Olvasónk, Eszter küldött egy Bárchesz-receptet, sok-sok képpel. Úgy éreztük, van mit mesélni erről a tradicionális zsidó kalácsról, és nem árt az sem, ha lépésről lépre bemutatjuk - Eszter segítségével -, hogyan készül.
Tíz pesti kórház felrobbantásával fenyegetőzött tegnap egy ismeretlen személy az általa megszabott határidő lejárta után azonban nem történt tragédia. Korábban fenyegetés is érkezett a kormányhoz. A hírek szerint az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda kezdett nyomozásba, ám ezt ott lapunknak nem erősítették meg.
Esővel és széllel ténylegesen beköszöntött az ősz, készülhetünk a télre. A készülődés megkezdődött a Lehel Csarnokban is. Elsősorban a télálló termékek iránt növekszik meg ilyenkor ősszel a kereslet, melyek közül kiemelt a téli burgonya és hagyma, de sokan keresnek télre való fejtett babot, zöldségeket, savanyítani való káposztát, céklát, télálló almát és körtét is.
Szembekerült egymással az Európai Unió és NATO abban a kérdésben, hogy Oroszországnak vissza kell-e vonni csapatait Abháziából és Dél-Oszétiából. A katonai szövetség szerint igen, az unió szerint nem.
Várhatóan december közepe előtt folytatódhat a Magyar Gárda elleni per a Fővárosi Bíróságon (FB) tudta meg lapunk. Szebeni László, az FB általános elnökhelyettese lapunknak azt mondta: az eljáró bíró még nem tűzte ki a tárgyalási napot, de az bizonyosan még ebben az évben lesz. Hozzátette: nem ülnek az aktákon, csak az eljárási határidők betartása hosszabb időt vesz igénybe. Ezzel arra…
Elutasította Dávid Ibolya feljelentését a Fővárosi Főügyészség. Az indoklás szerint az MDF elnökének megfigyelését tervező hangfelvétel legfeljebb a magántitok jogosulatlan megismerésének bűntette előkészületét jelentheti. Ezt azonban a törvény nem bünteti, s Dávid Ibolya ugyan bejelentésről beszél, ám mindez kevéssé számít: nyomozáshoz egyelőre nincs elég adat a hatóságok kezében.
Az éjszakai fokozott ellenőrzések első hétvégéjén 110, a második hétvégén 417, míg a harmadik hétvégén 62 autóst jelentették fel a rendőrök sebességtúllépés miatt
Fél év alatt 5 százalékpontot nőtt a 15-69 éves hazai lakosságon belül az internetezők aránya, így 2008 első félévében 46 százalékos az internet penetráció. A lakosság közel fele viszont gyakorlatilag semmilyen személyes tapasztalattal nem rendelkezik az internettel, illetve az ott található tartalmakkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Nem szükséges zsírégető tablettákhoz folyamodni annak érdekében, hogy hatékonyan fogyjon az ember - csak éppen kevesen tudják, hogy öt közismert és közkedvelt élelmiszer is rendelkezik zsírégető hatással.
A történelem legnagyobb vagyonáthelyeződése megy végbe azáltal, hogy az olaj hordónkénti ára a 2001-es 30 dollárról megháromszorozódott és mára elérte a 100 dollárt.
Napirendre tűzné és leszavazná Gyurcsány Ferenc kormányfő Megegyezés című programját az SZDSZ és a Fidesz. Orbán Viktor legalábbis erről beszélt azt követően, hogy pártjának delegációja tárgyalásokat folytatott Fodor Gábor liberális pártelnök csapatával. Az előrehozott választást az SZDSZ ellenezte, míg a szakértői kormány létrehozásával a Fidesz nem értett egyet. Így hivatalosan e témákról nem is…
Észak-Korea arra készül, hogy újra üzembe helyezze a jongbjoni atomreaktort, mert az Egyesült Államok, ígéretét megszegve, rajtahagyta Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok feketelistáján - közölte egy észak-koreai külügyi tisztségviselő pénteken.
Kétnapos programsorozattal ünnepli a siketek világnapját péntektől a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Budapesten. A szervezet célja, hogy a rendezvénnyel felhívja a figyelmet a Magyarországon élő 360 ezer siket vagy nagyothalló helyzetére.
Az amerikai pénzpiacokat a 30-as évek óta a legmélyebb válság sújtja, és még nem látni a végét. A krízis ráadásul új, az eddiginél sokkal veszélyesebb fázisba lépett.
Kilenc kategóriába sorolták a részegeseket azzal a céllel, hogy ha valaki felismeri mértéktelen ivászatának okát, könnyebben megszabadulhat káros szenvedélyétől.
Nem találgatta és nem is lopta el Sarah Palin jelszavát, hanem néhány személyes adata alapján új jelszót kért az amerikai republikánus alelnökjelölt elektronikus postafiókjához a Yahoo szolgáltatónál az a hacker, aki titokban behatolt Palin magánlevelezésébe, és annak egy részét közzétette a világhálón.
A számvitel rendjének megsértése miatt gyanúsítottként hallgatta ki a VPOP egyik nyomozó hivatala az Országos Cigány Önkormányzat két tisztségviselőjét – értesült a Magyar Nemzet.