2018. február 5. hétfő

febr. 5
15:45
Videó: Beindította 2018-as F1-esét a Mercedes (F1világ)
Komoly mérföldkőhöz érkezett 2018-as autójának fejlesztésében a Mercedes: a német istálló múlt héten beindította vadonatúj betontorpedóját. Az elmúlt években domináló istálló nagy reményeket fűz az előttünk álló évadhoz is, Toto Wolff pedig nemrég azt mondta, bízik abban, hogy sikerült megszabadulni a tavalyi modell gyengeségeitől. A Mercedes febru
febr. 5
15:51
Gyerekek veszik át a rajtrácslányok helyét a Forma-1-ben (F1világ)
Gyermekek veszik át a rajtrácslányok helyét a Forma-1-ben – jelentette be a száguldó cirkusz tulajdonosa, a Liberty Media hétfőn. A sportág vezetői múlt héten döntöttek úgy, 2018-ban már nem lesznek csinos hölgyek az F1-es autók előtt a rajtokat megelőzően. A Liberty Media döntése igencsak megosztó volt, hétfőn azonban egy újabb bejelentés következ
febr. 5
16:57
Fotó: Régi ismerős a McLarennél (F1világ)
Exkluzív vendég járt a minap a McLaren Forma-1-es csapatának wokingi központjában. A brit istálló székhelyén a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen tette tiszteletét. A finn versenyző 1998-ban és 1999-ben szerzett bajnoki címeket a McLarennek. Häkkinen látogatását természetesen egy fotó is megörökítette, amit a McLaren közzé is tett közösségi oldala
febr. 5
17:24
Minőségre gyúr – crossover kivitellel frissült a Ford KA+ (Auto Pult)
A Ford KA+ Európában csak 2016 közepe óta elérhető, de az amerikaiak máris úgy döntöttek, hogy az EcoSport után a kínálat legkisebb tagja is megérett a frissítésre. Ez persze nem csoda, hiszen az alapokat tekintve más piacokon, más névvel már régebb óta elérhető volt az autó, még ha a magasabb igények miatt az öreg kontinensre készülő változatot át is szabták kissé a mérnökök. A KA+ ráadásul nem…
febr. 5
17:33
Alonso visszavonulására vár a McLaren ifjú titánja (F1világ)
Leginkább Fernando Alonsótól függ az, hogy Lando Norris mikor mutatkozhat be a Forma-1-ben – ezt az ifjú versenyző árulta el a minap egy interjúban. Norris az előttünk álló idényben a McLaren Forma-1-es csapatának tartalékversenyzője lesz majd: a brit tehetség tavaly megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot, 2018-ban pedig már a Forma-2-ben áll ra
febr. 5
17:42
Szerdától csökkennek az üzemanyagárak (Auto Pult)
A hétfő sokaknak bosszús, de mi igyekszünk mindig a pozitívumokat megfogni a hét elején is. Ilyen például, hogy szerdától mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára csökkenni fog, és bár egyelőre nem rohamléptekkel szalad lejjebb a két üzemanyag átlagára, kezdésnek ez is megteszi, és ha hihetünk a hétvégi előrejelzésnek, pénteken akár további árcsökkenés is jöhet.
febr. 5
18:51
Talán Fittipaldinak képzeled magad? (Autónavigátor)
Rengeteg magyar néző is ébren maradt, hogy megnézhesse az NFL döntőjét, amelyet végül a Philadelphia Eagles nyert meg. A Super
febr. 5
19:48
Minden ízükben arisztokraták – két nap a Rolls-Royce világában (Auto Pult)
Az autós újságírásban ezidáig eltöltött kereken egytucat évem során hasonlóra még nem volt példa, így talán érthető, hogy kitörő, már-már gyermeki örömmel olvastam decemberben a Rolls-Royce regionális sajtóképviselőjének angol nyelvű levelét, amelynek értelmében tiszteletemet tehettem januárban egy felejthetetlen, kétnapos téli Rolls-Royce menetpróbán, a festői szépségű Magas-Tátrában. A…
febr. 5
21:36
Szerdától csökkennek az üzemanyagárak (Auto Pult)
A hétfő sokaknak bosszús, de mi igyekszünk mindig a pozitívumokat megfogni a hét elején is. Ilyen például, hogy szerdától mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára csökkenni fog, és bár egyelőre nem rohamléptekkel szalad lejjebb a két üzemanyag átlagára, kezdésnek ez is megteszi, és ha hihetünk a hétvégi előrejelzésnek, pénteken akár további árcsökkenés is jöhet.
febr. 5
21:38
Minőségre gyúr – crossover kivitellel frissült a Ford KA+ (Auto Pult)
A Ford KA+ Európában csak 2016 közepe óta elérhető, de az amerikaiak máris úgy döntöttek, hogy az EcoSport után a kínálat legkisebb tagja is megérett a frissítésre. Ez persze nem csoda, hiszen az alapokat tekintve más piacokon, más névvel már régebb óta elérhető volt az autó, még ha a magasabb igények miatt az öreg kontinensre készülő változatot át is szabták kissé a mérnökök. A KA+ ráadásul nem…
febr. 5
21:40
Minden ízükben arisztokraták – két nap a Rolls-Royce világában (Auto Pult)
Az autós újságírásban ezidáig eltöltött kereken egytucat évem során hasonlóra még nem volt példa, így talán érthető, hogy kitörő, már-már gyermeki örömmel olvastam decemberben a Rolls-Royce regionális sajtóképviselőjének angol nyelvű levelét, amelynek értelmében tiszteletemet tehettem januárban egy felejthetetlen, kétnapos téli Rolls-Royce menetpróbán, a festői szépségű Magas-Tátrában. A…

2018. február 6. kedd

febr. 6
5:39
Milyen egyterűeket kaphatunk egymillió forintig? (Autónavigátor)
Kicsit szomorú, hogy a szabadidő-autók ennyire kiszorították az egyterűeket, hiszen a nagyobb családok számára igazán jó közlekedési eszközök a hat-,
febr. 6
6:27
Az Instagramon feszít a tetkókkal televarrt Hamilton (F1világ)
Azok után, hogy nemrég újra aktivizálta magát az Instagramon, Lewis Hamilton egy újabb fotót tett közzé. A Mercedes világbajnok versenyzője az alábbi fotót tette közzé a közzésségi oldalon, mellé pedig ezt a szöveget mellékelve: „Milyen lesz 2018?” How will 2018 look? Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés, Febr 5., 2018, időpon
febr. 6
7:03
Így ne mutasd be az önvezető autódat (Autónavigátor)
Nemhogy divat, irány. Az autógyártóknak nincs más választásuk, minthogy az önvezetés felé fejlesszenek, de legalább valamilyen szinten segítsék a sofőrt
febr. 6
8:21
Jégbe bújt a Mercedes G-osztály (Autónavigátor)
Novoszibirszkben nem kell aggódni a fagy miatt, pár hete -30 Celsius foknál is hidegebb volt. A hideg, fagyos hangulatba viszont
febr. 6
8:39
Ecclestone: A Forma-1 tulajdonosa mindent rosszul csinál (F1világ)
Kiakadt a Forma-1 tulajdonosára, a Liberty Mediára a sportág korábbi teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone. Az üzletember tavaly év elején adta át véglegesen a stafétabotot az amerikai vállalatnak, és habár tiszteletbeli elnökként elviekben számítottak segítségére, a felek kapcsolata nem indult el jó irányba. Ecclestone nemrég azt mondta, a Liberty Me
febr. 6
8:51
Neves divatcég lett a Mercedes F1-es csapatának szponzora (F1világ)
Együttműködési megállapodást kötött egymással a Forma-1 világbajnok csapata, a Mercedes, valamint a Tommy Hilfiger. A neves divatcéggel kötött partnerség több évre szól, a Tommy Hilfiger pedig a német istálló ruházati partnere lesz a jövőben – így ők felelnek majd a csapat személyzetének felszereléseiért. A megállapodás részeként a cég logói felker
febr. 6
9:09
Webber: Ricciardo Verstappen legyőzésével foglalkozzon, még ne a jövőjével! (F1világ)
A korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber azt tanácsolja honfitársának, Daniel Ricciardónak, ne amiatt aggódjon, hogy hol fog versenyezni 2019-ben, hanem fókuszáljon inkább arra, hogy legyőzze ifjú csapattársát, Max Verstappent. Ricciardo nemrég egy interjúban elárulta, soha nem volt még olyan csapattársa a Forma-1-ben, aki annyira meg tudja őt s
febr. 6
10:48
Fotókon a vadonatúj Hyundai Santa Fe – jövő hónapban érkezik (Auto Pult)
A Hyundai múlt héten már megmutatta az új Santa Fét néhány rajzon, ám jól tudjuk, hogy az ilyen skiccek általában kissé túlzóak szoktak lenni, és a végeredmény jóval visszafogottabb. Most azonban kiszivárgott két fotó is az újdonságról, és nagy örömünkre nem túlzás azt állítani, hogy a koreai mérnökök valóban vállalták a merész vonalvezetést – ráadásul már az utasterét is megcsodálhatjuk az…
febr. 6
11:06

11:15
Így tehetjük vonzóbbá eladó autónkat (Autónavigátor)
Alapigazság, hogy használt autó vásárlásakor állapotot veszünk, az határozza meg a portéka árát. Igen ám, de csomó olyan eleme van
febr. 6
11:24
Hivatalos rajzon a Genfben új névvel érkező Kia Ceed (Auto Pult)
A Kia számára idén kiemelkedően fontos lesz a jövő hónapban esedékes Genfi Autószalon, hiszen a svájci seregszemlén leplezik majd le a vadonatúj Cee’d-et. Mondanunk sem kell, a kompakt modellnek hatalmas szerepe van a koreaiak terveiben, így nem is csoda, hogy már majd’ egy hónappal a bemutató előtt elkezdik felhívni magukra a figyelmet. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, első körben egy rajzot…
febr. 6
12:45
A McLaren elárulta, mennyit gyorsulhat a Renault motorjaival (F1világ)
A McLaren Forma-1-es csapatának versenyigazgatója, Eric Boullier azt állítja, 2018-ra 1 másodpercet gyorsulnak pusztán annak köszönhetően, hogy nem a Honda, hanem a Renault V6-os erőforrását használják. Háromévnyi küszködés után a brit istálló szakított motorpartnerével, a Hondával, idén pedig már a Renault aggregátjaival vesz részt a Forma-1-es ba
febr. 6
12:54
Terepkupéval készül a Peugeot? – 4008 néven jöhet az újdonság (Auto Pult)
Az SUV-k kategóriája továbbra is töretlen sikereknek örvend, így nem csoda, hogy mostanra már gyakorlatilag minden gyártó, minden méretben kínál emelt hasmagasságú modelleket. A kupés irányba eddig leginkább a prémiumok indultak el, de egyre több „mainstream” márka felől is hallani, hogy dinamikusabb crossoverrel készül. Ezúttal a Peugeot háza tájáról érkeztek érdekes hírek, méghozzá a 3008-as…
febr. 6
13:33
Stroll: Massa nem sokat segített tavaly (F1világ)
A Williams versenyzője, Lance Stroll azt mondja, mivel az elmúlt évben nem sok tanácsot kapott csapattársától, Felipe Massától, nem különösebben fog neki hiányozni a rutinos brazil. A két pilóta jól kijött egymással az évad során, Massa azonban a 2017-es szezon végén befejezte F1-es pályafutását, helyét pedig az újonc Szergej Szirotkin veszi át. St
febr. 6
14:03
Mustang evolúció két percben! (Autónavigátor)
Mikor jelent meg a legelső Mustang? A legtöbben valószínűleg tudják, hogy valamikor az 1960-as években, ám a pontos dátum sokszor
febr. 6
16:39
Genfben élőben láthatjuk a Mazda6 legújabb Sportkombiját (Autónavigátor)
Ötcsillagos show-t ígér a Genfi Autószalonra a Mazda. A PR csapat trükkösen úgy fogalmaz, hogy a "Mazda stand lesz a
febr. 6
16:51
Videó: Ilyen volt a Williams 2017-es szezonja (F1világ)
Egy remek videót tett közzé közösségi oldalán a Williams Forma-1-es csapata. A brit istálló az 5. helyen zárta a konstruktőri bajnokságot a Felipe Massa – Lance Stroll párossal. A Williams a Twitteren tette közzé a fenti videót, melyben visszatekint az elmúlt idényre.
febr. 6
18:03
Miért távoznak a rajtrácslányok? Miért nem tér vissza Kubica? Räikkönen utolsó éve jön a Ferrarinál? (F1világ)
Forma-1 volt a téma a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában kedden. Szombathy Pál műsorvezető vendégei az F1VILÁG főszerkesztője, Godina Zsolt, valamint Szabó Róbert (Autó-Motor) voltak. A beszélgetésben szó esett a Liberty Media legutóbbi intézkedéseiről (a rajtrácslányok száműzéséről, illetve a rajtidőpontok módosításáról), Robert Kubicáról, de
febr. 6
19:12
Küzdelem, dicsőség, bánat, autómorzsák – a 2018-as Super Bowl reklámai (Auto Pult)
Vasárnap ismét temérdek ember gyűlt össze az 52. Super Bowl alkalmából, s ahogy az lenni szokott, az amerikai futball döntőjének szüneteiben a reklámok, pontosabban az autós reklámok is szerephez jutottak - ezúttal a szokásosan vicces és megkapó videókkal jelentkezünk.
febr. 6
19:21
705 lóerős RS6-os Audit villantott az ABT (Autónavigátor)
Bő két éve leplezte le az Audi az RS6 még keményebb, gyári változatát, az RS6 Performance-t, amely az eredeti 560
febr. 6
19:39
Egy rajtrácslány vallomása: „Soha nem éreztem magam megalázó helyzetben!” (F1világ)
A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media nemrég bejelentette, 2018-tól már ne lesznek rajtrácslányok a száguldó cirkuszban, azóta pedig már az is kiderült, hogy a csinos hölgyeket gyerekek váltják majd a versenyhétvégéken. A szexi, csinos hölgyek jelenléte már hosszú évtizedek óta elfogadott dolog volt a Forma-1 berkeiben, a Liberty Media keresked
febr. 6
21:54
Hivatalos rajzon a Genfben új névvel érkező Kia Ceed (Auto Pult)
A Kia számára idén kiemelkedően fontos lesz a jövő hónapban esedékes Genfi Autószalon, hiszen a svájci seregszemlén leplezik majd le a vadonatúj Cee’d-et. Mondanunk sem kell, a kompakt modellnek hatalmas szerepe van a koreaiak terveiben, így nem is csoda, hogy már majd’ egy hónappal a bemutató előtt elkezdik felhívni magukra a figyelmet. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, első körben egy rajzot…
febr. 6
21:56
Terepkupéval készül a Peugeot? – 4008 néven jöhet az újdonság (Auto Pult)
Az SUV-k kategóriája továbbra is töretlen sikereknek örvend, így nem csoda, hogy mostanra már gyakorlatilag minden gyártó, minden méretben kínál emelt hasmagasságú modelleket. A kupés irányba eddig leginkább a prémiumok indultak el, de egyre több „mainstream” márka felől is hallani, hogy dinamikusabb crossoverrel készül. Ezúttal a Peugeot háza tájáról érkeztek érdekes hírek, méghozzá a 3008-as…
febr. 6
21:58
Küzdelem, dicsőség, bánat, autómorzsák – a 2018-as Super Bowl reklámai (Auto Pult)
Vasárnap ismét temérdek ember gyűlt össze az 52. Super Bowl alkalmából, s ahogy az lenni szokott, az amerikai futball döntőjének szüneteiben a reklámok, pontosabban az autós reklámok is szerephez jutottak - ezúttal a szokásosan vicces és megkapó videókkal jelentkezünk.

2018. február 7. szerda

febr. 7
5:42
Mit tud az új Dacia Duster a Suzuki Vitara mellett? (Autónavigátor)
Az év egyik legkeményebb meccse következik. Stabilan , most viszont megérkezett az elődjénél kétség kívül sokkalta jobb, ám továbbra is
febr. 7
7:12
Változhatnak az erőviszonyok a középmezőnyben is (F1világ)
A McLaren előretör, így valószínűleg új ellenfelekre találnak majd idén a középmezőnyben helyet foglaló csapatok – véli a Haas pilótája, Romain Grosjean. Grosjean szerint elképzelhető, hogy a McLaren és a Renault elhúz majd a középmezőnyben, így számukra más ellenfelek maradnak: a francia úgy gondolja, idén a Toro Rossóval és a Williamsszel fognak
febr. 7
8:12
Újabb történelmet írt a Tesla (Autónavigátor)
Elon Musk több hangszeren játszik, amellett, hogy a Teslával ma a legkomolyabb tömeggyártású villanyautókat kínálja, ő már az űrutazásban gondolkodik,
febr. 7
8:24
Videó: A legfurcsább Forma-1-es balesetek (F1világ)
Emlékeztek még arra, amikor Kimi Räikkönen autójának a bokszutcában hajtott neki Lewis Hamilton? Esetleg arra, amikor Nick Heidfeld lekaszálta az orvosi autó ajtaját? Akár igen, akár nem, mindenképpen érdemes megnézned a fenti videót, az F1.com ugyanis összegyűjtötte a Forma-1 történetének legfurcsább baleseteit. Megnézhetjük Emerson Fittipaldi mon
febr. 7
9:54
1700 variációban – bemutatkozott az új Mercedes-Benz Sprinter (Auto Pult)
Az Autó Pulton korábban igen ritkán olvashattak tehergépjárművekről, azonban a tavalyi évben több kisteherautó is járt nálunk, amelyek bizonyították, hogy nem csak a személyautók szegmense fejlődik nagy ütemben. Most a Mercedes-Benz léptette új szintre saját modelljét, ugyanis az 1995-bemutatkozott Sprinter most a harmadik generációjába lépett – és mondanunk sem kell, rögtön a szegmens élére kíván…
febr. 7
10:30
Hiába a nagy kereslet, nem készül több démoni Dodge (Auto Pult)
Azt hiszem, hogy 25 millió forintért cserébe 840 lóerő elképesztően jó üzlet, így nem csoda, hogy a Dodge Challenger Demon mind a 3300 példánya villámgyorsan vevőre talált. Sőt, mi több, rengeteg vásárlónak nem jutott az autóból, akik szerették volna elérni, hogy az amerikai márka változtassa meg korábbi terveit, és folytassa tovább a különleges négykerekű gyártását. A Dodge azonban rossz hírrel…
febr. 7
10:36
Születésnapját ünnepli a Toro Rosso ifjú titánja (F1világ)
Ma ünnepli születésnapját a Toro Rosso Forma-1-es csapatának ifjú versenyzője, Pierre Gasly. A francia versenyző 22. életévét töltötte be, a jeles nap alkalmából pedig természetesen csapata is felköszöntötte őt. A Toro Rosso az alábbi fotókkal üzent Gasly-nak, mellé pedig a következő szöveget mellékelte: „Megpróbálunk megmenteni Neked egy kis tortá
febr. 7
11:15
Daytonában is letette névjegyét a Lexus (Autónavigátor)
Japánban a Super GT sorozatban az LC 500 típusból épült versenyváltozat, az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb sportautó sorozatában pedig az
febr. 7
11:24
1700 variációban – bemutatkozott az új Mercedes-Benz Sprinter (Auto Pult)
Az Autó Pulton korábban igen ritkán olvashattak tehergépjárművekről, azonban a tavalyi évben több kisteherautó is járt nálunk, amelyek bizonyították, hogy nem csak a személyautók szegmense fejlődik nagy ütemben. Most a Mercedes-Benz léptette új szintre saját modelljét, ugyanis az 1995-bemutatkozott Sprinter most a harmadik generációjába lépett – és mondanunk sem kell, rögtön a szegmens élére kíván…
febr. 7
11:26
Hiába a nagy kereslet, nem készül több démoni Dodge (Auto Pult)
Azt hiszem, hogy 25 millió forintért cserébe 840 lóerő elképesztően jó üzlet, így nem csoda, hogy a Dodge Challenger Demon mind a 3300 példánya villámgyorsan vevőre talált. Sőt, mi több, rengeteg vásárlónak nem jutott az autóból, akik szerették volna elérni, hogy az amerikai márka változtassa meg korábbi terveit, és folytassa tovább a különleges négykerekű gyártását. A Dodge azonban rossz hírrel…
febr. 7
11:30
F1 helyett a DTM-ben indul a Mercedes korábbi bajnoka (F1világ)
A német túraautó-bajnokságban (DTM) folytatja autóversenyzői pályafutását 2018-ban Pascal Wehrlein. A Mercedes juniorversenyzője tavaly 2016-ban debütált a Forma-1-ben a Manor színeiben, tavaly pedig a Sauber csapatánál versenyzett. Miután azonban a svájci istálló az idei szezonnak a Marcus Ericsson – Charles Leclerc kettőssel vág neki, a német pil
febr. 7
13:30
Csúcsra törne – február végén jön az elektromos Hyundai Kona (Auto Pult)
A Hyundai már a Kona bemutatója idején beígérte, hogy hamarosan jön egy teljesen elektromos verzió, és úgy tűnik, hogy nem is kell már sokat várnunk a divatos kis crossover villanyos változatára, ugyanis a koreaiak egy ízelítő képpel karöltve jelentették be, hogy a március elején nyitó Genfi Autószalonon leleplezik az új kivitelt – sőt, online már február 27-én megmutatják.
febr. 7
13:48
N Sport néven jön a Hyundai sportcsomagja (Auto Pult)
A Hyundai tavaly végre bemutatta első vérbeli sportkompaktját az i30 N képében, amit idén januárban a Veloster N követett – ugyanazzal a hajtáslánccal. A koreaiak már beígérték, hogy később más modellek is megkaphatják majd az N részleg kúráját, most pedig bejelentették, hogy N Sport néven érkeznek majd a dinamikusabb, de nem vérbeli sportmodellek is.
febr. 7
13:57
Megérkeztek az első képek az új Hyundai Santa Fe-ről (Autónavigátor)
Egyértelműen a megkezdett stílusirányzatot követték a Santa fe formatervezésénél is. A két szekcióra osztott fényszórók, a felül szűkre húzott szemekkel
febr. 7
16:18
Räikkönen: Vissza az „irodába” (F1világ)
A Ferrari maranellói központja előtt fotózkodott a minap az olasz istálló 2007-es bajnoka, Kimi Räikkönen. A finn versenyző Instagram-oldalára töltötte fel az alábbi fotót, jelezvén, hogy újra munkába állt, és gőzerővel készül a 2018-as Forma-1-es idényre. A Ferrari február 22-én, pár nappal az első teszt előtt mutatja be új autóját a nagyközönségn

Keresés