A reményeink szerint örökre szóló "igen" kimondása valamennyiünk életének egyik legszebb, legizgalmasabb - és legfáradtabb - pillanata. Az esküvőszervezés boldog feladata ugyanis nemcsak sok pénzbe, időbe, hanem rengeteg energiába és hisztibe is kerül. Persze ettől még kár lenne kihagyni.
"Ti vagytok a leggonoszabb szülők a világon!"- kiabált velünk a 11 éves fiam anyák napja estéjén. Mivel érdemeltük ki ezt a bókot? Nem éheztettük, nem bántottuk: egyszerűen nem engedtük este 8 óra után a számítógépen játszani...
Egy mostanában divatos teória szerint mozgásban szegény, de stresszben gazdag életmódunk és félrecsúszott táplálkozási szokásaink savasító hatással vannak a szervezetünkre. Az ezt ellensúlyozni hivatott lúgosítás egészséges életvitelből és táplálkozásból áll - aminek fontosságát már a sav-bázis egyensúly elmélete előtt is ismertük.
Ingyenbicikli? Erdőültetés? Napelemes rendszer? A csúcstechnológiai cégek közt divatba jött a környezettudatosság. Újabban szinte presztízskérdést csinálnak abból, melyikük a "zöldebb".
Anyámmal nagyon jól megvagyunk. Mindenben számíthatunk egymásra. Megmondjuk a frankót, de meg is hallgatjuk a másikat, sokat harcolunk, de szeretjük egymást. Ketten voltunk, amióta az eszemet tudom. Sőt, előtte is.
Ha egy családban sok a kicsi meg a pici, s nincs a közelben nagymama, nagypapa, testvér, rokon, akkor az ember nem tehet mást, mint hogy idegenekhez fordul segítségért. Persze nem akárkihez.
Hétfő-szerda: matek, kedd-csütörtök: hegedű, szerda: szolfézs, hétfő-szerda-péntek: úszás, szombat: karate, színjátszókör. Ez mind az iskolán kívül, tanítás után. A különórákról beszélgettünk (munka után) Bárdos Katalin pszichológussal.
Egyik Olvasónk leírta nekünk problémáját, és mi rögtön segítünk neki! Okuljunk mindannyian esetéből, ha netán velünk fordul elő, már tudhassuk rá a választ és a megoldást!
"Megyek az utcán, szembejön egy kövér nő. »Szegény, nem lennék a helyében!« - fut át az agyamon. De aztán látom, hogy csak én vagyok: tükröződöm egy üvegajtóban."
Egy ausztrál kórház elfelejtette megröntgenezni egy beteg beleit, aki pár nap múlva meghalt vérmérgezésben. Amíg ugyanis az idős hölgy a röntgenre várt, kiesett a kerekesszékből, és eltörte a lábát. Megoperálták az eltört lábát, majd hazaküldték a doktorok.
Bajba került az az angol alapítvány, amely Wayne Rooney júniusi esküvőjének vendégeitől remélte a fennmaradáshoz szükséges adományokat. A násznép ugyanis fukarnak bizonyult.
Ezelőtt 34 évvel egy amerikai futballcsapat, egy gyermekkórház és egy gyorsétteremlánc azért fogott össze, hogy súlyosan beteg gyermekeknek és családjaiknak segítsen.
Egy új gyógyszerfejlesztésre alkalmas gyógyszermolekula-jelölt azonosítása akár 2-10 évet is igénybe vehet. A klinikai vizsgálatok négy fázisból állnak, melyek már a gyógyszer emberekre gyakorolt hatásait vizsgálják.
A világ legkisebb szarvasfaja, a déli törpeszarvas, más néven pudu egy nősténye érkezett a Szegedi Vadasparkba, ahol már két hímet nevelnek a veszélyeztetett faj egyedeiből.
Egy új gyógyszerfejlesztésre alkalmas gyógyszermolekula-jelölt azonosítása akár 2-10 évet is igénybe vehet. A klinikai vizsgálatok négy fázisból állnak, melyek már a gyógyszer emberekre gyakorolt hatásait vizsgálják.
A méhnyakrák megelőzésére indít programot Vácott az Egészséges Ifjúságért Alapítvány és a város vezetése, e célra az önkormányzat 6 millió forintot különített el.
Évente több tízezer magyar nő ébred fel úgy, hogy egy rég áhított, új arc mosolyog vissza rá a tükörből. A szépészeti plasztikai beavatkozások száma nyolc év alatt megtízszereződött Magyarországon, ahogy a Közel-Keleten és az Egyesült Államokban is rettentő népszerűek a plasztikai kezelések. A pszichiáter szerint kulturális üzenőfelület lett a test.
Csendben jártak, suttogva beszéltek, lopva szerették egymást a zegzugos családi házban. Egy évig titkolták, hogy a mostohának indult testvéri viszony az édesnél is édesebb lehet. Mára az egykor titokkal teli ház két kislányuk otthona, és igazi családi fészek lett.
A napi rendszerességgel fogyasztott kamillatea segíthet megelőzni a 2-es típusú cukorbaj komplikációit: a szem-, ideg- és vesekárosodást - fedezték fel brit és japán kutatók. Erről a BBC brit közszolgálati hírportálon olvasható cikk.
Sok más mellett egy ausztrál gyógyszergyár is kutatja, milyen mesterséges szerrel lehetne fokozni a női nemi vágyat. Tudósok serege dolgozik a probléma megoldásán. Nézzük, hogy áll az ügy. És egyáltalán: mi a helyzet a női libidóval?
Nem kell sok idő és jön a zimankó. Hosszabbak már az esték, jobban kívánjuk az otthon melegét - szó szerint is. Vackoljuk be magunkat! Ezek a kuckók segítik a kikapcsolódást, jó teret adnak az olvasáshoz, a zenehallgatáshoz, a nap eseményeinek átgondolásához. Társsal vagy egyedül... csak lazán!
Hullanak a levelek és potyognak a gesztenyék. Keményen koppannak a földön vagy épp a fejed búbján, széttárják tüskés kabátkájukat és előbukkannak a gyönyörű, sima, fényes barna magok, amelyeknek lehetetlen ellenállni - szedegeted, gyűjtögeted őket, pedig hát nem jók semmire.
A nyári meleg után az ősz nem csak kellemes felfrissülést hoz, de a hűvösebb időjárás mellett gyakoribbá válnak a hurutos, náthás megbetegedések is. A megelőzésről és a nátha esetleges szövődményeiről dr. Augusztinovicz Mónika, fül-orr-gégész beszélt.
Egy magyar nő is volt abban a spanyol bankfiókokat fosztogató bandában, amelynek öt tagját Budapesten fogták el a múlt héten - közölte Mihály Csaba, a Nemzeti Nyomozó Iroda különleges ügyek osztályának vezetője. Elképzelhető, hogy a banda Magyarországon is követett el hasonló bűncselekményeket.
A növényt a gumók tavaszi elültetése útján lehet meghonosítani a kertben. Szinte mindenütt megél, kevés gondozásra tart igényt, számottevő betegségei nincsenek, tehát méltán sorolható a bio-növények közé!
A magyar szülők túl korán és túl gyakran adnak 6-12 hónap közötti csecsemőjüknek tejtermékeket, sőt az ajánlások ellenére egy éves kor előtt kétnaponta cukrozott tejdesszerttel etetik gyermeküket - derül ki a Magyar Gyermekorvosok Társaságának felméréséből.
A tartósan hideg és szeles időben megbúvó rovarok, vagyis a táplálék hiánya miatt tömegesen pusztulnak a legyengült fecskék. A fenékpusztai Madárgyűrűző és Madármentő Állomás munkatársa azt tanácsolja, ha valaki legyengült fecskét talál, legjobb, ha egy-két napra - amíg ki nem süt a nap - dobozba rakja, és főtt tojás és macskaeledel keverékével vagy lisztkukaccal eteti az apró rovarvadászokat.
Alternatívnak mondanánk, ha nem volna ez a jelző totálisan értelmetlen. Inkább mondjuk azt: Péterfy Bori mindig ott forgolódik, ahol valami érdekes dolog történik a kulturális életben...
A hosszú élet elixírje mézből, cseresznyéből, gyógyfüvekből és Itália leghíresebb vörösborából, a Chiantiból készül, legalábbis egy sok évszázados recept szerint, amelyre Olaszország egyik legrégebbi gyógyszertárában bukkantak.
Vége a nyárnak, jön a hűvös, szeles, esős idő, kezdődik a megfázás- és influenzaszezon. Összeszedtünk néhány jótanácsot, valamint a legjobb immunrendszer-erősítő tippeket, melyekkel elkerülheti a fertőzéseket. A legfontosabbak: a higiénia, a helyes táplálkozás, a mozgás és a kielégítő alvás.
Tömeges karambol történt kedd délután a főváros XI. kerületében, ahol egy BKV-busz nekihajtott több parkoló járműnek; a balesetben ketten megsérültek. A balesetben két taxisofőr sérült meg. A BKV a baleset ügyében azonnali vizsgálatot rendelt el.
Gyermekkorom balatoni nyaraiból három dolog maradt meg markánsan: a piros parti kövek, a piros dinnyék és a piros keletnémetek. Mára a magyar, a bolgár és a román tengerparti választékot felváltotta a Világ. Rég láttuk őket. Hogy vannak, hogy élnek most?
Pakisztán a szélsőségek országa - állítja riporterünk, aki előbb felkereste az ország talán legszegényebb és legelmaradottabb, majd a legfelvilágosultabb vidékét. Mit mondanak magukról a nők pár hónappal Benazir Bhutto meggyilkolása után?
Három magyar orvos, három szakterületen, három európai országban, mindannyian nők. A háromgyerekes pszichiáter anyuka, a kezdetben még angolul is bizonytalanul beszélő, friss diplomás radiológus és az egyedülálló, ambiciózus patológus lány más-más okból vágott bele a külföldi munkavállalásba. Van, aki hosszú távra tervez, van, aki éppen hazakészül.
A szülők, valamint a 12-17 éves kor között történő átfogó és teljes körű szexuális oktatás játssza a legnagyobb szerepet a fiatalok szexuális nevelése terén - derül ki a Durex Face of Global Sex nemzetközi kutatásából.
Jól szórakozott saját paródiáján Sarah Palin alaszkai kormányzó. A republikánus alelnökjelöltet Tina Fey komika figurázta ki a Saturday Night Live című műsorban.
Nem bontja fel az egri kórház vagyonkezeléséről és működtetéséről szóló szerződést a HospInvest Zrt.-vel a hevesi megyegyűlés. Erről közleményben tájékoztatta Sós Tamás, az önkormányzat szocialista elnöke kedden az MTI-t.
Angelina Jolie és Brad Pitt potom 2 millió dollárt (340 millió forintot) adományozott Etiópiának a HIV- és AIDS-fertőzés, valamint a tuberkulózis elleni harchoz.
A fiatal férfiak élete bonyolultabb, mint bármikor - ez derült ki abból a tanulmányból, amelynek eredményeit kedden tette közzé a Discovery Networks Europe. A felmérés sok meglepetéssel szolgált: az derült ki - 506 magyar férfi megkérdezése után -, hogy Európában a magyar férfiak tartják kapcsolataikban legfontosabbnak az egyenlőséget. A magyar férfiak ugyanakkor a legkonzervatívabbak csoportját…