2020. szeptember 29. kedd

szept. 29
0:06
Végzetes csapást kaptak a fővárosi gyógyfürdők (Infostart)
A fürdőkben az idei első nyolc hónapban kétmillióval kevesebben jártak, mint tavaly ugyanekkor, ráadásul szeptember óta ismét kitiltották a külföldi turistákat, ami végzetes döntésnek bizonyult a fővárosi cég szempontjából.
szept. 29
0:06
Emmi: a köznevelés felkészülten és fegyelmezetten védekezik a járvány ellen (HR Portál)
Az iskolák négy százalékában volt olyan osztály, ahol el kellett rendelni a digitális munkarendet.
szept. 29
0:10
Szakértő: két fő kérdése van az MNB által felrajzolt jövőképnek (Infostart)
A jegybank egy 50 pontos javaslatcsomagot készített a kormánynak a gazdaság élénkítése érdekében. A Portfolio vezető makrogazdasági elemzője azt mondta, mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy 2020-ra az MNB is mély gazdasági visszaeséssel számol.
szept. 29
0:14
Nagy beruházásban vesz részt a Mol a Tatár Köztársaságban (Infostart)
Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
szept. 29
0:18
Többet lottóztunk és fogadtunk tavaly (Infostart)
Kimagasló szintet ért el a Szerencsejáték Zrt. árbevétele 2019-ben.
szept. 29
0:22
Domokos László: itt az ideje a kormány rég dédelgetett tervének (Infostart)
A koronavírus-járvány okozta válság olyan mértékben alakítja át a viszonyokat, amihez legfeljebb csak az 1989-90-es rendszerváltozás hasonlítható – mondta az Állami Számvevőszék elnöke egy hétfői lapinterjúban. Domokos László arról is beszélt, hogy a válsághelyzetben számolni kell a fogyasztás visszaesésével, ami leginkább úgy kerülhető el, ha nő a
szept. 29
0:26
Az EKB újabb ösztönzőket vethet be (Infostart)
Az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású monetáris ösztönző intézkedései hozzájárultak az európai gazdaság stabilizálásához a koronavírus-járvány közepette, de a bank készen áll arra, hogy szükség esetén még további ösztönzőket alkalmazzon - jelentette ki Christine Lagarde elnök az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyek bizottságának ülés
szept. 29
2:06
Újabb adóügyi könnyítésekrpl döntött a Gazdaságvédelmi operatív törzs (ProfitLine)
A családok és a vállalkozások érdekében jelentős adóügyi könnyítésekről döntött Gazdaságvédelmi operatív törzs - jelentette be a testület hétfői ülését követően a pénzügyminiszter.
szept. 29
2:36
Nyolcezer felett az új fertőzöttek száma Oroszországban (ProfitLine)
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 8135-tel 1 159 573-ra emelkedett a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint.
szept. 29
3:06
Szerbia enyhített a járványkorlátozásokon (ProfitLine)
Enyhített az eddigi járványkorlátozásokon, engedélyezte a többi között a vendéglátóhelyek hosszabb nyitvatartását a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb hétfőn.
szept. 29
4:36
Hollandia is szigorít (ProfitLine)
Hollandia tovább szigorította a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott intézkedéseket, amelyek között utazási korlátozások, kötelező védőmaszkviselés és a vendéglátóhelyek este tíz óra utáni bezárása szerepel.
szept. 29
4:42
A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik (Agrofórum)
A Kite Zrt. rendkívül fontosnak tartja, hogy - igazodva a kialakult járványügyi helyzethez-, előrelátó módon, közösen, minden lehetséges erőfeszítést megtegyen munkavállalói és partnerei egészségének és vállalatuk folyamatos működésének megőrzése érdekében. Ennek érdekében újabb szigorító intézkedéseket vezettek be, melyek a lehetséges tovább fertő
szept. 29
4:42
Hatékony segítség: Széchenyi Turisztikai Kártya (KKV Magazin)
A Széchenyi Turisztikai Kártya hatékonyan segíti a turisztikai ágazatban működő kis- és középvállalkozások likviditását – hangsúlyozta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökég (MTÜ) turizmusszakmai és általános vezérigazgató-helyettese csütörtökön a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón.
szept. 29
4:42
Munkaerőpiaci alkalmazóképesség fejlesztése veszi kezdetét az ipari gép, berendezés, eszköz javítása ágazatban (newtechnology.hu)
A Dorogi Ipartestület, és konzorciumi tagként a Magyar Iparszövetség (Okisz), az ipari eszközök javítása ágazatban megvizsgálja az ágazatban működő munkaadók jelenlegi munkaerőpiaci helyzetét, a feltárt kihívásokra pedig egy pilot projekt keretében megoldást nyújt a bevont célcsoport számára. A projekt 2020. április 1-jén vette kezdetét és 12 hónap
szept. 29
5:06
Az EKB készen áll további ösztönzők alkalmazására (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású monetáris ösztönző intézkedései hozzájárultak az európai gazdaság stabilizálásához a koronavírus-járvány közepette, de a bank készen áll arra, hogy szükség esetén még további ösztönzőket alkalmazzon - jelentette ki Christine Lagarde elnök az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyek bizottságának hétf
szept. 29
5:12
Nyerő páros: Czutor Zoliék hagyták el másodikként a villát (Márkamonitor)
Egyre nagyobb volt a feszültség a Czutor házaspár körül. Úgy érezték, hogy a veszélyzóna egyben a vesztüket is jelenti. A megérzésük beigazolódott.   Melyik férfinak van a legrövidebb póráza? Újabb kérdésre kellett választ adniuk a játékosoknak. Vajon hogyan vélekednek egymásról a párok? Dér Heni “nem bír leállni”? „Most már életünk végéig egy feké
szept. 29
5:18
Kereskedelmi háborúba keveredhetünk mi is, ha Trumpot újraválasztják (Portfolio)
Az Egyesült Államok és Európa kapcsolata a második világháború óta egyszer sem került annyira távol a szimbiotikus viszonytól, mint az elmúlt négy évben. Amerika természetes szövetségese a jelenlegi amerikai vezetés szemében csak egy a sok gazdasági partner és geostratégiai rivális közül, akiben most először nem az amerikai értékrend második vonala
szept. 29
5:36
Jönnek az Újratervezés programra épülő informatikai alapképzések (ProfitLine)
Október 1-jétől lesznek elérhetőek az Újratervezés programra ráépülő informatikai alapképzések; a programot sikeresen teljesítők Java-programozó, Webfejlesztő-frontend, tesztelő- vagy üzemeltetőképzés közül választhatnak az ujratervezes.nive.hu oldalon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért
szept. 29
5:36
Cápa módra (KKV Magazin)
Kevés induló cég marad talpon, ugyanis az Opten legfrissebb adatai alapján, alig 70 százalékuk éri el az 5 éves kort, a 10 éves fennállásig pedig már csak a vállalkozások alig fele jut el. Hogyan érdemes megtervezni a kezdeti lépéseket, hogy hosszú távon is eredményesek maradjunk? Kezdő vállalkozásoknak adnak tippeket a K&H szakértői és Balogh Péte
szept. 29
5:36
A repce túlélése ősszel (Mezőhír)
Hogyan segítsük a repce túlélését ősszel?
szept. 29
5:36
Az új Warrior modellek korlátozott példányszámban, de korlátlan teljesítménnyel (Agrárágazat)
Új Warrior modellek a Dorkertől!
szept. 29
5:36
Üzemeltetési tanácsok a napraforgó-betakarításhoz (GépMax)
Közeledik a napraforgó betakarítása. Egy csokorba gyűjtöttük a munkafolyamattal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
szept. 29
5:36
Nélkülünk is rekordon a robotok száma (Transpack)
Robot-világszám: új rekord a bolygón, az egyik hasít, a másik lemarad…
szept. 29
5:38
Turistacsalogató (KKV Magazin)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 5 pontból álló javaslatcsomagot fogalmazott meg a fővárosi önkormányzat számára a budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében - írja az MTI.
szept. 29
5:42
Kilencven perc alatt elérte célját a Wirex (FinTechRadar)
A fintech cég nem tűzött ki maga elé nagy célt, de azt legalább rekordidő alatt teljesítette.
szept. 29
5:42
A dm Magyarország 50.000 forint értékű egyszeri hozzájárulással támogatja dolgozóit (Márkamonitor)
A dm így köszöni meg dolgozói munkáját, kitartását, szakmai és magánemberként tanúsított hozzáállását, amely lehetővé tette, hogy a koronavírussal terhelt helyzetben is a lehető legmagasabb színvonalon szolgálják ki a vásárlókat, segítve ezzel is a járvánnyal szembeni védekezést.  Az összesen majdnem 150 millió forintból a vállalat közel 3000 munka
szept. 29
5:42
A fuvarozókat érintő aktualitások (newtechnology.hu)
A Timocom, iData és az Uta közös szervezésében került sor szeptember 9-én, Székesfehérváron a Fuvarozói Roadshow rendezvényre, melyen közel 100 résztvevő volt kíváncsi a szakmát érintő aktualitásokra, újdonságokra. Az esemény első részében kerekasztal-beszélgetés keretében a fuvarozói szakma kiemelt képviselői osztották meg tapasztalataikat, vélemé
szept. 29
5:45
Nemzetgazdasági érdekből Garancsi Istvánnak egy cseh mágnással kell osztozkodnia a soproni kaszinó milliárdos nyereségén (Menedzsment Fórum)
Jól pörgött a rulett Sopronban: a kaszinó 1,4 milliárd forintos profitot termelt az állami koncesszió tulajdonosainak. Garancsi István mellett a legnagyobb pénzek Csehországban landolnak.
szept. 29
6:00
Tombol a bérháború: ennyit lehet most keresni a Mekiben, Burger Kingben (Pénzcentrum)
Az utóbbi két évben a hazai gyorsétteremláncok bevételei 17-24 százalékos növekedést mutatnak és folyamatos a munkaerőfelvétel is. A Burger King például több mint kétszer annyi alkalmazottat foglalkoztatott a múlt évben, mint 2018-ban
szept. 29
6:06
Kamara: egy feladata maradt a magyar fogyasztónak (Infostart)
A koronavírus-járvány átalakította a vásárlási szokásainkat is, ami a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint felelősségteljes magatartásra vall.
szept. 29
6:06
Csökkentse a bevételkiesést és a raklapméret-meghatározás idejét! (Transpack)
A Mettler Toledo raklapméret-meghatározó rendszere gyorsabb és pontosabb, mint valaha.
szept. 29
6:12
Hogyan készülhetnek fel a munkaadók a koronavírus második hullámára? (Márkamonitor)
„Itt a második hullám. Hogyan készülhetnek fel a munkaadók? Tanulniuk kell az elmúlt fél évből!” – ezzel a felütéssel rendezte meg online konferenciáját a Profession.hu. A legfontosabb tapasztalat, hogy a magyar cégek és munkavállalók kölcsönös lojalitásukról tettek tanúbizonyságot a koronavírus első hulláma alatt: a szolidaritás és a megoldáskeres
szept. 29
6:12
Burgonyatenger a főúton (Agrofórum)
Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban. Worms városában az egyik főutat teljesen beterítette a szerteszét guruló burgonya.
szept. 29
6:12
Részvénykibocsátásra készül a Dm-Ker – Már idén osztalékot is fizet! (Agrárágazat)
Itt a lehetőség részesedni egy ismert mezőgép-forgalmazó sikeréből.
szept. 29
6:36
Ökoturisztikai látogatóközpont épült Lábatlanon (ProfitLine)
Lábatlanon 290 millió forintos beruházással elkészült a település és környéke ipartörténetét és természeti értékeit bemutató ökoturisztikai látogatóközpont - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
szept. 29
6:36
Október 1-jétől lesznek elérhetőek az Újratervezés programra ráépülő informatikai alapképzések (newtechnology.hu)
Október 1-jétől lesznek elérhetőek az Újratervezés programra ráépülő informatikai alapképzések; a programot sikeresen teljesítők Java-programozó, Webfejlesztő-frontend, tesztelő- vagy üzemeltetőképzés közül választhatnak az ujratervezes.nive.hu oldalon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) gazdaságstratégiáért és szabályozásért
szept. 29
6:42
A szakembereket is meglepte az elektronikai hulladék mennyisége idén (Márkamonitor)
55 %-kal több e-hulladékot sikerült begyűjteni a háztartásoktól idén – derül ki a MediaMarkt műszaki áruházlánc és az Inter-Metal Recycling Kft. adataiból. Leginkább a régi háztartási nagygépektől és hűtőgépektől szabadultak meg az emberek, ami rekordszintű növekedéshez vezetett.   Összesen 1067 tonna e-hulladék került a feldolgozókhoz, csak a Medi
szept. 29
6:42
Az Abb új megoldásokat mutat be az okos gyártás és az intelligens egészségügyi ellátás területén (newtechnology.hu)
Az Abb új, iparágvezető Irb 1300-as robotja, Robotics Pharmacy automatizálási rendszere, és vezető autóipari megoldása, a PixelPaint egyaránt a nagyobb rugalmasság elérését szolgálják a gyorsan változó üzleti környezetben. Az Abb olyan új, digitális és robotikai automatizálási termékek, megoldások és szolgáltatások széles körét mutatja be a 2020-as
szept. 29
6:54
Itt fognak előbukkani a revizorok a héten (Piac és Profit)
Ahogy minden héten, most is frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az oldalán az úgynevezett Adótraffipax listáját, amelyben most is elárulták, mely megyében kik számíthatnak ellenőrzésre.
szept. 29
6:54
Egymillió felett a koronavírus áldozatainak száma (Portfolio)
Világszerte meghaladta az egymilliót a koronavírus halálos áldozatainak száma kedd hajnalban - -közölte a Johns Hopkins Egyetem. A járvány egyelőre nem csillapodik, átlagosan naponta ötezerrel nő az áldozatok száma.
szept. 29
6:54
Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek (Agrofórum)
A bécsi Mezőgazdasági Minisztérium benyújtotta jelentését a mezőgazdaság és az erdészet 2019-es helyzetéről az osztrák parlamentnek.
szept. 29
7:00
A világ legmagasabb minimálbérét vezetik be Genfben (HR Portál)
Már nem Ausztráliában a legmagasabb az órabérminimum.
szept. 29
7:00
Több mint 400 kórházat ért kibertámadás Amerikában (Portfolio)
Kibertámadás érte az Egyesült Államok több mint 400 kórházának számítógépes rendszerét - jelentette helyi idő szerint hétfőn este az NBC televízió.
szept. 29
7:06
Befektetés a konnektivitás jövőjébe: digitális etika (ProfitLine)
A „Jövőbeli Konnektivitás” néven emlegetett befektetési univerzumban működő vállalatok általában jó pontszámokat kapnak az olyan hagyományos fenntarthatósági/ESG paraméterekre, mint az éghajlati hatás és a fenntartható forrásból történő alapanyag-beszerzés. Bár ezek a hagyományos ESG-mérőszámok megfelelő első szűrőként szolgálhatnak, pontosabb képe
szept. 29
7:06
Szükségállapotot vezethet be Csehország (Portfolio)
Csehországban szükségállapot kihirdetését fogja javasolni a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter. A politikus hétfői nyilatkozata szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az egyre terjedő koronavírus-járványt.
szept. 29
7:12
Szükségállapotot vezethet be Csehország (Portfolio)
Csehországban szükségállapot kihirdetését fogja javasolni a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter. A politikus hétfői nyilatkozata szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az egyre terjedő koronavírus-járványt.
szept. 29
7:12
170 kiló kávét főznek le naponta a Fresh Cornerekben (Márkamonitor)
Az eszpresszó a legnépszerűbb kávé, de a cappuccino és a hosszúkávé is dobogós – autósok százezrei vélekednek így. A kávé közelgő, szeptember 29-ei világnapja alkalmából a MOL összegyűjtötte a hazai töltőállomásait felkereső utazók kávéfogyasztási szokásait. A MOL öt évvel ezelőtt nyitotta meg az első Fresh Cornert, azóta azonban már mintegy 170 ha
szept. 29
7:36
Bekeményít Magyarország: a kormány minden kapcsolatot felfüggeszt az Európai Bizottság alelnökével (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Vera Jourovával - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke ked
szept. 29
7:42
Koronavírus: 1 millió fő felett az elhunytak száma, nem csitul a járvány a világon (Portfolio)
Az elmúlt 24 órában a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma hivata1osan is meghaladta az 1 millió főt, már közel 33,4 millió a beazonosított fertőzöttek száma, és több mint 23 millióan gyógyultak meg a vírus okozta betegségből a Johns Hopkins Egyetem keddi összesítése szerint. A koronavírus-járványról szóló híreink kedden percről percre.
szept. 29
7:42
A Bridgestone abroncsa lett a kategóriaelső az Adac idei téligumi-tesztjén (Márkamonitor)
Az ADAC idei téligumi-tesztjének egyértelmű győztese a Bridgestone vezető téli gumija, a Blizzak LM005, amely a vizsgált 15 garnitúra személyautó-abroncs közül a legmagasabb pontszámot (2,0) kapta a német autóklub szakértőitől. A gumiabroncs-gyártó zászlóshajójának számító terméke az első olyan téli gumi, amely minden elérhető méretre a nedves tapa

Keresés