November 11-től kezdve a közfürdők nem fogadhatnak látogatókat, 2 helyszínen azonban továbbra is várják a vendégeket. Hogyan lehetséges ez, és miért másfél a kettő? Az egyik egy speciális száraz-fürdő, mutatom.…
Budapesten nyitott zöld, klímapozitív szállodákat a FŐKERT a magányos beporzó rovarok számára. Kedves nyilatkozatot tettek közzé a rovarhotel szállodalánc bővülésének ünnepi alkalma kapcsán: Újabb 5 helyszínen nyitottunk hoteleket visszatérő vendégeink,…
Hogyan védekezik a járvány ellen, és mit csinál másképpen az az ország, ahol már másodjára járja be a helyi sajtót az, hogy egy magyar hurcolta be a vírust? Például, nagyszabású…
Keddtől újabb szigorításokat vezetnek be Ausztriában. Síelés szempontjából ez már nem oszt és nem szoroz, hiszen már az előző szigorítás is leállította a sílifteket a turisták előtt. A mostani állapot a tervek szerint december 7-ig tart.
A koronavírus terjedése ellen meghozott intézkedések a világ óragyártását is nagyon komoly mértékben érintették, ennek ellenére nagyon sok új típus készült el. Közülük választották ki a GPHG (Grand Prix D’Horlogerie…
„Százhetvenöt évvel ezelőtt rendezték a mai szépségversenyek elődjének tekinthető első megméretést. Azóta egyre fiatalabbakat és fiatalabbakat neveznek – míg mára odáig jutottunk, hogy már meg sem kell születnünk ahhoz, hogy pontozzák a külsőnket Elég volt!” – mondja gyerekjogi szakértő szerzőnk.
Úgy tűnik 2020 végét igyekeznek különlegessé tenni a nagy múltú divat- és életstílus magazinok.Csak pár napja írtuk meg, hogy az 1886-ban alapított Cosmompolitan decemberi / januári számában először lesz a címlapon állapotos nő Emma Roberts személyében; most egy újabb történelmi címlap készült el a Vouge jóvoltából: ugyanis Harry Styles lett az els
A görög mitológiában Hermész - Zeusz fia - az istenek hírnöke, a pásztorok, utazók, kereskedők, a súly- és hosszmértékek istene, az ékesszólás, az irodalom, az atlétika és a tolvajok védelmezője volt.Jó állapotban fennmaradt, legalább 2300 éves Hermész-fejszobrot találtak Athén belvárosában a föld alatt csatornázási munkák közben.
Mianmar erdeiben fedeztek fel nemrég egy új karcsúmajom-fajtát, ám a felfedezés örömét elveszi, hogy már most a súlyosan veszélyeztetett fajok közé tartoznak.
Tudjuk, hogy „holvanmégakarácsony”, meg „minekmárnovemberbenezzelnyomasztani”, és egyébként is „kinekvanerreideje”, mi mégis azt mondjuk, töltsétek ki nyugodtan most, vagy tegyétek el későbbre a kvízünket, aminek a végén KONKRÉT ajándékötleteket is kaptok!
Szirákon, egy nógrádi faluban van a laboratórium, ami egy kis családi vállalkozásból nőtte ki magát, és mára már több mint 50 országba szállítanak a „fehér porból".
„Hihetetlenül mély és gazdag a személyisége, annyira igazi és spontán emberi reakciói vannak, mindez laza eleganciával – jó csak úgy lenni a közelében.”
Váratlan trónfosztás történt Új-Zélandon.A minden évben megrendezett verseny tavalyi bajnoka egy albatroszfaj, a Diomedea antipodensis volt, ami jó esélyekkel szállt ringbe idén is a bajnoki címért. A kéthetes versenyen is minden jel arra utalt, hogy nem lesz meglepetés, és címvédéssel uralkodhat tovább az év madaraként.
Ha szeretnéd elkerülni a karácsonyi kapkodást és az így született szörnyű ajándékokat, most tippjeink segítségével kedves és egyedi ajándékokat találhatsz.
Szin János volt nagyon gazdag, átélt egy súlyos betegséget, majd Székelyföldön találta meg a boldogulását. Most megmutatja, milyen mesés vidéken él, távol a világ zajától.
Becslések szerint jelenleg huszonhárommillió kokainfogyasztó él világszerte. Mit tud ez a drog, amitől ilyen népszerű? Hogyan terjesztik? Kik a vásárlók?
„Hiányzott, ahogy kettesben voltak. Hiányzott, ahogy négyesben éltek a családdal. Hiányzott a közös baráti társaság, a nagy nevetések és a büszkeség, ahogy a párját látta, amikor, igazából mindig, a társaság közepe volt. A jövendő unokáiról való álmodozását megkeserítette férjének fájdalmas hiánya. Az előző életében rendszeresen megszervezett nagy