2020. november 12. csütörtök

nov. 12
13:03
Négyezer éves almára bukkantak Ausztriában (Hamu és Gyémánt)
Fogyasztásra már nem ajánlott, de rengeteg dolgot megtudhattunk a kőkorszaki gyümölcsfogyasztásról. Bécs egyik negyedében régészeti ásatások folynak egy időszámításunk előtt 2400 körül lakott újkőkorszaki település feltárása miatt. Itt találtak a szakértők két gömbölyű, elszenesedett dologra, amiről kiderült, hogy egy vadalma maradványai. Nem is ak
nov. 12
13:12
Három embernek már beadták az orosz vakcinát, elképesztő, mi történt velük ezután (Femcafe)
Egyesek szerint ragyogóan működik az oroszok által fejlesztett ellenanyag, most azonban meghökkentő titokra derült fény.
nov. 12
14:03
Megújuló és atomerőmű – Közösen a fentarthatóbb jövőért (Hamu és Gyémánt)
Többször is megdőlt a megújuló energiát hasznosító erőművek által termelt villamos energia részarányának rekordja a hazai termelésben 2020 nyarán. A trend a még napos őszi időszakban is folytatódott: október 4-én, a déli csúcsidőszakban például az ország áramtermelésének minden korábbinál nagyobb részét, több mint negyedét biztosították a naperőműv
nov. 12
14:12
Vérlázító, mire vetemedett a menyasszony húga - kitiltották az esküvőről (Femcafe)
A kisgyermekes anyuka arcátlanul semmibe vette a dress code-ot.
nov. 12
14:30
Add ezt a két dolgot a reggeli kávédhoz és zsírégető üzemmódba kapcsolsz (Femcafe)
Most, hogy egy hónapig hanyagolnunk kell az edzőtermeket, jó ha minden lehetséges lehetőséget megragadunk alakunk megtartására.
nov. 12
15:12
Müller Cecília: a járvány a magyar települések 85 százalékát érinti (SzMo)
Az operatív törzs csütörtöki beszámolóján azt is elmondták többek között, hogy a kijárási tilalom megsértése miatt 273 esetben intézkedtek a rendőrök szerda este és csütörtök hajnalban.
nov. 12
15:30
Komoly problémát is jelezhet az állandó fülzúgás - Erre biztosan nem gondoltál (Femcafe)
A fülünk igen érzékeny szerv, így összetett és súlyos betegségeket is jelezhet. Ne bagatellizáljuk el a problémát!
nov. 12
16:24
Új viteldíj-csomagok a Qatar Airways-nél: rugalmasabb árazás, elérhetőbb Business Class (Spabook)
A Qatar Airways bemutatta az új elnevezésű és egyszerűsített viteldíj-csomagokat, amely mind a turista, mind pedig az üzleti osztályait érinti. Az egyszerűsített szolgáltatáscsomagok bevezetésével az a légitársaság célja, hogy nagyobb…
nov. 12
16:30
Az utcán szült a koronavírusos nő, mert nem engedték be a kórházba (Femcafe)
A kórház nyilatkozott arról, miért nem nyitották ki az ajtót.
nov. 12
16:42
Az EU további 100 millió eurót ad vakcinák beszerzésére (SzMo)
Az 500 millió euróra nőtt keretből méltányos hozzáférést biztosítanának az oltóanyagokhoz az alacsony és közepes jövedelmű országok számára is.
nov. 12
17:09
„Kicsikém, mi volt ma Auschwitzban?” – Nagyapám, aki elment a pokolig, és vissza is jött onnan (WMN)
Összecserélte a szavakat olyanokra, amik a legmélyebben beléivódtak. Így esett az is, hogy olyanokat kérdezett iskola után, hogy: „Kicsikém, mi volt ma Auschwitzban?” Kezdtem már megszokni a felcserélt szavakat, tudtam, hogy az iskolában eltöltött napomra kíváncsi.
nov. 12
17:18
Nem mehetett be a kórházba beteg feleségéhez, az udvaron adott szerenádot a 81 éves olasz férfi (SzMo)
Az olasz kisvárosban élő házaspár a vírus miatt nem találkozhatott másképpen, ezért a fia segítségével így próbálta meg szebbé tenni felesége napját.
nov. 12
17:20
Tedd vidámabbá a ködös, szürke őszi napokat! (SzMo)
Nem kell sok hozzá, csak néhány színes termés, pár ötlet és egy kis kreativitás.
nov. 12
17:24
Hamarosan biztonságban megoszthatjuk a titkainkat Messengeren (Femcafe)
Új funkció érkezik, ami az Instagramon is elérhető lesz.
nov. 12
17:48
Példátlan üzenet a Tripadvisor-tól (Spabook)
A Tripadvisor figyelmeztetést jelenít meg a látogatói számára, ha abban a hotelben szeretnének szállást foglalni, amelyik a közelmúltban feljelentett egy vendégét. Mint emlékezetes, egy amerikai turista közel került ahhoz, hogy…
nov. 12
18:00
Jövőre lesz hozzáférhető a lakosság számára a második orosz vakcina (SzMo)
Oroszországban a Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcinával idén mintegy másfél millió embert fognak beoltani, év elején pedig megkezdődik az átfogó oltásprogram.
nov. 12
18:09
„Két egymásra rímelő sebezhetőség találkozik a párkapcsolatokban” – Beszélnünk kell! – A szerelemről (WMN)
A szerelem éltet minket; az egyik legelemibb vágyunk az életben, hogy szeressünk és szeretve legyünk. De vajon tényleg ismerjük-e a szerelmet, amit még ma is annyi mítosz övez? Kibe szeretünk bele valójában, amikor szerelmesek leszünk? Létezik-e a mesékből jól ismert sírig tartó szerelem? És mi jön azután, amikor lejár a szerelem szavatossága? A Be
nov. 12
18:18
Embertelen a visszaélés a szakdolgozók elhivatottságával szemben – mondja egy egészségügyben dolgozó (SzMo)
Eddig több helyen is kénytelen volt dolgozni, hogy meg tudjon élni, de az új törvény hatásaitól tart, ezért egyiken már fel is mondott.
nov. 12
18:30
Teljesen eltorzult az arca a plasztikától az egykor gyönyörű színésznőnek (Femcafe)
A világ legszebb nője volt, mára felismerhetetlen a sok plasztikai beavatkozástól.
nov. 12
18:30
Elfogadhatja a kormány az orvosi kamara javaslatait az egészségügyi jogviszonyról szóló törvény módosítására (SzMo)
Miután több ezer orvos már jelezte, hogy nem írja alá az új szerződést, és több nővér, szakdolgozó is az állami egészségügy elhagyása mellett döntött, a kormány most azt ígéri, készek a törvényt módosítani.
nov. 12
19:00
Autós koronavírus-tesztállomás nyílt Csepelen a helyi tesztelők tehermentesítésére (SzMo)
Azt kérik, hogy lehetőleg gépkocsival érkezzenek a páciensek, a vizsgálat idejére sem kell kiszállniuk.
nov. 12
19:09
„Így maradtunk egy tányér pörkölttel a tévé előtt" – 30 év, házasság (WMN)
„Nem vészesen rossz házasság a miénk. Csak valamiért senki sem érzi jól magát benne.”
nov. 12
19:42
Botrányos szettben jelent meg Kylie Jenner - szétszedték a kommentelők (Femcafe)
Nekiestek a celebritásnak.
nov. 12
19:44
Direkt egy romhalmazt vásároltak, hihetetlen, miért (Femcafe)
Na ezt csinálja bárki utánuk!
nov. 12
20:12
Folytatódik a csúnya ősz: szürke hétvége elé nézünk (Femcafe)
Nem szabadulunk a borús időtől.
nov. 12
20:24
Most sem sikerült megakadályozni - már 4000 fertőzött van az idősotthonokban (SzMo)
Az 1600 intézményből 174 szociális intézményben találtak pozitív eseteket.
nov. 12
20:42
Hiába hiszed, hogy szexi, a pasik utálják ezeket a ruhákat (Femcafe)
Nem mindig szerencsés, ha ebbe mész randizni.
nov. 12
20:42
„Sok-sok halállal találkoztam, de ezt nem lehet megszokni” - megrázó felvételek a nyíregyházi kórház covid-részlegéről (SzMo)
'Jönnek és itt vannak. És mindenkinek családja van, gyereke van, anyukája, apukája és mégis itt vannak minden nap és bemennek, beöltöznek és csinálják és teszik a dolgukat' - mondja a munkájukról a osztályvezető ápoló.

2020. november 13. péntek

nov. 13
0:03
A magyar kutatónő mesél arról, miért jelentős a mostani szabadalom (Hamu és Gyémánt)
Karikó Katalin, a német BionTech alelnökének szabadalma is kellett a legígéretesebbnek tartott koronavírus elleni vakcinához.
nov. 13
0:06
Így készítsd fel bőrödet a télre (SzMo)
A hideg idő minden bőrtípust próbára tesz. Így készülhetsz fel ellene!
nov. 13
0:07
Óceánparton napozhattunk volna 300 milló évvel ezelőtt (Hamu és Gyémánt)
Az iskolában tanultuk, de mégis nehezen fogható fel az a tény, hogy Földünk mekkora változáson ment át több száz millió év alatt.A Pangea csak egyike azoknak a szuperkontinenseknek, amelyeket bolygónk 3,5 milliárd éves története során létrehozott. Nagyjából 300 millió évvel ezelőtt nyerte el az óriási kontinens a teljes formáját, ami végül 180 mill
nov. 13
0:11
5 tárgy, ami valósággal az űrbe repít minket (Hamu és Gyémánt)
A második világháborúban a „megtorlás fegyvereként" emlegetett V–2 rakéta volt az első ember alkotta eszköz, amely ugyan nem a világűr elérése céljából, de kilépett a kozmoszba. Tizennégy évvel később vette kezdetét az űrkorszak, amikor 1957-ben fellőtték a Föld első mesterséges holdját, a Szputnyik-1-et. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, az űr te
nov. 13
0:15
A napokban lett hetven éves az Árpád híd (Hamu és Gyémánt)
Nehézségekkel indult az építése, de végül mégis elkészült az óbudaiak azóta is kedvelt hídja, mely a napokban ünnepelte születésnapját.
nov. 13
0:19
Egy zsarnok gém szörfdeszkaként használt egy jámbor vízilovat (Hamu és Gyémánt)
Felforgatták az állatvilág eddig ismert törvényeit.Nagyot mennek idén ősszel a különböző szárnyasok: először egy papagáj miatt le kellett állítani a brazil női labdarugó-válogatott egyik meccsét, mivel a madár úgy döntött, megpihen picit az egyik játékos fején, majd októberben szintén öt papagáj forgatta fel egy komplett vadaspark életét szűnni ne
nov. 13
0:23
Bad Bunny is szerepelni fog a Narcosban (Hamu és Gyémánt)
Egy bandatagot fog alakítani a Narcos: Mexico harmadik évadában, ez lesz az első színészi munkája.
nov. 13
0:27
Így erősítheted gyermeked immunrendszerét (Hamu és Gyémánt)
A kutatók szerint eredményeik alátámasztják azt az elképzelést, miszerint az alacsony környezeti sokszínűség modern lakókörnyezetekben kevésbé erős immunrendszerhez vezet.
nov. 13
0:31
Ilyen kínos az élet a hétköznapokban (Hamu és Gyémánt)
Egy animációs film azokról a kínos szituációkról szól, amik valószínűleg velünk is sokszor előfordultak már.
nov. 13
0:35
Kate Winslet nem is tudta, hogy megdöntötte Tom Cruise rekordját (Hamu és Gyémánt)
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Kate Winslet megdöntötte Tom Cruise egyik rekordját. A színésznő több mint 7 percet töltött a víz alatt az Avatar második részének forgatásán – ez a filmjeiben rendre életveszélyes kaszkadőrjeleneteket bevállaló Cruise-nak „csak" 6 percig sikerült. És hogy mi a legviccesebb a sztoriban? Az Oscar-díjas Winsle
nov. 13
0:45
Hermann Maier mutatja be a síelés covidos szabályait (Síelők)
A kedvezőtlen előjelek ellenére a salzburgi síterepek töretlenül készülnek a síszezonra. A Flachau környéki régió (Snow Space Salzburg) a héten kezdte megismertetni a nagyközönséggel a covidos időszak biztonsági előírásait, természetesen a környék hírességének, Hermann Maier segítségével.
nov. 13
6:03
Genetika, neveltetés, zene és mindennapos közhangulat – A lelkiállapotunkra ható erők és hatások (WMN)
Hogyan neveljünk sikeres gyereket? Miért számít abúzusnak a túlféltés vagy a dicséret hiánya? Miért károsabb a bizonytalanság, mint a biztos rossz? Felülírható az örökölt mintázat és a genetika? És mennyiben segíthet ezen a zene?
nov. 13
6:03
Napindító gondolat – 11.13. (Hamu és Gyémánt)
Hiába van időnk, ha nincs türelmünk – a kettő egymás nélkül ugyanis mit sem ér.
nov. 13
6:12
Öt koronavírus-fertőzött a Wizz Air norvégiai személyzetében – szigoríthatják az előírásokat (Spabook)
Miután a Wizz Air személyzet 5 tagjának pozitív lett a koronavírus tesztje, a norvég egészségügyi miniszter felül fogja vizsgálni a repülőszemélyzetre vonatkozó karanténszabályokat. A légitársaság szerint a fertőzést még azelőtt…
nov. 13
6:54
Döbbenetes titkot árult el Jennifer Lopez - ezért is buknak rá a férfiak (Femcafe)
Ápolt és dögös - íme a siker receptje.
nov. 13
6:57
A nagymama költözködés közben egy régi dobozra bukkan. Az ájulás környékezi, amikor kinyitja és meglátja… (Blikk)
Több mint 60 éves titokra derül fény.
nov. 13
7:06
Még a legnagyobb zsenik is feladják - Te megtalálod a méhet az ábrán? (Femcafe)
Még a legokosabbak is idejekorán adják fel.
nov. 13
7:54
Letarolta a glóbuszt - Ez a világ utolsó országa, ahová megérkezett a koronavírus (Femcafe)
A Korall-zátonyon található országot csak most érte el a Covid-19.
nov. 13
8:03
24 érzés, amire nincsenek szavaink (WMN)
„Mokita (moh-kee-tah) – kivila nyelven – Az igazság, amit mindenki tud, de senki sem mondja ki”.
nov. 13
8:15
Édesanyja a halálos ágyán árult el egy szörnyű titkot fiának, ami az egész életét megváltoztatta (Blikk)
Soha nem gondolta volna anyjáról, hogy ilyet tesz.
nov. 13
8:21
A 14 éves fiút megröntgenezték, mert azt mondta tojásokat rak. Az orvos sem hitte el, amit a képen lát (Blikk)
Még a tapasztalt orvosok sem láttak hasonlót!
nov. 13
8:27
Rádudáltak az idős nénire a zebrán. Amit ezután tett, az felejthetetlen (Blikk)
Nem örült neki, hogy sürgetik!

Keresés