Egyszerre menesztették posztjáról hétfőn a BRFK közlekedésrendészeti főosztályvezetőjét és osztályvezetőjét mindenféle indoklás nélkül. Van, aki úgy tudja, a fővárosi vezetés nyomására bocsátották el a rendőrtiszteket. Más sajtóinformációk szerint az országos rendőrfőkapitány volt elégedetlen a munkájukkal. A fővárosi dugókon egyelőre azonban mit sem változtat a hivatali fejcsere.
Miután a törvényileg biztosított tíznapos határidőn belül a Mi UkrajnánkNépi Önvédelem (NUNSZ) pártszövetség nem vonta vissza a Julija Timosenko Tömbbel (BJUT) tavaly év végén megkötött koalícióból való kilépését, tegnap Arszenyij Jacenyuk házelnök hivatalosan is bejelentette a parlamenti többség szétesését.
Tüntetések, felvonulások és ellendemonstrációk sora várható a következő napokban; a radikálisok az őszödi beszédre emlékezve vonulnak fel ma, de több szélsőséges szervezet a hét végére is készül, amikor a Magyar Demokratikus Charta tartja rendezvényét éppen a szélsőségek ellen tiltakozva. A chartával azonos célokért tüntet szombaton a Magyar Cigány Szervezetek Fóruma is. Ma két éve került…
Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) központi gondolata a polgárbarát, szolgáltató állam mondta Draskovics Tibor a parlamentben, ahol megkezdték a törvényjavaslat általános vitáját. A javaslat előkészítésének 10 éve alatt hat miniszter váltotta egymást, de valamennyien támogatták azt tette hozzá az igazságügyi és rendészeti miniszter.
Vakok által is olvasható utcanévtáblákat helyeznek el a jövő héten Budapesten. Az Vakok Állami Intézete rehabilitációs igazgatója szerint a kezdeményezés jó, ám sok vak és gyengénlátó nem tudja olvasni a Braille-írást.
Vajon hány olyan felvétel van még a nemzetbiztonság birtokában, amelyhez hasonlót korábban Dávid Ibolya MDF-elnöknek juttattak el ismeretlenek találgatnak szakértők. A megfigyelési ügyben célkeresztbe került cég, az UD Zrt. amelynek jelenleg akár még a Nemzetbiztonsági Hivatal fejének megfigyelése is módjában állt nem kispályás vállalat: országszerte jelen vannak képviseleteikkel. Alapos,…
Több évtizedes megtakarítási időszakot feltételezve az első éveknek relatíve kis hatása van a várhatóan felhalmozódó vagyon nagyságára, így a majdani nyugdíj mértékére is. Ennek ellenére sokakat borzongással tölt el a pénztárak első félévi gyengécske teljesítménye
Sok mozgás és a megfelelő ételek fogyasztása növelheti annak a fontos enzimnek a szintjét, amely a korral járó sejtpusztulást lassítja - állítják amerikai kutatók.
A lámpával nem védett zebrák előtt azért kellene éppen harminc kilométeres óránkénti sebességre lassítani, mert ezzel lehetne követni azt a jelenlegi ítélkezési gyakorlatot
Az ENSZ adatai szerint 1445 afgán civil vesztette életét lázadók, amerikai vagy NATO-csapatok támadásában az idei év első nyolc hónapjában, 40 százalékkal több mint 2007 azonos időszakában.
Legkorábban a jövő héten ül újra tárgyalóasztalhoz az MSZP és az SZDSZ tudta meg lapunk. Eredetileg terveztek egy találkozót holnapra, ez azonban nem jön össze. Fodor Gábornak addig a pártjával is meg kell küzdenie, mivel rövid lappangás után ma már nyilvánosan forrnak az indulatok az SZDSZ-ben; egyre többen bírálják őt és az ügyvivői testület azon döntését, hogy a Gyurcsány-program elutasítása…
Nem támogatta a Főpolgármesteri Kabinet a taxis szervezetek azon kezdeményezését, hogy a taxizás hatósági tarifáit 20 százalékkal emeljék - mondta a Városháza kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián...
A washingtoni képviselőház kedden megszavazta a tengeri olajfúrásra vonatkozó 27 éves kongresszusi tilalom feloldását, hogy csökkenteni lehessen az Egyesült Államok külső energiafüggőségét.
Még a KRESZ átfogó módosítása előtt szeretne megváltoztatni néhány KRESZ-szabályt a rendőrség: kötelezővé kívánja tenni például azt, hogy a lámpával nem védett zebrák előtt harminc kilométeres óránkénti sebességre lassítsanak a sofőrök - írta a szerdai Népszabadság.
A szlovák miniszterelnök szerint ugyan jobb is lehetne, de nem olyan rossz az államközi és a politikai viszony Magyarország és Szlovákia között. Robert Fico a Népszabadság szerdai számában megjelent nyilatkozatában úgy vélte, hogy nem kell okvetlenül minden kezdeményezésben magyarellenes törekvést feltételezni.
Rosszul járt, aki tegnap elfelejtett tankolni, szerda nulla órától ugyanis bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát a Mol. A gázolaj ára augusztus közepe óta nem változott. A sz...
A hét pénztárszövetség egységesen elutasítja a munkáltatói hozzájárulás 11 százalékos ehóval való megterhelését, a tiltakozást eljuttatták az OÉT munkavállalói oldalához is
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) 85 milliárd dollárig terjedő rendkívüli hitelt nyújt a világ legnagyobb biztosítójának, az American International Groupnak (AIG), hogy megmentse az összeomlástól.
Jövőre 8,7 százalékkal jut több pénz az állami költségvetésből az önkormányzatoknak, ez ugyan reálértékben jelent némi növekedést az ideihez képest, ám korántsem olyan mértékűt, mint amilyet a települések, megyék szerettek volna - írta a szerdai Világgazdaság.
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer változatlanul, 2 százalékon hagyta alapkamatát. A piac a negyedik negyedévre várt enyhítés előre hozásában reménykedett
Lassan négy éve, 2004. október 8-tól Magyarországon, a többi EU tagállamhoz hasonlóan, a vállalkozások egy része számára elehetőség van olyan gazdasági társasági forma választására, amelyik igazán európai, és nem az egyes tagállamok jogrendszerében gyökeredzik. Miért jó ez és mit kell tudni róla? Mik az alapítás főbb szabályai és mikor érdemes ilyet alapítani? Cikkünkből megtudhatja.
A hitelpiaci válság egyik fontos tanulsága a lakosság számára, hogy nem szabad a végletekig eladósodni, nem szabad "buta hiteleket" fölvenni - állítja a portfolio.hu elemzője. Az Inforádió Aréna című műsorában Takács Szabolcs azt mondta, a bankoknak is el kell gondolkodniuk, mert túlzottan bíznak az állami segítségben, és nem szabadna hitelképtelenekek számára hitelt adni, még befektetői nyomásra…
A szívsebészprofesszor, Papp Lajos szeptembertől nyugdíjas. Mint arról beszámoltunk, a szívcentrum volt vezetője korábban azt mondta, hogy munkaviszonya megszűnéséig nem beszél a nyugdíjaztatási kérelme beadását kiváltó, a Pécsi Tudományegyetemet érintő okokról.