„Azt akarom, hogy az oktatás része legyen a felvilágosítás, méghozzá olyan formában, ahogy ezt ezek a gyerekek megértik, ne úgy, ahogy a bioszkönyben leírták ötven évvel ezelőtt. Hogy ne kelljen pironkodni. Hogy ha már egy pornónagyhatalomban élünk, a szex ne legyen tabutéma.”
A veszélyhelyzet újbóli kihirdetésére vonatkozó pontos részletszabályok megjelentek a Magyar Közlöny 237. számában, november 5-én 0 órától lép hatályba. (frissítve 11.04) November 3-án éjféltől ismét rendkívüli jogrend lép életbe, amit…
Alkoholmegvonás miatt két alkalommal is delíriumot tapasztalhatott meg Vincent Van Gogh (1853-1890) holland festő egy új kutatás szerint. A posztimpresszionista művész képei mellett arról is ismert, hogy levágta bal fülét egy vita hevében. Van Gogh az esetet „egyszerű őrült művészi rohamnak" nevezte, később pedig „mentális vagy idegi láznak" – írja
Együtt érzek Bécs városával. Emlékszem, amikor tök egyedül sétálgattam ott este, akkor készítettem a címlapfotót. Most pedig olvastuk, láttuk a terrortámadást. Turizmus szakmai szemmel, a bipoláris pártpolitikus véleményeken túl fogalmazom…
Olaszország egy régió (Dél-Tirol) kivételével már korábban bezárta üzemelő síterepeit. A koronavírus-járvány miatt szükségessé vált újabb korlátozásokról egyeztetett az olasz kormány a tartományok képviselőivel, így vasárnaptól az egész országban csak a versenyzők számára engedélyezett a síelés.
Szabina egy csodaszép fiatal anyuka, aki második várandóssága alatt azért várta a 12. heti genetikai ultrahangot, hogy kiderüljön, milyen nemű lesz a kisbabája. Sajnos nem csak ez derült ki.
Milyen lesz a holnap? – többek közt erre a kérdésre kerestük a választ a Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámában, amikor a magyar kulturális és közélet öt meghatározó szereplőjével készítettünk interjút. Keleti Éva fotográfus szerint nekünk is kell tennünk azért, hogy disztópikus helyett utópikus legyen a holnapunk.
„Valahol egyébként lenyűgöz, hogy akadt olyan, aki három különböző felhasználói fiókból kezdett nyomasztani, hogy adjam neki a szerencsétlen fridzsidert. De azért mélyen elgondolkodtat, hogy jót akarok, aztán végül mégis a »Tudod, mit, Medve? B@szd meg a porszívódat!« viccben találom magam.”
A lángos igazi gasztrokülönlegesség, amit nem csak a mi magyarok szeretünk, de a turisták előszeretettel keresnek. Az elmúlt évek újraéledő street foodja azonban sokféle formában megjelenik: vannak olyan lángosozók, amik hagyományos ízeket kínálnak, de vannak olyanok is, amik új trendekkel próbálkoznak.
Míg eddig csak úgy gondolták, hogy a várandós nőknél veszélyesebb lehet a koronavírus-fertőzés, most már biztosak ebben az amerikai járványügyi központ tudósai.
Az RTL Híradó számításai szerint ha eléri a 90-et a halottak száma naponta, akkor a koronavírus lesz a vezető halálok Magyarországon. Ez szerdán megtörtént.
Körbevesz minket a történelem az utcákon, könyvekben, interneten: így könnyen felidézhetjük, hogy nézhettek ki a múlt egykor híres alakjai. Történelemkönyveinknek, vagy a korabeli festményeknek köszönhetően valószínűleg mindenkinek bevillan Kleopátra, Nofertiti vagy épp Julius Cézár arca.
Egy tanulmányban kiszámolták a koronavírus-járvány hozzávetőleges költségeit, majd összevetették azzal, hogy nagyjából mennyibe kerülnének a megelőző lépések évente. Egészen nagy a különbség a két összeg között.
A WIZZ RIDE új transzfertervező szolgáltatásával lehetőségünk nyílik arra, hogy háztól házig megtervezhessük az utazásunkat és még otthonról kiválaszthassuk a számunkra megfelelőt a bőséges taxi- és magántranszfer lehetőség közül. Mit…
Annyit segítünk, hogy rendkívül fülbemászó dallamú gyerekdal, és dél-koreai előadója van – és amivel egy oklahomai börtönben állítólag fogvatartottakat kínoztak.
Fontos, hogy ne ragadjunk le az egyszerű töknél, amit mézzel ízesítve rakunk be a sütőbe, ugyanis ebben a melengető őszi zöldségben sokkal több van, mint elsőre gondolnál!Mutatunk néhány különleges sütőtökös receptet, amit még egy kezdő gurman is gyorsan és élvezettel készít el, bármelyik hétköznap este.
Félmeztelen Mick Jagger, illuminált állapotban lévő Keith Richards, extázisban tomboló John Lennon és az eredeti felállású Rolling Stones – minden másodperce kincs a most bemutatott koncertfelvételnek. Egészen ritka felvétel került elő pár napja: a Rolling Stones legendás, 1968-as Rock and Roll Circus koncertfilmjének egyik részlete, ami a zenekar
A mentők és az önkéntesek azon igyekeztek tegnap, hogy a mintegy száz egyedből álló rövidszárnyú gömbölyűfejű-delfinekből álló rajt visszatereljék a tengerbe. Az állatok a szigetország legnagyobb tömeges strandján vetődtek szárazföldre az állatok.
A svéd streaming óriás a dalok bevételének egy részéért elérhetővé tett egy önpromócióra alkalmas funkciót annak érdekében, hogy kissé egyenlőbbé tegye platformját. Ugyanakkor pont azokkal szúr ki vele, akiknek segíteni kíván.
2022-re épül fel Makovecz Imre (1935-2011), a magyar ornamentikus építészet stílusteremtő alakjának mintegy három évtizede tervezett harangháza a somogyi megyeszékhelyen.
Nehéz máshogy elképzelni Sean Conneryt, mint befutott, jóképű filmsztár, de bizony neki is hosszú évekbe telt, amíg felfedezték. A Hollywood Reporter és a BBC cikkéből kiderült, hogyan Connery első komolyabb szerepét egy nőnek köszönheti – történetesen a rendező feleségének.
November 22-ig lehet online szavazni, hogy a megadott három fafaj közül melyik nyerje el az Év fája 2021 címet. Az indulók a kecskefűz, a fehér nyár és a lisztes berkenye.
A mesterséges intelligencia se tökéletes – egy kopasz fejbőr bármikor kifoghat rajta. Rengeteg cikk születik a mesterséges intelligencia (MI) újabb és újabb fejlődéséről és a tudományban elért sikereiről. A mindennapokban is egyre többet találkozunk vele, és sokszor ijesztően nagy befolyással lehet egy teljes országra is. Most kiderült, hogy még kö