A Jaguar Land Rover csoport márkáitól nem állnak távol a sportos modellek. Elég csak a Jaguar F-Type-ra gondolnunk, de a hagyományosabb típusaikból is készülnek kihegyezett változatok R utónévvel. A legkeményebb verziók azonban az R-S plecsnivel ellátott négykerekűek, ezekkel azonban a jövőben valószínűleg nem találkozhatunk – de nem kell megijedni.
A helyzet ugyanaz, mint a Genesis Coupé esetében: mire igazán csábító belbeccsel frissül a Hyundai különc modellje, addigra már nem elérhető hazánkban. A forgalmazás elmaradása ellenére érdemes szót ejtenünk a Veloster frissítéséről, hiszen annak hatása begyűrűzhet a márka más modelljeibe is.
Az amerikai születésű, versenyző felmenőkkel rendelkező Michelle Christensen beírta magát az autóipar történelemkönyvébe. Az új Honda NSX formáit ugyanis az általa vezetett csapat álmodta meg, vagyis ő az első hölgy, aki sorozatgyártású szuperautót tervezett.
Az önvezető autók mellett a virtuális valóság élményének kiteljesedése is az évtized egyik izgalmas ígérete. Az elsősorban játékra született Oculus Rift „szemüveg” segítségével azonban az Audi találékony módon varázsol élményt a vásárlásból.
Budapest-Bécs 15 perc alatt? Genf egyetlen óra távolságra? Ezt ígéri a Tesla-vezér Elon Musk csőben futó hipervonatja, amely egyenlőre koncepcióként az amerikai Texasban megvalósulhat.
A Jaguar/Land Rover teljes erejével ráállt a különböző vezetést segítő rendszerek fejlesztésére. Az átlátszó oszlopok és szellemautók mellé újabb utópia társult: a kerékpárosokra figyelmeztető vöröslő autóbelső.
A Jaguar Land Rover csoport márkáitól nem állnak távol a sportos modellek. Elég csak a Jaguar F-Type-ra gondolnunk, de a hagyományosabb típusaikból is készülnek kihegyezett változatok R utónévvel. A legkeményebb verziók azonban az R-S plecsnivel ellátott négykerekűek, ezekkel azonban a jövőben valószínűleg nem találkozhatunk – de nem kell megijedni.
A Mercedes-Benz legfiatalabb gyára Magyarországon, Kecskeméten kevesebb, mint három évvel megnyitása után további fontos mérföldkőhöz érkezett: a Mercedes-Benz CLA Shooting Brake gyártásának hivatalos megkezdésével a Mercedes-Benz CLA után immáron a második olyan széria gurul le a szalagról, amely kizárólag Kecskeméten készül. Thomas Geier gyárigazgató és csapata a gyártás megkezdése alkalmából…
Munkásságunk jelentős része autóvásárlási tanácsadásról illetve különféle autós kérdések megválaszolásáról szól. Legyen szó akár Olvasóinkról, akár a szerkesztőség tagjainak ismerősi köréről, számtalanszor találjuk szembe magunkat a nagy kérdéssel: „vajon milyen autót vásároljunk?”.

Mennyi minden van, amit a körülöttünk lévő világból szeretni lehet! Rajongásunk egyik tárgya az autó, de megannyi minden csavarhatja el a fejünket. Ha két rajongást összegyúrunk, akkor jön csak igazán létre valami 'hibrid', amely a legtöbb esetben meglehetősen szórakoztató.
Úgy tűnik, szép lassan magára talál a magyarországi autópiac – miközben sajnos továbbra is sokan a svájci frank alapú (autó)hiteleket nyögik, egyre többeknek visszatérőben van a vásárlókedve a rosszul járt honfitársak példájából tanulva, és némileg máshogy gondolkodva, vagyis másfajta finanszírozási formákat választva adják autóvásárlásra a fejüket. Persze még bőven van hová fejlődni, de az…
A Honda a szabadidőmodellek frontján nagyon komolyan veszi részvételét a piacon: alig három hete számolhattunk be a vadonatúj, európai piacra szánt HR-V érkezéséről, a japánok pedig most a CR-V ráncfelvarrásáról is lerántották a leplet, amely rövidesen bemutatkozik hazánkban is.
Épp egy hónapja számoltunk be Olvasóinknak arról, hogy a Ford hivatalosan is megerősítette a Focus RS harmadik generációjának érkezését. Azt is megtudtuk, hogy a sportmodell szívét a Mustangtól örökli, pontosabban az amerikai izomautó alapmotorjának továbbfejlesztett változata gondoskodik majd a villámgyors kék oválos meghajtásáról. A teljesítmény még nem ismert, de a találgatások közel 350…

Hatezer üzemanyagcellás jármű és 35 töltőállomás 2020-ig. Ami nálunk utópiának hangzik, a világ más táján nem is egy ország, hanem mindössze egy város célkitűzése. Tokió rendezi a 2020-as olimpiát, amelyre vízgőzt eregető autókkal is készül.
A Porschének világszerte rengeteg rajongója van, kiváltképp, ha a legendás 911-esről beszélünk. Ennek megfelelően természetesen rengeteg közösség alakított klubot, melyeket megbecsül a német márka. Ennek jeléül most a Porsche Club of America megalakulásának 60. évfordulójára készítettek el egy különleges 911 GTS-t, melyet természetesen csak a tagok rendelhetnek meg.
A Lamborghini az olasz autógyártás egyik ékköve, noha a motorsportok terén még nem rendelkezik akkora hagyományokkal, mint a Ferrari vagy éppen az Alfa Romeo. Ez persze nem jelenti azt, hogy távol állna a bikás gyártótól a versenypálya, hiszen már a sorozatgyártású autóik is elképesztő produkcióra képesek, de ez természetesen még nem elég az olaszoknak. Éppen ezért alkották meg a vadonatúj Huracán…
Az Opel egy új, az eddiginél tisztább és sokkal csendesebb 2-literes dízelmotor érkezését jelentette be a középkategóriás Insigniához. Örömmel fogadjuk a hírt, a formás modellcsalád eddigi kétliteres dízelje ugyanis a kategória legkulturálatlanabb és leghangosabb motorjai közé tartozott.
A legfrissebb, hivatalos információk szerint a Porsche Cayenne következő generációja is követni fogja a prémium SUV-okra jellemző fejlesztési trendeket: a termetes modell állítólag lényegesen könnyebb lesz a jelenlegi generációnál, ami azt jelenti, hogy a mérlegen alig fog többet nyomni kistestvérénél, a sportos Macannál.

A tavaliy Év Autójának megválasztott Peugeot 308 kínálatából mindeddig hiányoztak a sportosabb modellek, annak ellenére, hogy a komoly súlycsökkenésen átesett francia típust már az egyszerűbb változatok esetében is élmény vezetni. A hiányt most pótolja a 308 GT, amely úgy igyekszik a sportos vonalon elhelyezkedni, hogy közben csak keveset harapjon le a kényelemből.
Egyelőre mellékvágányra helyezte a levegős hibridek fejlesztését a PSA konszern. Az ígéretes, egyszerűnek és kedvező áron megvalósíthatónak tűnő technológia több tanulmányt is szült, szériagyártását a váratlanul magasra szökő fejlesztési költségek akadályozták meg.
Sportautó után kisautó? Egyre szerteágazóbb kezd lenni a BMW és a Toyota együttműködése, amely tökéletesen megfelel a piaci trendeknek. A konvergencia folytatódik, ami a két gyártó esetében egy kisautó létrehozásában csúcsosodhat ki.
Bizonyára minden autósport rajongó emlékszik még egy 4 éve történt sajnálatos balesetre, melyet a Formula 1 akkori egyik legnagyobb reménysége, Robert Kubica szenvedett el egy rallyversenyen. A lengyel pilóta sorsa aznap megpecsételődött, hiszen az ütközés következtében többé nem tudott a királykategóriában versenyezni. Ez azonban nem szegte kedvét, és a rali felé fordult, ahol az idei idényben…

Hogy az új, gyakorlatilag a családi karácsonyfa-díszítés illetve ünnepi bejgli-majszolás alatt bejelentett, és az újév első napjától máris érvénybe léptetett magyarországi útdíj rendszer a friss megyei matricákkal jó-e vagy sem, esetleg igazságtalan-e vagy mégsem, abba nem szeretnénk belemenni.

Viszonylag csendben, ráadásul motorkiállításon mutatkozott be minden idők leggyorsabb közúti Peugeot-ja. Az RCZ R Bimota különleges kiadásról az olaszországi Veronában hullt le a lepel, a limitált típust pedig fokozott versenypályás használatra szánja a gyártó. A lemezek alatt pedig páratlanul kihegyezett motort találunk.

Úgy tűnik, hogy az átmeneti kategóriák nagy sikerrel szolgálnak a Renault számára is. A Captur népszerűségét követően az Espace is crossoveres jelleget öltött, a hamarosan bemutatkozó Kadjar pedig a középkategóriában fog hódítani.
„A Volvo készen áll teljesen elektromos autók piacra dobására” – árulta el Lex Kerssemaakers, a márka termékstratégiáért felelős alelnöke. „De addig nem tesz így, amíg a piaci kereslet ezt nem indokolja,” árnyékolta be a jó hírt.
Az elektromos autók, valamint a hálózatról tölthető hibrid modellek részesedése folyamatosan növekszik, de egyelőre közel sem óriási. Az Amerikai Egyesült Államokban 2015 első negyedévében érkezik történelmi mérföldkőhöz a technológia: az eladott autók egy százalékát dughatjuk konnektorba.
„1955. október 6-án, a Párizsi Autószalon nyitónapján egyetlen autó megjelenése okozott soha nem látott földindulást a Grand Palais-ban: az akkor bemutatott DS-t óriási tömegek akarták elsőként látni, sőt, már az első napon 12 ezret rendeltek belőle. Hihetetlenül formabontó, elegáns stílusa és a benne rejlő csúcstechnológiás megoldások egy csapásra legendává tették a DS-t, amely mind a mai napig…