2020. szeptember 10. csütörtök

szept. 10
0:03
A mesterséges intelligencia kiegészti a humán erőforrást (HR Portál)
A vállalatok jellemzően egymástól elkülönítve kezelik a humán- és a technológiai erőforrások kihívásait, és kevesen foglalkoznak a munkavállalók technológiai képességeinek tudatos továbbfejlesztésével - derült ki a Deloitte legfrissebb HR kutatásából. Érdekes különbségek mutatkoztak meg régiónk és Nyugat-Európa, illetve az USA között szervezeti tre
szept. 10
0:06
Nagyon elszállt az augusztusi hiány a büdzsében (Infostart)
Az augusztust 91 milliárd forintos hiánnyal zárta a költségvetés, így az év első 8 hónapban már 2261 milliárd forint tett ki a deficit. Legutóbb 2013-ban volt ilyen magas a nyolcadik havi költségvetési hiány - mondta az InfoRádióban Csiki Gergely a Portfolio elemzője.
szept. 10
0:06
Kétszer annyit költött lélegeztetőgépekre a kormány, mint amennyivel a járvány miatt bajba került vállalatokat támogatta (444.hu)
Már több mint 550 milliárd forintot költöttek egészségügyi eszközbeszerzésekre.
szept. 10
0:06
Az Allianz a lassabb változásban hisz, messze még a repülő autók és légdeszkák kora (Biztosító Magazin)
A koronavírus előtti időkben tömegközlekedéssel, mostanság viszont autóval indul útnak a többség, derül ki az Allianz Hungária Zrt. legújabb hazai kutatásából.
szept. 10
0:09
Gyorsítópályát kapnak a legtehetségesebb tanulók (Portfolio)
Magyarország számára a tehetséggondozás nemzetstratégiai kérdés, ezért kulcsfontosságú, hogy legyen egy speciális intézményrendszer, amely felkészíti a jövő politikai, gazdasági, kulturális elitjét - mondta Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 10
0:10
Új autópálya épül, hamarosan eléri az országhatárt (Infostart)
Hamarosan elkezdődhetnek az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszán a kivitelezési munkálatok.
szept. 10
0:10
Megszüntette a Cig Emabit korlátozásait az Mnb (Biztosító Magazin)
Megszüntette a Cig Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (Cig Emabit) korlátozásait a Magyar Nemzeti Bank (Mnb), így a társaság ismét köthet új biztosítási szerződéseket, és meghosszabbíthatja az eddigiek érvényességét - közöle az Mnb az Mti-vel hétfőn.
szept. 10
0:13
Egyetlen döntésével példátlan összeget költ a kormány a gazdaságvédelemre - Ők a nagy nyertesek (Portfolio)
Szerdai döntésével a kormány 206 milliárd forintot csoportosított át a Gazdaságvédelmi Alapból. Abból az alapból, amelyben már tulajdonképpen nincs is forrás, vagyis ezek a költések már a deficit növelésével járnak.
szept. 10
0:14
Elemzők: a kilábaláshoz meg kell akadályozni a fogyasztáscsökkenést (Infostart)
A 7-9 százalékosra módosított GDP-arányos költségvetési hiánycél mintegy 300-400 milliárd forintos mozgásteret hagy a kormánynak az őszi gazdaságélénkítő csomagra, ami akkor lehet a leghatékonyabb, ha a munkapiaci stabilitást és a jövedelempótlást is elősegíti - derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából.
szept. 10
0:18
Sokan áldoztak az otthoni wellness kialakítására (Infostart)
A karantén alatti lakásfelújítási láz, na meg a panziófejlesztési támogatás tartotta életben a lakberendezőket, és segített szinten tartani az árakat.
szept. 10
0:27
Átalakul a Delta Technologies tulajdonosi szerkezete (ProfitLine)
Átalakul a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Delta Technologies Nyrt. tulajdonosi szerkezete, aminek eredményeképp Berki Ferenc befolyása 15 százalék fölé nő, dr. Barna Zsolt befolyása pedig 5 százalék alá csökken – tette közzé a társaság a BÉT honlapján. Berki Ferenc korábban, az idei év elején Barna Zsolttal összehangoltan eljárva szerzett tulajdon
szept. 10
1:03
Naponta hétezren kérnek tesztet Magyarországon (ProfitLine)
A koronavírus-járvány miatt naponta hétezren kérnek tesztet, ezért is kellett növelni a tesztek szállításához szükséges betegkocsik számát. A tesztek kiértékeléséhez a laboratóriumi kapacitás elegendő - mondta az országos tisztifőorvos egy online egészségügyi szakmai konferencián szerdán Budapesten.
szept. 10
2:03
Nehéz ősz vár Csehországra (ProfitLine)
A folytatódó koronavírus-járvány miatt nehéz ősz vár Csehországra - jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő abban a videóüzenetében, amelyet szerda délután hoztak nyilvánosságra a cseh gazdasági kamara által megrendezett prágai nemzeti ipari csúcstalálkozón.
szept. 10
2:33
Teljes körű látogatási tilalom a kórházakban (ProfitLine)
Az országos tisztifőorvos teljes körű, az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
szept. 10
4:03
A magyar nyugdíjrendszer lényege - érthetően elmagyarázzuk (ProfitLine)
Az állami nyugdíjrendszer célja, hogy az időskor, illetve közeli hozzátartozó halála esetén a jövedelembiztonságot megalapozza. Az állami nyugdíjrendszerben az ellátásra való jogosultság nyugdíjjárulék fizetésen alapul. Az állam garantálja a nyugdíjak kifizetését, valamint biztosítja a nyugellátások reálértékének megőrzését - olvashatjuk az Emberi
szept. 10
4:54
A Konyhafőnök: közeledik a Döntő hete! (Márkamonitor)
A legjobb nyolc maradt versenyben A Konyhafőnök címért és a 10 millió forintért. Hatan jutnak be a Döntő hétre, ahol már séfkabát várja a versenyzőket.   Mellekkel foglalkoztak az első feladatban: csirke, liba, kacsa, galamb és fácánmell. Rácz Jenő és Sárközi Ákos felkészítette versenyzőit és el is kezdődött a főzés. De előtte Armando – miután
szept. 10
5:03
Nyugdíjba készülsz? Ezt kell tudni a szolgálati idővel kapcsolatban! (ProfitLine)
Mivel a hazai jogszabály úgy rendelkezik, hogy az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegétől függ, ezért érdemes minden nyugdíj előtt állónak tisztában lennie azzal, hogy mik azok az időszakok, amelyet a törvény NEM Vesz figyelembe szolgálati időként, azaz nem számítanak
szept. 10
5:06
Maszkba gabalyodott, kétségbeesett sirályt találtak (NRGreport)
Ez is felhívja a figyelmet arra, hogy mennyivel több egyszer használatos műanyagot dobunk ki most, a koronajárvány idején.
szept. 10
5:12
Átszervezések a Central Médiacsoportnál (Márkamonitor)
A Central Médiacsoport válaszolva a piaci környezet változására, integrált működésbe szervezi a kiadói munkafolyamatokat. A 2019-ben megkezdett szervezetfejlesztési folyamat célja, hogy a Central dinamikusabb és versenyképesebb felépítést alakítson ki. Az integráció keretében a kiadó kereskedelmi igazgatósága most összevont vezetés alá szervezi a d
szept. 10
5:33
Légzésvédőt és szájmaszkokat küldenek az időskenek Csehországban (ProfitLine)
Egy légzésvédőt (FFP2) és öt szájmaszkot küld ingyen minden 60 évnél idősebb cseh állampolgárnak a kormány - közölte Jan Hamácek cseh belügyminiszter a Twitteren szerdán késő este.
szept. 10
5:39
A Bridgestone forradalmian új Enliten technológiája gördíti a Volkswagen új Golf 8-as modelljét (newtechnology.hu)
A Bridgestone, a fejlett megoldások és fenntartható közlekedés vezető szereplője bejelentette, hogy innovatív, könnyűsúlyú Enliten technológia megoldását alkalmazza a Turanza Eco gumiabroncsokban, amelyeket kifejezetten a Volkswagen új Golf 8 modellje, az ikonikus hatchback nyolcadik generációja számára fejlesztett ki. A modellbe számos csúcstechno
szept. 10
5:39
Több mint száz érdeklődő Túrkevén (Agrárágazat)
Több mint száz érdeklődővel tartott bemutatót a Väderstad Túrkevén.
szept. 10
5:39
Master & Progress (GépMax)
Az új Sulky pneumatikus vetőgépkombinációk a robusztus felépítést ötvözik a könnyű kezelhetőséggel.
szept. 10
5:39
A kalászosok őszi gyomirtása (Mezőhír)
A Syngenta szakmai meggyőződéssel javasolja már ősszel kalászosaink gyomirtását.
szept. 10
5:39
Kitekintő – Isteni anyagot fejlesztettek (Transpack)
Próteuszról nevezték el az átvághatatlan új anyagot. Minél inkább vágnánk, annál inkább tömörödik.
szept. 10
5:42
Vizsgálatot indít a Visa ellen az Európai Bizottság (FinTechRadar)
A Visa nyugodtan alhat, az Unió malmai lassan őrölnek. A felhozott vádakat azonban minden fintechnek meg kell fontolnia.
szept. 10
5:42
Egészségünk védelméhez vessük be az antioxidánsokat (Márkamonitor)
Egészségünk megőrzése, immunrendszerünk erősítése, a stressz negatív élettani hatásainak csökkentése mindig fontos, de vannak helyzetek, időszakok, amikor ez különösen sokat számíthat. Gyakran lehet hallani a szervezetünkben keletkező szabadgyökökről, amelyek nagy mennyiségben sejtkárosító hatásúak. Például stressz, dohányzás, betegségek hatására e
szept. 10
5:57
136 millióért vesz gyapjúszőnyegeket Kövér László hivatala (Menedzsment Fórum)
Az Országgyűlés Hivatala nem először írt ki közbeszerzési eljárást kézi csomózású szőnyegek beszerzésére, ám az a júliusi tender eredmény nélkül zárult.
szept. 10
5:57
Nem láttuk jönni: koronavírusos lett a magyar bankok fejőstehene (Portfolio)
Éppen azon a ponton támadta meg a járvány a magyar bankokat, amellyel az elmúlt években Európa élvonalához tartoztak. 2017 és 2019 között az értékvesztés-visszaírásoknak is köszönhetően az egész EU legmagasabb tőkearányos megtérülését érték el - e magas jövedelmezőségnek a lecsengését prognosztizáltuk, a járvány miatt aztán drasztikusan ért véget.
szept. 10
6:00
Micsoda? Ennyibe kerülhet itthon az új PlayStation és Xbox: 2020 őszén érkeznek (Pénzcentrum)
Vélhetően már sokaknak viszket a tenyere (és a pénztárcája), hiszen másfél hónap múlva megérkeznek az új generációs konzolok. Sem a PS5-ről, sem az Xbox Series X-ről nem tudni sokat, az például csak a héten vált hivatalossá, hogy
szept. 10
6:00
Az exportadatokra vár az agrárpiac (Agrofórum)
Chicagóban 0,1 százalékkal csökkent a búza és 0,2 százalékkal a kukorica ára. A szójabab ezzel szemben 0,7 százalékkal drágult és a repce kurzusa is emelkedett, utóbbi 1,4 százalékot szedett magára. Párizsban vegyes kép alakult ki a parketten. A repce ára ugyan csökkent, de a malmi búzáé nem változott a következő határidőre, a takarmánybúza és a ku
szept. 10
6:03
Ábrán mutatjuk az infláció alakulását! (ProfitLine)
árindex, fogyasztói ár; változás az előző év azonos időszakához képest, %
szept. 10
6:12
A Henkel elkötelezett a műanyaghulladék-csökkentés mellett (Márkamonitor)
Több mint 8 tonna hulladék gyűlt össze a Tisza árteréből az idei 8. PET Kupán, amely ezúttal a folyó Záhony és Tokaj közötti, csaknem 80 kilométeres szakaszán zajlott. Az összegyűjtött hulladék anyagokat fajtánként átválogatva többféle termék gyártásában is hasznosítani lehet, ezzel is előmozdítva a műanyaghulladékok körforgásban tartását.     „A H
szept. 10
6:30
9 év után cserélt le Orbán Viktor egy kormánymegbízottat (Privátbankár)
Demeter Ervin 2011 óta volt Borsod megyei kormánymegbízott, csütörtöktől a miskolci polgármesterválasztás vesztese veszi át a helyét.
szept. 10
6:39
Lassuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában (ProfitLine)
Lassuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában augusztusban, miközben a termelői árak visszaesése a várakozásoknak megfelelően tovább mérséklődött.
szept. 10
6:39
Az Abb célja, hogy az elektromos jármű a hazai közlekedésben is valós alternatíva legyen (newtechnology.hu)
Szeptember 9-e az Abb és a Green.TV által kezdeményezett Elektromos Járművek Világnapja, az e-mobilitás ünnepe. Célja, hogy az elektromos járművek jelenlegi és leendő vezetői jobban megismerjék az e-járművek előnyeit, és reflektorfénybe állítsa az e-járművek térnyerésének fontosságát.  A Világnap alkalmából az Abb Magyarország Kft. egy online panel
szept. 10
6:42
A Vermis nyerte az Allianz digitális tenderét (Márkamonitor)
Az Allianz Hungária Zrt. az utasbiztosítás témájú online kampányainak kreatív tervezésére, valamint a kampányokhoz kapcsolódó digitális megoldásokra írt ki nyílt tendert. A pályázaton részt vevő négy ügynökség közül a Vermis nyerte el a vállalat megbízását.   A pályázatot benyújtó ügynökségeknek az éves, átfogó edukációs stratégia kidolgozása melle
szept. 10
6:48
Drága szőnyegeket vásárol a Parlament (444.hu)
Kézi csomózású, vastag és színes gyapjúszőnyegeket vásárol az Országgyűlés Hivatala, 136 millió forintért.
szept. 10
6:54
Van hová fejlődni: hogy alakult Magyarország energiagazdálkodása? (Piac és Profit)
Közzétette a KSH a ’Magyarország 2019’ névre keresztelt kiadványát, amely más hazai folyamatok bemutatása mellett az energiafogyasztásról és –gazdálkodásról is részletesebben tájékoztat.
szept. 10
6:57
Szépen gyűlik a pénz Trump és Biden kampányára (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök és a Republikánus Párt 210 millió dollárnyi (csaknem 64 milliárd forint) adományt gyűjtött augusztusban - jelentette be az elnök újraválasztási kampánystábja szerdán.
szept. 10
7:09
Megvette a Szent Korona másolatát a Duna Médiaszolgáltató Zrt. (ProfitLine)
Megvette a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatát a Duna Médiaszolgáltató, és az erdélyi Torockón lévő Duna-Házban helyezik majd el a tárgyakat - jelentette be Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
szept. 10
7:09
Koronavírus: Németország már nem javasol prágai kirándulást (Portfolio)
Utazási figyelmeztetést adott ki, és járványügyi szempontból kockázatos területnek minősítette Prágát a német külügyminisztérium szerdán este a koronavírus-fertőzöttek számának megugrása miatt.
szept. 10
7:11
Olyan sokk érte a légiközlekedést, amiből évekig nem fog tudni felállni (Portfolio)
A kormányzati mentőcsomagoknak köszönhetően a légitársaságok elkerülték eddig a súlyos likviditási válságot annak ellenére, hogy a forgalmuk legalább felét elvesztették idén a koronavírus-járvány miatt. De az emiatt megugró eladósodottságuk csökkentése és a működés reorganizációja nem lesz könnyű a szektornak, ami nem éppen az erős készpénztermelő
szept. 10
7:12
Okosabbak a gyerekek a szüleiknél, ha pénzügyekről van szó? (Márkamonitor)
Az idei év mindenki számára egy új, nehezen megjósolható változást idézett elő. A magyar szülők 70 százaléka szerint az iskoláknak nagy a felelőssége gyermekeik pénzügyi ismereteinek oktatását illetően hiszen, ha nekik lehetőségük lett volna rá, 40 százalékuk többet tanult volna róla az iskola falain belül. Az iskolában tanultak kiegészítésében seg
szept. 10
7:21
Így tárgyaljunk online (HR Portál)
A virtuális tárgyalásokhoz ad tanácsokat és tippeket a Profitárgyaló, a Scotwork blogja. Összeszedték azokat a tárgyalási készségeket, amelyeket online környezetben mindenképp érdemes alkalmazni, valamint a tárgyalási etikettről is ejtenek néhány szót.
szept. 10
7:39
Csökkenti környezeti lábnyomát a Coca-Cola Magyarország (ProfitLine)
A Coca-Cola Magyarország legújabb fejlesztésének eredményeképpen 36 százalékkal csökkent az üveges termékek vendéglátó egységekbe szállításakor felhasznált zsugorfólia mennyisége - tájékoztatta a vállalat szerdán az MTI-t.
szept. 10
7:42
Lunar Cruiser lesz a Toyota embert szállító holdjárójának neve (Márkamonitor)
A Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) és a Toyota Motor bejelentette, hogy a jelenleg közös fejlesztés alatt álló, túlnyomásos kabinnal épített holdjáró neve LUNAR CRUISER lesz. A JAXA és a Toyota korábban már bejelentették, hogy kutatásokat folytatnak egy embert szállító, túlnyomásos kabinnal felszerelt holdjáró kifejlesztése érdekében, amiben üzemany
szept. 10
7:51
Orosz hackerek vehették célba Trump kihívójának kampánytanácsadóját (Portfolio)
Orosz állami hackerek célkeresztjébe került Donald Trump kihívójának, a demokrata Joe Bidennek az első számú kampánytanácsadó cége – figyelmeztetett a Microsoft.
szept. 10
8:03
Több, mint 900 ezer halottja van a járványnak - Németország utazási figyelmeztetést adott ki (Portfolio)
Megállíthatatlanul terjed a koronavírus-járvány a világban, a  baltimore-i Johns Hopkins Egyetem statisztikái szerint a fertőzöttek száma meghaladta a 27,7 milliót, az elhunytak száma pedig a 902 ezret. A globális járvány nemigen mozdul el a csúcsáról, napi bő negyedmillió fertőzést regisztrálnak a világban. A koronavírus-válság hírei percről percr
szept. 10
8:06
Már tudni, kiknek jut a legújabb gazdaságvédelmi átcsoportosításból (Infostart)
Az útépítés és az egészségügy-korszerűsítés nem állhat le, ahogy a Honvédség beruházásai is gyorsulnak.

Keresés