Nem mindennapi siker várományosa Puczkó László a hazai turizmus egyik ismert szakembere, aki versenyben maradt és a 4-es döntőbe jutott a Wellness Iparágat Leginkább Befolyásoló Szakmai Személyiség megtisztelő címéért. Most mi…
Ritkán ad interjút, úgyhogy mindenről kifaggattuk: színészetről, filmezésről, SZFE-ről és metoo-ról, de amire nem számítottunk, hogy nyíltan beszél majd a függőségéről, és arról is, hogyan néz szembe a saját hibáival és vétkeivel.
A Netflix több mint 200 millió dollárt, vagyis közel 60,5 millárd forintot ajánlott a filmért, de a Warner elutasította az ajánlatott. Gondolkodnak viszont rajta, hogy HBO Maxon debütáljon egyszerre a mozis bemutatóval.
Hogyan lehet eljutni a politikai kérdésektől a szoptatásig? A lesszabálytól a kétanyukás családokig? Csirkeszárnyon simán. Főleg, ha a Fiala Borcsa meg a Hadas Kriszta van a konyhában.
Az alábbi művek a legismertebbek között vannak hazánkban, ám hiába fújod a versszakokat, lehet, hogy a költőjére és a címére már nem is emlékszel. Jöhet egy kis gyors kvíz?
Egy 1847-ben épült viktoriánus fürdő- és mosóház romjait fedezték fel nemrég az angliai Bath városában. Az épület a településen élő szegényeknek biztosított lehetőséget a tisztálkodásra, és ruháik kitisztítására kolera idején.
Állítólag már hetek óta dolgoznak a produkcióján, most viszont úgy döntött, hogy nem kér a show-ból, ha még egy jelölést sem kapott After Hours című lemeze, vagy legalább Blinding Lights című, rekordokat döntő slágere.
Az identitásunk éntudatosságból és emlékekből épül fel, de vajon létezik olyan, hogy én? Pszichológusok és filozófusok évek óta próbálnak válaszolni erre. Egy pszichobiológiai kutatás feltárta, hogy van egy részünk, amely az évek múltával is változatlan marad.
Csendes ünneplés a Szent István téren, közös élmények a biztonságot jelentő online térben. Karácsonyfa állítással, valamint egészen az újévig tartó online aktivitás- és élmény-sorozattal járul hozzá a koronavírus-járvány miatt idén rendhagyó ünnepi időszakhoz az AdventBazilika. A tavalyi évben Európa legszebb karácsonyi vásárának választott rende
A koronavírus-járvány alatti álmaik megosztására kérte fel a brit főváros lakóit a London Múzeum (Museum of London), amely a kanadai Nyugat-Ontariói Egyetemmel együttműködve nyitja majd meg új gyűjteményét a nyilvánosság előtt.
Nyugi, nem a Skynet érkezett meg Magyarországra, hanem egy irtó helyes, emberszabású kis robot, NAO. Méghozzá azért, hogy az emberek egy kicsit közelebb merészkedjenek a mesterséges intelligenciához – amit, ha okosan és felelősen használunk, csodákra lehet képes.
Mindannyian láttunk már olyat, aki egy hatalmas szerelem végeztével bosszút esküdött az exe ellen, és jogos – vagy csak annak vélt sérelmein elégtételt akart venni akár éveken át. De vajon ilyenkor ki veszít a legtöbbet? És kinek árt a bosszú igazán?
Tehetetlenség, düh, önsajnálat – időnként ezek az érzések tombolnak abban, aki évtizedeken át egy depressziós hozzátartozóval él együtt, miközben folyamatos lelki támaszt nyújt, és pótolja a helyét annak, aki épp összeomlásban van.
Újabb országgal bővült az európai országok sajnos szűk köre, ahol az utolsó novemberi hétvégén engedélyezett a síelés. A romániai hosszú hétvégére több síterep is nyitással készült, többek között a Madarasi Hargita is kinyitott egy rövid pályával.