A rendőrség részére minimum kétezer személyautót kíván beszerezni a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság flottabérleti és -kezelési szerződés keretében - a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Külügyminisztérium számára kíván a jelenleginél jobb irányt mutatni a kormánypárt új fóruma, ugyanis szerintük jelenleg a szakmai munka eredményei alig láthatók, és főképp nem értelmezhetők a polgárok számára - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.
Sokéves mélyponton az átadott lakások száma, bár hosszú évek óta először csökkennek a telekárak az eddig legkeresettebb területeken is - ez jellemzi a hazai lakáspiac 2008-as első félévét
Egy ország aggódhat majd Stohl András egészségéért, a színész ugyanis ősztől nem műsorvezető, hanem versenyző lesz az RTL Klub táncos műsorában. Buci éppen egy éve esett át egy komoly műtéten, Archillesét operálták, lába azóta is érzékeny. Stohl ennek ellenére nekivág a Szombat esti láz próbáinak, és csak reméli, hogy nem történik komoly baja.
Januártól Magyarországon csaknem az összes végrendelet egy országos nyilvántartásba kerülhet, így nagymértékben csökken a hagyatéki eljárások időtartama és költsége - írta a Napi Gazdaság.
Mind a mai napig nem került sor nagyobb összegű uniós pénz kifizetésére a 2007. január eleje óta érvényben lévő Új Magyarország fejlesztési terv keretében.
Késhet a Szabadság híd átadása, mert vasárnap éjszaka a rendőrség leállította a zajos munkát, és a folytatásra csak korlátozott engedélyt adott ki az V. kerületi önkormányzat - írta a csütörtöki Népszabadság.
Kényszerűségből aszfaltburkolatot kapott a műemléki környezetben lévő, soproni Balfi utca. Az átmeneti megoldásra azért volt szükség, mert az eredeti, gránitból készült kockakövek túlnyomó részét – nagyjából negyven teherautónyit – a közműfelújítás idején ismeretlenek ellopták.
Körülbelül 2 milliárd eurónyi az a kár, amit az orosz-grúz konfliktus Grúzia gazdaságának okozhatott - állítja a bécsi WIIW Nemzetközi Gazdaságkutató Intézet. Ebből az összegből 1,4 milliárdnyi az oko...
Szakértők számításai szerint több mint hárommillió felesleges - részben vagy teljesen kiürült, illetve használaton kívüli - gázpalack van a hazai háztartásokban - írja a Népszabadság. A cikk szerint a...
Az amerikai Republikánus Párt St. Paul-i konvencióján hivatalosan jóváhagyta John McCain elnökjelöltségét, helyi idő szerint csütörtök este. A küldöttek név szerint szavaztak. Előtte Sarah Pal...
Harsányi Levente hivatásos keresztapa lehetne. Csisztu Zsuzsa után Ganxsta Zolee is az Aszfaltbetyárkérte fel, hogy legyen lánya keresztszülője. Zolee gyermekének azonban egy másik férfi is a keresztapja lesz.
Nem tart valószínűnek a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke olyan szakértői kormányt, amelyet az ellenzék és a kormánypárt egyaránt támogat. Járai Zsigmond ugyanakkor hangsúlyozta: képzett szakértőkre lenne szükség, akik irányítani tudják az államapparátust, a kisebbségi kormány azonban nem tudja növekedési pályára állítani a gazdaságot.
Jövő januártól Magyarországon közös nyilvántartásba kerülhet az összes végrendelet, így nagymértékben csökken a hagyatéki eljárások időtartama és költsége - értesült a Napi Gazdaság.
Győzike is beköltözik az őserdőbe. A showman hosszas unszolásra, és persze egy talicska pénz ellenében, hajlandó nagyvadak, csúszómászók szomszédságában élni, s a nézők legnagyobb örömére kínok kínját átélni az RTL Klub új valóságshow-jában.
Az elmúlt négy év nem tartozik a magyar oktatásügy sikeres korszakai közé, amely néhány területén a legkritikusabb esztendőket éli; a közoktatásból az idei tanévben is több tízmilliárd forintot vonnak ki - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa az MTI-nek adott tanévkezdő nyilatkozatában.
Egyre valószínűbb, hogy a világ legolcsóbb - 2300 dollárba kerülő - népautójának kikiáltott indiai Tata Nano - nem jön a tervek szerinti időben vagy árért a piacra. Az üzem építése napok óta áll, körülötte harci helyzet alakult ki, mert a gyártóbázis, azaz a nyugat-bengáliai Singur környékén élő parasztok részben nem fogadják el földjeik kisajátítását a gyárterülethez, részben határozottan…
Lapinformáció szerint januártól közös nyilvántartásba kerülhet az összes magyarországi végrendelet, így csökkenhet a hagyatéki eljárások időtartama és költsége
A tanulmány írói megjegyezték, hogy a 16 éven felülieknél, és a felnőtteknél (akikre már nem vonatkozik a sisaktörvény) nem tapasztaltak csökkenést a végzetes kimenetelű kerékpáros balesetekben
A magyarországi politikai válság kimenetelét latolgatják a befektetők, és ellentétes következtetésekre jutnak. Amennyiben a kisebbségi szocialistáknak nem sikerül elnyernie az SZDSZ támogatását a 2009...
A Fábry karaoke show felfedezettje, Schwartz Dávid most a Megasztárban próbál szerencsét. A különleges tehetséggel megáldott fiú azzal szerzett magának országos hírnevet, hogy Fábrynál 21 világsztár hangját énekelte ki a legendás We are the World című dal előadása közben.
Szabadon engedték a kedden őrizetbe vett MÁV Cargo-vezért, Kovács Imrét és két társát. A Fővárosi Főügyészség nem kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, pedig a rendőrség javasolta azt.
Kigyulladt egy családi ház a Somogy megyei Andocs közelében lévő Németsűrűpusztán az éjjel; egy 50 év körüli férfi életét vesztette - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
Szerdán késő estére sikerült eloltani a tüzet Szentendrén, ahol délben több ezer köbméter szemét kapott lángra - mondta el Dobson Tibor, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Csökkenéssel zártak szerdán az európai piacok az eurózóna meglehetősen gyenge adatai reagálva, a csütörtöki napot vegyesen kezdhetik a nyugat-európai indexek az Európai Központi Bank és a Bank of England kamatdöntése előtt, valamint a világgazdasági bizonytalanság miatt, a bank- és technológiai szektor továbbra is a piacok rákfenéje. (ProfitLine.hu)