George Bush arra figyelmeztetett szerdai tévébeszédében, hogy az Egyesült Államok súlyos pénzügyi válságban van, s kormányzati cselekvés híján hosszú recesszió köszönthet az amerikai gazdaságra. 700 milliárd dollár lesz a mentőöv
Tetten érték az APEH egyik osztályvezetőjét, amikor kenőpénzt vett át egy korábban magas beosztásban lévő rendőr fiától - értesült a Magyar Hírlap. A Népszabadság úgy tudja, kétmillió forint kenőpénzt foglaltak le; az osztályvezetőt pedig azonnali hatállyal elbocsátották.
Igencsak meglepődött egy férfi Romániában, amikor közölték vele, hogy azért nem kaphat új személyi igazolványt, mert meghalt, méghozzá már 14 éve. A 65 éves temesvári illető azért kért új személyit...
Zalatnay Cini újra üzletel. Az énekesnő súlyos betegséggel küzdött, amikor megismerkedett egy nevében örök életet ígérő táplálékkiegészítővel. Az énekesnő meggyógyult, s a forgalmazó cég lelkes munkása lett: kiterjedt ismeretségi körének köszönhetően, sorra szervezte be be az újabb tagokat, tekintélyes hálózatot épített. Ma már a vállalkozás sikeres igazgatója, aki ezernél is több ember…
Az egyik legjobban kereső televízióssá tették vállalkozásai Frei Tamást. A riporter, aki egykor egy autó arából hozta létre első cégét, egy hetilap értesülései szerint évi ötvenötmilliót kaszál. Frei mára legalább annyira otthonosan mozog az üzleti életben, mint a kamerák előtt.
A Világgazdaság információi szerint a 4-es metró egyik meghatározó kivitelezője, a Bamco csütörtökön dönt arról, hogy másnap időlegesen leáll-e a munkálatokkal. Ez a cég fúrja az alagutakat és épít...
Valószínűleg a kisebbségi kormányzás folytatására kér felhatalmazást az MSZP vezetése az október 11-re összehívott rendkívüli pártkongresszuson, mivel a koalíció helyreállítását nem tartják reális célnak. Személyi kérdésekről itt nem dönthetnek a küldöttek, bár az utóbbi hetekben több olyan nyilatkozat elhangzott, amely váltást szorgalmazott a miniszterelnöki poszton.
Sikkasztással és magánokirat-hamisítással vádolja az M3 Kht. három volt alkalmazottját és egy másik – akkoriban szintén a szocialista vezetésű Hajdú-Bihar megyei önkormányzat tulajdonát képező – szolgáltatócég ügyvezetőjét az ügyészség.
Korántsem biztos, hogy elegendő lesz az amerikai gazdasági nehézségek orvoslására az a hétszázmilliárd dolláros kormányzati mentőterv, amelyet az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnöke és a pénzügyminiszter indítványozott - véli az Oriens vezető közgazdásza. Vojnits Tamás az Arénában kiemelte: az amerikai kormányzat valószínűleg vállalni fogja a kiadásokat, mivel a piac bedőlése jóval…
A közjegyzői díjak stagnálása és az alacsony ügyszám miatt több közjegyzői iroda beszüntetheti tevékenységét. A tendencia a bírósági ügyek számának emelkedéséhez, és a perek elhúzódásához vezethet.
Száznyolcvanezer forintos mobiltelefonnal lepte meg 22. születésnapját ünneplő feleségét Hajdú Péter, de Kata nem az értékétől hatódott meg, hanem férje a figyelmességétől.
Huszonötmillió forintot nyert el rendszeres szociális segélyezettek foglalkoztatására a Paks-Dunaföldvár kistérség a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól - írta szerdai számában a Tolnai Népújság.
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy munkás szerdán délután egy Moszkva téri építkezésen, amikor körfűrésszel levágta a karját - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI-vel.
Szociális juttatások formájában többmilliárd euróval "ajándékozták" meg csütörtök hajnalban a szavazók kegyeit kereső osztrák pártok az alpesi ország állampolgárait négy nappal a hét végére kitűzött p...
A PricewaterhouseCoopers (PwC) számításai szerint a tervezett adóváltozások a munkáltatókat némileg kedvezőbben érintik, mint a munkavállalókat. A szakértők problémásnak tartják a cégautók adózásának tervezett módosítását is amely, egy költségtérítés többszörös megadóztatásához vezet - hangsúlyozták.
Meghalt egy 37 éves férfi a Dalmandi Mezőgazdasági Rt. Dalmand-Vörösegyházán található sertéstelepén szerdán - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bepereli Szilvásy Györgyöt a fideszes Demeter Ervin és Kövér László, mert a titokminiszter összefüggésbe hozta őket az állítólagos adatgyűjtési üggyel. A két képviselőt a szocialista miniszter kedden vádolta meg azzal, hogy megfigyelési feladatokkal bízták meg az adatgyűjtési botrányba kevert céget.
Válságtanácskozásra a Fehér Házba hívta szerdán George Bush amerikai elnök mindkét utódjelöltjét, hogy előmozdítsa a kongresszusnak benyújtott, 700 milliárd dolláros pénzügyi piaci mentőterv elfogadását; a szenátorok elfogadták a meghívást. (ProfitLine.hu)
A Richter-skála szerinti 5,7-es erősségű földrengés rázta meg Tibetet csütörtök reggel. A földmozgásról az amerikai geológiai Kutatóintézet számolt be.
Vegyes piacnyitás várható az európai börzéken, továbbra is a bankrészvények vannak előtérben az amerikai 700 milliárd dolláros pénzügyi válságkezelő csomag jóváhagyásának elhúzódása miatt kialakult feszült hangulatban. A tegnapi napon némi lendületet adott a szektornak az, hogy Warren Buffett ismert milliárdos 5 milliárd dollárt fektetett be a Goldman Sachsba. (ProfitLine.hu)
Új másoddiplomás képzéseket indít a Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézete. Gáspár Péter Pál főigazgató elmondta: a képzések kiírásánál figyelembe vették a munkaerőpiac igényeit. Keresett lehet például az esélyegyenlőség és a válságmenedzsment szak.
Metzker Viki meghódítja Amerikát. A modell egy hétig Hugh Hefnernél vendégeskedett, melynek során szóba került esetleges külföldi zenei pályafutása is. A nyuszis magazin kitalálója nagyon megkedvelte Vikit, és szívesen segítené a karrierjét.
Vaddisznónak nézte és meglőtte két vadásztársát a bakonyi erdő hajnali félhomályban S. György, az egykor merész kaszkadőrmutatványairól ismert berepülőpilóta. N. Sándort combon, segédjét, Bercit pedig hason lőtte a magaslesről tüzelő férfi.
A jövőben a cégek csak elektronikusan nyújthatják be beszámolóikat a cégbíróságnak, az ezt elmulasztókat törlik a cégjegyzékből, a megváltozott TEÁOR számokat a jövő évi adóbevallás benyújtásával együtt módosíthatják a vállalkozások
Gyaníthatóan pokolgép okozta robbanás sebesített meg négy embert csütörtökön a katonai irányítás alatt álló Mianmar (egykori Burma) legnagyobb városában, Rangunban. A robbanás a városházánál történ...
Az ázsiai nyitáskor nyomás alá került az EUR/USD, és minimumot ért el 1,4634-nél, majd 96 pippel 1,4730-ra emelkedett. A következő cél az 1,4750-es érték, ahol ellenállás található. Az érték tartós átlépése esetén nyereségekkel számolhatunk. Az USD/JPY is gyengülést mutatott a nyitáskor, és napi csúcsáról 43 Ppippel 105,73-ra esett. Valamivel 106 alatt oldották a stopokat, ami felgyorsította a…
A nyersolajpiacon csütörtök reggel az árak stabilan 106 dollár alatt maradtak, miután a befektetők mérlegelik az amerikai hitelpiaci válságnak a globális gazdasági növekedés lassulására és ennek révén a várhatóan mérséklődő olajkeresletre gyakorolt hatását. (ProfitLine.hu)
Nem javít a versenyképességen és nem csökkenti a vállalkozások terheit- ezt állítják a szakértők a kormány új adótervezetéről. Az elemzők véleményét osztja a szocialistákhoz közel álló szakszervezetek országos szövetsége is. Az MSZOSZ elnöke, Pataky Péter szerint önmagában az adócsökkentés még nem eredményezi a gazdaság kifehéredését.
Igencsak meglepődött egy férfi Romániában, amikor közölték vele, hogy azért nem kaphat új személyi igazolványt, mert meghalt, méghozzá már 14 éve. A 65 éves temesvári illető azért kért új személyit, mert meg akarja látogatni Olaszországban élő fiát.
Októberben nyújtja be az Országgyűlésnek az "Út a munkához" programhoz kapcsolódó törvénymódosításokat a szociális tárca, amely azzal számol, hogy ennek segítségével több mint 80 ezer ember fog segély helyett dolgozni. A tervezet szerint szigorú büntetésre számíthatnak azok, akik feketén vállalnak munkát és új ellátási kategóriát hoznának létre, a közfoglalkoztatási támogatásban részesülőkét.
A Lengyelországban hatalmon lévő liberális párt bejelentette szerdán, hogy olyan törvényt készít elő, amelynek értelmében jelentősen csökkentenék a Wojciech Jaruzelski tábornok vezette rezsim (1981-1989) volt magas rangú vezetőinek és a kommunista titkosrendőrség egykori ügynökeinek nyugdíját.
Feszült, de udvarias légkörben zajlott az egyik amerikai helyettes külügyi államtitkár beszámolója szerint szerdán New Yorkban Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és orosz hivatali partnere, Sze...
A házasságon kívüli kapcsolatból született gyermekek rosszabbak az iskolában, kisebb az esélyük arra, hogy jó munkát kapnak, és több lehet az egészségügyi problémájuk is - derül ki egy angol kutatásból, amely rámutat az egyre terjedő "együttélés" veszélyeire és a házasság előnyeire.