Az elmúlt 11 hónap rémálom volt az ausztrál kisállattartók számára, akik kétségbeesetten próbálták hazahozni kedvenceiket. Most végre a küszöbön van a találkozás, ám borsos árat kell fizetni érte. A Nine News szerint több ausztrál család, akik Kanadában éltek, de visszatértek hazájukba, kénytelenek voltak otthagyni az állataikat.
Jacinda Ardern 2017-ben, 37 évesen lett Új-Zéland miniszterelnöke. Újraválasztása után hétfőn mutatta be példaértékűen színes kormányát. Ebből az alkalomból idézzük fel újra ennek a kivételes nőnek a pályáját, D. Tóth Kriszta tolmácsolásában.
Anyásak, szelídek, tehetségesek, szerények, sikeresek – olyan nagyon nem csodálkozunk rajta, hogy gigantikus (főleg női) rajongótáboruk van. De Bagossy Norbi és Laci sokkal több mint „anyuci két szép fiúgyereke”. Székelyföldről indultak, és ma már tulajdonképpen bármekkora koncerthelyet megtöltenek. Itt a friss Elviszlek és benne „a két Bagossy”, n
A mostanában megszokott forgatókönyvvel ellentétben most nem a koronavírus okoz gondot a nemzetközi síelésnek, hanem a hóhiány. Az ausztriai Lech-Zürs síterepén november közepére tervezett versenyeket két héttel elhalasztották.
A front mögött lassan beáramlik a szárazabb, hidegebb levegő, és csütörtökön elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet. Péntektől a hajnalok is csípősebbre fordulnak.
Az 1970-es évek elején volt egy rövid időszak, amikor a frissen megjelent digitális órák számlapjai nem a ma is általános és jól ismert folyadékkristályos kijelzős megoldással működtek, hanem piros LED-ek…
Kemény Gabriella Londonban sem hazudtolja meg önmagát: „Nem tapogatóztam, fejest ugrottam mindenbe, ami elém került, meg akartam ismerni ezt a fura, gyökereiről leválasztott entitást, aki itt lehetek. Kivettem a legelső szobát, amit láttam, bementem a két első kávézóba, ami megtetszett, hátha kell nekik social media manager.”
A Disney streaming-csatornáján, a Disney+ elérhető The Mandalorian című sorozat ihlette az Adidas legújabb surranóit, amelyeket nemrég dobott piacra a sportmárka.
Egy csapat kutató azt akarja elérni Nagy-Britanniában, hogy a brit kormány támogassa a D-vitamin tejhez, kenyérhez, valamint más alapvető élelmiszerekhez való hozzáadását, ezzel is bizonyítva azt a tényt, miszerint a kolekalciferol csökkenti a koronavírus kockázatát..
Egy csapat kutató azt akarja elérni Nagy-Britanniában, hogy a brit kormány támogassa a D-vitamin tejhez, kenyérhez, valamint más alapvető élelmiszerekhez való hozzáadását, ezzel is bizonyítva azt a tényt, miszerint a kolekalciferol csökkenti a koronavírus kockázatát..
Az októberi Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon tartott világpremierje után végre elkészült a Hét kis véletlen című magyar film előzetese. Gothár Péter új filmje november 26-án kerül a mozikba.
Pillanatok alatt ki lehet szűrni a pozitív betegeket és széles körben alkalmazható. A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói a vizsgálatok során 98,5% -os sikerarányt értek el azok között, akiknél hivatalosan pozitív lett a koronavírus teszt, és 100%-ra emelkedett azoknál, akiknek köhögésen kívül egyéb tünete nem volt.
Dr. Szűcs Zsuzsanna pszichiáter rezidenst kérdeztük arról, milyen tünetei lehetnek a betegségnek, mi okozza ezeket, és milyen kezelésre számíthat, aki orvoshoz fordul.
A svéd szenior telefongyártó, a Doro összeszedett pár telefon-mentő tippet minden korosztálynak. Ezekkel a praktikákkal nemcsak megóvhatjuk, de meg is hosszabbíthatjuk az okostelefonunk élettartamát.A mobiltelefonok létfontosságúak, vészhelyzeteknél segíthetnek, miközben nagyszerű lehetőséget nyújtanak a családdal és a barátokkal való kapcsolattart
A Jön Alapítvány rendszeresen szervez cigicsikkszedő akciót, melyeken a cigarettázók mellett a nemdohányzókat is várják. Legutóbbi akciójukra elkísértük őket, ahol kiderült az is, miért káros a környezetre és az állatokra is a csikk.