Sok-sok tapasztalat gyűlik össze a hagyományostól eltérő oktatásszervezésben, ezeket pedig most a HiperSuli program szakemberei időről időre össze is öntik. Így állunk most.
Az Hublot óráit lehet szeretni vagy nem szeretni, de amit hosszú ideje csinálnak a különböző anyagokkal, az előtt tényleg kalapot kell emelni. A sokadik extrém és minden hagyományos megoldáson túllépő…
„Enchiladas, baby!" – szólt Miranda Hobbes-hoz a sportorvos Robert, amikor kivette a mexikói finomságot a szexi szingli sütőjéből. A sorozat fanatikusai biztos emlékeznek a jelenetre, de ha mégsem, a recepttel együtt most azt is megosztjuk velük.
„Reménykedem, hogy egy nap a bíróságok tényleg meghallgatják a gyerekeket, hogy az anyák, akik védik a gyerekeiket, nem hisztérikáknak lesznek beállítva, hanem olyan erős és emberfeletti türelemmel és szeretettel megáldott lényeknek, akik a végsőkig harcolnak a gyerekeikért, még akkor is, ha egy teljes jogi rendszer van ellenük és a gyerekeik ellen
A koronavírus miatti szorongás mellett most az egyedüllét is keseríti a több mint kétszázezer magyar szingli hétköznapjait. Vajon pótolja a pornó, a kiberszex, vagy a videórandi az érintkezést ebben az időszakban? Megkérdeztük a szakértőket.
Áttörést értek el tudósok az agykutatásban, mi szerint ma már képesek belenyúlni az emberi elmébe, és megváltoztatni nem csak a gondolatainkat, de viselkedésünket, sőt, még emlékeinket is.
Sötétedik és lassan kiürülnek a város utcái. Már csak néhány hazatérő siet és a villamos szeli ketté az utat. Ám Budapest az esti, karácsonyi fényekben így is csodálatos.
A pénteken érvénybe lépett szabályozás értelmében az olasz síterepek leghamarabb január 7-én fogadhatnak vendégeket. A téli sportok szempontjából az olasz rendelkezések a legszigorúbbnak tűnnek az alpesi országok közül.
Az augusztusban 97 évesen elhunyt Kossuth-díjas festőművész képeit a Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg. A jegybank idei képvásárlása ezzel együtt 1 milliárd 575 millió forintra nőtt.
A világjárvány miatt három hónapig Chilében rekedt, de egyáltalán nem bánta meg – a magyar világutazóval, Kovács Zsuzsival, avagy ismertebb nevén Female Yetivel beszélgettünk, aki a Bbc televízió-hálózat helyett inkább az utazást választotta, és 2015-ben, mindössze egyetlen hátizsákkal és egy Katmanduba szóló jeggyel elindult világot látni, tervek
Nem valószínű, hogy kevesebb troll olvasható majd. Az összes nagyobb online felületen problémát jelent kiszűrni a zaklató vagy bántó hozzászólásokat. Nincs annyi alkalmazott, aki át tudná szűrni az összes kommentet, amit a felhasználók írtak akár a Facebookra, Instagramra, Twitterre vagy a YouTube-ra. Utóbbi viszont új módszert fejlesztett, amivel
Beugrunk a Budapesti Nemzetközi Vásárra, megnézünk, megkóstolunk mindent, hiszen ott debütál az összes nyugati különlegesség. Aztán felfrissülünk egy amerikai üdítő mellett a presszóban, miután megtankoltuk a kocsit olasz szuperbenzinnel és beillatosítottuk magunkat francia parfümmel. De várjunk csak, hol és melyik években is járunk?„A ma délelőtti
Egész hétvégén folytatódott a hatalmas havazás az észak-olasz hegyekben. Livigno területén, a magyarok által is kedvelt településen, illetve síterepen, kb. 1800 méteres magasságban 36 óra leforgása alatt kb. 150 centiméter hó hullott.
A szaloncukor minden évben elkerülhetetlen eleme a karácsonynak. Legyen egy tálba halmozva, vagy lógjon a fán, szinte mindenki lakásában ott díszeleg valahol, és csak arra vár, hogy a kíváncsiskodók felfedezzék, vajon milyen ízű is lehet. A bolti édességnél azonban sokkal jobb, ha mi magunk készítjük el a szaloncukrokat.
Az egykori kábítószerfüggő amerikai apa sok embert megihletett szerte a világon, miután megosztotta történetét, és sokkoló előtte-utána fotóit a közösségi oldalán.