Fucsovics Márton két sima játszmában legyőzte a francia Arthur Cazaux-t a 4,3 millió euró (1,5 milliárd forint) összdíjazású párizsi keménypályás férfi tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
Drávucz Ritával kislánya betegségéről, a pozitív életszemlélet és a szülői példamutatás fontosságáról, valamint a női vízilabda sikerének kulcsáról beszélgettünk.
A már visszavonult norvég klasszis, Aksel Lund Svindal mostanában eléggé elfoglalt. A november eléggé fontosnak tűnik számára, hiszen a hónap elején az önéletrajza jelenik meg a könyvpiacon németül, a hónap végén pedig a dokumentumfilmje, amely karrierje utolsó éveit tekinti át.
A sztárfocista vasárnap a Spezia elleni bajnoki találkozón térhet vissza, jövő héten pedig a Ferencváros ellen játszhat a Puskásban, a BL-csoportkör harmadik fordulójában.
Ebben az esztendőben is fájóan sok sportlegendát veszítettünk el, szinte minden hónapban távozott valaki az olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki érmesek sorából.
Egy sportreality után egy táncos tévéműsor is elcsábította az olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozót, akinek azért sportágon belüli tervei is vannak.
A férfi 100 méteres síkfutás világbajnoki címvédője, Christian Coleman mindenképpen fellebbez két évre szóló eltiltása ellen, amelyet a doppingellenőrzések elmulasztása miatt kapott. Ha a büntetés érvényben marad, akkor az amerikai versenyző nem vehet részt a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián.
Lewis Hamilton idei kilencedik futamgyőzelmét aratta az Imolában rendezett, századik olaszországi Forma–1-es nagydíjon, ezzel már csak hét sikerre van a száz elsőségtől. A Mercedes brit pilótája mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért be másodikként, a harmadik az ausztrál Daniel Ricciardo (Renault) lett.
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíját, ezzel csapata megvédte konstruktőri világbajnoki címét.
Fucsovics Márton szetthátrányból fordítva legyőzte a kanadai Vasek Pospisilt a 4,3 millió euró (1,5 milliárd forint) összdíjazású párizsi keménypályás férfi tenisztorna selejtezőjének második fordulójában, ezzel feljutott a főtáblára.
Kopasz fej, labda, kopasz fej, labda - képzeletben szinte végig hallani a meccsről készült felvételeken, ahogy nem tudja a partjelzőt a labdától megkülönböztetni a szoftver.
A cél érdekében még le is fogyott. Azt tervezi, hogy további rekordokat döntene meg a különleges gépével, amin számos korszerű berendezés van, még egy speciális mentőernyővel is felszerelték.
Fucsovics Márton szetthátrányból fordítva legyőzte a kanadai Vasek Pospisilt a 4,3 millió euró összdíjazású párizsi kemény pályás férfi tenisztorna selejtezőjének második fordulójában, ezzel feljutott a főtáblára.
Továbbra is csak a Mercedes hátát nézik a riválisok a Forma–1-ben, a német istálló az Emilia Romagna Nagydíjon sorozatban hetedik konstruktőri világbajnoki címét zsebelte be! Az „ezüstnyilak” a 2014-es kiírás óta egyeduralkodók a száguldó cirkuszban, az F1 történetében ilyen hosszú ideig még egyetlen istálló sem volt képes dominálni: a Ferrari 1999
Mérföldkőhöz ért a Fehérvár elleni bajnoki rangadón (1-1) Szerhij Rebrov (46), a Ferencváros labdarúgócsapatának ukrán vezetőedzője 100. alkalommal irányította tétmeccsen a zöld-fehéreket. Bár a nagy rivális ellen ezúttal nem sikerült begyűjteni a három pontot, a 2018 nyarán érkezett, a csapatot 25 év után a Bajnokok Ligája-főtáblára vezető tréner
Remek teljesítményt nyújtva mutatkozott be az olasz élvonalban szereplő Parma magyar futballistája, Balogh Botond (18) a Serie A-ban. A játékos 2019-ben, az MTK-tól igazolt az olaszokhoz, ahol a múlt héten kétszer is kezdőként szerepelt. A hétközi kupameccs után ugyanis a szombati, Internazionale elleni bajnokin (2-2) immár egy sztárcsapattal szemb
Közel nyolc hónapos szünet után állhatott újra pástra Szász-Kovács Emese (38) olimpiai bajnok párbajtőröző, aki ikergyermekei tavalyi születése és a koronavírus okozta nehézségek miatt idén mindössze másodszor vívhatott versenyen.
Az imolai futamot Lewis Hamilton nyerte, autóján a virtuális biztonsági autós szakasz alatt az átlagosnál kevesebb időveszteséggel cseréltek kereket, bár a kalkulációk szerint enélkül is küszködő csapattársa, az élről rajtoló Valterri Bottas elé tért volna vissza a szakíró szerint.
Vasárnap még csak azt közölte a Real Madrid, hogy az első keret egyik tagja koronavírusos lett, hétfőre kiderült, kiről van szó. Az érintett nagy valószínűséggel nem játszhat az Internazionale elleni, keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.