Három szórakoztató film, három korosztálynak. Vagy tán pontosabb, ha három ízlésvilágot említek. A lényeg, hogy a maga módján mindhárom jól szolgálja a feltételezett célközönségének könnyed szórakoztatását.
Hét indiai mozgóképet, köztük kosztümös filmet, bűnügyi vígjátékot, musicalt, szerelmi komédiát és politikai színezetű szerelmi drámát láthat a közönség jövő szerdától a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban - közölte a mustrát szervező Magyar Nemzeti Filmarchívum az MTI-vel.
Emlékezetből viszi fel a vászonra kétezer tégelyből a festékeket, színárnyalatokat a teljesen vak harkivi Dmitro Didorenko, Ukrajna egyik legfelkapottabb festője.
Csutak Zsolt castingrendező személyében magyar jelölt is szerepel a televíziós Oscar-díjként ismert Emmy-díj idei jelöltjei között. Csutak Zsolt és külföldi kollégái A Cég - A CIA regénye című, Magyarországon forgatott tévés minisorozatért kaphatnak elismerést.
Pénteken tartja 10. születésnapját a budapesti Trafó - Kortárs Művészetek Háza. Szabó György igazgató jellemzése szerint sok-sok kis pillanat: tánc, zene, beszélgetés, kép és mozgókép, cirkusz - ez mind a Trafó.
A hétvégén a budapesti Gödör Klubban megrendezendő Afrika Arcai fesztiválon egyebek mellett kerekasztal-beszélgetés, filmvetítések, fotókiállítás, koncertek, táncbemutató, gasztronómiai különlegességek, valamint divatbemutató várja az érdeklődőket.
Ternovszky Béla Macskafogó című világsikerének második része, A sátán macskája indul a frankfurti Lucas Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztivál versenyprogramjában; a napokban Angliában és Szerbiában is láthatók magyar animációk - közölte a Magyar Filmunió csütörtökön az MTI-vel.
A pekingi olimpián hazai és külföldi fotóriporterek által készített legjobb képekből nyílt kiállítás csütörtökön a Nagymező utcában, a Feltételes Megálló Galériában.