A képviselőházi szavazás eredménye, melyben elutasították a 700 milliárd dolláros, az amerikai pénzügyi rendszer rendbetételére hivatott pénzügyi mentőcsomagot, sokkolta az amerikai és a világpiacait. A Dow index most igencsak szerencsétlen számnak minősülő 777 ponttal zuhant, mely mértékre még sohasem volt példa. (ProfitLine.hu)
A brazil részvényindex több mint 9 százalékkal, egy évtizede nem látott mértékben zuhant, miután az amerikai képviselőház elutasította a 700 milliárd dolláros pénzügyi intézmények megmentésére kidolgozott segélycsomagot. A Bovespa index közel 14 százalékos csökkenésben is tartózkodott, mielőtt 4,754.93 ponttal, 9.4 százalékkal 46,028.06 pontra csökkent, az index kereskedését 30 percre fel is…
Elsőként az eddigi koalíciós partnerrel, az Osztrák Néppárttal (ÖVP) kíván koalíciós tárgyalásokat folytatni Werner Faymann, az előrehozott ausztriai parlamenti választáson élen végzett szociáldemokraták (SPÖ) elnöke. Az ORF-nek adott interjújában megerősítette: nem tudja elképzelni, hogy valamelyik jobboldali radikális párttal, azaz a szabadságpárttal (FPÖ) vagy Jörg Haider BZÖ-jével lépjen…
Idős asszonyok házára lőtt rá és dobott Molotov-koktélt feltehetően két helyi férfi Tarnabodon. Az anyagi kár nem jelentős, jobbára az ablakok sérültek meg, és a polgármester szerint komoly oka sincs a tettnek. A gyanúsítottakat a rendőrség előállította. Idén ez volt az ötödik fegyveres támadás.
A munkahelykeresés ösztönzése és a foglalkoztathatóság növelése ezek a legfontosabb elemei az Út a munkához programnak. A jövőben csak az kapná a nyugdíjminimumhoz és a minimálbérhez igazított segélyt, aki kora, családi vagy egészségi állapota miatt nem tud dolgozni. Aki képes munkát vállalni, a mindenkori minimálbérnek megfelelő közfoglalkoztatási támogatásra jogosult, segélyre már nem. A…
Holnap csaknem bizonyosan újabb területlezárási intézkedést ad ki az országos rendőrfőkapitány (vagy a Köztársasági Őrezred parancsnoka) a Kossuth térre.
Lemondott mandátumáról a fideszes Arnóth Sándor, aki az adatgyűjtési ügy vitája idején azt kiáltotta Iváncsik Imre titkosszolgálati államtitkárnak, hogy lógni fogsz!. Szili Katalin házelnök példátlannak nevezte a történteket, a Fidesz etikai vizsgálatot indított, de ez a lemondással okafogyottá vált. Végre megválasztották az új adatvédelmi biztost; Jóri András azt mondta: a megfigyelési ügynek…
Egy szerelmes német bankár elrabolta egy munkatársát, hogy utána kiszabadíthassa - és így a hölgy a karjaiba omoljon. A terv azonban balul sült el, így most a bíróságon kell felelnie tetteiért.
Bővülhet a gyanúsítottak köre a polgári polip ügyében. A cég két vezetője és két munkatársa mellett az UD Zrt. további embereire is terhelő bizonyítékok lehetnek a hatóságok által lefoglalt anyagok között. Simicskó István elnök eközben továbbra sem hajlandó összehívni a nemzetbiztonsági bizottságot. Szilvásy György titkosszolgálati miniszter pedig hét, meglehetősen kényes kérdést tett fel a…
Irakban önvédelmi célokból engedélyezik az orvosoknak a fegyverviselést, miután a háború kitörése, 2003 óta több száz egészségügyi dolgozót gyilkoltak meg az országban.
Bankautomatákba szánt pénzösszegeket csapoltak meg rendszeresen egy vagyonvédelmi cég alkalmazottai az elmúlt időszakban Baranyában - erősítette meg az MTI információját kedden a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki nem cáfolta, hogy a kár elérheti a százmillió forintot.
Kizuhant egy ikerpár egy ausztriai ház első emeleti ablakán, öt méter magasról. Édesanyjuk azt hitte, meghaltak, ám az esőtől fölázott gyep megmentette az életüket. Csak a hátukat ütötték meg egy kicsit.
Egységes fellépést tart szükségesnek a NATO részéről az "új orosz agresszív politikával" szemben az euroatlanti védelmi szövetség brüsszeli központjában az Egyesült Államokat képviselő új nagykövet, Kurt Volker.
Legalább negyven zarándokot tapostak agyon egy nyugat-indiai hindu templomban támadt tülekedés során - jelentette kedden a helyi média, amely szerint a sérültek száma meghaladja százat.
A 2008/2009-es téli szezonban 60 ezer többlet vendégéjszakát kívánnak elérni a fővárosi elő- és utószezoni turisztikai forgalmának növelésére indított akció eredményeként - közölte Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) marketing igazgatója.
A jövő évtől kezdve nem évközben, hanem a tárgyév decemberében kell kifizetni a 13. havi illetményt - közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn a törvényjavaslat ...
A Phoenix amerikai űrszonda olyan ásványi anyagokat talált a Marson, amelyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy valaha folyékony halmazállapotú víz volt a vörös bolygó felszínén - jelentették be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai kutatóközpontjában.
Súlyosan megsérült annak a személygépkocsinak a vezetője, aki megállás nélkül hajtott egy védett útvonalon közlekedő autóbusz elé hétfő este a főváros XIV. kerületében.
Az olajpiac a pénzügyi válság kiszélesedésére, és elsősorban az amerikai gazdaságban jelentkező problémák mélyülésére számít. A piacon azt jósolják, hogy ennek keresletcsökkenés lesz a következménye é...
A Fehér Ház és a brit miniszterelnök is csalódását fejezte ki azt követően, hogy az amerikai képviselőház elvetette a rossz banki hitelportfoliók kivásárlására összeállított kormányzati óriáscsomagot - Londonban gyors kamatcsökkentések fényét vetítik előre
A Napi Gazdaság összeállításból kiderül, hogy kevesen tudják, de az elektronikus úton adott megbízások 2007. szeptember 12. óta visszavonhatók. Azok, akik biztonságban hozzá szeretnének jutni a nekik járó pénzhez, jól teszik, ha saját nevükre kérnek a banktól visszavonhatatlan utalási igazolást.
Elfogta a rendőrség Polgár Tamást, ismertebb nevén Tomcatet. A BRFK közlése szerint a bloggert becsületsértés miatt körözték, mert az interneten közzétett egy rendőrségi kihallgatásról szóló hangfelvételt, amelyen a kihallgatott többször sértegette a rendőrt.
Hargitai Bea életveszélybe került Kolumbiában, amikor kedvesét, Alejandrót próbálta felkutatni. A szöszi lány tévedésből a bérgyilkosok negyedében kötött ki, az éjszakát pedig egy undorító disznóólban kellett töltenie.
"Igen nagy csalódásnak" nevezte a brit miniszterelnök, hogy az amerikai képviselőház elvetette a rossz banki hitelportfoliók kivásárlására összeállított kormányzati csomagot. A Londonban megjelent első gyorselemzések szerint súlyos amerikai recesszió fenyeget, ha a Kongresszus nem lép gyorsan valamit, és akár két napon belül Fed-, sőt euróövezeti kamatcsökkentés is következhet.