleg ti is velünk nos
„A felszín édes hó… Rajta aranyszínű morzsa!” Sokaknak ismerős lehet a dal a Padlásból, és olyan is akad biztosan, aki a szöveg hatására kóstolta meg ezt az isteni finomságot. Mi itt a szerkesztőségben kivétel nélkül gyerekkorunk óta imádjuk a gombócot, és most megmutatjuk az öt legjobb receptünket.
Reggel egy erős kávéval indítod a napot? Szeretsz rögtön ébredés után értesülni a legfrissebb hírekről, ezért ahogy kinyitod a szemed, egyből a telefonod után nyúlsz? Ártalmatlannak látszó dolgok ezek, mégis sok problémát okozhatnak – több más szokással együtt.
A kövirózsa nagyon kedvelt növény, ami ráadásul nem is igényel folyamatos odafigyelést. A sziklakertekből nem hiányozhat a kövirózsa, de régen nemcsak lent, hanem bizony fent, a háztetőkön is megtalálhattuk.
A híres bacon-lettuce-tomato szendó, vagy magyarul a BSP szenya. ???? Egy jó szendvicshez ennyi pont elég is: bacon, saláta, paradicsom, na meg egy fullos szósz, mindez toastkenyér közé pakolva, amit természetesen a bacon zsírjában pirítunk le. Igazi vendégváró falat válik belőle, csak győzzed majd gyártani a vendégeknek… A bevásárlólistát szerintem e
Az édeskés, kellemes zellerillatú gyilkos csomorika egy ritka, védett növény, amely főleg mocsaras, lápos környéken fordul elő. Fontos róla tudni, hogy erősen mérgező, akár halált is okozhat.
Krausz Gábor rendkívül gondos apuka, aki arra is nagy figyelmet fordít, hogy a kislánya, Hannaróza minél több ízletes ételt kóstoljon meg. Ez azonban nem is olyan egyszerű feladat.
Mint arról a Mindmegette is beszámolt, tavaly véget ért Krausz Gábor és Tóth Gabi házassága. A sztárséf azóta tervezi, hogy eltünteti karjáról azt a méretes tetoválást, ami volt feleségét ábrázolja. Egy biztos, hogy időigényesebb beavatkozásról van szó, aminek jelenlegi állapota egy a séf közösségi oldalára feltöltött videón is jól látható.
Az idén 21. alkalommal hirdették meg a legjobb balatoni strandok védjegyévé váló Kék Hullám Zászló strandminősítést. Ebben az évben 46 strandüzemeltető vállalta a versenyt, némelyikük szabadstrandokkal és kempingekkel.
Sokszor mondjuk viccesen, hogy olyan meleg van, hogy az autó motorháztetején süthetnénk tükörtojást. Bár senki nem gondolja, hogy ez tényleg megvalósítható, valójában a Nap ereje elegendő ahhoz, hogy néhány ételt megfőzzünk.
A sütés nélküli finomságok között előkelő helyet foglal el a túrótorta, amit bármikor elkészíthetünk, akár a legnagyobb hőségben is. Frissítő, savanykás édesség, ami megszépíti a napot – próbáld ki, nem fogod megbánni!
Sokszor volt már közbeszéd tárgya, hogy a nagy nemzetközi márkák itthon kapható termékei minőségben jóval elmaradnak, például a Nyugat-Európában forgalmazottaktól. Most a Fanta került terítékre, amiről kiderült, hogy jóval kisebb a gyümölcstartalma, mint az Olaszországban vásároltnak.
Sokszor volt már közbeszéd tárgya, hogy a nagy nemzetközi márkák itthon kapható termékei minőségben jóval elmaradnak például a Nyugat-Európában forgalmazottaktól. Most a Fanta került terítékre, amiről kiderült, hogy jóval alacsonyabb a gyümölcstartalma, mint az Olaszországban vásárolhatónak.
Összesen 47 magyarországi turistát szállítottak kórházba hétfőn, miután egy herkulesfürdői vendégházban ettek. A hatóságok aktiválták a vörös akciótervet, minden elérhető orvost mozgósítottak.
A zsugorinfláció vagy legrammozás számtalan terméket érintett nemcsak külföldön, hanem idehaza is. Az egyik legújabb árucikk, ami áldozatául esett ennek a gyártói gyakorlatnak az a magyarok egyik kedvenc reggeli édessége.
A kicsik és a nagyok egyaránt odavannak az édes, lédús, zamatos görögdinnyéért, amely nemcsak finom, hanem egészséges is. Ez a rendkívül sokoldalú gyümölcs nagy mennyiségű vizet, valamint számos vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz.
Itt aztán a húsevők és a vegák is jóllakhatnak! Bürgés Tomi készített egy elég cuccos, elég pikáns grillezett csirkeszárnyat. A vegák megmentője, Ádám pedig a cukkinivel zsonglőrködött és egy elég menőt villantott. :D
Ha nyáron csirkecombot grillezel, szerintem feltétlen próbáld ki ezt a citrusos, frissítő pácot, mert nagyon jó viszonyt ápolnak a csirkének a combjával. Köretként pedig marha jól passzol hozzá ez a szintén könnyű, friss kuszkuszsaláta.
A kelkáposzta egy igazi szuperhős a zöldségek között: tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal és rostokkal, amik egyenesen szupererőt adnak neked. :D Na ugye, hogy megéri hasznosítani a konyhában?!
Ki ne szeretné a savanykás ízvilágú, ropogós csemegeuborkát? Ha nálatok is rendszeresen előkerül a hétvégi pörköltözés mellé, akkor érdemes nagy tételben készíteni belőle!
A hortenzia gyönyörű, színpompás virágaival igazi dísze a kerteknek, erkélyeknek, balkonoknak. Mint minden növényt, a hortenziát is gondozni kell, hiszen ha nem megfelelőek a körülmények, könnyen virág nélkül maradhat. Ha szeretnéd, hogy a hortenzia legyen a kerted királynője, használj egy természetes trágyát, amit magad is el tudsz készíteni.
A puding felülete könnyen bebőrösödhet, ha levegővel érintkezik és ezt a hártyát nem szívesen esszük meg. Mutatunk egy pofonegyszerű trükköt, amivel elkerülhető a puding bebőrösödése.
Reggelire vagy edzés utáni gyors étkezésnek tökéletes választás lehet egy fehérjeturmix. Ha elfogyott a proteinpor, vagy nem szereted az ízét, akkor mutatjuk, mivel tudod helyettesíteni a turmixok fontos összetevőjét!
Az orosz Mere első boltjának helyszíne körüli kavarodás, egy immunerősítő reggeli feles - nem pálinka! - receptje, a világ legfinomabb tükörtojásának, és a bőséges paradicsomtermésnek titkai csigázták leginkább a Mindmegette olvasóit a héten - és persze az sem volt elhanyagolható kérdés, hogy mit tehetünk az erős izzadás ellen ebben a szűnni nem ak
A nagy meleg nemcsak az emberek hanem a házi kedvencek szervezetét is megterheli. A legfontosabb éppen ezért a megelőzés, vagyis a megfelelő körülmények biztosítása számukra.
Amint beköszönt a nyár, nincs is jobb érzés, mint szélesre tárni és egész éjszakára nyitva hagyni az ablakokat. A friss, langyos levegővel azonban a bosszantó rovarok és bogarak is belibbennek a lakásunkba, és ha egyszer bejutottak, lehetetlenség őket kizavarni.
A kenyérszeletelőbe tett dinnye után itt az újabb furcsa videó a Lidlből. Az egyik vásárló a friss zsemlékhez és pékárukhoz kitett csipesszel bohóckodott, amit vélhetően a társa vett fel videóra.
A cukorbetegség egyre növekvő probléma világszerte, amely számos embert érint, és komoly figyelmet igényel az étkezés terén. A megfelelő étrend segíthet a vércukorszint szabályozásában, így elkerülhető lehet a hosszú távú egészségügyi problémák kialakulása.
A cukkini egy igazi jolly joker alapanyag: süthetjük, főzhetjük, tölthetjük és rétegezhetjük, minden jól áll neki. Most 13 rakottast választottunk, aminek garantáltan senki nem tud ellenállni. Jó étvágyat!
A friss kapornál nincs jobb dolog a világon szerintem. Zele Timi kollégám biztosan egyetért velem ebben, hiszen mindig azt mondja, ha újjászületne, akkor kapor akarna lenni. Szóval, ha másért nem is, de minimum ezért készítsétek el ezt a szupergyors és brutál finom, friss mártást, ami feldob minden húsos kaját és tunkolónak is tök jó lehet.
Az idei nyár különösen forró napokat hozott, és a kánikula sokak szervezetét megviseli. Az időszakosan előforduló hőhullámok alatt az utolsó, amire vágyunk, hogy még jobban befűtsük a konyhát. Enni viszont ilyenkor is kell, úgyhogy nem árt, ha van néhány praktika a tarsolyunkban.
A mikrohullámú sütő egy igazi jolly joker a háztartásban, hiszen egy gombnyomással pillanatok alatt felmelegszik benne az étel. Ehhez azonban be kell tartanunk egy fontos alapszabályt!
A turmixgép egy igazi kincs a konyhai berendezések tengerében: jól jön a reggeli smoothie-k, turmixok előállításához, de használhatjuk levesek, mártogatósok, szószok készítéséhez is. A tisztítása azonban nem egyszerű, gyakran előfordul, hogy rossz szagot áraszt, amitől nehéz megszabadulni.
Rendkívül mutatós, nagyon finom étel és elkészíteni sem túl bonyolult feladat az uborkába töltött fehér körözöttet. A krémsajt, a túró és persze a fokhagyma is remekül illik a nyár egyik slágerzöldsége mellé. Próbáld ki te is bátran!
Ilyenkor már elég sok üres hely van a konyhakertekben, hiszen nagyon sok zöldség beérett. Érdemes még ültetni valamit? A válasz igen, és máris mutatjuk, hogy mely zöldségekkel próbálkozhatunk.
Magyarországra is ellátogatott IshowSpeed, akit manapság a világ egyik leghíresebb influenszereként tartanak számon. Az extrovertált youtuber közel 27 milliós követőtáborral rendelkezik, ami napról napra csak növekszik. A 19 éves videós városjárása közben a gulyást is megkóstolta egy fővárosi étteremben, de közismert magyar gyógycukorka ízére, a Ne
Sokan nem is tudnak róla, hogy a szívelégtelenség egyik korai tünetét éppen főzés közben lehet felfedezni. A szakemberek ugyanis szoros összefüggést találtak a szaglás elvesztése és az imént említett, súlyos betegség között.
Görögdinnyéből szendvics? Miért is ne! A nyár slágergyümölcsének rengeteg felhasználási módja létezik, és érdemes is gyakran fogyasztani, amíg tart a szezon. Ha magában már unalmas, készíts belőle szendvicset, mutatjuk, hogyan!
A világon nincsen párja a herendi porcelánnak. A manufaktúrában gyönyörű teáscsészék, étkészletek, vázák készülnek. A Forma-1-es Magyar Nagydíjon viszont egészen különleges formában is ott lesz a herendi.
A klasszikus amerikai saláta roppant egyszerű receptje még most is nagyon népszerű, igaz, némi változtatással készül manapság. Bármelyik variációja tökéletes nyári ebédekhez vagy vacsorákhoz köretként. Mutatjuk is az 5 legszuperebb receptet!
Bár sokan diétaként tekintenek rá, a böjt célja elsősorban nem a súlycsökkentés, az csupán egy áldásos mellékhatása lehet ennek az elsősorban a testi (és lelki) megtisztulást támogató folyamatnak, aminek rendszeres alkalmazásával, egy kutatás szerint, nagyon komoly, az életünket veszélyeztető betegségeket is meg tudunk előzni.
A harcsáról szinte mindenkinek egyből a harcsapaprikás ugrik be. Most egy olyan receptet hoztam, amiben az ízek tekintetében van némi átfedés, de az elkészítése egy cseppet talán egyszerűbb. Friss kenyérrel kitunkolva az igazi!
A pizza mindig biztos pontot jelent az életben, hiszen nemcsak finom, de kiadós is, remekül csillapítja az éhséget. Emellett költséghatékony, ami egy nyaralás alkalmával, ha egy egész családot kell etetni, különösen jól jöhet. Olyan pizzériákat ajánlunk most, amikkel garantáltan nem lőtök mellé a Balcsinál.
Létezik egy étrend, ami segíthet megszelídíteni a bélgyulladásos betegségek tüneteit. Olvass picit tovább és mutatunk pár kaját, amik segíthetnek csökkenteni a gyulladást és könnyebbé tehetik ezáltal a mindennapjaidat. :)
Idén sem viccel a nyár, sorra dőlnek a melegrekordok. Ilyen hőségben szinte lehetetlen megmaradni otthonunkban valamilyen hűtőberendezés nélkül, ebből kifolyólag pedig az éjszakák is pokoliak lehetnek. Ha nincs klímád vagy csak egyszerűen a szakember hosszú határidővel vállalja az eszköz telepítését, van egy tuti tippünk arra, hogyan hűtsd az ottho