Szomáliai kalózok csaptak le egy görög teherhajóra csütörtökön hajnalban, s pár órával később egy hongkongi hajót is megtámadtak. A szállítójárműveket legénységükkel együtt elrabolták, és a korábbi tapasztalatok szerint csak busás váltságdíj fejében engedik majd szabadon. A Nemzetközi Tengerhajózási Iroda (IMB) szerint a rablók kiterjesztették vadászterületüket. Két nap alatt ez volt egyébként…
A grúz válság tanulságai és a NATO jövőbeni szerepe ez a vezető téma az atlanti szövetség védelmi minisztereinek kétnapos londoni találkozóján. A kandalló melletti, azaz kötetlen megbeszélésen fontos szerepet kap a szövetség Oroszországhoz fűződő viszonyának alakítása. A NATO tovább támogatja Grúziát, intenzívebbé kívánja tenni a partneri viszonyt és a párbeszédet mondta pénteken…
Tizenhat év után ismét utcára vonul a charta. A Magyar Demokratikus Charta ugyan nevében más, céljaiban is kissé eltér a rendszerváltás utáni Demokratikus Chartától, de a körülmények is megváltoztak. A demokráciát már sikerült kivívni, annál inkább akad tennivaló napjainkban a szélsőségek elleni küzdelemben. Az új chartához már csaknem ötezren csatlakoztak, s a mai felvonuláson még több…
A Fidesz azért nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottsági ülésnek csúfolt színjátékon, mert nem ott kell rendezni az egyelőre nem is bizonyított megfigyelési ügyet mondta Demeter Ervin, a bizottság fideszes tagja. Az igazságügy-miniszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy bárki mások magánéletében kutakodjon.
Háromfős alakulattal jelent meg szerdán a Magyar Országos Véderő Egyesület, hogy biztosítsa a szélsőjobboldali tüntetést a Corvin közben. Az eddig viszonylagos ismeretlenségbe burkolózott szervezet tagjai talpig egyenruhába bújva, rangjelzésekkel díszelegtek a beszédek alatt, majd toborzásba kezdtek. A vélhetően egy éve bejegyzett egyesületnek nem ez volt az első közszereplése, és bizonnyal nem…
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint visszaszerezte a vezetést Barack Obama, a demokrata párt elnökjelöltje republikánus riválisától, John McCaintől.
Az SZDSZ vezetése kiáll a szakértői kormány ötlete mellett, de a párt megyei elnökei közül többen kritikusak, s egyesek rendkívüli küldöttgyűlés összehívását is felvetették. Egyebek mellett ez derült ki Fodor Gábor elnök és a helyi vezetők csütörtöki egyeztetésén. Fodornak mindenképpen egységet kellene teremtenie pártjában céljai eléréséhez, erre a legjobb alkalom az országos tanács jövő heti…
Szörényi Levente és Bródy János nyitotta meg az Aranytíz művelődési házban a Beatklub a Beatlestől az Illésig nevet viselő klubot pénteken este. A házigazda zenekar FG-4 elnevezéssel Illés és Fonográf, BlackBirds néven Beatles-műsor játszik, s ezúttal is nagy sikert aratott a szép számú közönség előtt.
Hajdú Péter és Sarka Kata végre megtudta születendő gyermekének nemét. A pár türelmetlenül várta a pillanatot, miután a múlt héten hiába leste az ultrahanggal készült képet, a baba nem mozdult . A fiatalok tegnap már több szerencsével jártak: kiderült, hogy kislányuk lesz.
Bestiális kegyetlenséggel bánt el saját édesapja egy 3 éves kaposvári kisfiúval: Kevint agyonverte a feldühödött férfi. A most lezárult nyomozás váratlan fordulattal szolgált, a nyomozók szerint ugyanis a gyermek édesanyját is bűnös, mert nem hívott segítséget a haldokló Kevinhez.
Elege lett a magyar pasikból Kis Hegedűs Rékának. A vonzó modell ezért elhatározta: Mexikóban keres magának férjet, mert ott nemcsak végtelenül udvariasak a férfiak, hanem kiváló szeretők is. Réka úgy tervezi, a téli időszakban indul pasi vadászatra a latin-amerikai országba.
Vér folyt a Szombat esti láz harmadik szériájának táncpróbáján. Keleti Andrea férje, Zoltán egy hirtelen mozdulattal lefejelte a helyszínen forgató RTL Klub egyik kameráját. A táncost azonnal kórházba vitték.
BUDAPEST —Sebestyén Balázsé (31) lett az év sikerkönyve, a Szigorúan bizalmas több mint ötvenezer példányban kelt el. Információink szerint a műsorvezető ezzel mintegy tízmillió forintot tehetett zsebre. A könyv igazi bestseller lett.
Be kell tiltani azokat a reklámokat, amelyekben "anatómiailag lehetetlen" mellekkel rendelkező lányok bikiniben pózolnak - állítja egy brit plasztikai sebészeket tömörítő szervezet, amely szerint a kozmetikai ipar gyakran tisztességtelen eszközökkel próbálja meg rávenni a fiatal nőket a szépészeti beavatkozásra.
Az orosz és a francia miniszterelnök szükségesnek tartja, hogy Európa és Oroszország "szoros viszonyt" tartson fenn a béke és a biztonság garantálásának érdekében.
A büntető törvénykönyv nem ismeri az uzsora fogalmát, a polgári törvénykönyv szerint pedig semmissé lehetne nyilvánítani az egyik fél számára "feltűnően aránytalan előnyt" kikötő szerződéseket
Asszonyhiány okozhatta a vikingek kirajzását, amikor a VIII. század végétől a XI. század közepéig a skandináv harcosok végigrabolták Európát - állítja egy brit kutató.
Megkezdődött a Pokol hete Bárdosi Sándor és Müller Attila számára, akik egészen Izraelig utaztak, hogy valódi testőrökké képezzék ki őket. A műsorvezető és az olimpikon elhatározta, bármi áron, de végigcsinálják az embert próbáló feladatokat.
Az európai gondolatot és nemzeti adalékait tárgyalja a női írók szemével az a konferencia, melyet szeptember 26-án és 27-én rendez az Essencelle Kulturális Alapítvány Komáromban és Komárnóban - tájékoztatta az MTI-t az alapítvány elnöke.
Közel háromtucat törvényt érint a kormány egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslata, amely péntek estétől olvasható az Országgyűlés honlapján.