A Wizz Air új szolgáltatást vezetett be, amivel az utasok kiszámolhatják, hogy mekkora az utazásuk ökológiai lábnyoma és semlegesíthetik a repülésük során kibocsátott szén-dioxidot. A Wizz Air a károsanyag-kibocsátás csökkentését…
Minden egyes keresztnév magában hordoz egy jelentést, amely akár sorsunkat meghatározó is lehet. Bár egyik névnek sincs negatív értelmezése, a siker nincs mindegyikbe belekódolva. A következő keresztnevek mindegyike olyan jelentéssel bír, amely viselőjét sikeres életre „ítéli”.
A Popfilter mai adásából kiderül, milyen érzés volt gyerekbántalmazóként viselkednie Pokorny Liának (nyugi, csak színpadon!), milyen növény lenne legszívesebben a színésznő, és mit tanult a nagymamájától. Mindehhez pedig még egy bónusz meditáció is jár!
Megfogadja az ember, hogy türelmes lesz, megértő és megengedő. Nem telepszik rá a másikra, hagyja, hogy éljen természete szerint. Aztán egyszer csak eltörik odabent valami, és elszabadulnak az indulatok
„Tudni kell megőrizni a józan eszünket”, ehhez pedig szükségünk van a tudományra – erre emléztet minket „a tudomány a békéért és a fejlődésért” világnapja.
Egyes hotelek állatbarát szolgáltatásokkal várják vendégeiket. A kisállatok elszállásolásának módját most új szintre emelte egy kolumbiai cég. Állatbarát franciaágy cica gazdiknak és kedvenceiknek Ránézésre letisztult, fakeretes ágy, fiatalos stílusban. Ha…
Ugye, veletek is előfordult már, hogy a gyereketek ellenkezésére legszívesebben ti is pont olyan daccal reagáltatok volna, mint ő maga?! Pedig elvileg tudjuk, hogy ez nem vezet sehova. De akkor mi vezet valahova? Konkrét tanácsok egy pozitívfegyelmezés-oktatótól!
Az emlősök, madarak és hüllők világszerte természetes élőhelyük átlagosan 18 százalékát veszítették el eddig a földhasználat változása és a klímaváltozás miatt. 2100-ra akár negyedével is csökkenhet a fajok élőhelye.
A koronavírus második hulláma okozta szigorító intézkedések újabb mém áradatot szültek, mi pedig ismét összeszedtük azokat a vicces megjegyzéseket, képeket, melyek a kialakult helyzetet a poénos oldaláról igyekeznek megragadni.
Egy Agatha Christie-regényre épülő krimi készül Bollywoodban: ez az első alkalom, hogy az angol írónő hagyatékkezelője egy indiai filmkészítővel működik együtt. Visal Bhardvadzs indiai filmrendező csupán annyit árult el a produkcióról, hogy a történet egy himalájai hegyi üdülőben játszódik, ahol gyilkosság történt. Ahogy a krimi kibontakozik, egy p
Magyarországon jelenleg a teljes társadalom mintegy harmadát teszik ki az 55 évesek és a felettiek, de 2050-re ez az arány már nálunk is 40% felett lesz.
Antal Nimród rendezi a közismert akciófilm-sztár új filmjét, amely egy 2015-ös spanyolt thrillert, az El desconocido (Az ismeretlen) című mozit dolgozza fel. A remake a Retribution nevet kapja.
Az MTV EMA gála keretében a patinás budapesti fürdő is szerephez jutott. A Széchenyi fürdő ezúttal éjszakai fényében mutatta meg magát a show nézőinek. A fellépésről klip is készült, amelyet…
A kengurukra gondolva, szinte biztos, hogy nem az Egyesült Királyság jut eszünkbe először. Pedig van egyetlen faj, ami az elmúlt évtizedekben a szigetországon – nem Ausztráliában – is terjedni kezdett.
A 2020-as évünk gyakorlatilag nem is szól másról globálisan, csak stresszről. A nőkre ez kiemelten jellemző, mivel talán egyébként is hajlamosabbak vagyunk túlaggódni a hétköznapokat.
Idén is folytatódott a nagy sikerű színházi produkció, a Textúra, melynek a Szépművészeti Múzeum ad helyet. A koronavírus-járvány növeknő esetszámai okán hozott intézkedések miatt az összeművészeti előadássorozat már csak november 10-én nézhető meg személyesen, de minden érdeklődő szerencséjére van alternatíva. Idén ősszel hatodik alkalommal rende
Modern kori rabszolgaságban élő Fülöp-szigeteki nők, fociról álmodozó líbiai asszonyok, egy Down-szindrómás kislány, aki világhírű modell szeretne lenni, egy homoszexuális férfi, akit gyerekként kiközösítettek, de most nagy esélyt kap a művészi kibontakozásra, és egy koszovói kisfiú, aki kómába esett nővérein próbál segíteni. Öt elképesztő történet
Az emberi faj közeli rokonának kétmillió éves koponyáját tárták fel Dél-Afrikában, a különleges lelet új információkkal szolgál az emberi evolúcióról. A koponya egy hím Paranthropus robustushoz tartozik, mely a modern ember közvetlen ősének, a Homo erectusnak rokon faja. A két faj nagyjából egy időben élt, a Paranthropus robustus viszont korábban k
„Úgy hívják: rendszerbántalmazás. Mert az a rendszer, ami arra hivatott, hogy a gyerekek helyzetében javulást idézzen elő, kedvezőbb körülményeket teremtsen nekik, az nem látja el megfelelően ezt a feladatát, és a gyerekeknek nem segít, mi több, gyakran még rosszabb helyzetet idéz elő, mint ami korábban, a családban volt.” Dr. Gyurkó Szilvia gyerek
A tatai Öreg-tó partjára tervezett 5 csillagos szálloda sok kritikát kapott, ezek nyomán az építtető Avalon most új terveket villantott. Legyünk őszinték: innovatív, zöld, lenyűgöző. A Wörthi-tó partján simán helytállna,…
A brit Collins szótár minden évben kihirdeti az általuk megválasztott „ év szavát", és az idei nyertes természetesen a koronavírussal kapcsolatos. Ugyanis a lockdown, azaz a lezárás lett az év szava 2020-ban.
Véget ért a Best of Az Év Hotele című műsor második régiós versenye. A 2010-es évek legjobb északkelet-magyarországi szállodája egy felsőtárkányi hotel lett.
Varázslatos személyiség, aki elképesztően mély érzelmeket él meg a színpadon (is). A legnagyobb sikerei közben képes volt otthagyni a Vígszínházat, és most Tatabányán játszik. Kecskéden él egy parasztházban a fiával. És boldog.