2020. szeptember 2. szerda

szept. 2
4:36
Nagy siker az egészségügyi felhő költöztetése (Mínuszos)
Sikeres volt az egészségügyi felhő költöztetése – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A közlemény szerint az augusztusi hosszú hétvégén volt a hazai egészségügy legnagyobb szabású infrastruktúraköltöztetése: az egészségügyi felhőben az elmúlt három évben összegyűlt több mint 140 millió dokumentum és az Elektronikus Egészségügyi Szol
szept. 2
5:42
Közép-Európai Informatikai Diákolimpia: nem sikerült aranyat nyerni a magyar csapatnak (Mínuszos)
A magyar diákok egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI), amelyen tizenhárom ország ötvenöt, húsz évesnél fiatalabb diákja vett részt Nagykanizsán. A magyar csapat tagjai közül ezüstérmet harcolt ki Tóth Gellért, az Óbudai Árpád Gimnázium tanulója, bronzérmet érdemelt Szabó Kornél, a budapesti Fazekas
szept. 2
6:42
A Qualcomm bejelentette a Snapdragon 732G lapkát (GSMring)
A Snapdragon 730G processzor nagyon népszerű középkategóriás rendszerchip volt a telefongyártók körében, ebből adódóan rengeteg készülékben találkozhattunk vele. A Qualcomm viszont a tegnapi napon bemutatta a chip egy továbbfejlesztett változatát a Snapdragon 732G-t, ami ugyan sokban nem tér el az alap 730G-től, de egy hajszálnyival mégis jobb nála
szept. 2
6:42
Elindítja kereskedelmi 5G szolgáltatását a spanyol Telefonica távközlési vállalat (Mínuszos)
A spanyol Telefonica távközlési vállalat bejelentette kedden, hogy elindítja ötödik generációs (5G) telekommunikációs szolgáltatását. Az óriáscég tájékoztatása szerint év végéig, azaz négy hónapon belül a spanyol lakosság 75 százaléka számára elérhetővé válhat a nagyobb sávszélességet és gyorsaságot biztosító rendszer. A terjeszkedést a legnagyobb
szept. 2
7:42
Kétmilliós büntetéssel megúszta a Takarék Jelzálogbank (Mínuszos)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbírságolta kétmillió forintra és intézkedésekre kötelezte a hitelkockázat és az informatikai biztonság területén feltárt hiányosságok miatt a Takarék Jelzálogbankot. A közlemény szerint az MNB 2019. április 16-tól témavizsgálatot tartott a társaságnál a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvénynek m
szept. 2
8:12
Megint a globális élmezőnyben a magyar szélessávú net (Bitport)
Bár átlagokról és nehezen értelmezhető összehasonlításokról szól, a Cable.co.uk legfrissebb összeállítása a bezzeg országok közé sorolja Magyarországot.
szept. 2
10:36
Papírforma szerint alakult a hazai e-kereskedelem (Bitport)
A koronavírus által felforgatott időszakban látványosan megugrott az online boltok forgalma. Elsősorban élelmiszerek és mindennapi fogyasztási cikkek kerültek a virtuális kosarakba.
szept. 2
11:48
Elindult az SAP Növekedési Programja (Bitport)
Az SAP Hungary új kezdeményezéssel támogatja a koronavírus negatív hatásai által érintett kis- és középvállalkozásokat. (x)
szept. 2
12:36
Adómentes átalánydíjat fizethetnek a munkaadók a home office-t vállalóknak (Bitport)
Kényszeríteni azonban senkit sem lehet arra, hogy otthon dolgozzon. A Magyar Nemzet már látta a tervezet végleges szövegét.
szept. 2
13:42
Szeptember 7-én jön az első mobil Snapdragon 732G processzorral (GSMring)
Egy kínai gyártó mobiljába fog elsőként bele kerülni a Qualcomm nemrég bejelentett processzora a Snapdragon 732G, ami 15%-kal jobb grafikus teljesítményt nyújt mint elődje. A Qualcomm a napokban jelentette be legújabb középkategóriás processzorát a Snapdragon 732G-t. A chip igazából sokban nem különbözik az előző generációhoz képest, a grafikus tel
szept. 2
15:12
A hét kérdésére Bognár Ádám, az MVM/NKM informatikai igazgatója válaszol (Bitport)
A kritikus infrastruktúrák üzemeltetésében még járványkor is minden kicsit másként van.
szept. 2
16:24
Újabb szakma szűnhet meg: megjelentek a robotizált minőségellenőrök - Tech hírek 2020. szeptember 02. 16:17 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/09/02/1555/
szept. 2
17:18
A techóriások profitját nem fenyegethetik holmi adók (Bitport)
Legalábbis ez rajzolódik ki a Google-nél és az Amazonnál is hirtelen bevezetett új szabályokból.
szept. 2
17:42
ZTE Axon 20 5G – az első (GSMring)
Hiába demózott már kijelzőbe rejtett szelfi kamerát a Xiaomi, a Vivo és az Oppo végül a ZTE mutatta be az első olyan mobilt, ami kereskedelmi forgalomban is megjelenik ezzel a technológiával. Persze nagy meglepetésként nem ért bennünket ez a dolog, hiszen már napok óta lehetett hallani róla, hogy hamarosan érkezik az Axon 20 5G. Nem
szept. 2
19:42
Elég gyatra jövőt jósolnak a Huaweinek (GSMring)
A TF International Securities elemzője szerint akár az is megtörténhet, hogy a Huawei idővel kilép majd a mobilpiacról. Ming-Chi Kuo a TF International Securities elemzője az elmúlt évek során már számtalanszor bizonyított szakértelmét illetően. A fiatalember már sokadszorra jelzett előre olyan telekommunikációs fordulatokat melyek később végül meg

Keresés