Az új Duster csúcs dízelét már próbára tettük, most pedig az 1.2 turbós benzinest vettük szemügyre közelebbről. Számos területen nagyon sok versenytársat elver, egy dologban viszont elvérzett.
Bár Európában 20 évvel ezelőtt váltotta a Focus az Escortot, utóbbi új kiadása az idén szintén új, negyedik generációba lépő Focusszal párhuzamosan lesz elérhető, de csak Kínában.
Még márciusban mutatta meg nekünk a Porsche, hogy nem veszi félvállról a Cayenne E-Hybrid tesztelését, és minden körülmények között próbára teszik az autót a bemutató előtt. Nem meglepő módon úgy tűnik, hogy teljes mértékben elégedettek voltak az eredménnyel, ugyanis most le is rántották a leplet az elektromotorral (is) szerelt SUV-ról, ami a hibridek iránti növekvő keresletet figyelembe véve…
A Volkswagen ugyan kissé későn kapcsolt, de mostanra már az egyik legszélesebb palettával rendelkezik a crossoverek és az SUV-k szegmensében, és még közel sincs vége a sornak. A Touareg, a Tiguan Allspace, a Tiguan és a T-Roc mellé még idén érkezik a legkisebb T-Cross is, és a legfrissebb információk szerint jövőre a Tiguan család is újabb taggal bővülhet, méghozzá egy sportosabb, amolyan ötajtós…

Sokan bizonyára már tűkön ülve várják a Rolls-Royce első SUV-jának bemutatóját. Számukra van egy nagyon jó hírünk: alig több mint egy hét múlva, május 10-én az angolok végre leleplezik az autót, ami valószínűleg új megvilágításba helyezi majd a luxus-SUV kategóriát, hiszen ahogy mindenben, úgy a Rolls-Royce ebben a „versenyszámban” is szeretne mindenkit felülmúlni.
Múlt héten még reménykedtünk benne, hogy a hosszú hétvége előtti komoly áremelés után visszafordul majd az emelkedő tendencia, de sajnos péntektől ismét drágábban tankolhatunk majd. A Brent típusú olaj ára ezúttal nem emelkedett, azonban a forint gyengült a dollárhoz képest, így péntektől a benzine literenkénti átlagára 3, a gázolajé pedig 4 fointtal nő majd.

Még mindig titkolóznak az új Toyota Suprával kapcsolatban, ám a Genfi Autószalonon már egy kis ízelítőt nyújtott a végleges változatból a versenyautó koncepció. Ezt most a virtuális térben próbálhatod ki.
Ahogyan az előző években, úgy idén is megrendezésre kerül a Concours d’Elegance kiállítás Balatonfüreden, és ahogy eddig, most is érdemes lesz majd ellátogatni rá. Immár ötödik alkalommal hódítják meg a Balaton északi partját az elmúlt évtizedek ikonikus autócsodái. A hét végén megrendezendő háromnapos autós ünnepen több mint 50 klasszikus jármű és szépségverseny várja a rajongókat.

Az élet nagyon sok területén az egyediség bizony sokszor legalább olyan fontos tud lenni, mint az objektív képességek. Arról sokáig lehetne vitázni, hogy az autóiparban vajon igaz-e mindez, de azt hiszem egyértelmű választ sosem kapnánk erre. Azt persze kétségek nélkül kijelenthetjük, hogy objektív erények nélkül nem sokra megy egy négykerekű a piacon, a kérdés inkább csak az, hogy az egyediség, a…

Becsapós, bekötött szemmel nem biztos, hogy PSA termékre tippelnék a 308-ban. Jó, van az a helyzet, ahol bevallja a bűneit, de alapvetően elég tisztességes, pláne ilyen előadásban.
Hogy újabb kabrió SUV-t készített volna a Land Rover? Még egyszer talán nem lövik el ezt a poént, de ki tudja. Lehet, hogy megtetszik az ötlet, amit egyik feledékeny sofőrnek köszönhetnek.
Az már eddig is hivatalos volt, hogy a BMW minden M modelljéhez elérhetővé teszi majd a Competition csomagot, és a nemrégiben bemutatott M2 Competition után a következő modell a vadonatúj M5 lesz. Noha a hivatalos leleplezés még hátra van, ahogyan korábban az M2 esetében, úgy az M5-nél sem tudtak minden titokban tartani a gyáriak, és már most kiszivárgott néhány adat és kép az autóról – már, ha…

A Porsche Cayenne kétség kívül az egyik legdinamikusabb SUV a maga kategóriájában, amit természetesen joggal várnak el a vásárlók a márkától. Ebben nincs is hiba, ám az olyan konkurensek, mint a BMW és a Mercedes-Benz – illetve hamarosan az Audi is – már úgynevezett terepkupékat is kínálnak, amik ha egyébként nem is, megjelenésükben sportosabbak tudnak lenni a Cayennenél. A hírek szerint azonban a…

A Dodge Challenger Hellcat egyike azon amerikai négykerekűeknek, amelyek nagy sajnálatunkra nem elérhetőek hazánkban. A 717 lóerős izomautó immár lassan négy éve van a piacon, de a nagy érdeklődésre tekintettel egyáltalán nem csoda, hogy a gyáriak továbbra is a kínálatban tartják, sőt mi több, nyáron frissülni is fog az autó, méghozzá néhány igazán retró elemmel – a Dodge pedig már két ízelítőt is…

Kívül-belül alaposan körbefotózták a még éppen készülő 3-as BMW következő generációját. Ami azt illeti, elég sok kiderült a készülő modellről, például a friss belső formák.
Megérkeztek az első fotók a frissítés útjára lépett brutális Dodge-ról. Sokáig a Hellcat volt a legerősebb kapható izomautó, mely most klasszikus vonalakat hoz a jelenbe.
A BMW 6-os Gran Turismo egy háromliteres, soros hathengeres dízelmotorral bizonyította tesztünkön, hogy nem sok jobb utazóautó van nála a piacon, hajtáslánc-palettája egy új, kivételesen hatékony belépő szintű erőforrással gazdagodik: a négyhengeres dízelmotorral felszerelt BMW 620d Gran Turismo modell 190 lóerő maximális teljesítménye a fejedelmi kényelméről és sokoldalú funkcionalitásáról…

A Bugatti nemrég mutatta be a Chiron még gyorsabb verzióját a Sport változat képében, de úgy tűnik, hogy a gyáriak nem terveznek leállni, ugyanis néhány szerencsés ügyfélnek már meg is mutatták a következő nagy dobásukat – az egyikük pedig néhány morzsát el is ejtett nekünk, amelyekből ugyan sokat nem tudunk meg, de annál izgatottabban várjuk a bemutatót.

A Kia még az év elején mutatta meg nekünk a Niro teljesen elektromos verziójának előfutárát, így bár nem mondhatjuk, hogy teljesen váratlanul, de mégis meglepetésként érhetett minket, hogy a gyáriak a dél-koreai a Nemzetközi Elektromos Autó Expón lerántották a leplet a végleges változatról. Egyelőre nem túl sok adatot és képet osztottak meg velünk, de a lényeg ezekből is kiderül.

A legendás japán típussal manapság már csak használtként találkozhatunk, európai forgalmazása ugyanis megszűnt. A jövőben viszont visszatérhet, egy teljesen más szegmensben találkozhatunk vele.
Az elmúlt években az autós világban (is) egyre gyakrabban találkozhatunk olyan ‘márkaismertségi programokkal’, amelyek keretében a hazai járműimportőrök különböző hírességekkel igyekeznek népszerűsíteni négykerekűiket. A ‘divathullám’ nem új keletű: már hosszú évek, sőt, évtizedek óta számos márka rendelkezik világszinten márkanagykövetekkel, hiszen az illetékesek felismerték, hogy a potenciális…

A jelek szerint méltóképpen búcsúztatja a Golf jelenlegi generációját a Volkswagen, ugyanis az ízelítők alapján a versenypályás GTI TCR utcai, sorozatgyártású verzióját hozza el a Wörthi-tói találkozóra. A végeredmény pedig a valaha készült leggyorsabb közúti Volkswagen Golf GTI lesz.

A Lotus Exige Cup 430 képében néhány hónappal ezelőtt mutatkozott be minden idők leggyorsabb Lotus modellje, ám a kompromisszummentes gép közúti használatra csak erős feltételekkel volt ajánlható. Ellenben a most bemutatkozott Sport 410-zel, amelyet kimondottan a leggyorsabb hétköznapokban is elviselhető Lotusként emlegetnek a bennfentesek.