2015. január 13. kedd

jan. 13
18:27
A legvadabb csődör – a Ford Mustang GT350R bemutatkozik (Auto Pult)
A Detroiti Autószalon keretében a Ford hivatalosan is lerántotta a leplet az új Mustang eddigi legvadabb kiadásáról. A GT350R az eddig készült leginkább versenypályaképes közúti Mustang.
jan. 13
18:29
Bentayga néven érkezik a Bentley SUV-ja (Auto Pult)
Magyar fül számára nem éppen prémium csengésű nevet sikerült találni a Bentley SUV-jának. A Bentayga premierje ennek ellenére rohamosan közeleg – ezt bizonyítandó már apró ízelítőt is közzétett a gyártó róla.
jan. 13
18:31
81 elektromos kilométer – megérkezett az új Chevrolet Volt (Auto Pult)
Apró lépések sorozatával újult meg minden tekintetben a Chevrolet Volt. A jelenlegi generáció nem éri el Európát, de nem árt odafigyelni rá, mivel sejteti az Opel elektromos törekvéseit és képességeit.
jan. 13
18:33
A világ 8. csodája – hivatalosan bemutatkozott a Honda (Acura) NSX (Auto Pult)
Abból nem mindig szokott jó dolog kisülni, ha egy gyártó túlzottan elhúzza valamely új modelljének bemutatóját: ilyen esetekben az újdonság sokszor veszít varázsából, valamint többször megtörtént már, hogy végül túlzottan nagyok lettek az elvárások, és mire a kereskedésekbe ért az adott modell, nem ütött akkorát, mint kellett volna. Ilyen volt például a Toyota GT 86, ami bár egy igazi örömautó, de…
jan. 13
18:45
Szuperautó lesz a javából a BMW centenáriumát ünneplő i8 (Auto Pult)
Még két hónap sem telt el azóta, hogy olvashattak hasábjainkon a különleges, nagyteljesítményű i8-ról, amit a BMW centenáriumának emlékére kíván piacra dobni. Nem meglepő módon kivételesen alacsony példányszámról szól a fáma: állítólag csupán 100 szerencsés vásárló tudhatja magáénak a villámgyors sportautók egyikét.

2015. január 14. szerda

jan. 14
5:33

9:09
Bemutatkozott a Porsche Cayenne Turbo S – minden idők leggyorsabb terepese (Auto Pult)
A Porsche a Detroiti Autószalonra a kívánatos 911 Targa GTS modell mellett egy másik újdonságot is elhozott magával, ami biztosan rendkívül sok hívet, nem mellesleg pedig rengeteg vásárlót szerez magának az izmos terepjárókat kedvelőz amerikai kiállításon.
jan. 14
10:03
A Honda bejelentette VTEC turbómotorjait Detroitban (Auto Pult)
Úgy látszik, hogy a turbókorszak beköszönése még azoknál az autógyártóknál is elkerülhetetlen, akik a leginkább kötik az ebet a karóhoz. Ez főleg a japán illetve koreai gyártókra igaz, akik meglehetősen nehezen adják be derekukat, s ameddig csak lehet, ragaszkodnak a jó öreg szívó erőforrásokhoz, amelyeket mi is nagyon szeretünk, de sajnos a legmodernebb károsanyag-kibocsátási normákat már nem…
jan. 14
12:09
Döntsünk saját rekordot - íme a Nssan GT-R Nismo N-Attack (Auto Pult)
A Detroiti Autószalon mellett a Tokióban tartott hasonló rendezvényről sem szabad megfeledkeznünk, ahol szintúgy rengeteg gyártó jelent meg érdekesebbnél érdekesebb modellekkel. A Nissan például a GT-R Nismo még tovább vadított változatát hozta el, melyben az N-Attack Package névre hallgató csomag jelenti az újdonságot.
jan. 14
13:39

13:41

13:43
Bemutatkozott a Porsche Cayenne Turbo S – minden idők leggyorsabb terepese (Auto Pult)
A Porsche a Detroiti Autószalonra a kívánatos 911 Targa GTS modell mellett egy másik újdonságot is elhozott magával, ami biztosan rendkívül sok hívet, nem mellesleg pedig rengeteg vásárlót szerez magának az izmos terepjárókat kedvelőz amerikai kiállításon.
jan. 14
16:39
Kecskeméti betekintő – frissített Mercedes B200 teszt (Auto Pult)
Kisebb változásokkal és nagyobb konkurenciával kezdi meg az újévet az itthon is készülő Mercedes-Benz B-osztály. A prémium egyterű harmóniájával eddig is meggyőző képet mutatott, tesztautónkkal pedig mindez magasan tetőzik. Vajon ez elég a fokozott támadások visszaveréséhez?

2015. január 15. csütörtök

jan. 15
7:39

8:51
Újabb részletek az új beszálló McLarenről (Auto Pult)
A McLaren hivatalosan bejelentette, hogy 2015 második felében teljesen új modellel gazdagodik kínálata. A Sports Series néven futó sportautó hű marad a gyártó alapelveihez, miközben minden eddiginél elérhetőbb lesz. Igaz, egyelőre álca mögött, de már hivatalos képen látható az újdonság, miközben egyre többet mutat meg a gyártó a műszaki alapokból.
jan. 15
9:27
Bővített modellkínálattal kezdi az évet a BMW (Auto Pult)
Nem csoda, hogy korunk legsikeresebb prémium autógyártójává növi ki magát a BMW. A bajorok folyamatosan fejlesztik és bővítik a modellpalettájukat, melynek hatására mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb típust, ráadásul korszerű, modern hajtáslánccal. A vállalat ezúttal is újabb offenzívával kezdi az évet.
jan. 15
10:21
Kabrióként és igazán mérges kivitelben is érkezik a Mercedes-AMG GT (Auto Pult)
A Mercedes-Benz illetékesei hivatalosan is megerősítették, hogy mérgesebb Black Series kivitelben is elkészül a Mercedes-AMG GT. A sportautó szuperautós különkiadás előtt jövőre érkezik a kabrió is.
jan. 15
10:57
Azok a szürke hétköznapok: homokrajzoló kétkerekű teknősrobot (Auto Pult)
Az évtized vége az önvezető autók tekintetében nagy előrelépéseket tartogat, ezzel párhuzamosan pedig a robotok fejlődése mindennapossá teszi az automatizálást. A két műfaj kellemesen agybeteg kereszteződése a Beachbot, amely autonóm homokjárónak is felfogható.
jan. 15
11:15
Felfelé törekszik az új Volvo S80 (Auto Pult)
Az XC90 új generációja alapjaiban határozza meg a Volvo jövőjét. A modellváltással a svéd márka nagy lépést tett a prémium első osztály irányába, amely törekvést az S90 néven érkező S80-utód még tovább viheti.
jan. 15
11:51

11:53
Újabb részletek az új beszálló McLarenről (Auto Pult)
A McLaren hivatalosan bejelentette, hogy 2015 második felében teljesen új modellel gazdagodik kínálata. A Sports Series néven futó sportautó hű marad a gyártó alapelveihez, miközben minden eddiginél elérhetőbb lesz. Igaz, egyelőre álca mögött, de már hivatalos képen látható az újdonság, miközben egyre többet mutat meg a gyártó a műszaki alapokból.
jan. 15
11:55
Azok a szürke hétköznapok: homokrajzoló kétkerekű teknősrobot (Auto Pult)
Az évtized vége az önvezető autók tekintetében nagy előrelépéseket tartogat, ezzel párhuzamosan pedig a robotok fejlődése mindennapossá teszi az automatizálást. A két műfaj kellemesen agybeteg kereszteződése a Beachbot, amely autonóm homokjárónak is felfogható.
jan. 15
11:57
Kabrióként és igazán mérges kivitelben is érkezik a Mercedes-AMG GT (Auto Pult)
A Mercedes-Benz illetékesei hivatalosan is megerősítették, hogy mérgesebb Black Series kivitelben is elkészül a Mercedes-AMG GT. A sportautó szuperautós különkiadás előtt jövőre érkezik a kabrió is.
jan. 15
11:59
Felfelé törekszik az új Volvo S80 (Auto Pult)
Az XC90 új generációja alapjaiban határozza meg a Volvo jövőjét. A modellváltással a svéd márka nagy lépést tett a prémium első osztály irányába, amely törekvést az S90 néven érkező S80-utód még tovább viheti.

2015. január 16. péntek

jan. 16
8:51
Új belépő – minden információ a frissített 1-es BMW-ről (Auto Pult)
A BMW-nél tényleg nem telik el nap újdonságok nélkül. Alig, hogy beszámoltunk a modellkínálat átfogó bővítéséről, a bajorok lerántották virtuálisan a leplet beszálló modelljük frissítéséről. A ráncfelvarrás jelentős változásokat hozott az 1-es BMW számára.
jan. 16
16:21
Nagyhatalom – kipróbáltuk az új BMW X6-ot (Auto Pult)
A BMW szárnyal. A márka a tavalyi évben történelmének rekordját, több mint kétmillió autót értékesített. A siker egyik titka az innováció: a bajorok jóformán hetente mutatják be az új típusokat. Ezúttal a kategóriateremtő X6 második, és egyben legújabb generációjának volánja mögé ülhettünk be.
jan. 16
16:57
Győzelemre született - még jobb lett a Volkswagen rallyautója (Auto Pult)
Amióta 2013-ban a Volkswagen ismét belépett a WRC mezőnyébe, nem hagyott mást érvényesülni. Lehengerlő teljesítménnyel zsebelték be mind a konstruktőri, mind pedig az egyéni világbajnoki címeket, és ezt a – számukra – szép hagyományt idén is folytatni szeretnék. Ennek érdekében pedig nemrég bemutatták Wolfsburgban a 2015-ös Polo R WRC-t.
jan. 16
17:33
Duplakuplungos automataváltóval gazdagodott a Smart ForTwo (Auto Pult)
A Smart nemrég jelentette be, hogy hamarosan érkezik a ForTwo kabrió változata is, azonban, hogy addig se maradjunk újdonság nélkül, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő, városi miniket készítő márka egy új automataváltót tett elérhetővé a legújabb apróságához.

2015. január 17. szombat

jan. 17
12:45
Új belépő – minden információ a frissített 1-es BMW-ről (Auto Pult)
A BMW-nél tényleg nem telik el nap újdonságok nélkül. Alig, hogy beszámoltunk a modellkínálat átfogó bővítéséről, a bajorok lerántották virtuálisan a leplet beszálló modelljük frissítéséről. A ráncfelvarrás jelentős változásokat hozott az 1-es BMW számára.
jan. 17
12:47
Győzelemre született - még jobb lett a Volkswagen rallyautója (Auto Pult)
Amióta 2013-ban a Volkswagen ismét belépett a WRC mezőnyébe, nem hagyott mást érvényesülni. Lehengerlő teljesítménnyel zsebelték be mind a konstruktőri, mind pedig az egyéni világbajnoki címeket, és ezt a – számukra – szép hagyományt idén is folytatni szeretnék. Ennek érdekében pedig nemrég bemutatták Wolfsburgban a 2015-ös Polo R WRC-t.
jan. 17
12:49
Duplakuplungos automataváltóval gazdagodott a Smart ForTwo (Auto Pult)
A Smart nemrég jelentette be, hogy hamarosan érkezik a ForTwo kabrió változata is, azonban, hogy addig se maradjunk újdonság nélkül, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő, városi miniket készítő márka egy új automataváltót tett elérhetővé a legújabb apróságához.
jan. 17
12:51
Nagyhatalom – kipróbáltuk az új BMW X6-ot (Auto Pult)
A BMW szárnyal. A márka a tavalyi évben történelmének rekordját, több mint kétmillió autót értékesített. A siker egyik titka az innováció: a bajorok jóformán hetente mutatják be az új típusokat. Ezúttal a kategóriateremtő X6 második, és egyben legújabb generációjának volánja mögé ülhettünk be.

2015. január 19. hétfő

jan. 19
9:45
Shelby GT néven, 627 lóerővel érkezik hozzánk a legvadabb Mustang (Auto Pult)
Jó dolog, hogy a Mustang új generációja nálunk is elérhetővé válik, de még jobb lenne, ha a szélsőségesen izmos változatokból is kapnánk. Nos, kívánságunk teljesült: Shelby GT néven megérkezett az Európának is szánt legbrutálisabb Mustang, legalább 627 lóerővel a lemezek alatt.
jan. 19
10:39
Második WRC évadára készülve új csapattagokkal erősít a Hyundai Motorsport (Auto Pult)
A Hyundai Motorsport stábja több új névvel gyarapodott a 2015-ös FIA Rali világbajnokság közelgő rajtja előtt.
jan. 19
10:57
Jövőre lecserélik a Mercedes-AMG nagyobbik V8-asát (Auto Pult)
A nagyobb Mercedes-AMG modellekben dolgozó 5,5 literes, biturbó V8-as új utódot kap 2016-tól. Helyére a GT-ben található négyliteres egység kerül, melyben a jelek szerint komoly fejlesztési potenciál van.
jan. 19
11:33
M verziót kaphat a BMW X3 és X4 (Auto Pult)
Már idestova öt esztendeje hallunk pletykákat az X3 M változatának megjelenéséről. Úgy tűnik, most révbe ért az ügy: hivatalos megerősítést nyert az időközben modellsorozattá bővült típus csúcsváltozata.
jan. 19
15:27
Ismét MINI győzelemmel ért véget a Dakar Rali (Auto Pult)
Az utóbbi években hazánkban kevesebb figyelmet kapott a Dakar Rali, aminek egyik oka többek között a hazai versenyzők számának csökkenése. Mindettől függetlenül azért érdemes megemlékeznünk az idei viadal végeredményéről, melyet – ahogyan az elmúlt három évben is – egyértelműen a MINI uralt a Nasser Al-Attiyah / Mathieu Baumel párossal az élen.
jan. 19
18:45
Pokoli játszma – bemutatón a 717 lóerős Dodge Challenger SRT Hellcat (Auto Pult)
Miközben az európai és a japán autógyártók őrülten küzdenek minden egyes megtakarított gramm széndioxidért, eurók millióit invesztálják a szuperfejlett, nem mellesleg pedig tisztább működést eredményező technológiákra, s sorra dobják piacra a kis hengerszámú törpemotorokat, Amerika óriásai röhögnek a markukban. Sokszor esetükben is felfedezhetünk némi törekvést a downsizing-ra, másnap viszont…
jan. 19
23:51
Második WRC évadára készülve új csapattagokkal erősít a Hyundai Motorsport (Auto Pult)
A Hyundai Motorsport stábja több új névvel gyarapodott a 2015-ös FIA Rali világbajnokság közelgő rajtja előtt.
jan. 19
23:53
M verziót kaphat a BMW X3 és X4 (Auto Pult)
Már idestova öt esztendeje hallunk pletykákat az X3 M változatának megjelenéséről. Úgy tűnik, most révbe ért az ügy: hivatalos megerősítést nyert az időközben modellsorozattá bővült típus csúcsváltozata.
jan. 19
23:55
Jövőre lecserélik a Mercedes-AMG nagyobbik V8-asát (Auto Pult)
A nagyobb Mercedes-AMG modellekben dolgozó 5,5 literes, biturbó V8-as új utódot kap 2016-tól. Helyére a GT-ben található négyliteres egység kerül, melyben a jelek szerint komoly fejlesztési potenciál van.
jan. 19
23:57
Ismét MINI győzelemmel ért véget a Dakar Rali (Auto Pult)
Az utóbbi években hazánkban kevesebb figyelmet kapott a Dakar Rali, aminek egyik oka többek között a hazai versenyzők számának csökkenése. Mindettől függetlenül azért érdemes megemlékeznünk az idei viadal végeredményéről, melyet – ahogyan az elmúlt három évben is – egyértelműen a MINI uralt a Nasser Al-Attiyah / Mathieu Baumel párossal az élen.
jan. 19
23:59
Shelby GT néven, 627 lóerővel érkezik hozzánk a legvadabb Mustang (Auto Pult)
Jó dolog, hogy a Mustang új generációja nálunk is elérhetővé válik, de még jobb lenne, ha a szélsőségesen izmos változatokból is kapnánk. Nos, kívánságunk teljesült: Shelby GT néven megérkezett az Európának is szánt legbrutálisabb Mustang, legalább 627 lóerővel a lemezek alatt.

2015. január 20. kedd

jan. 20
0:01
Pokoli játszma – bemutatón a 717 lóerős Dodge Challenger SRT Hellcat (Auto Pult)
Miközben az európai és a japán autógyártók őrülten küzdenek minden egyes megtakarított gramm széndioxidért, eurók millióit invesztálják a szuperfejlett, nem mellesleg pedig tisztább működést eredményező technológiákra, s sorra dobják piacra a kis hengerszámú törpemotorokat, Amerika óriásai röhögnek a markukban. Sokszor esetükben is felfedezhetünk némi törekvést a downsizing-ra, másnap viszont…
jan. 20
10:21
Duplakuplunggal és hanggenerátorral frissült a Hyundai Veloster (Auto Pult)
A helyzet ugyanaz, mint a Genesis Coupé esetében: mire igazán csábító belbeccsel frissül a Hyundai különc modellje, addigra már nem elérhető hazánkban. A forgalmazás elmaradása ellenére érdemes szót ejtenünk a Veloster frissítéséről, hiszen annak hatása begyűrűzhet a márka más modelljeibe is.
jan. 20
10:39
Virtuális valóságban értékesít autókat az Audi (Auto Pult)
Az önvezető autók mellett a virtuális valóság élményének kiteljesedése is az évtized egyik izgalmas ígérete. Az elsősorban játékra született Oculus Rift „szemüveg” segítségével azonban az Audi találékony módon varázsol élményt a vásárlásból.
jan. 20
11:15
Az új Honda NSX az első szuperautó, melyet hölgy tervezett (Auto Pult)
Az amerikai születésű, versenyző felmenőkkel rendelkező Michelle Christensen beírta magát az autóipar történelemkönyvébe. Az új Honda NSX formáit ugyanis az általa vezetett csapat álmodta meg, vagyis ő az első hölgy, aki sorozatgyártású szuperautót tervezett.
jan. 20
11:51
Vörös színnel mentené meg a kerékpárosokat a Jaguar (Auto Pult)
A Jaguar/Land Rover teljes erejével ráállt a különböző vezetést segítő rendszerek fejlesztésére. Az átlátszó oszlopok és szellemautók mellé újabb utópia társult: a kerékpárosokra figyelmeztető vöröslő autóbelső.
jan. 20
13:21
Életre kel a Tesla-vezér hipervonatja (Auto Pult)
Budapest-Bécs 15 perc alatt? Genf egyetlen óra távolságra? Ezt ígéri a Tesla-vezér Elon Musk csőben futó hipervonatja, amely egyenlőre koncepcióként az amerikai Texasban megvalósulhat.
jan. 20
14:15
Elindult a Mercedes-Benz CLA Shooting Brake hazai gyártása (Auto Pult)
A Mercedes-Benz legfiatalabb gyára Magyarországon, Kecskeméten kevesebb, mint három évvel megnyitása után további fontos mérföldkőhöz érkezett: a Mercedes-Benz CLA Shooting Brake gyártásának hivatalos megkezdésével a Mercedes-Benz CLA után immáron a második olyan széria gurul le a szalagról, amely kizárólag Kecskeméten készül. Thomas Geier gyárigazgató és csapata a gyártás megkezdése alkalmából…

Keresés