A gombából készült ételek táplálóak, bár nehezen emészthetők. A gombában található fehérje *húspótló*, ezért vegetáriánusoknak kifejezetten ajánlható. Kevés kalória és magas rosttartalom jellemzi, ezért diétázóknak is tökéletes.
Zöld utat adtak a tagállamok külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben az EU grúziai megfigyelő missziójának, amelybe Magyarország öt rendőrt és két tanácsadót ajánlott föl. Holland vétó nyomán Szerbia továbbra sem élvezheti az EU-val kötött társulási megállapodásából eredő kereskedelmi kedvezményeket.
Az SZDSZ az elmúlt hónapokban eredménytelen, előre láthatóan kudarcos ötletekkel áll elő egyebek mellett ezzel indokolta Gegesy Ferenc, miért lépett ki a pártból és mondott le parlamenti mandátumáról. A IX. kerület polgármestere szerint nincs egyedül véleményével a liberális frakcióban, s bár álláspontját többször kifejtette a képviselőcsoport múlt heti ülésén, felvetéseire a pártvezetés nem…
Hatályon kívül helyezte a bíróság a szocialista többségű hevesi megyegyűlés azon határozatát, amely a következő húsz évre a HospInvestre bízta az egri Markhot Ferenc kórház működtetését. A megyegyűlés felülvizsgálati kérelmet nyújt be a jogerős döntés ellen, s a vállalattal együtt úgy látják: a határozat nem jelenti azt, hogy a funkcionális privatizációról kötött szerződés semmis lenne. A…
Immár nemcsak a Fidesz, hanem az SZDSZ is azt szeretné, ha a parlament dönthetne a miniszterelnök cselekvési programjáról, amit a liberálisok nem fogadnak el. Egyelőre nem tudni, hogy ez kinek használna. Gyurcsány Ferenc napirend előtt azt mondta, az irányokban nincs vita az SZDSZ-szel, akkor viszont hagyják, hogy a kormány végezze a dolgát.
Miközben a Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentéskiegészítést rendelt el Dávid Ibolya és az MDF körüli lehallgatás ügyében, a botrány egyes részletei egyszerre tisztulnak és bonyolódnak. Szakértőink olyan árnyék-titkosszolgálatról beszélnek, amelynek tagjai a rendszerváltás előtt III/III-asként tevékenykedtek. Az ötlet nem teljesen új: a fideszes Kövér László már 2003-ban bejelentette, létrehoznának…
Kiköltözött a rendőrség Teve utcai székházából a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egy része, a Pest megyei rendőröknek havi 15,8 millió forintért bérelnek épületet a XIII. kerületi Pozsonyi utcában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI érdeklődésére.
Az európai kutatási potenciál versenyképes az amerikaival, de az Európai Innovációs és Technológiai Intézettől azt várják a kutatók, hogy Amerikához hasonlóan az eddiginél rövidebb idő alatt jussanak el a kutatási eredmények az iparhoz, akár külföldi cégekhez - mondta az InfoRádió kérdésére Lovász László. A matematikus-professzor szerint az európai innovációs intézmény fellendítheti a…
Nemet mondott a parlamenti többség az Országgyűlés feloszlatására. A frakciók az előzetes várakozások szerint szavaztak, a többség így magabiztos volt. A voksolást jelentős vita előzte meg, az ellenzékiek válságról, a kormánypártiak felelőtlen magatartásról beszéltek. Az SZDSZ-es Kóka János a többi között azt mondta, a kisebbségi kormányt a demokrata fórum segítette ki a javaslattal, pártja…
Nemcsak Magyarországon, de az unióban is hiány van az építőipari és az ipari szakmunkásokból; a hiányszakmák betöltésére pályaválasztási kiállítás nyílik. A jövőben a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság intézménye dönt majd arról, hogy érdemes-e egy adott szakképzést elindítani.
Egy ausztrál kórház elfelejtette megröntgenezni egy beteg beleit, aki pár nap múlva meghalt vérmérgezésben. Amíg ugyanis az idős hölgy a röntgenre várt, kiesett a kerekesszékből, és eltörte a lábát. Megoperálták az eltört lábát, majd hazaküldték a doktorok.
Ma délelőtt 10 órakor adják át az M0 26,5 kilométeres keleti szektorát. Az új körgyűrű-részlet Vecsés alól indul és a 4. számú főutat köti össze az M3 autópályával. A forgalom 17 órától indulhat meg az új útszakaszon.
Egyes információk szerint az áldatlan budapesti forgalmi helyzet miatt menesztették Konyha Lászlót, a fővárosi közlekedésrendészet vezetőjét, akit indoklás nélkül váltották le a posztjáról - írta a keddi Magyar Hírlap.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden újra találkozik az izraeli-palesztin békeegyezség kialakítása érdekében, s minden bizonnyal most utoljára tárgyalnak Olmert kormányfői tisztségének megszűnése előtt.
Szerzői jogok megsértése miatt tovább folyik az eljárás a náci propagandafilm budapesti vetítése miatt, a közösség elleni izgatás miatt indított eljárást azonban megszüntették
A kubai atléta nem tudott részt venni a múlt hétvégi stuttgarti Világdöntőn, mert egy hete Zágrábban belerúgott az egyik gátba, és emiatt megfájdult a bokája
Megdőlt hétfőn az országos és a fővárosi hidegrekord is - tájékoztatta Fodor Zoltán meteorológus az MTI-t. Az országos hidegrekordot 1925 óta Zalaegerszeg "tartotta", ott ezen a napon a maximum na...
Hétfőn kezdődött és egy hétig tart az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap eseménysorozata. A rendezvények miatt csak vasárnap kell útlezárásra számítani - ekkor egy napra lezárják az Andrássy utat.
A tehergépjárműveket nem tiltják ki Budapestről az M0-ás keleti szektora és az északi híd szeptemberi átadása után, de a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerint megéri majd az autóút új szakaszait használni, mivel így akadálymentesen, egyenletes sebességgel haladva és kevesebb üzemanyag felhasználásával hajthatnak át a fővároson a teherjárművek. A kamionforgalom korlátozására 2009. januártól…
A szakmai szervezetek szerint a termékdíj az idei 7 helyett jövőre 20 milliárdot vesz ki a zsebükből, a szaktárca szerint 10,6 helyett "csak" 10,8 milliárdot
Több mint hat év óta első ízben hétfőn a kínai központi bank váratlanul kamatot csökkentett, a jelentések szerint elsősorban azzal a céllal, hogy a lassulni látszó gazdaságnak lökést adjon. A kamatcsö...