A Mercedes klasszisa az utolsó tréningen sem talált legyőzőre, de csapattársa, a listavezető Rosberg 47 ezredre megközelítette. Utánuk a két Red Bull volt a leggyorsabb a nagy hőségben. Tovább »
A Q3 elején egy kis zápor nehezítette a mezőny dolgát a Hungaroringen, de Rosberget ez sem tudta kizökkenteni, megszerezte idei hatodik első rajthelyét. Vettel a 2., Bottas a 3. helyről rajtol. Hamilton mért kör nélkül zárt, miután autója kigyulladt a Q1 elején. Tovább »
Lewis Hamilton időmérős borzalmai tovább folytatódtak a Magyar Nagydíjon, ugyanis autója már az első etapban üzemanyag-folyás miatt kigyulladt. Tovább »
Bár az edzések alapján Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Hungaroringen, a brit Mercedese az első etapban kigyulladt az időmérőn, így Nico Rosbergnek már nem igazán volt nehéz dolga. Bár a Q3 elején, amikor az egyes kanyarban esett az eső, lecsúszott a pályáról. „Az utolsó etap eleje nagy kihívás volt. A pálya folyamatosan változott. A kör elején én érkeztem elsőként az első kanyarba, nehéz…
A Q3-ban a versenyben maradt egyetlen Mercedest is sikerült megszorongatnia, de végül Sebastian Vettelnek be kellett érnie a második rajthellyel. Tovább »
Tovább folytatódik a finn Valtteri Bottas remek sorozata, a Magyar Nagydíjon a harmadik helyről rajtolva jó esélye lesz arra, hogy vasárnap megszerezze zsinórban negyedik dobogós helyezését is. „Kicsit meglepődtem, de tudtuk, hogy a Ferrari és a Red Bull is gyors lesz itt, illetve természetesen a Mercedes, ahogy mindig”- kezdte a Williams pilótája, aki a pénteki nap után még aligha volt…
Kevin Magnussen csúnyán összetörte autóját a hungaroringi időmérő edzés utolsó etapjában, miután az esőáztatta egyes kanyarban elmérte a féktávot, kicsúszott és a gumifalnak csapódott. A célegyenes végi féktáv Nico Rosberget is megtréfálta, hiszen előtte teljesen száraz volt az aszfalt, csak az egyes kanyarban volt vizes. „Az egyes kanyar sokkal vizesebb volt, mint az utolsó. Mikor ráfordultam…
A Red Bull Racing Sebastian Vettel révén visszatért a az első rajtsorba, de szíve szerint Daniel Ricciardo is oda kvalifikálta volna magát, de az eső miatt erre nem volt lehetősége. „Az autót nagyon jónak érzem ezen a hétvégén. A Q1-ben és a Q2-ben jónak tűntünk, de miután esett a Q3 elején, utána már nem tudtuk kellően felmelegíteni a gumikat”- kezdte az ausztrál, aki végül negyedik lett.…
Kimi Räikkönen már az első etapban kiesett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, amit a rossz stratégiai döntésüknek köszönhetnek. A finn pilóta természetesen nagyon bosszús volt, de nem akarja tovább ragozni a történteket. Tovább »
Lewis Hamilton és Kevin Magnussen is a bokszutcából vág majd neki a vasárnapi Magyar Nagydíjnak, miután teljesen újjá kell építeni autójukat az időmérőn történt tűzeset és baleset miatt. Tovább »
Toto Wolff elmondása szerint a Mercedes nagyon komolyan veszi, hogy mihamarabb kiküszöbölje a Lewis Hamniltonra szombaton ismét lesújtó megbízhatósági problémákat. A csapat semmiképpen sem szeretné, ha ilyen ügyek döntetnének a bajnokságban. A Magyar Nagydíj időmérő edzésének elején Hamilton autója lángra lobbant, a tűz oka egyelőre még nem ismert pontosan. A tabella második helyezettje egy hete…
A korábbi F1-es csapatfőnök, Flavio Briatore is bekerült abba a munkacsoportba, amit Bernie Ecclestone hívott életre annak érdekében, hogy a sorozatot népszerűbbé tegyék. Nem újkeletű probléma, hogy a Forma-1 nem tudja megszólítani a fiatalabb generációkat, és a helyszíni, illetve a televíziós nézőszámok is csökkennek az utóbbi időben. Ezt a sorozat elsőszámú ura, Ecclestone sem nézheti…
Az eleinte vizes, de folyamatosan száradó aszfalton rendezett 29. Magyar Nagydíj biztonsági autós fázisokkal tarkított, eseménydús versenyét Ricciardo nyerte Alonso és a két Mercedes, Hamilton és Rosberg előtt. Tovább »
Fernando Alonso a Magyar Nagydíjon több körön át vezette a versenyt, mint az azt megelőző 24 futamon összesen, ami jól jelzi, milyen mélyponton van a Ferrari. A spanyol végül második lett, de így is nagyon örült. „Nagyon elégedett vagyok, hiszen nehéz szezonunk van, amikor egy dobogós helyezés mindig kellemes meglepetés”- nyilatkozta a spanyol a dobogón. Tovább »
A negyedik helyről rajtolva Daniel Ricciardo aligha számított rá, hogy nyerni tud, viszonyt sokat profitált a hektikus körülményekből, és végül remek hajrával győzött a Magyar Nagydíjon. Az ausztrál pilóta számára ez volt idei és egyben pályafutása második F1-es sikere. A mindig mosolygós Ricciardo ezúttal majd kiugrott a bőréből. „Ugyanolyan jó érzés tölt el, mint az első győzelmem után”-…
Lewis Hamilton a szombati tűzeset után csak a bokszból rajtolt, majd az első körben megpördült, de így is harmadik lett. A dobogón azonban ezúttal sem volt felhőtlenül boldog, a leintés után pedig egy csapatutasítás miatt füstölgött. A Mercedes vezetése ugyanis arra kérte a verseny második felében, hogy engedje el a mögötte autózó csapattársat, Nico Rosberget, aki más taktikán volt, és akkor egy…
A Magyar Nagydíj után ismét feszültség van a Mercedes csapatánál, ezúttal egy csapatutasítás váltott ki indulatokat a pilótákból. Nico Rosberg mindenesetre állítja, nem ő kérte, hogy szóljanak Hamiltonnak az ő érdekében. Mint ismert, az eltérő taktikára hivatkozva az utasítás szerint Hamiltonnak el kellett volna engednie Rosberget a verseny második felében, de a brit ezt nem tette meg, és a…
Jenson Button vezette is az időnként kaotikus Magyar Nagydíjat, de végül egyetlen ponttal zárt, miután merész húzásuk nem jött be. Kevin Magnussennek nem volt vesztenivalója, őt kevésbé viselte meg a mai nap. A McLaren arra számított a verseny elején - egyedüliként a mezőnyből -, hogy újra esni fog, ezért az első biztonsági autós fázis alatt kerékcserére érkező autóikra új szett intermediate…
Kimi Räikkönen szerint számos pozitívuma volt a hétvégi Magyar Nagydíjnak, és bízik abban, hogy a szezon második felében eredményesebbek lehetnek. Tovább »
Tudjuk jól, hogy teljesítményből sosem elég, és ha egy adott sportautó-gyártó előrukkol egy végletekig szofisztikált, villámgyors szuperautóval, szinte biztos, hogy előbb-utóbb érkezni fog belőle olyan verzió, amely még magasabbra emeli a lécet. A Ferrari már javában teszteli a LaFerrari versenypályákra optimalizált változatát, a McLaren pedig a napokban jelentette be a P1 még gyorsabb,…
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, a vasárnapi Magyar Nagydíjon elért második helyezése valóságos győzelemmel ér fel csapata számára. Tovább »
Tudjuk jól, hogy teljesítményből sosem elég, és ha egy adott sportautó-gyártó előrukkol egy végletekig szofisztikált, villámgyors szuperautóval, szinte biztos, hogy előbb-utóbb érkezni fog belőle olyan verzió, amely még magasabbra emeli a lécet. A Ferrari már javában teszteli a LaFerrari versenypályákra optimalizált változatát, a McLaren pedig a napokban jelentette be a P1 még gyorsabb,…
Veterános partnerünk, a Kultmobil szervezésében augusztus 9-én kerül megrendezésre az immár 4. „Autók és kávé” találkozó, amely ezúttal is tökéletes helyet jelent majd az autórajongók számára. Legyen szó veteránokról, youngtimer járművekről, sportkocsikról, vagy akár különféle tuningautókról, minden benzingőzzel fertőzött kilátogató garantáltan találni fog ínyére való finomságokal.
A Mercedes nem ügyvezető-elnöke, Niki Lauda elismerte, Lewis Hamilton jól tette, amikor figyelmen kívül hagyta a csapatutasítást, és nem engedte el maga mellett csapattársát, Nico Rosberg a Hungaroringen. Tovább »
A következő videóhoz kár lenne bármit is hozzáfűzni; igaz, hogy nem indul be túl egyszerűen a Lambda Performance csapat által épített GT3-kategóriás Ford GT versenyautó, azonban amint kezdetét veszi a benzin égése a Roush-féle 5,3 literes, 580 lóerős motorban, a kipufogókat ijesztő, ördögi hangok hagyják el.
A magyarországi csapatutasítás-mizéria után a Mercedes Forma-1-es csapata újragondolja, hogyan versenyezteti majd Lewis Hamiltont és Nico Rosberget a bajnokság második felében. Tovább »
Jogi eljárást kezdeményeznek a Caterham ellen a leafieldi alakulat korábbi munkavállalói, akiket a nemrégiben történt tulajdonosváltás során menesztettek. Tovább »
Egy vérbeli autórajongó számára a háromüléses autó fogalma nem olyan sokkoló, hiszen láttunk már példát ilyen üléskonfigurációra a múltban, elég csak a McLaren F1-re asszociálni. Azonban a Ferrari részéről eddig aligha hallottunk háromüléses különlegességről: ezúttal igazán ritka modell kerül kalapács alá a 365 P Berlinetta személyében.
Jobbnak értékelte Magyarországon megszerzett győzelmét a Red Bull Racing Forma-1-es csapata, mint korábbi, kanadai diadalát. Christian Horner csapatfőnök Daniel Ricciardót méltatta. Tovább »
Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke elárulta, természetesen nagyon elégedettek a Magyar Nagydíjon elért eredményekkel, ugyanakkor pontosan tudják, nem szállhatnak el maguktól. Tovább »
Veterános partnerünk, a Kultmobil szervezésében augusztus 9-én kerül megrendezésre az immár 4. „Autók és kávé” találkozó, amely ezúttal is tökéletes helyet jelent majd az autórajongók számára. Legyen szó veteránokról, youngtimer járművekről, sportkocsikról, vagy akár különféle tuningautókról, minden benzingőzzel fertőzött kilátogató garantáltan találni fog ínyére való finomságokal.
A következő videóhoz kár lenne bármit is hozzáfűzni; igaz, hogy nem indul be túl egyszerűen a Lambda Performance csapat által épített GT3-kategóriás Ford GT versenyautó, azonban amint kezdetét veszi a benzin égése a Roush-féle 5,3 literes, 580 lóerős motorban, a kipufogókat ijesztő, ördögi hangok hagyják el.
Míg július első fele nyugalmasabb volt az üzemanyagok árváltozását tekintve, azóta megint hullámvasutaznak az összegek, s ismét változásról kell beszámolnunk. A hír felemás az autósok számára, ugyanis szerdán 2 forinttal olcsóbb lesz a benzin a hazai töltőállomásokon, miközben a gázolaj vele ellentétesen mozdul el, 2 forinttal drágul.
Egy vérbeli autórajongó számára a háromüléses autó fogalma nem olyan sokkoló, hiszen láttunk már példát ilyen üléskonfigurációra a múltban, elég csak a McLaren F1-re asszociálni. Azonban a Ferrari részéről eddig aligha hallottunk háromüléses különlegességről: ezúttal igazán ritka modell kerül kalapács alá a 365 P Berlinetta személyében.
Míg július első fele nyugalmasabb volt az üzemanyagok árváltozását tekintve, azóta megint hullámvasutaznak az összegek, s ismét változásról kell beszámolnunk. A hír felemás az autósok számára, ugyanis szerdán 2 forinttal olcsóbb lesz a benzin a hazai töltőállomásokon, miközben a gázolaj vele ellentétesen mozdul el, 2 forinttal drágul.
A kategória-alapító és a kategória-első. Egy ilyen rangos küzdelmet nem lehet egyetlen párharccal eldönteni, így a Mazda CX-5 összes dízeles hajtáslánca ad randevút az új Toyota RAV4 teljes öngyulladós palettájának. Nem babra megy a játék: a két közepes SUV a mindentudás ígéretét kínálja. Vajon megalapozottan?
Nemrégiben már szóba került az SRT Viperből ismét Dodge Viperré alakuló legendás sportautó sorsa, hiszen az utóbbi időben egyáltalán nem fogy jól a tízhengeres amerikai gép, olyannyira, hogy kétszer is le kellett állítani a gyártósorokat. A névváltástól azonban ismét népszerűsödést vár a gyártó, ráadásul néhány lóerőnyi plusz is jár a 2015-ös modellévhez.

Az M1 a Forma–1-gyel és a vízilabda döntővel ismét kiemelkedő nézettségre tett szert. A Magyar Nagydíj közvetítéseit több, mint 3 millióan, míg a magyar–szerb pólódöntőt közel 2,5 millióan követték. Tovább »
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.

A szuperkönnyű sportautók már bizonyítottak, de mindez ma már nem elég, s úgy tűnik, leginkább némi extrém fűszerezéssel lehet igazán nagy hatást elérni. Ezen az úton indult el évekkel ezelőtt az Ariel atom, valamint a motorgyártó KTM különlegessége, az X-Bow, s ezen az úton indul el a Polaris ínyencfalata is, méghozzá három kerékkel.
Marco Mattiacci szerint Kimi Räikkönen Ferrarihoz való visszatérése óta a legjobb versenyét futotta múlt hétvégén, a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Tovább »
A szuperkönnyű sportautók már bizonyítottak, de mindez ma már nem elég, s úgy tűnik, leginkább némi extrém fűszerezéssel lehet igazán nagy hatást elérni. Ezen az úton indult el évekkel ezelőtt az Ariel atom, valamint a motorgyártó KTM különlegessége, az X-Bow, s ezen az úton indul el a Polaris ínyencfalata is, méghozzá három kerékkel.
Szeptember 8-án nagy premiernek lesz szemtanúja London. Ekkor hull le a lepel a Jaguar XE-ről, amellyel a márka biztosítja visszatérését a prémium középkategóriába. A bemutatkozás közeledtével újabb információkat tudhattunk meg a típusról.
Toto Wolff elismerte, utasíthatták volna keményebben is Lewis Hamiltont arra a Hungaroringen, engedje el maga mellett csapattársát, elmondása szerint azonban nehéz volt megítélni, mi a helyes az adott pillanatban. Tovább »
Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója elárulta, csapata minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a jövőben ne forduljanak elő olyan stratégiai baklövések, mint a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon. Tovább »