2020. szeptember 2. szerda

szept. 2
0:06
Áldozatul eshetnek az európai kisautók (Infostart)
Francia műszaki alapokon, a PSA-konszern meghajtásával gyártják a közeljövő Fiat gépkocsijait. Ezzel párhuzamosan a cég a nagyobb modellek felé nyit.
szept. 2
0:06
Keresik 2021 legjobb vállalati csapatait - kétnapos verseny Siófokon (HR Portál)
Már lehet jelentkezni az Event Csoport ma bejelentett programjára. 2021. június 16-18-a között másfél napon át mérik össze három fős, vezetőkből álló céges csapatok tudásukat, képességeiket, melynek a végén az első tíz szakmai díjat nyer. A beltéri és kültéri elemekből álló komplex képességpróba csapatépítő és önfejlesztő szerepet is játszik.
szept. 2
0:24
Karanténba vonult a cseh kormányfőhelyettes (ProfitLine)
Karanténba vonult kedden Karel Havlícek cseh kormányfőhelyettes, ipari és kereskedelmi miniszter, miután hivatalában röviden találkozott egy utóbb koronavírus-fertőzöttnek bizonyult személlyel. A bulvársajtó értesülését a miniszter személyesen is megerősítette.
szept. 2
0:42
Kikötőt venne a magyar kormány a szlovén tengerparton (Portfolio)
A stratégiai jelentőségű, hosszú távú együttműködést megalapozó kérdések vannak az asztalon Szlovéniával, és ezeknek a megoldását elindították - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának kedden a szlovéniai Bledben.
szept. 2
1:06
Rekordszámú új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Izraelben (ProfitLine)
Rekordszámú új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Izraelben az egészségügyi minisztérium keddi adatközlése szerint. A hétfőn elvégzett 29 586 teszt alapján 2180 új koronavírus-fertőzöttet találtak, az új fertőzöttek száma megdöntötte a járvány tavaszi kitörése óta mért eddigi 2100-as napi rekordot, amelyet július 28-án jegyeztek fel.
szept. 2
1:36
Lemondott a román rendőrség vezetője (ProfitLine)
Lemondott a román rendőrség éléről Liviu Vasilescu kedden, miután közfelháborodást okozott azzal, hogy több magas rangú társával együtt augusztus 9-ére virradó éjszaka személyesen egyeztetett az úgynevezett Duduianu-klán tagjaival leszámolás áldozatául esett vezetőjük temetésének körülményeiről.
szept. 2
2:06
Így alakult az ingatlanpiac forgalma augusztusban (ProfitLine)
Országosan 11 923 ingatlan adásvétel volt az előző hónapban, ezzel az erős július után a tavalyival megegyező augusztusi forgalmat becsül a Duna House a magyar ingatlanpiacon.
szept. 2
3:51
Biogyógyszergyártó céget vásárol a Nestlé (Agrofórum)
A Nestlé felvásárolhatja az Aimmune Therapeutics kaliforniai biogyógyszergyártó céget. A Nestlé korábban 473 millió dollárt fektetett az Aimmune-ba.
szept. 2
4:06
Milyen koronavírus tesztet fogadnak el hivatalosan és hol tudok hivatalosan is elfogadott tesztet csináltatni? (ProfitLine)
Milyen típusú koronavírus tesztet fogadnak el a hatóságok kizárólag ahhoz, hogy valaki igazolja, hogy nem fertőzött a koronavírussal? A Kormány 2020. szeptember 1- jétől a 408/2020. rendeletével módosította a magyar állampolgárok hazatérésének feltételeit, melynek részlteiről cikkünkből tájékozódhat a hivatalos Konzuli Szolgálat honlapján elérhető
szept. 2
4:36
Az ingatlanpiac után visszazárt a jelzáloghitelpiac is (ProfitLine)
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 augusztusában, országosan 11 923 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 77 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
szept. 2
4:45
Monsanto hagyatéktól szabadulhat a Bayer (Agrofórum)
A Seattle-i bíróság döntése 650 millió dollár kártérítésre kötelezte a Bayert a poliklórozott bifenilek (Pcb-k) okozta környezeti károk felszámolása kapcsán.
szept. 2
4:49
Bíznak a müzli- és gabonapehely-gyártó vállalatban (Agrofórum)
Vételre ajánlja a Citi a Kellogg részvényeit. A Citi elemzői először készítettek elemzést az amerikai müzli- és gabonapehely-gyártó vállalatról.
szept. 2
5:06
Újabb állami pályázaton nyert a Delta (ProfitLine)
A Delta csoport ismét sikeresen indult a Digitális Kormányzati Ügynökség közbeszerzési pályázatán. Az összesen 440 000 darab eszközvásárlásra vonatkozó megállapodás értelmében a DKÜ laptopokat, PC-ket, tableteket, valamint monitorokat vásárolhat a nyertes ajánlattevőktől.
szept. 2
5:09
A Konyhafőnök: káosz a pirosaknál (Márkamonitor)
A középdöntő második napján a hétfőn 1 pontot szerző pirosak és egy új kék trió állt a pult mögé. A feladat és a pánik ezúttal elhatalmasodott a piros csapaton!   Piknikezni invitálta a zsűri a versenyzőket, egy tipikus családi piknik alapanyagaiból éttermi színvonalú menüsort kellett készíteni a piros és a kék csapatnak is. Előétel, főétel
szept. 2
5:36
Ezekben a kórházakban van jelenleg látogatási tilalom (ProfitLine)
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben további fővárosi és vidéki kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat.
szept. 2
5:39
Új műsorok és visszatérők az ATV-n (Márkamonitor)
A pandémia új helyzetet hozott a televíziózásban is. Pillanatok alatt kellett átszervezni az ATV működését és szigorú szabályokat bevezetni. Ősztől hosszabb kényszerpihenő után új évaddal érkezik a Jakupcsek plusz, a Mondd el Tatár Csillának!, a #Bochkor, valamint sosem látott jelenetekkel az AradiVarga Show. Egy régi közönségkedvenc, a Csatt is új
szept. 2
5:42
Hogyan minimalizálják a szabványos alkatrészek a nem tervezett leállásokat és biztosítják az üzleti folytonosságot? (newtechnology.hu)
David Messant, a norelem szabványos alkatrészekért felelős termelési igazgatója azt a kérdést járja körül, hogyan használhatók a szabványos alkatrészek a digitalizálás, az ellátási lánc és a robotika megoldásainak megvalósítására a nem tervezett állásidő minimalizálása és a termelékenység maximalizálása érdekében. A mérnöki munka és a gyártás hagyo
szept. 2
5:48
Ettől a videótól leesik az álla, így gyártanak le a robotok egy Teslát (Infostart)
Embereket csak azért foglalkoztat a gyár, hogy ügyeljenek a gépekre, és ha hiba van, közbelépjenek. Évi 150 ezer autót dob ki a gyár.
szept. 2
5:54
Hiába szigorítottak a bankok: százezreket lehet spórolni ezekkel a hitelekkel (Pénzcentrum)
A pandémiás helyzetben a lakáshitel-piacon tapasztalt visszaesést tompította az állam által támogatott és a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek folyósítása. Utóbbi konstrukció a többi piaci hitelnél alacsonyabb és hosszabb időre
szept. 2
5:57
Lakatot tesz a kormány sokszáz hazai boltra a határzárral (Menedzsment Fórum)
A keddtől érvényes határzárral szinte teljesen elszívják a nem alapvető szükségleteket kielégítő boltok elől a levegőt. Mivel súlyosbodik a járványhelyzet, az egy hónapból még több lehet, ezért tovább fognak hiányozni a külföldi vevők. Így főleg a bevásárlóközpontok és sétálóutcák üzletei kerülhetnek kilátástalan helyzetbe.
szept. 2
6:06
Hogy válasszak az agrárhitelek közül? (Mezőhír)
Egy hitelbírálati folyamaton való átjutás ma az agrárprojektek legfontosabb mérője.
szept. 2
6:09
A fő cél most az, hogy tompítsuk a negatív hatásokat (Agrárágazat)
Nemesítés: a fő irány tompítani a klímaválság hatásait.
szept. 2
6:09
Öt fontos kérdés a hulladékkezelésről (Transpack)
Ebből a cikkből választ kaphat a vállalkozások 5 legjelentősebb hulladékkezelési kérdésére a megfelelő döntés érdekében.
szept. 2
6:12
Csodát tett két európai ország: de miért úszták meg ilyen olcsón a koronavírus-válságot? (Portfolio)
Litvánia és Finnország lényegesen kisebb GDP-visszaesést szenvedett el, mint az EU átlaga. Az elemzők szerint ennek egyik oka a járvány gyors visszaszorítása a szigorú intézkedésekkel, hiszen így a gazdasági aktivitás hamarabb normalizálódhatott. Ha csak a járványügyi intézkedések sikere lenne az alacsonyabb visszaesés oka, akkor a mi régiónknak is
szept. 2
6:12
Hernádi Bence és az Amazone Cenius (GépMax)
Az Amazone Cenius szántóföldi nehézkultivátor a Hernádi család dombvidéki középkötött talajain is megállja a helyét.
szept. 2
6:15
Összeolvadással erősödik tovább a SternCom (Márkamonitor)
Hosszabb előkészítő munka után, 2020. szeptember 1-től egyesül a SternCom, valamint a Bindermann The Employer Branding Company tanácsadó cég. Az összeolvadással egy szélesebb szolgáltatási spektrummal rendelkező vállalat jön létre, mely SternCom márkanév alatt folytatja tovább tevékenységét.   Az összeolvadással az eddigi kommunikációs szolgáltatás
szept. 2
6:18
Rövidesen dönthetnek egy nyugdíjasokat érintő fontos kérdésben (Infostart)
Szeptemberben látja a kormány pontosan azokat a számokat, amelyek alapján a nyugdíjasoknak novemberben kifizeti a nyugdíjkorrekciót, emlékeztet a Napi.hu.
szept. 2
6:24
Augusztusban optimizmus volt, szeptemberben visszatér a depresszió? (Piac és Profit)
A beszerzési menedzser indexek Európa-szerte optimizmusról árulkodtak. Ugyanakkor az adatfelvételi időpontokban vélhetőleg még kedvezőbb járványügyi adatok lehettek, így szeptemberben könnyen jöhet egy újabb visszaesés.
szept. 2
6:36
400 ezer csomag fertőtlenítőszert szállított az iskoláknak a Florin Zrt. (ProfitLine)
Három nap alatt 23 kamionnal 420 ezer csomag fertőtlenítőszert szállított le a szegedi Florin Zrt. az iskolák koronavírus elleni védekezéséhez - tájékoztatta a vegyipari cég kedden az MTI-t.
szept. 2
6:36
Őrült tempóba kapcsolt a nagyvállalati digitalizáció Magyarországon, és ez még csak a kezdet (Portfolio)
A digitalizáció már a nagyvállalatok mindennapjainak része az energiaszolgáltatóktól kezdve a bankokon át a biztosítókig. A COVID-járvány kirobbanása után, a három tavaszi hónapban akkorát ugrott az ügyfeleik digitális fogékonysága, mint korábban másfél év alatt. A digitalizáció már nem csak belső hatékonysági kérdés, hanem kikerült a frontvonalba,
szept. 2
6:39
Vitarendezés és jogérvényesítés területén erősít új szakmai vezetővel és partnerrel a Kapolyi Ügyvédi Iroda (Márkamonitor)
Több mint 20 éves, vitarendezés, közbeszerzés, közigazgatási eljárás és választottbírósági jog területén szerzett szakmai tapasztalattal érkezik új szenior ügyvéd a Kapolyi Ügyvédi Irodához. Dr. Antal József partneri pozícióban vezeti az ügyvédi iroda vitarendezéssel és jogérvényesítéssel foglalkozó csapatát.   Vitarendezésben, közbeszerzésben, köz
szept. 2
6:42
A Siemens új, gazdaságos radarantennát mutatott be szintméréshez (newtechnology.hu)
A Siemens bemutatja a Sitrans LR250 Pla (polipropilén lencse antenna) radaros szinttávadót, amely megbízható szintmérést biztosít készletgazdálkodáshoz vagy kritikus folyamatok irányításához. Ez a nagy teljesítményű tölcsér- és lencseantennás kialakítás tökéletes megoldás normál nyomású és hőmérsékletű, korrozív vegyszerek szintméréséhez. A Sitrans
szept. 2
6:48
Az oroszok megint az amerikai elnökválasztás körül trollkodnak (Privátbankár)
Orosz dezinformációs hálózatot számolt fel a Facebook és a Twitter.
szept. 2
6:51
Megszédült a pofontól a készház-építés Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Többéves növekedési pályáról rántotta le a készházszektort az idei áfaemelés, 20 százalékkal kevesebb könnyűszerkezetes lakóépület talál vevőre - írta a Világgazdaság szerdai számában.
szept. 2
6:54
Figyelmeztet a Pentagon: Kína megduplázná atomarzenálját (Portfolio)
Kína a következő évtized során legalább a mostani duplájára tervezi növelni az atomarzenálját - figyelmeztetett az amerikai védelmi minisztérium.
szept. 2
7:00
ITM államtitkár: a bértámogatási programokkal 270 ezer embernek nyújtottak segítséget (HR Portál)
A munkahelyvédelmi bértámogatásra a turizmus és vendéglátásból, a feldolgozóiparból és a kereskedelemből érkezett a legtöbb igénylés.
szept. 2
7:00
Itt a cáfolat: nem volt Trumpnak agyvérzése (Portfolio)
Donald Trump, illetve orvosa, Sean Conley is cáfolta kedden azokat a híreket, melyek szerint az amerikai elnöknek tavaly ősszel agyérgörcse vagy kisebb agyvérzése lett volna.
szept. 2
7:06
Mennyit fizetünk az iskolai menzáért? - ábrán mutatjuk! (ProfitLine)
Az iskolai ebéd térítési díjának alakulása Magyarországon (2003-2019); 1 adag iskolai ebéd országos fogyasztói átlagára
szept. 2
7:09
InternetMost: felmérés a fiatalok internethasználatáról (Márkamonitor)
A 18 év alattiak internethasználati szokásait, mozgatórugóit feltáró reprezentatív kutatást készített a Magyar Telekom a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai partnerségében. A hiánypótló InternetMOST felmérés keretében magukat a tizenéveseket kérdezték arról, mire használják leginkább az internetet, mit jelent számukra az online tér és arról i
szept. 2
7:18
Újra be kell zárni a budapesti szállodákat (Portfolio)
Budapest szállodaforgalma 90 százalékban a külföldi turistáknak kitett, de ugyanebben a cipőben járnak az idegenvezetők is, akik "legjobb esetben" nyelvtanárként folytatják a munkát, hacsak nem hagyják el a pályát vagy nem álláskeresési támogatásból vagy tartalékokból élnek - írja az Infostart. Be kell zárni a budapesti szállodákat a kormány által
szept. 2
7:24
Mozgás a magyar külügyben: nagykövetek cseréjére is fény derült (Privátbankár)
A keddi Magyar Közlönyben számos köztársasági elnöki határozat jelent meg külszolgálati kinevezésekkel kapcsolatban a február és július közötti időszakról. Ljubjanában három hónap alatt kétszer cseréltek nagykövetet.
szept. 2
7:36
Jó hír az autósoknak, csökkent az üzemanyagok ára itthon (Portfolio)
Szerdán csökkent az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin literenkénti átlagára 3 forinttal csökkent, míg a gázolaj ára literenként 5 forinttal lett olcsóbb.
szept. 2
7:45
Megújul a Toyota Land Cruiser: a legendás terepjáró nagyobb teljesítménnyel is elérhető lesz és egyedi kivitel is érkezik (Márkamonitor)
Kevés olyan ikon van az autóiparban, mint a Toyota közel hét évtizedes múltra visszatekintő terepjáró legendája, a most megújuló Land Cruiser. A modell a jövőben egy erősebb 2,8 literes dízelmotorral is elérhető lesz: a 204 LE/150 kW-os teljesítményt és 500 Nm-es forgatónyomatékót kínáló új erőforrással az autó 3 másodperccel hamarabb, 9,9 másodper
szept. 2
7:48
Pályakezdőkhöz hasonló problémákat kell leküzdeniük a kismamáknak álláskereséskor (Infostart)
Megfelelő körülmények mellett mintegy 100 ezer kisgyermekes nő térne vissza a munkaerőpiacra egy friss kutatás szerint. Ingyenes tréingekkel és képzésekkel segítik az elhelyezkedésüket.
szept. 2
7:51
Szervezetátalakítás előtt a Coca-Cola (Agrofórum)
Az üdítőitalgyártó vállalat reorganizációs tervet jelentett be nemrég, melynek keretében az eddigi 17 üzletágból 9-et alakítanak ki.
szept. 2
7:54
"Deja vu" a lakáspiacon? - Újraéljük a tavaly augusztust a vásárlásokban (Portfolio)
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2020 augusztusában, országosan 11 923 ingatlan adásvétel bonyolódott, ami szinte pontosan megegyezik a tavaly augusztusi értékkel.
szept. 2
8:00
Jön a home office szabályozása: az otthoni munkáért rezsiátalány járhat (Portfolio)
Egyoldalúan nem rendelhet el otthoni munkavégzést a foglalkoztató, még akkor sem, ha erőre kap a járvány, erre csak a felek megállapodása szerint lenne lehetőség az immár késznek tekinthető új távmunkaszabályok szerint. Az otthoni munkáért rezsiátalány járna, havonta 16 100 forint, adómentesen. A munkavédelemmel kapcsolatban viszont még maradtak ké
szept. 2
8:03
Vadgesztenye: a fák sorsa meg van pecsételve (Agrofórum)
Augusztus utolsó hetére az afrikai eredetű forró légáramlat hatása volt a jellemző. A nappali maximumok rendszeresen meghaladták a 30 Celsius fokot, sőt egy napon az idei hőségrekord is megdőlt. A hónap utolsó napján egy hidegfront kisöpörte a nyári meleget, a hőmérséklet nappalra is csupán 15-17 fok körül alakult, éjszakára pedig még ennél is hide
szept. 2
8:09
Rtl Klub: szeptember 19-én kezdődik A mi kis falunk 5. évada (Márkamonitor)
Az RTL Klub sikersorozatának folytatásában ismét nyomon követhetjük Pajkaszeg lakóinak fordulatokban gazdag hétköznapjait. A mi kis falunk ötödik évada (gyártó: Contentlab & Factory) szeptember 19-én 20:00-kor folytatódik és végre kiderül: kopogtat-e a gólya Pajkaszegen. A negyedik évad Erika terhességi tesztjének kérdésével ért véget. Az ötödik év
szept. 2
8:18
Szerdán is folytatódhat az emelkedés Európában (Portfolio)
Emelkedtek kedden a tengerentúli tőzsdék, a Nasdaq és az S&P 500 új történelmi csúcson zárt. Ázsiában kitartott a jó hangulat a kereskedés elején, majd a kedvezőtlen makroadatok után elolvadtak a korábbi pluszok. Európában emelkedéssel indulhat a nap, a határidős DAX 0,7 százalékos erősödést vetít előre a szerdai piacnyitásra.

Keresés