Nem tud mit kezdeni a tisztázatlan telekhatárokon épülő házakkal a XII. kerületi önkormányzat. A csillebérci üdülőtelepen áron alul, a reálisnál jóval olcsóbban kínálnak eladásra házakat úgy, hogy az ingatlannak nincs bejegyzett címe és tulajdonosa, ugyanakkor a helyi földhivatal, a rendőrség és az ingatlanügynökök előtt ismeretlen a probléma.
Ki kell vizsgálni, igazak-e azok a feltételezések, amelyek szerint az Egyesült Államok állhatott az írországi népszavazáson a végül is sikeresnek bizonyult elutasító kampány mögött mondta Daniel Cohn-Bendit német zöldpárti európai parlamenti képviselő az EP brüsszeli ülésén.
Génterápiával kezeltek szembetegségtől szenvedő pácienseket amerikai és angol tudósok. A kezelések sikeresnek bizonyultak, így pár éven belül már a mindennapi gyakorlatban lehet használni a géncserén alapuló eljárást.
Hamarosan aláírják a MÁV és az állam közötti közszolgáltatási szerződést értesült lapunk. Úgy tudjuk, a kontraktus már a tulajdonos államot képviselő közlekedési tárcánál van, és csak Szabó Pál miniszter aláírása hiányzik róla. Az idei évre szóló szerződés megkötése ha megkésve is előrelépés: a dokumentumban idén először ismeri el az állam, illetve téríti meg a költségvetés a vasúttáraság…
Kétmilliárd embert fenyeget Ázsiában a dengue-láz - állapította meg az Egészségügyi Világszervezet, amelynek szakértői szerint csak regionális stratégia kidolgozásával lehet megvédeni a terület lakosságát.
Nem visszamenőleg, hanem a döntés közzétételétől semmisítette meg az Alkotmánybíróság (Ab) a kórháztörvény egyes rendelkezéseit. Ez azt jelenti, hogy a testület tegnap ismertetett és a Magyar Közlönyben várhatóan a hét második felében megjelenő határozata semmiféle hatással nincs a már meghatározott feltételekre, ágyszámokra, kapacitásokra, döntésekre.
Tudatbeszűkülést és kábulatot is okozhat a Gina fantázia néven emlegetett drog - mondta az InfoRádiónak a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológusa. Zacher Gábor hozzátette: a fővárosban minden hétvégén látnak el olyan betegeket, akiknek az italába ilyen anyagot tettek. A szakértő szerint a gond az, hogy a kábítószernek minősülő és akár halált is okozó Gina úgynevezett előanyaga az interneten…
Magyarországon ma több a mobiltelefon, mint ahány ember az országban él, a világon pedig 3 milliárd ember használja a kapcsolattartás, tanulás és információszerzés legkorszerűbb eszközét.
Dagad a megfigyelési botrány, miután Demeter Ervin megelőzve Szilvásy György bejelentését maga ismerte el, hogy kapcsolatban állt az UD Zrt. vezetőjével. A cég ellen több bűncselekmény gyanúja miatt folyik a nyomozás. A titokminiszter szerint a polipszerűen működő hálózat képes volt beépülni szinte bárhová, bármilyen magán-, bank- és adótitkot megszerezni. Ez a legsúlyosabb jelentőségű…
Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 6,4-es fokozatú földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd este Mexikó nyugati, csendes-óceáni partvidékét - közölte az amerikai földtani intézet.
Nem hivatalos szakértői testület alakult az MSZP-frakcióban a vagyonosodási vizsgálatok szabályainak felülvizsgálatára - tudta meg az MTI szocialista forrásból. A frakció néhány tagja külső szakértők ...
George Bush amerikai elnök és Dzsalal Talabani iraki államfő személyesen köszönte meg Göncz Kinga magyar külügyminiszternek kedd este azt a támogatást, amelyet Magyarország Irakban és Iraknak nyújtott az elmúlt időszakban.
Csaknem lehetetlen eladni az 50 millió forint feletti ingatlanokat, mert a vagyonosodási vizsgálattól való félelem alaposan visszafogta a vásárlási kedvet.
Versenyhátrányba kerülhet a hazai piacon a Szerencsejáték Zrt. - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy a Pénzügyminisztérium javaslata szerint évi egymilliárd forint fejében legálisan folytathatn...
Téveszme, hogy a szükséges állami reformokhoz társadalmi egyetértés kell? Gál Zsolt szlovákiai magyar politikai elemző szerint igen. Szlovákiában nem volt társadalmi egyeztetés a második Dzurinda-kormány átfogó reformjai előtt - mondta a pozsonyi Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója, hozzátéve: a kormány valószínűleg nem is tudta volna megnyerni a társadalom többségének támogatását.
Nyomozás indult a kormányszóvivői portál ügyében - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerdai számában azt írja: a rendőrség már végzett a tanúk meghallgatásával, és jelenleg a szakértői véleményre várn...
Egyszeri, mintegy 10 százalékos kedvezmény nyújtását tervezi a budapesti fogyasztóknak a Főtáv Zrt. A támogatás független a kormány kompenzációs rendszerétől.
Kedden délután mutatják be az első mobiltelefont, amely a Google Android nevű operációs rendszerével működik, de a készülékről már a hivatalos prezentáció előtt kiszivárogtak részletek.
A MÁV veszteség nélkül zárhatja az idei évet, miután hamarosan aláírják a közlekedési társaság és az állam közötti közszolgáltatási szerződést – értesült a Népszava. A lap úgy tudja, a szerző...
Győzike féltékeny Hajdú Péterre. Nem mintha az ifjú férj szemet vetett volna Bea asszonyra: a tarjáni showman a producer népszerűségét irigyelte meg. Az egykor naponta címlapokon feszítő családapa nehezen viseli, hogy az utóbbi időben Hajdú Péter átvette helyét, és még a legismertebb internetes ismertségi listán is megelőzte.
Ma tárgyal a kormány amerikai vízummentességhez szükséges utolsó egyezményről. A kabinet várhatóan jóváhagyja a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodás tervezetét.
Mónika tudja mi a jó párkapcsolat titka, és ezt meg is osztja rajongóival. A kibeszélő show háziasszonya, aki kiegyensúlyozott kapcsolatban él kislánya édesapjával, könyvben meséli el pasikkal való tapasztalatait, de azt is elárulja, szerinte hogyan kellene élnie egy nőnek.
A Magyar Hírlap információi szerint szakértők bevonásával új, alternatív helyszínjavaslatot dolgoz ki az ausztriai Heiligenkreuzba (Rábakeresztúr) tervezett szemétégetőnek a magyar-osztrák konzultatív...
Rangot ad, ugyanakkor gazdaságilag is vonzó a városi cím - írja a Világgazdaság szerdai számában. A lapnak a másfél hónapja városi címet nyert települések polgármesterei nyilatkoztak arról, jelentős b...
A kormány által júniusban életre hívott Kormányszóvivő.hu internetes honlapra kifizetett pénzek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el egyelőre ismeretlen tettes ellen – tudta meg a Magyar Nemzet.