A 2008-as Kanadai Nagydíjon aratta első és egyeteln F1-es győzelmét Robert Kubica. A lengyel versenyző idén szeretett volna újra rajthoz állni a Forma-1-ben, a Williams csapata azonban végül nem őt szerződtette a 2018-as évadra. Kubica viszont a csapat tartalék- és fejlesztőversenyzőjeként tevékenykedhet, és számos szabadedzésen autóba ülhet majd.
Szerdán, Londonban vázolja fel a Forma-1 jövőképét a promótereknek a száguldó cirkusz vezetősége – a 8 órásra tervezett konferencia célja, hogy minél jobbá és izgalmasabbá tegyék a versenyeket az elkövetkezendő években. A Liberty Media egy éve, 2017. január 1-jén vette át az irányítást a Forma-1 felett, azóta pedig számos értekezést tartott az érin
Mérföldkőhöz érkezett a Mercedes-AMG, megérkezett az első olyan hajtáskombinációjuk, amiben villanymotort is találunk. Az új 53-as széria az E-osztály kupéban
Hiába van holtszezon, az élet nem áll meg a Forma-1-es csapatoknál. Amellett, hogy gőzerővel folynak a 2018-as autók fejlesztései, természetesen a kerékcserékért felelős szakemberek is rengeteget gyakorolnak a téli hónapokban. Erről töltött most fel egy videót közösségi oldalára a Toro Rosso csapata: Is it time to race yet? ???? #Impatient pic.twitter
Robert Kubica éppen elég esélyt kapott arra, hogy bizonyítsa, van helye a Forma-1-ben 2018-ban – ezt nyilatkozta a lengyellel egyébként kiváló viszonyt ápoló Karun Chandhok. A Williams csapata kedden jelentette be, hogy Kubicára tartalék- és fejlesztőversenyzőként számít az előttünk álló idényben, a visszavonult Felipe Massa helyét ugyanis az orosz
Megannyi ízelítő és előzetes bemutató után végre itt van közöttünk, egy legenda feltámadt: újra él az Alpine. Az A110 modellről pedig végre befutottak az első menetpróbák, a külföldi sajtó pedig teljesen odavan a modellért – mutatjuk is, hogy miért.

Az új évi üzemanyagár-változások egyelőre nem kedveznek az autósoknak hazánkban: még csak január közepén járunk, azonban a MOL immár három üzemanyagár-emelést eszközölt 2018-ban; a legutóbbira épp ma került sor, ugyanis január 17-től, vagyis mától a MOL 3 forinttal emelte meg a benzin, 2 forinttal pedig a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi árát. Ez azt jelenti, hogy a mai naptól a benzin átlagos…
Az elmúlt években nagyon sok támadás érte a dízelmotorokat, mégpedig nem alaptalanul, hiszen magas teljesítmény és nyomaték ide, vagy alacsony fogyasztás és széndioxid-kibocsátás oda, bizonyított tény, hogy a környezetre és az egészségre sajnos igencsak rossz hatást gyakorolnak a modern dízelek (is).
Újabb fotót tett közzé téli felkészüléséről a Ferrari világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen. A „Jégember” a mezőny többi tagjához hasonlóan gőzerővel készül az új szezonra, a fizikai edzések során pedig Mark Arnall segíti, aki már hosszú évek óta dolgozik együtt Räikkönennel. A lenti fotóhoz Räikkönen ezt a szöveget mellékelte az Instagramon: „Mé
Az új évi üzemanyagár-változások egyelőre nem kedveznek az autósoknak hazánkban: még csak január közepén járunk, azonban a MOL immár három üzemanyagár-emelést eszközölt 2018-ban; a legutóbbira épp ma került sor, ugyanis január 17-től, vagyis mától a MOL 3 forinttal emelte meg a benzin, 2 forinttal pedig a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi árát. Ez azt jelenti, hogy a mai naptól a benzin átlagos…
Az elmúlt években nagyon sok támadás érte a dízelmotorokat, mégpedig nem alaptalanul, hiszen magas teljesítmény és nyomaték ide, vagy alacsony fogyasztás és széndioxid-kibocsátás oda, bizonyított tény, hogy a környezetre és az egészségre sajnos igencsak rossz hatást gyakorolnak a modern dízelek (is).
Az Infiniti, pontosabban fogalmazva a Nissan vezetősége – Hiroto Saikawa úr, aki a Nissan első embere – a napokban zajló Detroiti Autószalonon azt nyilatkozta, hogy a Nissan luxusmárkája a tervek szerint 2021-ben fogja piacra dobni első teljesen elektromos szériagyártású modelljét.
A McLaren Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, Tim Goss bízik abban, sikeresen meg tudtak oldani minden olyan nehézséget, mely azzal járt, hogy 2018-ban már nem a Honda, hanem a Renault erőforrásait használják a Forma-1-ben. A patinás brit istálló számára kiábrándítóan alakult az elmúlt 3 év, a Honda V6-osai ugyanis gyengének és megbízhatat
Elektrifikált paradicsom vár az elkövetkező években az autóvásárlókra, a gyártók ugyanis folyamatosan licitálnak egymásra a közeljövőben bemutatkozó elektromos, illetve elektromos rásegítésű – egyszerűbben fogalmazva hibrid – modellek számát tekintve. Ezúttal a Ford mondott egy nagyot, amihez nagyjából minden bizonnyal tartani is fogja magát a gyáróriás.
A Williams csapatának keddi bejelentésével teljessé vált a Forma-1 2018-as mezőnye. A legtöbb versenyzőt Franciaország adja, hiszen rajthoz áll az idei szezonban Pierre Gasly, Esteban Ocon és Romain Grosjean is. Mutatjuk a listát: 2018 DRIVER NATIONALITIES 3 ???????? 2 ???????? 2 ????????2 ???????? 1 ???????? 1 ???????? 1 ???????? 1 ???????? 1 ???????? 1 ????????
A legtöbb versenyzőhöz hasonlóan Max Verstappen is kőkemény edzéssel tölti napjait. Bár a Forma-1-es szezon csak márciusban kezdődik, a tesztekre már csak valamivel több mint 1 hónapot kell várnunk. A királykategória versenyzői pedig természetesen igyekeznek formában tartani magukat, erről árulkodnak Max Verstappen legutóbbi Instagram-bejegyzései i
A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne a minap egy interjúban úgy nyilatkozott, minden tőlük telhetőt megtettek azért a télen, hogy egy igazán versenyképes autóval álljanak elő 2018-ban. A maranellói gárda 2017-ben méltó ellenfele volt a Mercedesnek, végül azonban nem tudtak felülkerekedni a V6-os érában domináló németeken. A Ferrari így újult erővel
Bár a Land Rover még 2016-ban, vagyis több, mint egy éve befejezte a hosszú évtizedekig készített Defender szériagyártását, a brit vállalat azt nem mondta, hogy a jó öreg Defender nem térhet vissza egy-egy limitált széria erejéig.
A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost elárulta, mikor láthatja először a nagyközönség az olasz kiscsapat 2018-as versenyautóját. A Red Bull kiscsapatának nem volt könnyű dolga a télen, hiszen idén már nem a Renault, hanem a Honda V6-os erőforrásait használja a Forma-1-ben. A csapat ráadásul két rutintalan pilótával, a Pierre Gasly – Brendon Hartley
Az Infiniti, pontosabban fogalmazva a Nissan vezetősége – Hiroto Saikawa úr, aki a Nissan első embere – a napokban zajló Detroiti Autószalonon azt nyilatkozta, hogy a Nissan luxusmárkája a tervek szerint 2021-ben fogja piacra dobni első teljesen elektromos szériagyártású modelljét.
Elektrifikált paradicsom vár az elkövetkező években az autóvásárlókra, a gyártók ugyanis folyamatosan licitálnak egymásra a közeljövőben bemutatkozó elektromos, illetve elektromos rásegítésű – egyszerűbben fogalmazva hibrid – modellek számát tekintve. Ezúttal a Ford mondott egy nagyot, amihez nagyjából minden bizonnyal tartani is fogja magát a gyáróriás.
Bár a Land Rover még 2016-ban, vagyis több, mint egy éve befejezte a hosszú évtizedekig készített Defender szériagyártását, a brit vállalat azt nem mondta, hogy a jó öreg Defender nem térhet vissza egy-egy limitált széria erejéig.
Azzal, hogy a Williams csapata nemrég bejelentette, ki lesz Lance Stroll csapattársa az előttünk álló idényben, teljessé vált a Forma-1 mezőnye. A brit istálló úgy döntött, Szergej Szirotkint ülteti második autójába, míg Robert Kubica tartalék- és fejlesztőként több szabadedzésen is lehetőséget kap majd. A három élcsapat, a Mercedes, a Ferrari és a
Egészen meglepő megoldás volt a Veloster felemás ajtóval tervezett karosszériája a megjelenésekor, azt pedig sejteni lehetett, hogy ezt a különlegességet
Aláírjuk: az autónemesítésnek lehet értelme, főként a személyre szabás területén. De ha mélyebb belenyúlásról van szó, mi mégis csak és kizárólag hosszabb távon balul elsült tuning történeteket hallunk. Ezekre teszi fel a koronát cikkünk tárgya, a 39 milliós Subaru esete.
Szeretne irányt mutatni a Williams Forma-1-es csapatának új autója fejlesztéséhez Robert Kubica. A lengyel versenyző a brit csapat tartalék- és fejlesztőversenyzője lesz 2018-ban, ám még továbbra sem mondott le arról, hogy ismét F1-es futamon induljon. Kubica feladatai idén leginkább az idei modell fejlesztésére összpontosulnak – ennek keretében pe
A Lexus LC papíron nagyon jól sikerült kupé, amelynek különleges megjelenéséhez ezen a szinten még bőven elfogadható 30-39 millió forintos árcédula társul – legyen szó erőteljes szívó V8-asról vagy hatékony hibrid hajtásról. Mi teheti még izgalmasabbá a képet? Hát persze, hogy a kabrió verzió!
Maga Linda Jackson, a Citroën vezetője erősítette meg a hírt, hogy a C5 és a C6 után hagyott űr kitöltésére már készül a márka új csúcsszedánja, amely a márka hagyományainak megfelelően különbözik majd a gyakran egy kaptafára épülő riválisoktól.
A McLaren Forma-1-es csapata csütörtökön megerősítette, hogy egy nappal a Ferrari után rántja le a leplet vadonatúj, 2018-as autójáról. A patinás brit istálló számára kiábrándítóan alakult az elmúlt 3 év, melynek eredményeképp a múlt szezon végén szakított motorpartnerével, a Hondával. A McLaren így idén már a Renault erőforrásait használja a Forma
A Ferrarival egy napon tartja 2018-as autóbemutatóját az elmúlt években domináló Mercedes. A német istálló Brackley-ben rántja majd le a leplet új, W09-es modelljéről, méghozzá február 22-én, csütörtökön. A Mercedes még ezen a napon pályára is viszi az új versenyautót: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas összesen 100 km-t tehetnek meg vele Silverston
A Mr. Beant alakító Rowan Atkinson két dologról híres: ikonikus szerepéről és autók iránti rajongásáról. Utóbbit legtöbbször a McLaren márkával kapcsolatban érintettük, de tény, hogy a brit színésznek hatalmas és felettébb igényes gyűjteménye van. Most pedig két olyan szedántól válik meg, amelyek mindmáig legendásnak számítanak.
Aláírjuk: az autónemesítésnek lehet értelme, főként a személyre szabás területén. De ha mélyebb belenyúlásról van szó, mi mégis csak és kizárólag hosszabb távon balul elsült tuning történeteket hallunk. Ezekre teszi fel a koronát cikkünk tárgya, a 39 milliós Subaru esete.
Maga Linda Jackson, a Citroën vezetője erősítette meg a hírt, hogy a C5 és a C6 után hagyott űr kitöltésére már készül a márka új csúcsszedánja, amely a márka hagyományainak megfelelően különbözik majd a gyakran egy kaptafára épülő riválisoktól.
A Mr. Beant alakító Rowan Atkinson két dologról híres: ikonikus szerepéről és autók iránti rajongásáról. Utóbbit legtöbbször a McLaren márkával kapcsolatban érintettük, de tény, hogy a brit színésznek hatalmas és felettébb igényes gyűjteménye van. Most pedig két olyan szedántól válik meg, amelyek mindmáig legendásnak számítanak.
A Lexus LC papíron nagyon jól sikerült kupé, amelynek különleges megjelenéséhez ezen a szinten még bőven elfogadható 30-39 millió forintos árcédula társul – legyen szó erőteljes szívó V8-asról vagy hatékony hibrid hajtásról. Mi teheti még izgalmasabbá a képet? Hát persze, hogy a kabrió verzió!
Első Forma-1-es idényére készül az Alfa Romeo Sauber versenyzője, Charles Leclerc. A Forma-2-es sorozat tavalyi bajnoka izgatottan várja a melbourne-i idénynyitót, és reményei szerint csapata is versenyképes lesz az előttünk álló idényben. Leclerc azt mondja, nagy önbizalommal tölti el az a tény, hogy a Sauber idén a Ferrari legújabb motorját haszn
Kedvenc designerünk, Sean Bull számos festést megálmodott a Toro Rosso 2018-as Forma-1-es autójához. Sajnos nem sok esély van arra, hogy a művész elképzelései visszaköszönnek majd az olasz kiscsapat idei versenygépén, mindenesetre érdemes végignézni az alábbi grafikákat. Sean Bull összesen 6 eltérő variációt álmodott meg, ezeket láthatjátok az aláb
Nemrégiben vette el feleségül párját, Sarah-t a Toro Rosso ifjú versenyzője, Brendon Hartley. Az esküvőről néhány fotó már keringett az interneten, az új-zélandi versenyző és párja azonban most újabb fényképeket töltött fel a nagy napról az Instagramra. Mutatjuk is őket: An amazing start to the year with friends and family from all over the world,
Napra pontosan 24 éve, 1994. január 18-án mutatta be a nagyközönségnek FW16-os versenyautóját a nagyközönségnek a Williams csapata. Az istálló az 1994-es idényben az Ayrton Senna – Damon Hill párossal vágott neki a bajnokságnak, a Sutton Images pedig ma közösségi oldalain tett közzé néhány fotót az akkori autó bemutatójáról. #OnThisDayInF1 Ayrton S
Szívesen dolgozna együtt az Aston Martinnal egy Forma-1-es motor megépítésén a Cosworth, és már tárgyal is a brit autógyártóval ennek lehetőségéről. Az Aston szorosan figyelemmel kíséri a 2021-es motorszabályokkal kapcsolatban zajló egyeztetéseket, és amennyiben az új regulák megfelelőek lesznek számára, motorbeszállítóként szívesen csatlakozna a F
Hetedik generációjába ért a Jetta, a Volkswagen sikeres szedánjának új modellje Amerikában mutatkozott be, hiszen rendkívül népszerű modell az Államokban,
Bár idén nem versenyezhet a Forma-1-ben, Robert Kubicának még nem kell lemondania arról, hogy úja rajthoz álljon a száguldó cirkuszban – mondja menedzsere, Nico Rosberg. Kubica jó eséllyel pályázott Felipe Massa megüresedett helyére, a Williams azonban végül úgy döntött, Szergej Szirotkinnak ad lehetőséget az új szezonban. Mindazonáltal Kubica sem