Nem mehet vissza Afganisztánba Harry herceg - a hadnagyi rangú királyi sarj jelenléte veszélyeztetné társai életét, és persze a sajátja sem lenne biztonságban.
Állatvédők szerint itt lenne az ideje felhagyni a tehenek fejésével és a tejjel készülő élelmiszerekbe, így például a jégkrémekbe anyatejet keverni. A tejiparban dolgozókat felháborítja a kezdeményezés, ám akad, aki már alkalmazza az ötletet.
Oroszországban újabb nagy veszély leselkedik azokra a papákra, akik nem fizetik a gyerekeiknek megítélt tartásdíjat: ezúttal a rossz körülmények között élő, elhagyott gyerekekkel írattak levelet az adósoknak.
A fekete retek koránt sem olyan szép, mint jégcsap vagy rózsaszínű rokona, lehet, hogy éppen ezért kedvelik kevésbé a hazai fogyasztók. Most kedvet csinálunk a fekete retekhez.
1908. szeptember 26-án közegészségügyi történelmet írt Jersey City: ez volt az Egyesült Államokban az első város, ahol klórozni kezdték az ivóvizet. Ha a példát nem követte volna a többi város is, az amerikai vízvezetékek még ma is tele lennének életveszélyes baktériumokkal és vírusokkal, például a kolera és a tífusz kórokozóival. A 100. évforduló alkalmából a US News & World Report összeállította…
Az istenhit enyhíti a fizikai fájdalmat - ezzel a meglepő eredménnyel zárult egy különös vizsgálat, amelyet az Oxfordi Egyetem kutatói végeztek. Ez részben segít megmagyarázni, hogyan voltak képesek elviselni a szentek a kínzást és a lassú halált.
Halállal végződött egy viccesnek indult családi vetélkedés, amely azt volt hivatott eldönteni, képes-e bárki megenni a legcsípősebb csiliszószt, amelyet otthon is el lehet készíteni.
Várhatóan a hét végén elhagyhatja a kórházat az az indiai beteg, akit a múlt hét óta tífusszal kezelnek a Zala Megyei Kórházban - tájékoztatta az intézmény fertőző osztályát vezető főorvos.
Zavarba ejtette az orvosokat az az ausztrál nő, akinek különleges betegsége van: szemhéja három napra összezáródik, majd a következő háromra ismét kinyílik. Szakértők szerint valószínűleg ő a világon az egyedüli, aki ebben a bizarr kórban szenved.
A hypochondria az egyik legrégebb óta ismert betegség, már az ókori feljegyzésekben is találkozunk leírásaival. A köznapi emberek gyakran csak túlzott hiúságként tartják számon, ám a hypochondria komoly betegség is lehet.
Nemcsak kalciumra, hanem egyéb tápanyagra is szükség van az időskori csontritkulás ellen. Egy kutatás szerint ezért érdemes sok zöldséget és gyümölcsöt enni idős korban, ezek ugyanis hatékonyak lehetnek a csonttörések megelőzésében. A férfiaknak pedig minden hasznos, amiben C-vitamin van.
"Az erős dörzsölés a hatékony"; "a rossz fogak örökletesek"; "minden étkezés után fogat kell mosni". Az ilyen és ezekhez hasonló tévhitek sokáig megragadnak a köztudatban és súlyos károkat okozhatnak.
Kiszabadult a túszejtők fogságából az a 11 külföldi turista és 8 egyiptomi állampolgár, akit a múlt héten raboltak el Egyiptomban; jól vannak és jó egészségnek örvendenek - közölték hétfőn az állami egyiptomi televízióban. A túszejtők felét megölték.
A hypochondria az egyik legrégebb óta ismert betegség, már az ókori feljegyzésekben is találkozunk leírásaival. A köznapi emberek gyakran csak túlzott hiúságként tartják számon, ám a hypochondria komoly betegség is lehet.
A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek segítségével még sosem lehetett annyira aktuális, mint napjainkban, és a tendencia valószínűleg folytatódni fog.
Az egész nap dolgozó, s ezért "kulcsos" gyerekeik miatt aggódó szülők segítségére sietett az egyik orosz telefonszolgáltató: a szülők egészen csekély havi díj fejében folyamatosan tudhatják, hol tartózkodik éppen csemetéjük.
A testi érintkezést igénylő sportot űzőket, így a szumósokat, birkózókat és rögbizőket fenyegető vírusfertőzés veszélyére hívták fel a figyelmet az orvosok. A bőrbetegség már két sportoló halálát követelte Japánban.
Tízmillió kilogramm - ennyit kellene fogynia Mexikó lakóinak. Természetesen nem fejenként, hanem a 110 milliós lakosú ország csaknem felének, együttvéve. A világ majdnem legkövérebb nemzetének otthont adó Mexikóban országos kampány indul a kövérség ellen, a lakosság fele ugyanis elhízott vagy túlsúlyos.
Levest szeretnél enni, de nincs még kész és nincs kedved órákat eltölteni a konyhában a zöldségek hámozásával és felaprításával? Akkor ezt a levest neked találták ki! Negyed óra alatt kész van, és nagyon finom!
Az alma és a fahéj ellenállhatatlan ízeinek keverékéből feledhetelen desszert készíthető. Íme a fahéjas almatorta, ami szinte pillanatok alatt kész, ha egy kis finomságra vágysz!
Egészséges, finom, laktató, és mégis szinte sosem lenne elég belőle! Így lehetne leginkább körülírni a Cukkinis-citromos tésztát. Ha vegetáriánus vendéget vársz, ezzel elkápráztathatod!