2008. szeptember 16. kedd

szept. 16
13:30
Tízezreknek mond fel a HP (HR Portál)
Drasztikus lépésre szánta el magát a Hewlett-Packard: 24 600 munkavállalójától válik meg a következő három év során, ezzel a munkaerő-állomány közel nyolc százalékának mond búcsút. Erre a lépésre a nagyvállalat azért szánta el magát, mivel egyesül Electronic Data Systems-szel.
szept. 16
13:32
Tulajdonos lett a KÜRT-vezér (HR Portál)
Kmetty József (40), a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. vezérigazgatója 2008 szeptemberétől bekerült a KÜRT tulajdonosi körébe - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
szept. 16
13:33
Várható adóváltozások: 6%-os cégautó-adó, megszűnő különadó, emelkedő sávhatárok (Piac és Profit)
A Pénzügyminisztérium ("PM") szeptember 12-én internetes honlapján közzétette a 2009-es adótörvény-módosításokról szóló törvényjavaslat tervezetét. A kormány szeptember 17-i ülésén fogja tárgyalni az adótörvények módosítását, és a törvényjavaslat várhatóan szeptember 18-án kerül benyújtásra az Országgyűlésnek.
szept. 16
13:33
Béren kívül: a vállveregetés már nem elég (Privátbankár)
A cégek által a dolgozókra kötött életbiztosítások egyre gyakrabban jelennek meg a béren kívüli juttatások között
szept. 16
13:33
Lánya kedvéért győzte le a halált (BorsOnline)
Képes-e gyógyítani a szeretet? Laky Zsuzsa határozottan állítja: igen. A 40 éves asszony soha nem dohányzott, kerülte az alkoholt, egy nap mégis szörnyű hírt közölt vele az orvos: halálos beteg. Zsuzsának a gyermeke, Csenge adott erőt, anya és lánya közösen gyűrték le a rákot.
szept. 16
13:33
Képek a Spears-családról (Blikk)
Talán tényleg maga mögött hagyta problémáit Britney Spears. A legújabb idilli fotókon az énekesnő édesanyjával, húgával, és annak újszülött kislányával ünnepli két gyermeke, a hároméves Sean Preston és a kétéves Jayden James születésnapját.
szept. 16
13:33
Picassót is lehagyta a művészet milliomos fenegyereke (Infostart)
Pablo Picassót letaszítva a trónról immár Damien Hirst, a brit művészet fenegyereke a rekorder az egy árverésen legnagyobb összértékben eladott alkotások tekintetében.
szept. 16
13:34
Pályázattal segíti a kkv-k munkahelyteremtését a K (HR Portál)
Pályázatot ír ki a K&H a kis- és középvállalkozások hatékony munkahelyteremtésének támogatására, jelentették be kedden, Budapesten. A pályázat elnevezése "K&H kkv bizalom pályázat" utal arra, hogy a K&H bízik az életképes projekteket elindító kis-, és középvállalkozásokban. A legjobb eredményt felmutató pályázókat 2 millió, 1 millió, illetve 500 ezer forinttal támogatja a K&H…
szept. 16
13:35
Lejjebb kúszott az eurózónai infláció (Privátbankár)
Augusztusban 3,8 százalékra csökkent az infláció az eurózónában, miután az előző két hónapban rekord szinten volt - az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) adata szerint. A térségben 4 százalékos...
szept. 16
13:39
Kábítószerügy-dömping Szabolcsban (Blikk)
szept. 16
13:39
Vallomást tett a bilincsbe vert szocialista (+videó) (HírTV)
Lapinformációk szerint részletes vallomást tett múlt heti őrizetbe vétele után Orbán István, a vesztegetéssel gyanúsított szocialista politikus.
szept. 16
13:39
Ilyen még nem volt! Rekord nézőszám a Lélek és test fotókiállításon (hirado.hu)
A Szépművészeti Múzeumban a kiállítás még vasárnapig megtekinthető
szept. 16
13:41
Szünetben szívták a füves cigit (Blikk)
szept. 16
13:41
Szerdán kapják meg pénzjutalmukat az olimpikonok (HírTV)
Szerdán megkapják jutalmukat a pekingi olimpián pontszerző sportolók. A 1-6. helyen végzett olimpikonok összesen csaknem nettó 900 millió forintot vehetnek fel – áll a szakminisztérium keddi közleményében.
szept. 16
13:41
Barbra Streisand segíti Obama pénzgyűjtését (hirado.hu)
Akár kilencmillió dollár is összejöhet egyetlen kampányvacsora alatt
szept. 16
13:42
Borulhat a technológiai szektor - ismét nyilatkozott a Dell (ProfitLine)
Újabb pofont kaphat a technológiai szektor, miután a Dell kedden ismét a gyengülő felhasználói igények miatt csökkenő kereslettel számol ebben a negyedévben. A bejelentés hatására a Dell árfolyama a piacnyitás előtti elektronikus kereskedésben 5.4 százalékos esés mellett 18.54 dolláron áll. (ProfitLine.hu)
szept. 16
13:43
Csempészcigaretta-lerakatra bukkantak egy garázsban (Blikk)
szept. 16
13:43
„Grúziának ki kell tartania a demokrácia és a reformok mellett” (HírTV)
Túlméretezett volt az orosz haderő bevetése a Grúzia elleni augusztusi háborúban - jelentette ki a NATO főtitkára. Jaap de Hoop Scheffer a katonai szervezet által létrehozott NATO-Grúzia Bizottság első ülésén vesz részt Tbilisziben.
szept. 16
13:43
Merénylet az ünnepen - három halott és sok sérült (hirado.hu)
Kettős robbanás szakította félbe a függetlenség napi ünnepséget a mexikói Morelia városában
szept. 16
13:45
Fogva tartják az eltűnt magyar lányt? (HírTV)
Több mint három hónap telt el azóta, hogy a 19 éves diák, Tímár Natália New York államban eltűnt. Nem ad hírt magáról sem a családjának, sem a barátoknak.
szept. 16
13:45
A trükkös bankrablókkal dolgozott egy magyar nő is (hirado.hu)
A Budapesten elfogott gyanúsítottakat kiadják a spanyol hatóságoknak
szept. 16
13:51
Dupla csapás: az infláció is sújtja a briteket (Privátbankár)
Több mint másfél évtizede nem mért magasságba emelkedett az éves szintre számolt fogyasztóiár-infláció Nagy-Britanniában, jó eséllyel lehetetlenné téve egyelőre a jegybanki kamatcsökkentést.
szept. 16
13:51
Balzsayt kiborítják a németek (BorsOnline)
Balzsay Károly szemsérülése pocsékul érinti a profi bokszoló karrierjét. Úgy fest, a német Universum nem nagyon foglalkozik a magyar klasszis balszerencséjével – mi több, magával Balzsayval sem...
szept. 16
13:53
Jó biznisz a tengeri kalózkodás (Privátbankár)
Nicolas Sarkozy francia elnök ismét összehangolt nemzetközi fellépést sürgetett a kalózkodás ellen, "tengeri rendőrség" létrehozását szorgalmazva a "magát valódi iparággá kinövő bűncselekményekkel" sz...
szept. 16
13:53
Orbán az orvosnál hagyta a fogát (BorsOnline)
Orbán Viktor szokásához híven tegnap sem szólalt meg a parlamentben, ám erre nyomós oka volt: a Bors kiderítette, hogy kihúzták egyik fogát, és dagadt arccal ülte végig a napot.
szept. 16
13:55
Felszívódtak a befektetők a magyar piacról (Privátbankár)
A külföldi befektetők úgy tűnik, elfordultak a magyar tőkepiactól: egy év alatt mintegy 40 százalékkal esett vissza a BÉT azonnali részvénypiacának forgalma.
szept. 16
13:57
Hiába ígért gólokat, Manchesterben nem kérnek Ronaldóból (Infostart)
Bár maga Ronaldo is azt állította, a Manchester City labdarúgó-csapata érdeklődik iránta, a klub cáfolta, hogy le akarja igazolni a súlyos sérülése után lábadozó brazil világsztárt.
szept. 16
13:57
Vasárnapig látogatható a Lélek és test című tárlat (HírTV)
Még vasárnapig látható a Lélek és test című fotóművészeti kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A június elején nyílt tárlatot eddig csaknem 70 ezren látták, és ezzel ez a leglátogatottabb hazai fotóművészeti kiállítás – tájékoztatott kedden Lévay Zoltán, a Szépművészeti Múzeum kommunikációs osztályvezető-helyettese.
szept. 16
13:57
Átadták a Dél-Oszétia felett lelőtt orosz bombázó két pilótájának holttestét (Kripto Akadémia)
Grúzia átadta Oroszországnak a dél-oszétiai harcok alatt általa lelőtt Tu-22M3 bombázó repülőgép két pilótájának holttestét - közölte kedden Anatolij Nogovicin vezérezredes, az orosz vezérkari főnök helyettese.
szept. 16
13:57
Újkőkori várost szel át az M6-os pálya (Spa Trend Online)
Eddig soha nem tártak fel ilyen nagyságú újkőkori települést, mint most Alsónyék térségében, az MTA Régészeti Intézet és az Archeosztráda Kft. régészei a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) megbízásából. A közel két kilométer hosszan elnyúló, több részletben kutatott lelőhelyen eddig közel tízezer régészeti objektum került elő, amiből a temetkezések száma már megközelíti a kétezret.
szept. 16
13:57
Kábítószereztek a diákok egy győri iskolában (hirado.hu)
A diákok a szünetekben rendszeresen marihuánás cigarettát szívtak
szept. 16
13:59
Szabadulni próbálnak a Horváth-féle széfektől (+videó) (HírTV)
Eredeti csomagolásban próbálnak megszabadulni a kórházak a Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter által kötelezővé tett, azóta azonban feleslegessé vált széfektől.
szept. 16
13:59
Folytatódik a NATO bővítése (Kripto Akadémia)
Folytatódni fog a NATO bővítésének folyamata, és senki se vétózhatja meg a katonai szövetség kapcsolatát egy országgal - jelentette ki kedden Tbilisziben Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár, nyilvánvalóan Oroszországnak címezve szavait.
szept. 16
13:59
Csaknem 60 ezer doboz cigaretta került elő egy pátrohai garázsból (hirado.hu)
Az ingatlan tulajdonosát jövedéki orgazdasággal gyanúsítják
szept. 16
14:00
Tovább tart az orosz részvépiac vesszőfutása - már 15%-os esés (2) (ProfitLine)
A rubel elszámolású orosz MICEX index már több mint 10 százalékos bukásban, két éve nem látott mélyponton tartózkodik, miután a délelőtt folyamán áttörte a lélektani 1,000 pontos határt. (ProfitLine.hu)
szept. 16
14:09
Elriaszt a benzinár az autóktól (Privátbankár)
Az európai újautó-eladások 15,6 százalékkal maradtak el idén augusztusban a tavaly augusztusitól. Elsősorban a magas üzemanyagár fordítja el a vásárlókat az autószalonoktól. Az év első nyolc hónapja a...
szept. 16
14:09
Veszteséges cégért fohászkodott a pápa (BorsOnline)
XVI. Benedek pápa is odateszi magát az olasz légitársaság, az Alitalia megmentéséért. A keresztény egyház fejét ugyanis megkérte a légitársaság igazgatója, hogy mondjon el egy-két imát értük, mivel az eddigi próbálkozásaik ellenére a cég továbbra is veszteséggel működik.
szept. 16
14:15
A pincébe repített egy idős nőt a felrobbanó cserépkályhája (Blikk)
szept. 16
14:15
Kinőtt rendőrpalota: 190 milliós pénzszórás évente (HírTV)
Évi 190 millió forintért kényszerül irodákat bérelni a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a XIII. kerületi Pozsonyi úton, a Teve utcai rendőrpalota ugyanis kicsinek bizonyult a határőrséggel történt összevonás után.
szept. 16
14:15
Óriási drogbotrány Mátészalkán (hirado.hu)
A rendőrség 23 gyanúsítottat hallgatott ki; a terjesztők akár 8 évet is kaphatnak
szept. 16
14:17
Hat évet kaphat, mert saját lányának adta ki magát (Blikk)
szept. 16
14:17
Adócsökkentés: Veres más adatokkal számol, mint Gyurcsány (HírTV)
Kisebb mértékű adó- és járulékcsökkentést ígér Veres János, mint főnöke, Gyurcsány Ferenc. Legalábbis ez derül ki a pénzügyminiszternek az OÉT előtt elmondott felszólalásából. Veres szerint mindössze 145 milliárdos tehercsökkentés lehetséges. Gyurcsány nemrég közzétett „esszéje”, a Megegyezés viszont 300 milliárdról szólt.
szept. 16
14:17
Kevesebb új autó száguld Európa útjain (hirado.hu)
A magas üzemanyagár elrettenti a vevőket
szept. 16
14:27
Elmarad a jövő évi gázáremelés? (Privátbankár)
A Fővárosi Gázművek (Főgáz) csoport a lakossági szabadpiacon kivár, de új termékekkel készül ellensúlyozni a szabadpiac esetleges árelőnyeit - mondta el Bakonyi Tibor, a Főgáz Zrt. vezérigazgatója. A ...
szept. 16
14:27
Bundagyanú a junior focistáknál? (BorsOnline)
Kiütéses, megalázó és megdöbbentő vereséget szenvedett múlt vasárnap az U21-es futball-válogatott Belgrádban. A szerbektől elszenvedett 8-0-ás – történelmi – vereség után az MLSZ is vizsgálja a körülményeket. Arra senki sem mer gondolni, hogy nem a véletlen műve a szégyenteljes eredmény, amely állítólag jó bevételi lehetőséget is jelenthetett.
szept. 16
14:27
Íme Keleti Györgyi szexvideója - első rész (Blikk)
szept. 16
14:33
Emléktáblát helyeznek el az elsüllyedt Szent Istvánon (Blikk)
szept. 16
14:33
Emese, Szőke Kapitány és SMS Bandi is harcban az Arany Dióért (Kreatív Online)
Kiválasztották a Brandfestival Arany Dió díjára esélyes öt alkotást. A zsűrit Alexander Brody vezényelte.
szept. 16
14:33
USD/CAD A Fed eltér a refinanszírozási szabályoktól (HírTV)
A világ 3 legfontosabb rating ügynöksége az éjjel csökkentette a világ 2. legnagyobb biztosítójának a (AIG) bonitását, ami miatt egyre nehezebben jut likviditáshoz az intézet. Az intézet megmentésének érdekében a Fed eltért a refinanszírozási szabályoktól, és a konszern A konszern most már leányvállalataitól is vonhat be tőkét a likviditás fenntartása érdekében. Ez eddig nem volt lehetséges. Így…
szept. 16
14:33
Nekiment egy paparazzónak Matthew McConaughey (hirado.hu)
A sztárnál akkor szakadt el a cérna, amikor egy fotós túl közel ment újszölött fiához

Keresés