Tegnap hajnalban életének 87. évében meghalt Illovszky Rudolf. A Vasas egykori labdarúgója, majd vezetőedzõje, korábbi szövetségi kapitány egy héttel ezelõtt tüdőgyulladással került kórházba, és az elmúlt napokban folyamatosan rosszabbodott az állapota. Az orvosok szívnagyobbodást állapítottak meg nála, ami előrevetítette a bajt.
Ezen a héten egy mindenki által könnyen és gyorsan elkészíthető ételt ajánlunk, mégpedig a kecskesajtos rétest, amely nem csak nagyon finom, de szinte mindennel társítható, így lehet előétel, köret, levesbetét, vagy akár desszert is.
John McCain republikánus elnökjelölt szerdán közölte, megszakítja kampányát, hogy segítsen az amerikai pénzügyi és bankrendszer megmentését célzó kormányzati mentőterv elfogadásában, egyúttal azt kérte demokrata vetélytársától, Barack Obamától, hogy halasszák el péntek estére kitűzött első televíziós vitájukat.
Már elkészült a határozattervezet az Alkotmánybíróságon az Albert házaspár népszavazási kezdeményezése ügyében, a testület hétfőn kezdi meg annak tárgyalását tudta meg lapunk. Azt egyelőre nem tudni, mikor lehet végleges döntés a már elrendelt népszavazásról, de néhány hétre nagy valószínűséggel szükség lesz.
A valóságról igyekszik elterelni a figyelmet a Fidesz, amikor a titkosszolgálatot vádolja politikai manipulációval. A tények arra mutatnak, hogy az ellenzéki párt nem kíván szembesülni prominenseinek bizonyítottan - kifogásolható tevékenységével, az UD Zrt-vel kapcsolatban. Az árnyék-titkosszolgálatnak nevezett cég lebukása kapcsán Demeter Ervin volt titokminiszter és mások is megpróbáltak…
Önálló főpolgármester-jelölttel készül az MSZP a 2010-es önkormányzati választásra. Abban bíznak, hogy az ötödik ciklusát töltő szabad demokrata Demszky Gábor helyét átveheti valamelyik, jelenleg is aktív várospolitikusuk, akinek közös jelöltségéhez megszerzik a koalíciós partner SZDSZ támogatását is. Ugyanakkor a hibái ellenére jelenleg is működőképes baloldaliliberális együttműködés folytatódna…
Havi 880, tíz hónapra visszamenőleg átlagosan 8800 forint kiegészítő nyugdíjat kapnak az idősek novemberben a kormány döntése értelmében. A hatályos törvények szerint a januárban esedékes nyugdíjemelés mértékét a fogyasztói árak és az országos nettó átlagkereset évi tervezett növekedése alapján számítják ki. Ha azonban az infláció és az átlagkereset-növekedés üteme várhatóan nagyobb lesz a…
A legújabb energiaitalok annyi koffeint tartalmaznak, ami már veszélyes lehet az egészségre - figyelmeztetnek tudósok. Némelyik energiaital dobozára rá van írva, hogy gyermekeknek és terhes nőknek nem ajánlják. Norvégiában, Dániában és Uruguayban be vannak tiltva az energiaitalok, és több ország is megfontolja a korlátozást.
Felfüggesztette Kaiser Ede életfogytiglani fegyházbüntetését a Fővárosi Bíróság (FB) tegnap. Perújrafelvétel történt, s ezért ugyanakkor elrendelték a terhelt előzetes letartóztatásba helyezését is az elsőfokú ítélet megszületéséig. A végzés ellen az ügyész és a védő is fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.
Melbourne-i tudósok Dél-Ausztrália vadonjában olyan ősi masszívumra bukkantak, amely az eddig felfedezett primitív élőlények legkorábbi példáit rejtheti. A kutatók vizsgálatukat ma mutatják be egy geológiai szimpóziumon. Véleményük szerint a zátony 650 millió évvel ezelőtt még az óceán alatt lapult, s a benne rejtőző megkövesedett maradványok a kora állati élet evolúciójának hiányzó darabjai…
A hazai lakossági ingatlanpiacon nincs összeomlás. Az országos lakásárak a 2006 áprilisi bázishoz képest, az elmúlt két évben minimális emelkedést mutattak
Évente 33 és fél ezer ember hal meg rákban Magyarországon - mondta az InfoRádiónak az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-helyettes főorvosa. Ottó Szabolcs professzor hozzátette: a nőknél a vezető halálok már nem az emlő-, hanem a tüdőrák, csakúgy, mint a férfiaknál.
Érdemes minden lakónak részt vennie a távfűtéses lakások komplex energiatakarékossági programjában, mert ezzel a jövőbe fektet be - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán Budapesten, amikor a társasházi közös képviselőknek ismertette a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételét célzó programot.
Brit lapértesülés szerint több mint 3 évszázados törvényi tilalom után ismét lehetne katolikus uralkodója Nagy-Britanniának, és a fiú utódok trónöröklési elsőbbsége is megszűnne.
A svájci részecskegyorsító beindítását teszi felelőssé sok kijevi lakos az ukrán fővárosban két hete szakadó esőért - írta szerdán a Komszomolszkaja Pravda című napilap ukrán változatának online kiadá...
John McCain republikánus elnökjelölt szerdán közölte, megszakítja kampányát, hogy segítsen az amerikai pénzügyi és bankrendszer megmentését célzó kormányzati mentőterv elfogadásában, egyúttal azt kért...
Újabb gyanús állami termőföld-eladási ügy körvonalazódik, ezúttal Zala megyében, ahol strómanok közvetítésével egy céghez kerülhet 904 hektár fölterület - állítja a Magyar Nemzet a birtokába került do...
Az Index birtokába került ellenőri jelentés szerint hiába végzett gyenge minőségű munkát a XVI. kerületi Mátyás király utat felújító cég, nem akarja teljesíteni a jótállási kötelezettséget.
Egy kis kockányi étcsokoládé naponta védi szívünket a gyulladástól és más szívproblémáktól, állítják olasz kutatók. A tejcsokoládé nem felel meg erre a célra.
Tetten érték az APEH egyik osztályvezetőjét, amikor kenőpénzt vett át egy korábban magas beosztásban lévő rendőr fiától - értesült a Magyar Hírlap. A Népszabadság úgy tudja, kétmillió forint kenőpé...
Újabb gyanús állami termőföldeladási ügy körvonalazódik a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok alapján. A lap információi szerint három, strómanként eljáró magánszemélyen keresztül egy társaság jutna a területhez.