Így a tél közeledtével nagyon fontos a megfelelő C-vitamin mennyiség bejuttatása a szervezetbe. Úgy érzem, a citromsárga Megane R.S. segített, hogy bátran nézzek szembe a téllel, de azért szívesen fogyasztanék belőle repetát.
A Pikes Peak meghódítására építették a villanyhajtású Volkswagen I.D. R versenyautót. A projekt sikerrel zárult, ám eddig csak néhány szerencsés próbálhatta ki az autót.
Haszonjármű vásárlásakor jönnek csak igazán elő az észérvek, a Dacia Dokker Van viszont azt a lehetőséget is megkapta, hogy bebizonyítsa: élményautóként is felfogható.
Ma hajnalra mind a 13 érintett biztosító meghirdette az év végi kgfb-kampányra vonatkozó tarifáit. A Netrisk.hu által elvégzett előzetes díjszámítások szerint tavalyhoz képest mintegy 8-10 százalékos díjemelkedés várható komoly szórással.
A Hyundai Tucson, vagyis az ix35 utódja 2015 tavaszán mutatkozott be. Modellciklusának épp a felénél jár, így nem meglepő, hogy a koreaiak idén tavasszal bejelentették népszerű szabadidőautójuk ráncfelvarrását. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a fazonigazítás eget rengető újdonságot nem hozott: a beltér immár különálló érintőkijelzőjét leszámítva a
Bizonyítandó a Lamborghini Urus terepképeségeit, elvitték egy túrára Izland csodás tájaira az autót. Valószínűleg a tulajdonosaiknál nem elsődleges szempont a terepjáró-képesség, viszont a látványos képekért megérte az északi szigetre utazni.
Semmihez nem hasonlítható, a Mustang nagyon más, a többiek meg már mind turbósak. Az RC F-nek egyetlen ellenfele van, az is házon belül, az ünnepi modell kisugárzása viszont fenomenális.
A kupé változat lassan megérkezik a hazai kereskedésekbe, de a BMW 8-as sorozatának nyitott változatát csak most láthatjuk először. Legjobbkor, hiszen így még a megrendelő befér a karácsonyfa alá, a tavaszi nap első sugarait pedig már a volán mögött köszönhetjük – bárcsak ez lenne a magyar valóság.
Készült egy olyan Dodge Charger, aminek egyetlen alkatrésze sem azonos az eredetivel, a teljes karosszériát is újragyártották, méghozzá karbonszálas műanyagból.
Luxus terén manapság már nem könnyű újat mutatni, hiszen a méretek növelése, a finom anyagok még nagyobb arányú felhasználása és a zajszigetelés fejlesztése már nemigen hoz érezhető különbséget – egyedül talán a futóműtechnológiát lehet még tovább csiszolgatni, de ott sem könnyű már újat mutatni. Maradtak tehát a technológiai vívmányok, és az Audi
A Jaguar már hosszú évek óta jelentős munkaerőt foglalkoztat hazánkban, hiszen számos magyar, illetve Magyarországon tevékenykedő beszállítóval dolgozik együtt, a jövő évtől azonban közvetlen formában is kapcsolódni fog a márka hazánkhoz, hiszen a britek Budapesten egy új műszaki fejlesztőközpontot nyitnak.
Hozzá illő kiegészítőkkel pakolták meg a Mercedes legelső pickupját, az X-osztályt vadászatra készítették fel. Guruló erődként még az ember legjobb barátjának is van saját helye.
Az elmúlt jó néhány évben valóságos presztízsharc dúl a gyártók között a Nordschleife-i köridők tekintetében: a németországi Nürburgring legendás, bő 20 km hosszú aszfaltcsíkján sorra dőlnek a rekordok minden elképzelhető kategóriában (terepjárók, négyajtós autók, fronthajtású modellek, stb.), de az egyik legnívósabb képzeletbeli díj kétségtelenül
Furcsa módon most nem egy újabb prémiumautóból készült profi fahrt autó, hanem egy Fordból. Az Edge-re építettek filmezéshez szükséges eszközöket, a végeredmény meggyőző.
A kompakt piac meghatározó alakja, de megtörtént vele az, amitől a legtöbb vásárló fél. A turbósított, hengerétől vesztett Focus már nem tűnik annyira jó üzletnek, legalábbis ebben a formában nem.
Az autók és a kávézás szeretete alaposan összeköthető, nem véletlenül szerveznek ilyen néven találkozókat világszerte. Most mutatunk egy kávéfőzőt, amiért garantáltan odáig leszel.
Már most is érthetetlen különbség van hazánkban a benzin és a gázolaj literára között, november 7-től, vagyis most szerdától pedig még nagyobbra nyílik az olló, hiszen a MOL ma bejelentette, hogy november hetedikétől 5 forinttal csökkenti a benzin literárát, miközben a gázolaj (ismét) nem lesz olcsóbb.
Kiérdemelte a Nordschleife leggyorsabb négyüléses autójának járó címet a Mercedes-AMG GT 63 S 4Matic+, természetesen csak a nagy sorozatban gyártott és teljes értékű járművek között.
A Mercedes-Benz – és egyben a kecskeméti gyár – legfrissebb üdvöskéjéből, a vadonatúj A-osztályból már jelenleg is elérhető egy igencsak izgalmas sportmodell a bő 15 millió forinttól indulú összkerekes, 306 lóerős 2-literes négyhengeres turbós benzinmotor által hajtott Mercedes-AMG A35 4MATIC képében, ám az A 35 csak átmenetileg jelenti a kínálat c
Az online világban könnyen bukkanhatunk merészebbnél merészebb pletykákra a jövőbeli autótípusokat illetően, amelyeknek egy része nyilván kacsa és soha nem fog megvalósulni, de néha vannak olyan csemegék, melyek később akár valóra is válhatnak, így megírásra érdemesek.
A címben olvasható szuperautó szócska szakmailag nem is felel meg a valóságnak, az Aston Martin Red Bull F1-es versenyistállóval közösen fejlesztett lenyűgöző négykerekű műremeke ugyanis hivatalosan hiperautónak (angol nyelven "hypercar") titulálható, ugyanis mind technikailag, mind pedig tempóját tekintve jóval túlmutat a ‘szokásos’ szuperautókon.
Hiába a rengeteg SUV, nehéz közöttük olyan példányra bukkanni, amely szívfájdalom nélkül befogható mezőgazdasági, erdészeti és hasonló munkákra. Sőt, ilyesmire csak a valódi terepjárókat érdemes választani. De mit kaphatunk másfél millió forintos határig?
Hamarosan teljes valójában is bemutatkozik a Porsche 911 új generációja, de addig sem maradunk információk nélkül: egyenesen a gyártótól érkeztek a jól álcázott prototípus modellek tesztfotói, amelyek sokat elárulnak arról, hogy mire számíthatunk a közelgő újdonságtól.
Az Opel csúcsmodelljeinek nevei folyton változtak, jelenleg az Insignia a legnagyobb, de mi lenne, ha visszatérne a Rekord, ráadásul még nagyobb karosszériával?
A Kia Soul második generációja igazán üde színfoltot jelentett a piacon, különösen, hogy a szögletes kompakt crossover egy egészen kompetens tisztán elektromos változatban is elérhető volt. Ezt a trendet folytatja az új generáció is, ám a Hyundai Konával közös alapokon nyugvó modell még nagyobb ambíciókkal érkezik.
Kevés ikonikusabb modell létezik, mint a Ford GT40 versenyautó, modern verziójánál, a Ford GT-nél pedig kevés drágább létezik. Most a kettőt összeépítették, aminek az eredménye fenomenális.
Németországban az elmúlt években alaposan megszorongatták a dízelüzemű gépjárműveket, a kitiltásokat pedig egyre szélesebb körben fogják alkalmazni a törvényhozók a környezetszennyező négykerekűeket illetően. Ennek megfelelően az aktuális információk szerint most az öreg benzines autókra kerül sor, amelyek meglehetősen környezetszennyezőek, hisz ni
Sokan azt hitték, hogy a Mercedes-Benz CLA sorozatának jövője veszélyben lesz, amikor a gyártó bejelentette, illetve már piacra is dobta a vadonatúj A-osztály szedán változatát, de nem kell megijedni: a négyajtós A-osztállyal nem csökkenni, hanem növekedni fog a márka kompakt típusainak száma. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a CLA következő
A BMW M2 Competition jelenlegi formájában is a piac egyik legkívánatosabb sportkupéja, hiszen a 20 millió forint alatti kategóriában nem igazán találunk még egy műszakilag ilyen magas szintű autót, ami nem túlsúlyos, kompakt méretekkel rendelkezik, hátsókerékhajtású, lemezei alatt pedig a BMW M3/M4 páros technikája dolgozik a fékrendszert, a futómű
Minél több, annál jobb? Esetleg a kevesebb néha több? Ezúttal pontosan ezekre a kérdésekre kerestük meg a választ a Honda Civic segítségével, amelyet az importőr 1.6-os dízelmotorral és hozzá kilencfokozatú automataváltóval bocsátott rendelkezésünkre – természetesen a fókuszban a sokgangos automata áll.
Ennél korrektebb magasságkorlátozásra figyelmeztetést még nem láttunk, ennek az autósnak viszont még ez se számított. Elhitte, hogy átfér, az eredmény a videóban.
Sarkvidéki expedíciókra készítenek fel autókat, szerinted milyen az, ha ők hozzányúlnak egy Navarához? Az Arctic Trucks pár apró megoldással rendkívül hatékonnyá tette a Nissan pickupját.
Éves szinten csaknem negyedével bővült az autópiac, a plusz eladásokból mindegyik márka megpróbál mind többet kihasítani, a modellek népszerűségi listája azonban sok változást mutat.
A Škoda tovább folytatja a még idén bemutatkozó, vadonatúj kompaktjának felvezető hadjáratát. A Scala név leleplezése után ezúttal hivatalos fotókkal, egy videóval és temérdek adattal szolgáltak nekünk a gyáriak, sőt, ezúttal már rajzon láthatjuk a kompakt modell belső terét is, amelyben debütál a cseh márka vadonatúj belső világa is.
Alig pár hete adhattunk hírt, hogy a C- és az E-osztály megkapja a Mercedes-Benz vadonatúj fejlesztésű konnektoros dízel hibrid hajtásláncát, és már tudjuk a hazai árakat is. Már a 306 lóerős összteljesítmény fejében is reálisnak tűnik a 16,7 milliós alapár, de ha körülnézünk a palettán, rájöhetünk, hogy valójában páratlanul jó vételnek számít az E
A BMW Z4 új generációja bemutatkozott, az első külföldi menetpróbák tanulsága szerint pedig kissé közelebb került gyökereihez, és az inkább luxusra kihegyezett előd után egy jobban vezethető, könnyedebb vászontetős roadsterként csábítja a vásárlókat. Csábereje pedig kétségtelenül van: a márka eddigi formavilágával némiképp szakító modellt most sok-