Elérkezett az idő arra, hogy a BMW világszerte megkezdhesse a következő generációs elektromos modelljeinek forgalmazását. Sorozatgyártásra érett ugyanis az iX3,
Kedden tartott sajtótájékoztatót a Dózsa György úti baleset helyszínén az MSZP országgyűlési képviselője, Molnár Zsolt, aki szerint szabálysértés helyett bűncselekményként
Bemutatták a Volkswagen Golf R változatát, vagyis megérkezett a nyolcadik generációs kompakt GTI kivitelénél is erősebb verziója. A négyhengeres kétliteres turbós benzines teljesítményét egészen 320 lóerőig sikerült feltornászni. Az evo4-es EA888 motor maximális forgatónyomaték értéke 420 Nm – ezt ráadásul 2100 és 5350 közötti fordulatszámon végig
A következő évben érkező új Toyota Mirai végleges bemutatóját csak decemberre tervezték, ennek ellenére számos információ elérhető már a típusról - közöttük sok fotóval. Az egyik legfontosabb, hogy három hidrogéntárolós változatban jelenhet meg a modell Japánban, ami 850 km-es hatótávot jelentene. Ez a mintegy 30%-os növekedés azért jelentős, mert