Öt százalékkal többen fordultak az idén az ombudsmanhoz, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Erről Szabó Máté a hivatali tevékenységének első évéről tartott sajtótájékoztatóján számolt be hétfőn Bu...
Bár hivatalosan csak péntek délelőtt mutatták be a rádiók Britney Spears új lemezének debütáló dalát, a Womanizert, egy bennfentes már napokkal korábban kiszivárogtatta az anyagot, sőt a dalhoz készülő klip nyersanyagának egyes részleteit is egy eljuttatta egy internetes portálnak.
Egyre több panasz érkezik az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Január elseje óta több mint három ezer ügy került a hivatalhoz, ebből mintegy 400 a különböző szintű bíróságok eljárását kifogásolta. Szabó Máté ombudsman a beiktatása óta eltelt egy év tapasztalatait összegezte.
A hypochondria az egyik legrégebb óta ismert betegség, már az ókori feljegyzésekben is találkozunk leírásaival. A köznapi emberek gyakran csak túlzott hiúságként tartják számon, ám a hypochondria komoly betegség is lehet.
A Renault csapatvezetője, Flavio Briatore tisztában van azzal, hogy a hétvégi Szingapúri Nagydíjon aratott győzelmük nem elég ahhoz, hogy megtartsák Fernando Alonso szolgálatait a 2009-es idényre, aki továbbra sem tudja, hol folytatja pályafutását.
Dr. Sántha Péter 2007 májusában került a veszprémi Continental Teves Magyarország Ipari Kft.-hez, hogy HR menedzserként mintegy 1200 munkavállaló (ebből több mint 100 fejlesztőmérnök) személyzeti ügyeit intézze.
Szerdán írja alá az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást Magyarország és az Egyesült Államok - mondta Kohári Lajos, a Külügyminisztérium helyettes szóvivője hétfőn az MTI-nek.
Az SZDSZ-frakció egyhangúlag támogatta és még a hétfői napon benyújtja a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatát - mondta a testület ülése utáni sajtótájékoztatóján Kóka János.
Az amerikai kormány egyik szóvivője szerint délután megegyezhetnek a kormány mentőcsomagját illetően. Szinte biztos, hogy a kongresszus hamarosan elfogadja a tervet. Kedvező kimenetelű szavazással számolnak képviselőházban. Támogatás 1,7800-nál és 1,7738-nál található. In-www.globalfx.hu
Az MSZP-frakció egyhangúlag támogatja Jóri András adatvédelmibiztos-jelölt megválasztását - mondta Göndör István frakcióvezető-helyettes hétfőn Budapesten újságíróknak.
A szabad demokrata frakció hétfői ülésén Kóka János frakcióvezetőt delegálta a Nabucco eseti bizottság élére - közölte a liberális párt az MTI-vel. A közlemény szerint a 12 tagú bizottság paritásos al...
13.30-kor kezdődik az amerikai elnök, George Bush soron kívüli beszéde, melyet a pénzügyi válság és a tervezett mentőcsomag tettek szükségessé. In-www.globalfx.hu
Magyarországon tavaly 350 korrupciós esetre derült fény, a valódi bűnesetek száma azonban ennek akár több ezerszerese is lehet - véli a legfőbb ügyész, aki szerint a statisztikák még nem adnak okot az örömre. Kovács Tamás az InfoRádióban azt mondta: bíróról és ügyészről nagyon ritkán derül ki, hogy vesztegetésbe keveredett.
Erwin Koeman szövetségi kapitány után újabb holland szakembert szerződtetett a Magyar Labdarúgó Szövetség: a jövőben Wilco van Buuren vezeti a labdarúgó utánpótlás válogatottakat irányító csoportot.
A miniszterelnök szerint nem a kapitalizmus van válságban, hanem – mint internetes blogjában írja – azokkal ért egyet, akik a kapitalizmus egyik válfajának súlyos működési korlátait látják. A kormányfő úgy véli, hogy előítéletesség mellett kell piackonform és állami szabályozást igénylő politikát folytatni.
Szili Katalin házelnök a hétfői parlamenti ülés kezdetén bejelentette, hogy az MDF-frakció kizárta soraiból Almássy Kornélt, aki így függetlenként folytatja munkáját.
Az amerikai könnyűolaj határidős ára 103 dollár alá csökkent, miután a gazdasági növekedés világszerte lassul, annak ellenére, hogy elvi megállapodás született az amerikai kormányzat és a szenátus között a 700 milliárdos pénzügyi segélycsomag elfogadásáról. (ProfitLine.hu)
A válság elérte Európát is. A belga-holland Fortis pénzügyi csoportot 11,2 milliárd euróval támogatja a belga, luxemburgi, és a holland kormány. Részben államosítják az intézetet. Ugyanez játszódik le Németországban is, ahol a Hypo Real Estate-et az állam és magánbankok segítik ki 35 milliárd eurós összeggel. Az EUR/USD-ot 1,4350-en jegyzik. 14.30-kor hozzák nyilvánosságra az augusztusi amerikai…
A magas hőfokon mosott ruhák és az energia nem hatékony felhasználása miatt több ezer forinttal lehet nagyobb a háztartások havi energiaszámlája. Az energiatakarékos életmód éves szinten akár több tízezer forint megtakarítást is jelenthet.
Miután több amerikai ingatlanfinanszírozó gondokkal küszködik, a Hypo Real Estate az első DAX-vállalkozás, ami bajba került. Magánbankok segítséget nyújtanak az ingatlanfinanszírozónak. A hitelek 35 milliárd euróra rúgnak. A kezesség esetében az első 14 milliárd euró 60%-át magánbankok, míg 40%-át az állam állja. A maradék 21 milliárd eurót az államnak egyedül kell előteremtenie. Mivel nagy…
Elfogadta és még hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek az SZDSZ frakciója a párt adójavaslatairól szóló tervezetét – jelentette be Kóka János frakcióvezető a képviselőcsoport hétfői ülése után.
Tony Blair volt brit miniszterelnök a mai napig két, számára nagyon fontos nő között őrlődik. Felesége, Cherie, és egykori kollégája, gyerekkori jó barátnője Anji Hunter azonban nem bírja egymást.
Leállt a munkával hétfő reggel a Bamco konzorcium, így nem dolgozik a Szent Gellért téri metróállomás, az Etele téri pajzsindító akna és néhány szellőző-alagút megépítésén - tájékoztatott a DBR Metró Projekt Igazgatóság. A Bamco a döntőbizottság határozatára hivatkozva azt közölte, hogy mintegy 13 millió eurót (plusz áfa) vár az építtetőtől.
Egy nemzetközi felmérés (IBM Global Business Services és az Economist) eredménye szerint ma a HR-igazgatók világszerte - természetesen Magyarországon is - az egyik legnagyobb problémának azt tartják, hogy vállalatuk nem tudja a munkatársak tehetségét, tudását és készségeit olyan irányban és ütemben fejleszteni, ahogyan azt az üzleti élet megkívánja.
A közszféra és a versenyszféra HR gyakorlata közötti átjárhatóság, szakmai információcsere és benchmark tevékenység erősítése érdekében - a Miniszterelnöki Hivatal illetékes szakállamtitkársága és a DGS GLOBAL RESEARCH közötti együttműködésnek köszönhetően - a hazai minisztériumok HR területért felelős vezetői, valamint a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ vezetői…
14.00-kor várható a magyar kamatdöntés, ahol változatlan 8,5%-os irányadó kamattal számolnak az elemzők. Egyes közgazdászok szerint azonban kamatcsökkentés várható, mivel a 8,5%-os kamat meghaladja a gazdasági növekedést. Az MNB legutóbb ráadásul nem utalt egyértelműen a továbbiakra. A forint veszteségeket könyvelt el az euróval szemben. Az EUR/HUF-ot 242,67-en jegyzik. Lehetséges, hogy 245,00-re…
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója a Pannunion Csomagolóanyag Nyrt. 26.949.830 darab, egyenként 100,- forint névértékű, 2.694.983.000,- forint össznévértékű dematerializált, névre szóló törzsrészvényét 2008. szeptember 30. napjával a Terméklistára felveszi. Az értékpapírok Első Kereskedési Napja: 2008. szeptember 30 - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Gyenge EU-s adatokat tettek közzé. Szeptemberben változatlanul -19 pontos értéket hozott a fogyasztói bizalom mutatója előrejelzés -20 pont). A konjunktúramutató -0,33 pontról -0,79 pontra csökkent, elmaradva ezzel a -0,50 pontos előrejelzéstől. Miután több amerikai ingatlanfinanszírozó gondokkal küszködik, a Hypo Real Estate az első DAX-vállalkozás, ami bajba került. Magánbankok segítséget…
A belga kormány államosítással mentette meg a Fortis Bankot, és bajba került egy német és egy angol pénzintézet is. Az Egyesült Államokban hétfőn dönt a képviselőház a 700 milliárd dolláros állami segélycsomagról.
Erwin Koeman szövetségi kapitány kijelölte válogatottunk bő keretét az október 11-i Albánia elleni és az október 15-i Málta elleni világbajnoki selejtezőkre.