A kultúrák különbségei mindennapi szokásaink legapróbb részleteiben figyelhetőek meg leginkább. Míg mi, európaiak kézfogással üdvözöljük egymást, addig Ázsiában meghajlással tisztelegnek ismerőseik előtt. A helyiségekbe való belépéskor sem kell mindenhol hangosan köszönnünk, de a teázás is csak az európai kontinensen belül „5 órai".Utóbbit nálunk á
Mi lenne kellemesebb meglepetés, mint egy ajándékutalvány valamelyik termálfürdőbe? Közelegnek az ünnepek, és ezzel nem lehet mellényúlni. Az élményeket mindannyian szeretjük, hát miért ne ajándékoznánk élményt a szeretteinknek? Termálfürdő ajándékutalvány…
Nem sokat kellett várni, hogy az október elején bemutatott iPhone 12-eseket jól ledobálják. A törésteszten azt várta volna az ember, hogy ripityára törik majd az Apple új telefonjait, de ez csak részben sikerült. A kísérletet először a hátlap terhelhetőségével kezdték, aminek az eredménye aggodalomra adott okot a folytatást illetően – legalábbis a
Hogy mi változik meg, amikor a gyerek külföldre megy tanulni? Minden és semmi… Mondja Marishkánk, akinek felnőtt és kiröppent a lánya. És még azt is elmeséli, miféle kalandokkal jár a távanyázás.
Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, idén nálunk rendezik könnyűzenei élet egyik legrangosabb eseményét, az MTV EMA-t, melynek egyik műsorvezetője nem más lesz, mint Palvin Barbara. Most az is kiderült, ki lesz a magyar szupermodell társa.
A modern ember egyszerűen nem tud mit kezdeni a halállal. Eltartja magától, óvatoskodik, tapintatoskodik, menekül előle, túlkompenzál. Ezért aztán magányosan halunk meg, és magányosan gyászolunk. Pedig a halál az élet természetes velejárója. A Beszélnünk kell! e heti adásában ennek a tabunak megyünk neki, a szokásosnál több személyes történettel… N
„Vasalni viszont csak végszükség eseten szabad! A nőknek is. A vasalás ugyanis nem házimunka, hanem civilizációs betegség.” – És egyéb megfontolandó bölcsességek Herczeg Zsolt élvezetes stílusában.
A United Airlines bejelentette a világ első ingyenes transzatlanti COVID-19 tesztelési programját az utasai számára. November 16-tól december 11-ig a légitársaság – pilot teszt, magyarán kísérleti jelleggel – ingyenes teszteket…
A svájci gyártók önmagukhoz képest hihetetlen gyorsasággal kellett megreformálják az órabemutatókhoz fűződő tradícióikat. Baselworld és SIHH (nevezzék éppen akárhogyis) idén nem volt, újdonságok viszont megjelentek. Az online bemutatók világa nem…
Szokták mondani viccesen, hogy azért nevelik a gyereket szülők, hogy felnőttkorában majd legyen miért terépiára járnia. Pedig ez egyáltalán nem vicces. Dr. Gyurkó Szilvi története (túl) sokunknak ismerős:
Egy belga csokoládékészítő-mestert választott meg a világ legjobb cukrászának egy független újságírókból álló zsűri a World Pastry Stars nevű olaszországi szervezet a napokban.
Szuperszámítógéppel szimulálták, hogyan terjed a koronavírus egy közösen elfogyasztott négyfős vacsorán. Az animáción végigkísérhető folyamat meghökkentő.
Túl szép, hogy igaz legyen. És nem is az. Úgy látszik a Coca-Cola is beáll a sorba, és rászánta magát, hogy konkrét lépéseket is tegyen a környezetért. Ugyan a cég évek óta azt kommunikálja, hogy 2030-ra a palackjaik fele újrahasznosítható lesz, ez inkább egy tessék-lássék lépésnek tűnt. Nem véletlen, hogy a tavalyi felmérések szerint is a cég nagy
Az Apple Music nem véletlen nem hozza nyilvánosságra az adatait – a Spotify-nak minden összejött. Kifejezetten jól jött a Spotify-nak a pandémia okozta teljes leállás: a cég soha nem látott számokat produkál. A koronavírus-járvány mellett nagyot dobott a vállalaton, hogy megjelentek az orosz piacon is, amit minden idők legsikeresebb piacnyitásának
A Wizz Air bejelentette, hogy 10 új megoldás használatával csökkenteni kívánja az üzemanyagfogyasztást, ezáltal pedig a szén-dioxid kibocsátást. 10 új üzemanyag-takarékossági lépés a Wizz Air-től A magyar gyökerű légitársaság az…
A Börzsöny mellett a Budai-hegység, a Mátra és az Alföld is tartogat kirándulási lehetőségeket, de a teljesítménytúrák kihívásait keresőknek is van tippünk.