Kozák Tamást, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelem Tanszékének tanszékvezető főiskolai docensét, duális képzésekért felelős vezetőjét választotta elnökévé csütörtöki, online tisztújító ülését az MKT Kereskedelmi Szakosztálya. A digitális térben szavazó tagok a szakosztály titkári feladataival Soós Gabriellát, az ELTE ÁJK Közgazdaságtan és Sta
Elhunyt nyolc beteg, és újabb 1070 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. A kormányzati portálon azt írták: 11 990-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 683-ra emelkedett, 4391-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 12 916. Az aktív fertőzötte
Szeptember 23-án, szerdán, 17.30-kor egy élő, online pódiumbeszélgetésre kerül sor angol nyelven, ahol közvetlenül a szerzővel, Zhihe Wang pekingi születésű filozófiaprofesszorral beszélgetnek. Az alkalom témája Wang professzor közelmúltban megjelent nagysikerű könyve, a beszélgetés során pedig az emberiség egyik legnagyobb kihívását, a vallások kö
Magyarország 2022-re érheti el a járvány előtti gazdasági teljesítményt, addig azonban kemény két év vár a magyar vállalatokra – figyelmeztet az Euler Hermes legfrissebb előrejelzése. The post Euler Hermes: 2021-ben likviditási sokk érheti a magyar vállalatokat first appeared on Biztosító Magazin | Csok, nyugdíj, kgfb, casco, utasbiztosítás.
Magyarország az amerikai jelöltet, Donald Trump elnök kabinetfőnök-helyettesét, Chris Liddellt támogatja az OECD főtitkári pozíciójáért zajló versenyben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap hivatalos Facebook-oldalán.
Néhány egyszerű magatartási szabály betartásával sokat tehetünk a fertőzés terjedése ellen, saját magunk és mások egészsége védelmében - olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon vasárnap megjelent tájékoztatóban.
Amennyiben valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, a háziorvos időpontot kérhet a 17 ambuláns mintavételi pont valamelyikére, ha a jelentkező tünet- és panaszmentes - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Őrbottyánban, az új egészségház avatásán.
Az elmúlt hónapokban elszaporodtak azok a csalási trükkök, melyeket a Szerencsejáték Zrt. nevében követnek el, többnyire telefonhívásokon keresztül - olvashatjuk az állami társaság honlapján is. A telefonos csalók trükkje általában az, hogy azt hazudják, hogy a hívott fél telefonszámát kisorsolták, így ő nyereményre lett jogosult. Cikkünkben összef
Influenza-oltóközpontokat kellene felállítani az országban, és előre ütemezetten beoltani a veszélyeztetetteket a Háziorvosok Online Szervezete (HAOSZ) szerint. Békássy Szabolcs, a HAOSZ elnöke, egyben az országos háziorvosi kollegiális vezető a növekedés.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány kapcsán megjelent eljárás
Vannak nagy és felelős döntések az ember életében. A lakásvásárlás éppen ilyen, különösképpen akkor, ha az első ingatlan megvásárlásáról van szó. Ilyenkor általában kétféle gondolkodás lehetséges. Mivel első lakásunkat általában még abban az életszakaszban vásároljuk, amikor anyagi lehetőségeink korlátozottak, így nem feltétlenül áll rendelkezésünk
Az App Store éves forgalma meghaladja az 500 milliárd dollárt, a fizetős appok körébe csak jó értékeléssel lehet bekerülni. Így nagyüzemi méretekben zajlik ezek manipulációja.
Az Álarcos énekes harmadik adásában Nagy Ervin Nyomozóvá lépett elő, Gáspár Laci pedig interneten keresztül jelentkezett be. A Nyomozók végül a Tigrist leplezték le! Istenes Bence kivételével mindenki örömmel köszöntette a nyomozói székben az előző évad második helyezettjét, a Robotot, azaz Nagy Ervint! Nagy Ervin, a vendégnyomozó és Csobot Adél
Nem csitul a választások utáni helyzet Fehéroroszországban. Lukasenka fegyvereket kért Oroszországtól, még több hatalmat adna a hadsereg kezébe. Az elnök láthatóan nem akarja átadni a hatalmat, amelyet a tüntetők követelnek. De valójában mit tudunk erről az országról, amelyről mostanáig nem valami sokat hallottunk? Hol is van ez az ország, és egyál
A vinasz a cukorrépa számos, eredetileg is benne lévő komponensét tartalmazza koncentráltan. Így nem véletlen, hogy a talajélet fokozására is alkalmas.
A koronavírus világjárvány első hullámakor, a gazdaság lefékezésekor a hazai cégek első körben az atipikus keretek között foglalkoztatottaktól váltak meg, azaz a kölcsönzött munkaerőtől, a diákoktól és főként veszélyeztetettségül
A logisztikában, azon belül a fuvarozásban fontos szerepe van az időzítésnek. Ha csak a szélsőséges eseteket nézzük, egy-egy raktártelepen óriási torlódás alakulhat ki, vagy éppen kihasználatlanul, üresen állhat. A koordináció kiemelt jelentőséggel bír, ezzel elkerülhetők a problémák, gyors és gördülékeny ügymenettel pedig maximalizálható a kihaszn
Az egymástól fizikailag távol lévő munkacsoportoknál különösen fontos, hogy egy rátermett vezető irányítsa őket. Ugyanakkor, ami sikeressé tesz egy olyan vezetőt, aki személyesen irányítja a csapatot, nem feltétlenül tesz valakit jó virtuális vezetővé. Ha nem szemtől szemben folyik a munka, akkor a vezetőket inkább az alapján ítéljük meg, amit való
Az Európai Központi bank hónapról hónapra egyre kevesebb államkötvényt vásárol az eurózóna országokban, augusztusban már kevesebb, mint 60 milliárd euró volt a felvásárolt összeg. Ez jelentős csökkenés a májusi 155 milliárdos csúcshoz képest, és a program indulása óta ez a második legkisebb vásárlás. A csökkenést több tényező is magyarázza, így nem
Hosszú hetek óta láthatóan csapdahelyzetbe került az MNB, hiszen a célsáv tetejéig emelkedő infláció és a vártnál nagyobb gazdasági visszaesés problémái között kellene lavíroznia. A keddi kamatdöntés legnagyobb kérdése az lesz, melyik mellett teszi le a garast a Monetáris Tanács, hiszen egyszerre nehezen tud szigorítani és lazítani is. A választás
Megújul a Felcsúthoz közeli Vál híres kastélya, ami ha kész lesz, úszni fog a sörben: sörkert, sörfőzde és sör-wellness is helyet kap. Útavatás is keretezi ezt, a kormányfő szülőfalujához közeli nagy programot. A kivitelezési munkák várhatóan 2022 tavaszán indulnak. A tervezésre hétfőig lehetett jelentkezni.
Az Air7 hatóanyagainak összetételét a tüdő igényeinek kielégítésére állították össze. A tüdő vitaminjának megalkotását a pandémia hívta életre, hiszen a SARS-CoV-2 légzőszervi vírusról beszélünk. A táplálékkiegészítő nem gyógyír a betegségre, azonban abban egyetértés van az orvostársadalomban, hogy egészséges tüdővel jobb eséllyel indulunk a vírus
Nem vár komolyabb változást az olasz belpolitikában a hét tartományban vasárnap megkezdődött helyhatósági választásokat és a parlamenti létszámcsökkentésről szóló népszavazást követően Szomráky Béla Olaszország-szakértő.
Viszonylagos nyugalom várható ezen a héten Magyarországon, ami az érkező gazdasági mutatókat illeti, az ÁKK és az MNB szokásos tenderei mellett a népmozgalom első féléves alakulása és a második negyedéves fizetési mérleg lesz érdekes. A legfontosabb esemény az MNB kamatdöntő ülése lesz, ahol azonban számítunk semmi váratlanra. A jegybank csütörtöki
Az első, tavaszi hónapokban lefutott járványhullám átformálta a vásárlási szokásokat. Ez pontosan kirajzolódik abból, mennyit költöttek a magyar vásárlók élelmiszerre, mennyit hagytak a barkácsüzletekben és az elektronikai áruházakban.
Chicagóban a búza kurzusa 6,5 százalékkal lőtt ki az elmúlt héten, a szójabab 4,6 százalékkal drágult ezalatt, a kukoricáért pedig 3,7 százalékkal kellett többet fizetni. A repce kereskedése az elmúlt héten 2,7 százalékos pluszt mutatott. Európában a malmi búza 3,2 százalékkal, a kukorica 1,9 százalékkal, a repce 3,3 százalékkal a takarmánybúza ped
Lezárult a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. teljes személyi állományának tesztelése, a csaknem 900 ember közül ötnél mutatott pozitív eredményt a vizsgálat.
Amennyiben valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, a háziorvos időpontot kérhet a 17 ambuláns mintavételi pont valamelyikére, ha a jelentkező tünet- és panaszmentes - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Őrbottyánban, az új egészségház avatásán.
Harmadik alkalommal rendezi meg a világszerte ismert TED-eseménysorozathoz kapcsolódó saját TEDx konferenciáját a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU). Az intézmény által életre hívott esemény az innováció jelenségét vizsgálja: az idei előadóktól megtudhatjuk, mit is jelent valójában az innováció, kikből lesznek innovátorok és hogyan lehetséges az
Amennyiben valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, a háziorvos időpontot kérhet a 17 ambuláns mintavételi pont valamelyikére, ha a jelentkező tünet- és panaszmentes - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Őrbottyánban, az új egészségház avatásán.
Magyarország nem húzódhat vissza csiga módjára a házába, haladnia, áradnia, növekednie és emelkednie kell, mint egy Liszt-rapszódiának vagy gyöngynek a borban – fejtette ki Orbán Viktor cikkében, mely a Magyar Nemzet hétfői számában jelent meg. Szerinte ez hatalmas feladat lesz, így 2021-ben az ország legkevésbé irigyelt embere Varga Mihály pénzüg
Az amerikai-kanadai határnál vasárnap este letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint levélben küldött ricint a Fehér Házba - jelentette vasárnap éjjel több amerikai médium is.
Az LG Electronics (LG) egy, a vállalat szöuli központjából világszerte élőben közvetített online bemutatón (https://lgwing.me/DiscovertheUnexplored) rántotta le a leplet első, az Explorer Project kezdeményezés keretében megalkotott okostelefonjáról, az LG WING-ről. Az Explorer Project célját, vagyis az eddig még fel nem fedezett mobilpiaci felhaszn
Ukrajna eddig 10,33 millió tonna gabonát exportált a 2020. júliusa és 2021. júniusa közötti 2020/2021-es gazdasági szezonban. Az előző szezonban eddig az időpontig már 11,5 millió tonnát mutattak a számok Magyarország keleti szomszédjánál – közölte a kijevi gazdasági minisztérium.
Rossz volt a hangulat pénteken a tengerentúli tőzsdéken, a három vezető index 1 százalék körüli mínuszban zárt, miután az újabb körös élénkítőcsomaggal kapcsolatos bizonytalanság és a koronavírus terjedése aggasztotta a befektetőket. Ázsiában lejjebb kerültek a tőzsdék hétfőn, az európai piacokon is esés jöhet a határidős indexek alapján.
Átlépte a 31 milliót a koronavírus regisztrált fertőzöttjeinek száma a világon, Magyarországon pedig hatályba léptek a járvány elleni védekezés új, szigorúbb szabályai. Cikkünkben egész nap nyomon követhetők a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírek.
Hétfő reggel gyengült a forint az euróval szemben, miközben erősödött a frankhoz és a dollárhoz viszonyítva péntek estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Németország 1000 leggazdagabbjának a vagyona 0,76 százalékkal nőtt tavalyhoz képest és mára elérte az 1100 milliárd eurót (1 euró=360,30 forint) - áll a Welt am Sonntag című lap összeállításában.