A megmérettetésre hagyományos diós, mákos és ínyenc kategóriában lehetett nevezni; az öttagű zsűri a három csoportból összesen 56 bejglit kóstolt meg a döntéshozatal előtt.
A vizsgálat során a glutation nevű anyag lebontásában szerepet játszó enzim, a gamma-glutamil-transzferáz aktivitását határozzák meg a szérummintából. Az enzim legnagyobb mennyiségben a májban, hasnyálmirigyben és a vesében fordul elő.
A Conn-szindróma - vagy ahogyan még emlegetni szokták a primer hiperaldoszteronizmus - egy olyan endokrin (hormonális) betegség, melynek fennállásakor az aldoszteron nevű hormon mennyisége növekszik meg jelentősen.
Az Örökké fogd a kezem! című előadással startol a SzínpadON, a Madách Színház online színháza. A darabot Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában láthatja a közönség.„A járvány első szakaszának idején fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy nem hagyjuk magára a közönségünket, és biztonságos online formában is tartani fogjuk a kapcsolatot"
Sűrű és fura évünk volt, amiben kevés filmet mutattak be a mozik, annál többet láthattunk viszont streamingen. Éppen ezért ebben a zajban, ami 2020 volt, akár le is maradhattunk több olyan filmről, amitől a kritikusok társadalma hanyatvágta magát. Éppen ezért most megnéztük, idén melyik filmek kapták a legegyöntetűbb és legtöbb dicséretet, hogy leg
4397 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 170 298 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Az eredményük: magas pulzus, idegrendszeri stimuláció, rossz közérzet. Viszont a pontos érkezés garantált. Nagyjából a társadalom fele nem tartozik a korán kelők csoportjába. Ők valószínűleg, ha nem kellene a munkába, vagy bármilyen más halaszthatatlan dolgot elintézniük, biztosan nem kelnének ki az ágyból kora reggel – ezzel egyébként a reggeli du
Az olasz ételek mindig népszerűek voltak, de nem ér véget a Margarita pizzánál vagy egy szimpla spagettinél.Összeszedtünk néhány repectet, amiket még kezdő háziasszonyok is bátran kipróbálhatnak, mert a siker szinte garantált.
Bár néhány évtizeddel ezelőtt a tél jellemzően száraz és hideg időjárása enyhülést jelentett a baktériumok és a vírusok terjedésének ideális táptalajt kínáló őszi időszakok után, az éghajlatváltozás hatására azonban manapság már a leghűvösebb hónapokban is alig csökken a hőmérséklet tartósan 0 Celsius-fok alá.
Ha valaki kontaktlencsét visel, az nem azt jelenti, hogy szemüvegre már nincs is szüksége többé. Bármilyen korrekciót érintő változást megelőzően egy korrekt vizsgálat kivitelezéséhez lágy lencsét viselőknek a vizsgálat előtt 12 órával már nem szabadna lencsét viselniük.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) felmérése szerint, bár a tavaszi karantén idején nőtt a zöldség- és a gyümölcsfogyasztás, a gyerekek 40 százaléka felszedett egy–két kilogramm súlyfelesleget. Ezért a második hullám idején is fokozottabban oda kell figyelni arra, hogy megkülönböztessük az érzelmi evést és a valódi szükségletet.
„Egyszerűen elegem lett abból, hogy ez még mindig ennyire stigmatizált és tabutéma (tudniillik egy mentális betegség), hogy ciki segítséget kérni, miközben a lakosság nagy része küszködik valamilyen átmeneti vagy tartós pszichés problémával. Az összes korábbi párkapcsolatomban titkoltam a betegségemet, ami lássuk be, valakivel együtt élve iszonyato
A mesterséges intelligencia tanításához használt módszerből vonatkoztatva az állítja egy kutató, hogy az álmaink valószínűleg a rövidtávú memóriáink szemete, amit az agyunk feleslegesnek ítélt és nem tárol el tartós emlékként.
A gipsz halotti maszkot Rudolf Marschall bécsi szobrász készítette 1916. november 23-án, a két nappal korábban elhunyt uralkodóról. Adományokból 10.000 aranykoronáért vásárolták meg tőle, hogy a múzeumba kerülhessen.
Gyomorfekélyről akkor beszélünk, ha a gyomor nyálkahártyájának folytonossága legalább 5 milliméteres területen megszakad. A nyálkahártya alatti hámsejtek gyomorsav elleni védelme ezzel megszűnik, a sejtek elpusztulnak, és helyükön sebes felületek képződnek.
Azt mondják, mindig a két beteg állapota dönt, véletlenszerű kiválasztást csak akkor alkalmaznának, ha pont ugyanolyan az állapotuk, de ennek az esélye minimális.
Az ország betegeinek gyógyulását sok esetben különböző vérkészítmények segítik, melyek élő emberektől származnak: a véradóktól. Azonban sok közkeletű tévedés és félreértés kering a köztudatban a véradás menetéről, melyet most tisztázunk!
Csak az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták tartanak nyitva. Közben országos tesztelésre készülnek, és abban bíznak, hogy december utolsó előtti hetében már enyhíteni tudjanak a korlátozásokon.
Van egy olyan kisváros, ahol november 18 óta nem kelt fel a nap és erre még jó két hónapig nem is lehet számítani. Az Utqiagvik nevű településen élőknek ez azt jelenti, hogy a következő több mint két hónapot teljes sötétségben töltik majd.
A kiemelten járványveszélyes, úgynevezett vörös színű térségekben továbbra sem enyhítik a szigorú korlátozásokat, miután egy nap alatt több mint 37 ezer új fertőzöttet szűrtek és 699 beteg halt meg Olaszországban az egészségügyi minisztérium péntek esti adatai szerint.